Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Sorsdöntõ meccsre készül a magyar labdarúgó-válogatott

Sorsdöntõ meccsre készül a magyar labdarúgó-válogatott: ha este sikerül idegenben legyõznie Walest, biztosan ott lesz a jövõ évi Európa-bajnokságon, és több mérkõzését hazai közönség elõtt, a Puskás Arénában játszhatja.

Nem lesz könnyû. Nemcsak azért, mert a walesi válogatottat 26 hellyel elõzi Magyarországot (24., illetve 50.) a FIFA világranglistáján, vagy mert Ryan Giggs a számukra is élet-halál kérdést jelentõ találkozón a lehetõ legerõsebb összeállításban – benne a Real Madrid játékosával, Gareth Bale-lel, a juventusos Aaron Ramsey-vel és a Manchester Unitedet erõsítõ Daniel Jamesszel – küldi majd pályára a csapatát.

Hanem azért is, mert a magyar együttesben, fõleg a védelemben, rengeteg a lyuk. Rossi három kulcsjátékosból kettõre, Willi Orbánra és Kádár Tamásra sérülés miatt nem számíthat, Korhut Mihályt pedig az eltiltása miatt kell nélkülöznie. A középpályás Kleinheisler László ugyanezen okból nem utazott Cardiffba. Kiesett a középpályáról Kalmár Zsolt is, aki a Puskás Aréna avatóján bokáját törte.

A kezdõ tizenegy – felforgatott védelem ide vagy oda – már összeállt Marco Rossi szövetségi kapitány fejében, aki hétfõn már csak azt nem tudta, ki lesz az a három játékos a keretbõl, akit a kispadra sem ültet le. A pénteki, Uruguay elleni barátságos meccsen – a Puskás Aréna 2-1-re elveszített nyitómérkõzésén – debütált Nagy Zsoltot, a Puskás Akadémia focistáját például mindenképpen pályára küldi majd.

Ha nyerünk, és ha nem

A magyar csapat 34 éve nem jutott ki nagy tornára egyenes ágon: az 1985-ben sikerrel zárult világbajnoki selejtezõket követõen csak az elõzõ Eb-re vívta ki a részvételt.

Most az egyenes ági továbbjutást illetõen nem maradt túl sok számolgatnivaló.

Amennyiben összejönne a bravúr – Rossi szerint ez csak hit és hozzáállás kérdése –, és sikerülne megverniük Ryan Giggs együttesét, akkor csoportmásodikként, a selejtezõsorozatot 17 ponttal záró horvátok mögött két ponttal lemaradva már kinn is vannak az Eb-n Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország és Ukrajna társaságában. Ha viszont Bale-ék nyernek, átugorják a magyar válogatottat, és õk örülhetnek a részvételnek.

Döntetlen esetén két lehetséges forgatókönyv adódik:

ha Szlovákia hazai pályán papírforma-gyõzelmet tud aratni Azerbajdzsán felett, nevetõ harmadikként továbbjut Horvátországgal együtt.
ha viszont Nagyszombatban az azeriek legalább pontot szereznek, akkor a magyarok számára a cardiffi egál is elég volna, hogy megtartsák a második pozíciójukat.
Az út idáig

Azt, hogy még maradt esély az egyenes ági kijutásra, két hazai bravúrnak köszönheti a válogatott: márciusban a világbajnoki ezüstérmes horvátokat sikerült legyõzni 2-1-re, aztán júniusban Walest 1-0-ra. És a kötelezõt, Azerbajdzsán legyõzését is hozta Marco Rossi együttese (1-3 idegenben és 1-0 itthon).

Igaz, sokkal jobban is állhatna a csapat szénája, ha a selejtezõsorozat nyitányán idegenben, aztán itthon nem hullajtott volna értékes pontokat a szlovákok ellen. A szomszédok oda-vissza verték a csapatot, Nagyszombatban még gólt sem tudtunk szerezni ellenük, 2-0-lal ért véget a meccs, de az Üllõi úton is csak egyszer voltunk eredményesek, míg õk kétszer találtak be.

Pótvizsgára is küldhetnek

Egy cardiffi vereség sem jelentené azonban azt, hogy Magyarország biztosan lemarad a tornáról: a pótselejtezõ megmentheti. Négy éve a csoportharmadikokat sorsolták össze, úgy alakult ki a pótselejtezõ mezõnye – akkor Norvégiát vertük oda-vissza a 2016-os franciaországi Eb-re való kijutásért – most viszont a Nemzetek Ligájában (NL) elért eredmény alapján dõl el, kinek lehet még esélye ezen az úton indulási jogot szerezni.

