thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.15
THE POST
           
15




Visszahívják az MTI brüsszeli tudósítóját, még szigorúbb lesz a kontroll a hírek felett
Ez is érdekelhet:
Orbán a budai Ybl-villát adja ingyen a Türk Tanács irodájának
A kormány a Puskás Aréna éjszakai kivilágításáról: Budapest méltán híres éjszakai látképének elmaradhatatlan része
Nyolcszáz hátrányos helyzetű iskolással fotózkodott Kövér László
Visszarendeli brüsszeli tudósítóját, Bajnok Artúrt az MTI, helyére pedig egy fideszes európai képviselőnő volt asszisztense érkezhet - írja a Népszava. A lap szerint azért is meglepő Bajnok leváltása, mert a tudósító tavaly Junior Príma díjat kapott, de ennél is beszédesebb, hogy a helyére érkező Andits Eszter soha nem foglalkozott újságírással.

Három éve a 35 éves MTI-múlttal rendelkező Kárpáti Jánost azért hívták haza ugyanerről a brüsszeli posztról, mert előre nem egyeztetett kérdést tett fel Orbán Viktornak.

A Népszava cikke szerint ezek a példák jól mutatják a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. alá tartozó MTI működését.

„A külpolitikai szerkesztők tavasztól nem foglalkozhatnak a külföldi sajtóban megjelenő, magyar vonatkozású, a kormányra nézve negatív cikkekkel. Egy föléjük helyezett szerkesztő néhány hete letiltotta az Amnesty Internanional és a Human Rights Watch nevű n

emzetközi jogvédő szervezetek közleményeinek ismertetését” - írja a lap, és úgy tudják, a magyar kormánytagok, főleg Orbán Viktor nevét tartalmazó anyagok órákig várnak jóváhagyásra.

Más anyagok pedig sokszor eleve a hivatalos reakcióval kezdődnek, és ezzel tematizálják az MTI anyagait használó újságokat (vagyis a komplett magyar sajtót) is.

Erre jó példa a vasárnap kiadott MTI-anyag, ami azzal kezdődött, Szijjártó Péter szerint „szünet nélkül folytatódnak a bevándorláspárti erők támadásai Magyarország ellen”. Az anyag második feléből derült csak ki, hogy Szijjártó egy német interjúra reagált, amiben Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter sok egyéb téma mellett Magyarországról is beszélt. Magát az interjút a hírügynökség egyébként nem szemlézte.