Ez a lehetõség elõttünk (de ha mi kijutunk, Wales és Szlovákia elõtt is) a mezõnyfeltöltés szabályának köszönhetõen nyitott most, mivel a hétvégén Nemzetek Ligája-sorozatban korábban elõttünk végzett Svédország Románia 2-0-s legyõzésével kijutott, ezzel pedig helyet adott nekünk a pótselejtezõben

Jelenleg egyetlen csapat sem áll továbbjutásra a selejtezõbõl azok közül, amelyek az NL-ben a 31. helyre befutott magyar válogatott mögött végeztek. Ezért, ha Rossi csapata selejtezõcsoportja 3. vagy 4. helyére csúszna vissza a cardiffi találkozó után, az azt jelentené, hogy Bulgáriával, Izraellel és Romániával együtt bekerülne a márciusi rájátszásba. És mivel mind a négy csapat a C ligából érkezne, ezért sorsolással dobnák szét õket a mezõnyben. Így aztán kerülhetnének/maradhatnának

a papíron legerõsebb, a jelenlegi – magyar továbbjutást jelentõ – állás szerint Izland, Bulgária/Izrael/Románia, Wales*/Szlovákia*/Írország/Észak-Írország alkotta A, (*attól függõen, hogy Wales vagy Szlovákia elõzi meg a magyar válogatottat)
vagy a Bosznia-Hercegovina, Wales*/Szlovákia*/Írország/Észak-Írország alkotta B, (*attól függõen, hogy Wales vagy Szlovákia elõzi meg a magyar válogatottat)
illetve a Skócia, Norvégia, Szerbia/Bulgária/Izrael/Románia alkotta C jelû csoportba is
A leggyengébbe, a D-be azonban nem, onnan ugyanis egyetlen csapat sem áll továbbjutó helyen, így jelen állás szerint Grúzia, Észak-Macedónia, Koszovó és Fehéroroszország játszik majd a pótselejtezõben.

Ha ez az út nyílik meg a magyarok elõtt, akkor a jövõ márciusi "pótvizsgán" két mérkõzést kellene nyerniük (március 26. és 31.), az elsõt mindenképpen idegenben. Az ellenfeleket pénteken, Nyonban sorsolják majd össze.

Az akarat gyõzelme lehet

A hozzáállás és az akarat dönt majd a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezõn – mondta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Cardiffba indulás elõtt. Marco Rossi szerint, ha a csapat el tudja hinni, hogy nyerhet, akkor sikerülhet a bravúr. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón pedig egyebek mellett arról beszélt, hogy a játékosai tudják, milyen fontos mérkõzés vár rájuk. „A focistáim tudják, hogy mennyire fontos ez a meccs. Azt fogom csak mondani nekik, hogy tisztában vannak azzal, hogy a walesiek milyen energiákat képesek mozgósítani a pályán. Ha õk sárkányok lesznek, nekik oroszlánokká kell válniuk.”

A játékosok is fogadkoztak az Uruguay ellen 2-1-re elveszített pénteki meccs után. Szalai Ádám nagyon önkritikus volt a mérkõzést követõen, arról beszélt, hogy azzal együtt sem érzi vállalhatónak a vereséget, hogy az ellenfél az ötödik a világranglistán. Aztán azt is kijelentette, hogy kutya kötelességük kedden kijutást érõ eredményt elérni.

Dzsudzsák Balázsra, a csapatkapitányra mintha pedig mintha átragadt volna valami Rossi pozitív gondolkodásából:

El kell hinnünk, hogy ez a keddi meccs csak a mienk lehet. Életünk lehetõsége elõtt vagyunk, történelmet kell, hogy írjunk. Egy cél kell, hogy lebegjen a szemünk elõtt: egy egész ország áll mögöttünk, és egy ilyen stadionban játszhatunk fél év múlva."

Ryan Giggs is nyilatkozott a meccs elõtti napon, azt mondta, nagy meccsre számít a magyarok ellen. "Nagy kihívás és nehéz találkozó lesz, de jó formában és jó hangulatban várjuk. Kedden be kell fejezni a munkát" – jelentette ki a szakvezetõ, aki megjegyezte, a szombaton Azerbajdzsánban 2-0-ra megnyert mérkõzés után hosszú volt az út haza Bakuból, ezért a vasárnap pihenéssel telt, de mindenki egészséges, így minden játékosára számíthat a sorsdöntõ összecsapáson.

Az MTI beszámolója szerint Giggs beszélt a két csapat júniusi meccsérõl is, amelyet nagy csalódásként élt meg. Akkor azonban – magyarázta – mások voltak a körülmények: azt a találkozót a szezon végén játszották, ráadásul az volt a második idegenbeli mérkõzésük három napon belül, mert közvetlenül elõtte a vb-ezüstérmes horvátok vendégei voltak. "Hinnünk kell magunkban. Minõség és bátorság, ezek a kulcsszavak. Hiszek a játékosaimban, de jobban kell futballoznunk, mint Bakuban" – árulta el a siker receptjét.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Hivatalos: szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely
Hivatalos: Kivonulhat a Tesco Magyarországról - jöhet a Kaufland és több Lidl lehet
Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Csigalassúsággal halad, de van új fejlemény azoknak az ügyében, akik a járvány idején részt vettek egy kormányellenes demonstráción, ezért pedig a rendőrség súlyos bírságot szabott ...
  
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronav...
  
Változás jön a boltokban szerdától
Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél ped...
  
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Elmaradt bérükért demonstrált az angol érdekeltségű ARJ Ruhagyár Zrt. mintegy kétszáz dolgozója hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban - írja az MTI. A férfi fels...
  
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
Több aktív fertőzöttet tartanak nyilván most az országban, mint a járvány során eddig bármikor. Szigoríthatják a beutazási szabályokat Görögországba azután, hogy megugrott a korona...
  
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Bár Palkovics László már ünnepélyesen átadta az új 21. századi új radiológiai komplexumot Szegeden, mégis van olyan vizsgálat, amelyet a kórház udvarán, kamionokban végeznek. Az egye...
  
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
A Méltó Megélhetés Munkacsoport – amihez több civil szervezet is csatlakozott – az ahang.hu-n petíciót indított a családi pótlék megduplázásáért. Nyílt levélben fordultak Orbán V...
  
Novák Katalin leszólta azokat akik nem tűrik el a nyílt vitát
Manapság a liberálisok intoleránsak más eszmékkel és gondolatokkal, valamint a nyílt vitákkal és a nemzetállamokkal szemben – írja a Twitteren Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Mini...
  
Óriási a felháborodás Kaleta-ügy titkosítása körül
„Amikor titkosszolgálatokat hallgatunk meg, akkor az esetek többségében az ülések titkosak” – mondta az Indexnek Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának kormánypárti elnöke...
  
Megkapta a kért 127,6 milliós támogatást a fideszes képviselő
Az Átlátszó ír arról, hogy Szatmáry Kristóf fideszes képviselő borászati cége 127,6 millió forintnyi uniós támogatást kapott a kormánytól, hogy a badacsonytomaji birtokán borászati ...
  
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
2750 börtönférőhelyet adott át hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, így az eddiginél majdnem 26 ezer négyzetméterrel nagyobb terület jut a fogvatartottaknak. Ezt már meglevő bört...
  
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Kedd éjféltől ismét szigorítják az ellenőrzést a magyar határokon, bizonyos országokból csak korlátozás mellett, vagy egyáltalán nem lehet majd belépni. Orbán Viktor szerint „a vesz...
  
Gyanúsított lett a kerékpáros, akit megbilincseltek a Bartók Béla úton
A nő az ügyészség szerint először átment a piroson, majd nem állt meg a rendőröknek, és hamis adatokat diktált be, végül combon rúgta az egyik járőrt. Hivatalos személy elleni erős...
  
Villámcsapás okozta az éjjeli erdőtüzet Piliscsabánál
Szombat este több bejelentés érkezett arról, hogy Piliscsabánál, a lőtér közelében tüzet látnak az erdőben. A Piliscsabai Polgárőr Egyesület azt írta a Facebook-oldalán, feltehetőe...
  
Tóth Bertalan: kormányzati hazugságra derült fény a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban
Számos hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban - állítja az MSZP elnöke. Facebook-bejegyzésében Tóth Bertalan azt írja: „kiderült, hogy amikor Orbán Vik...
  
Szirénázó rendőrautó gázolt gyalogost
Rendőrök gázoltak el egy gyalogost hétfő délelőtt Tokajban, a Tarcali utcán – írja a Police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a Tokaji Rendőrőrs két munkatársa szolgálati aut...
  
Nyáron ismét leállnak a magyar autógyárak
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint egészen biztosan lesznek nem fizetett időszakok egyes alkalmazottak számára. Amikor tavasszal egymás után abbahagyták a munkát a hazai au...
  
A Fidesz tizenegyéves programját szavaztatná meg az MSZP
Pénteken és szombaton rendkívüli EU-csúcsot tartanak Brüsszelben, ahol a lehető legfontosabb témáról lesz szó: a pénzről. Ezen a csúcson próbálják a tagállamok vezetői elfogadni...
  
Gyerektábor a honvédség szervezésében - láthattak közelharc-bemutatót is
A Magyar Honvédség Parancsnoksága gyermektáborral segíti dolgozóit a szünidő alatt, így hangos meneteléssel és gyermekzsivajjal telt meg az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj ...
  
Gyerektábor a honvédség szervezésében

Miért fenyegeti Orbán Viktor költségvetési vétóval az uniót?
Hogy jelezze, mennyire komolyak a szándékai, parlamenti határozatban szólíttatná fel magát a vétóra. Országgyűlési határozatban szólítaná fel a kormányt a Fidesz-KDNP parlamenti tö...
  
51 fokos autóban hagyta egy budapesti férfi a kutyáját
51 fokos autóban hagyta egy budapesti férfi a kutyáját, mindezt lehúzott ablak- és víz nélkül, amíg elment dolgozni. Egész nyáron a rendőrök figyelik a parkoló autókat: Ha egy bezárt ...
  
Átadták az elfogott határsértőket a román hatóságnak
A külföldiek illegálisan lépték át a magyar–román államhatárt Békés megyében. Ahogy arról korábban beszámoltunk, kettő határsértőt fogtak el a rendőrök 2020. július 12-én 23 ...
  
Baj van: Szerdától megint drágábban tankolhatunk
Mármint benzinből, annak átlagára ugyanis bruttó 3 forinttal emelkedik július 15-étől, a gázolajé viszont ezúttal nem változik. Szerdán várhatóan a benzin ára fog emelkedni bruttó 3 ...
  
Mi lesz a magyar melóssal ha jön a második hullám?
Bár számos országban még nagyban tombol a járvány, a világ gazdaságai már a felépülést tervezik. A terveket derékba törheti, ha kitör egy második hullám és ismét világszerte tömeg...
  
Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát
„Nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Fodor Gá...
  
Palkovics: Várhatóan marad a tiltás
A miniszter szerint nem lazítanak tovább a járványellenes intézkedéseken, és nem kapnak zöld utat az 500 főnél nagyobb rendezvények. Ez a tervezett augusztus 20-i tűzijátékot és a feszt...
  
A buszjáratok is ritkulnak nem csak a vonat járatok
A járvány alatt szinte észrevétlenül megkezdődött a helyközi buszjáratok ritkítása – írta a Népszava. A lap szerint már készül az új, augusztustól érvényes menetrend, amely alapj...
  
Évi 530 millió forintos fizetéssel csábítják a magyar focistát
A magyar középpályást öt évre szerződtetné a milánói csapat a La Gazzetta dello Sport szerint. Szoboszlai Dominik továbbra is téma az olasz sajtóban, a La Gazzetta dello Sport szerint a...
  
Publicus felmérés: nem minden Fideszes ért egyet a kormány döntésével
A budapestiek többsége szerint Karácsony Gergelynek akkor is el kell kezdenie a híd rekonstrukcióját, ha az önkormányzatnak erre nincs fedezete. A Lánchíd nemzeti ügy, a kormánynak pedig...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Sorsdöntõ meccsre készül a magyar labdarúgó-válogatott
Sorsdöntõ meccsre készül a magyar labdarúgó-válogatott: ha este sikerül idegenben legyõznie Walest, biztosan ott lesz a jövõ évi Európa-bajnokságon, és több mérkõzését hazai közönség elõtt, a Puskás Arénában játszhatja.

Nem lesz könnyû. Nemcsak azért, mert a walesi válogatottat 26 hellyel elõzi Magyarországot (24., illetve 50.) a FIFA világranglistáján, vagy mert Ryan Giggs a számukra is élet-halál kérdést jelentõ találkozón a lehetõ legerõsebb összeállításban – benne a Real Madrid játékosával, Gareth Bale-lel, a juventusos Aaron Ramsey-vel és a Manchester Unitedet erõsítõ Daniel Jamesszel – küldi majd pályára a csapatát.

Hanem azért is, mert a magyar együttesben, fõleg a védelemben, rengeteg a lyuk. Rossi három kulcsjátékosból kettõre, Willi Orbánra és Kádár Tamásra sérülés miatt nem számíthat, Korhut Mihályt pedig az eltiltása miatt kell nélkülöznie. A középpályás Kleinheisler László ugyanezen okból nem utazott Cardiffba. Kiesett a középpályáról Kalmár Zsolt is, aki a Puskás Aréna avatóján bokáját törte.