A Népszava cikke szerint ilyen erős kontrollra még a rendszerváltás előtti években ott dolgozók sem emlékeznek az MTI-nél.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hétköznapi hősök: A kormány kedvenc püspökét díjazta a közmédia
A magyar kormánynak fontos a klímavédelem, de azért továbbra is ellehetetleníti a szélerőművek-építését
Orbán: esélyt látok arra, hogy a jövőben románoknak és a magyaroknak közös céljaik lehessenek
Hírhez tartozó kép:
Hétköznapi hősök: A kormány kedvenc püspökét díjazta a közmédia
A magyar kormánynak fontos a klímavédelem, de azért továbbra is ellehetetleníti a szélerőművek-építését
A magyar kormánynak fontos a klímavédelem, de azért továbbra is ellehetetleníti a szélerőművek-építését
Orbán: esélyt látok arra, hogy a jövőben románoknak és a magyaroknak közös céljaik lehessenek
Orbán a budai Ybl-villát adja ingyen a Türk Tanács irodájának
A kormány a Puskás Aréna éjszakai kivilágításáról: Budapest méltán híres éjszakai látképének elmaradhatatlan része
Nyolcszáz hátrányos helyzetű iskolással fotózkodott Kövér László
A magyar kormány szerint a határ térségében is egyre nehezebb a biztonsági helyzet
Bakondi ma is bement az M1-be fokozni egy kicsit a migróhelyzetet
A magyar állam szénerőművet venne Mészáros Lőrinctől
Személyvonat elé csúszott egy kamion
Pénzfelvétel közben fosztottak ki embereket Budapesten
Milliárdos büntetést kapott a Vodafone a GVH-tól
Veszprém: Befőttesüvegekkel dobálta az autókat egy 81 éves férfi
Elutasítja Manfred Weber a Fidesz visszafogadását az Európai Néppártba
A kihalás széléről sikerült visszahozni tíz állatfajt
Dobogókőn és Kékestetőn már fehér minden
Százmillióért vettek ajándékokat a nyugdíjasoknak a választások előtt Újpesten
Kávéra és teára 15 millió forintot költött a korábbi újpesti önkormányzat.
Óriási változás a patikákban: Könnyebb lesz a hozzátartozók receptjeinek kiváltása jövőre
Karácsony leváltja a Főkertet vezető vezérigazgatót
Lecsukták az iskolásokat akiket fegyveres rablással gyanúsítanak
Bejelentette Greta Thunberg hogy szünetet tart, mert elfáradt
Pécs: Sokkot kaptak a gyerekek, amikor szüleik ki akartak rabolni valakit
Több tonna adományt gyűjtöttek a rászorulóknak Gyomaendrődön
Orbán: készen állunk egy új Közép-Európa felépítésére
Milliókat szerzett egy unokázós csaló Kaposváron
Megvan az X-Faktor győztese
A felcsúti akadémia 106 milliós ajándékot kap
Az új TB törvény: idén 75 ezer beteget kellett volna hazaküldeni ellátás nélkül
Kidobták Orbán barátját a Szabadságpártból
Orbán Viktor gratulált Boris Johnsonnak, hogy érvényesítette népe akaratát
A skótok többsége az EU-ban akar maradni, jöjjön a függetlenségi népszavazás
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
41 tevét és egy oázist kínáltak Schmuck Andor feleségéért
Időjárás: igazi pofon jön karácsonykor
Világhírű énekesnő támadt neki Soros Györgynek
Kiszállt a zughoteles cégből, állítja a fideszes képviselő
Megindult a trükközés a nagycsaládi autós támogatásért
Nemzetközi botrány: Haza akarnak toloncolni egy 16 éves magyar lányt
260 millióval drágultak a Fradi-edzőpályák
Megindították az eljárást a kgfb-díjak képzése miatt
Itt a gyalogosnak járt volna egy durva helyszíni bírság
Gazdag karácsony: több mint 1 milliárd forintot kapott Felcsút sportfejlesztésre
106 millió forintért épül futódomb Felcsúton
A Türk Tanács ingyen kap irodát Budapesten Orbántól
Segíts egy megosztással - gazdi kell a kis Justinnak
Az Országgyűlés fizeti Palányi Nórát, aki szerint Kocsis-Cake Olivio nem magyar, full színes bőrű, látszik, hogy etnikumilag nem tartozik ide
Fricz Tamás nyílt antiszemita uszítással esett neki Greta Thunbergnek
Segíts egy megosztással- van még hely a fenyőfájuk alatt
Átszelte Amerikát egy önvezető kamion
Hivatalosan tolvajozták le Matolcsyt
Blokád alá vette az ellenzék a szerb köztévét
Vizsgálóbizottság alakul Kispesten a korrupciógyanús ügyek vizsgálatára
Az előző, fideszes vezetés mozijegyeket vett több százezer forintért, az új vezetés inkább rászoruló gyerekeknek adja
Szijjártó: Szeretnénk az EU-t újra naggyá tenni
Szijjártó: Mi egy erős Európai Unióban vagyunk érdekeltek
Négy új helikoptert vásárolt a magyar kormány - végre
Tizenegy autó karambolozott az M1-M7-es kivezetőn
Három óra alatt három sofőr húzott el a rendőrök előtt 150-nél többel
Határ stop a fertőzések miatt: egy kiló almát sem lehet behozni
Megérkezett a kötelező E10-es benzin - nem minden autó fogja szeretni
Letöltendő börtönt kapott egy kamionos egy előzés miatt
Meghalt Danny Aiello, a Keresztapa II színésze