A kezdõ tizenegy – felforgatott védelem ide vagy oda – már összeállt Marco Rossi szövetségi kapitány fejében, aki hétfõn már csak azt nem tudta, ki lesz az a három játékos a keretbõl, akit a kispadra sem ültet le. A pénteki, Uruguay elleni barátságos meccsen – a Puskás Aréna 2-1-re elveszített nyitómérkõzésén – debütált Nagy Zsoltot, a Puskás Akadémia focistáját például mindenképpen pályára küldi majd.

Ha nyerünk, és ha nem

A magyar csapat 34 éve nem jutott ki nagy tornára egyenes ágon: az 1985-ben sikerrel zárult világbajnoki selejtezõket követõen csak az elõzõ Eb-re vívta ki a részvételt.

Most az egyenes ági továbbjutást illetõen nem maradt túl sok számolgatnivaló.

Amennyiben összejönne a bravúr – Rossi szerint ez csak hit és hozzáállás kérdése –, és sikerülne megverniük Ryan Giggs együttesét, akkor csoportmásodikként, a selejtezõsorozatot 17 ponttal záró horvátok mögött két ponttal lemaradva már kinn is vannak az Eb-n Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország és Ukrajna társaságában. Ha viszont Bale-ék nyernek, átugorják a magyar válogatottat, és õk örülhetnek a részvételnek.

Döntetlen esetén két lehetséges forgatókönyv adódik:

ha Szlovákia hazai pályán papírforma-gyõzelmet tud aratni Azerbajdzsán felett, nevetõ harmadikként továbbjut Horvátországgal együtt.
ha viszont Nagyszombatban az azeriek legalább pontot szereznek, akkor a magyarok számára a cardiffi egál is elég volna, hogy megtartsák a második pozíciójukat.
Az út idáig

Azt, hogy még maradt esély az egyenes ági kijutásra, két hazai bravúrnak köszönheti a válogatott: márciusban a világbajnoki ezüstérmes horvátokat sikerült legyõzni 2-1-re, aztán júniusban Walest 1-0-ra. És a kötelezõt, Azerbajdzsán legyõzését is hozta Marco Rossi együttese (1-3 idegenben és 1-0 itthon).

Igaz, sokkal jobban is állhatna a csapat szénája, ha a selejtezõsorozat nyitányán idegenben, aztán itthon nem hullajtott volna értékes pontokat a szlovákok ellen. A szomszédok oda-vissza verték a csapatot, Nagyszombatban még gólt sem tudtunk szerezni ellenük, 2-0-lal ért véget a meccs, de az Üllõi úton is csak egyszer voltunk eredményesek, míg õk kétszer találtak be.

Pótvizsgára is küldhetnek

Egy cardiffi vereség sem jelentené azonban azt, hogy Magyarország biztosan lemarad a tornáról: a pótselejtezõ megmentheti. Négy éve a csoportharmadikokat sorsolták össze, úgy alakult ki a pótselejtezõ mezõnye – akkor Norvégiát vertük oda-vissza a 2016-os franciaországi Eb-re való kijutásért – most viszont a Nemzetek Ligájában (NL) elért eredmény alapján dõl el, kinek lehet még esélye ezen az úton indulási jogot szerezni.

Ez a lehetõség elõttünk (de ha mi kijutunk, Wales és Szlovákia elõtt is) a mezõnyfeltöltés szabályának köszönhetõen nyitott most, mivel a hétvégén Nemzetek Ligája-sorozatban korábban elõttünk végzett Svédország Románia 2-0-s legyõzésével kijutott, ezzel pedig helyet adott nekünk a pótselejtezõben

Jelenleg egyetlen csapat sem áll továbbjutásra a selejtezõbõl azok közül, amelyek az NL-ben a 31. helyre befutott magyar válogatott mögött végeztek. Ezért, ha Rossi csapata selejtezõcsoportja 3. vagy 4. helyére csúszna vissza a cardiffi találkozó után, az azt jelentené, hogy Bulgáriával, Izraellel és Romániával együtt bekerülne a márciusi rájátszásba. És mivel mind a négy csapat a C ligából érkezne, ezért sorsolással dobnák szét õket a mezõnyben. Így aztán kerülhetnének/maradhatnának

a papíron legerõsebb, a jelenlegi – magyar továbbjutást jelentõ – állás szerint Izland, Bulgária/Izrael/