Rengeteg ember megijedt a törökbálinti földrengés miatt
A kormány szerint szégyen, hogy 10 millió magyar nem tudja kifizetni a szegények tb-jét
Németh Szilárd már publikál is
Én végeztem az újraélesztést nem a trolivezető
Tetveket jelentett egy utas a vonaton, a MÁV azonnal lépett
Megöllek, üvöltötte a rendőröknek, majd rohanni kezdett feléjük
Megkezdődött a magyar űripar résztvevőinek a kiválasztása
A kormány szerint a magyar űrtechnológiával foglalkozó szakembereink már messze földön híresek
A fideszes Becsó Zsolt cége engedély nélkül működtetett hostelt a belvárosban
Elcserélt személyivel engedtek szabadon egy rabot a tiszalöki börtönből
Százezreket ígért a zuglói kokainos gázoló a tragédia után
Lehetetlen helyzetbe került a 7 gyermekes család - Sebestyén Balázs az emberek segítségét kéri
ByeAlex teljesen kiakadt a bundavád miatt: Előre eldöntött, hogy ki nyeri az X-Faktort?
Vörösiszapper súlyosbítás: évekre rács mögé kerülnek a vádlottak
Óriási baki: műtét közben végig ébren volt a beteg
Csalók élnek vissza Cseke Katinka nevével
Egy korábbi fideszes polgármester pénzt ígért egy erdélyi templomra, végül egy forintot sem utalt
Orbán engedett: megállapodtak az EU vezetői a klímacélokról
A klímavédelmet nem lehet az emberekkel megfizettetni
5 milliárdos költözés: Budai palotába költözött a Nemzeti Nyomozó Iroda
Nem vicc, tényleg visszajön a 17 fok
Kiderült: szállodája van egy fideszes képviselőnek
A magyar kéziválogatott kijutott az olimpiai selejtezőre
Ferencváros sem fizet a leváltott fideszeseknek a szabadságokért
Hivatalos: Folytatódhat a Szomszédok
Nem is a trolivezető élesztette újra a 19 éves lányt
Orbán: Nem engedhetjük meg a brüsszeli bürokratáknak...
Villanyoszlop vágott ketté egy teherautót Budapesten
Havi 800 ezerért keres a Fidelitas munkaerőt
A világ végleg elbúcsúzik a fehér decemberektől
A Vatikán a szegényeknek szánt pénzt másra költi
Kirúgták a vizes vb körözés alatt álló gazdasági igazgatóját
Íme a lista hova reptették a Orbánt, Pintért és Szijjártót
Áder visszaküldött egy törvényt
Óriási a baj: teljesen kiszáradt a Viktória-vízesés
Gulyás: Kovács Zoltánt megilleti a szólásszabadság
Lángol Oroszország egyetlen repülőgéphordozója
Kitüntették a 18 éves lány életét megmentő BKV-sofőrt
A legfontosabb minisztériumok élére kerültek nők Finnországban
Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal
Egy kis területet zárnak le 27 állam- és kormányfő kedvéért Brüsszelben
Ifjabb Donald Trump kilőtt egy veszélyeztetett állatot
Kiderült szakma hiányában honnan van pénze világ körüli utazásokra Bódi Sylvinek
Ruszó Tibi újabb drámát osztott meg híveivel: Előfordult, hogy alig került az asztalra ennivaló
Figyelmeztetés: egyre több embert mérgeznek meg az illóolajok
Egy műanyag-feldolgozó lángolt Jászberényben
A fideszesek nagy része sem akar atlétikai vébét Budapesten
Gumicsizmában érdemes felkeresni a szentendrei új P+R parkolót
Nem tud Pestre költözni a Semmelweis Egyetem összes klinikája
Megtalálták a lezuhant chilei repülőgép romjait és az utasok maradványait
Súlyos fertőzést titkoltak el a bázakerettyei szociális otthonban
FBI figyelmeztetés: érdemes otthon ellenőrizni az internet kapcsolatot
Kovács Zoltán ámokfutásának az országra nézve durva következményei lehetnek
ATM-eket kifosztó magyar bűnbandát kapcsoltak le
Boris Johnson elbújt egy hűtőházban a sajtó elől
Leszakította a rászorulóknak szánt ételdobozt egy nő Dunaföldváron
Erősödött a forint, Matolcsy büszke
Még mindig nem tudott dönteni a kormány a 2020-as minimálbérről
Bukás: mégsem kapnak könnyített törlesztést a bedőlt hitelesek
Kettős mércét emleget Kovács Zoltán
A magyar kormány szerint boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen
Egyre rosszabb magyar helyzetről beszélnek Brüsszelben
Rengeteg magyart hívogatnak ismeretlen számokról a napokban
Kamionnak toltak egy autót az M1-esen, meghalt a benne utazó nő
Kivonultak a fideszesek: nem lehetett megszavazni a családi pótlék emelését
Matolcsy: a gazdasági csoda titka belül van, nem a külső támogatásokban
Semmiféle új építkezés nem lehet a Városligetben
Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít
Olyan ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, amit alig tudnak feldolgozni
Karácsony nekimegy Orbánnak: Az ördöggel is leülök tárgyalni, ha így meg tudom menteni a színházainkat
Greta Thunberg lett az Év Embere a Time-nál.
Tömegverekedés: A bérüket követelték az ukrán vendégmunkások
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva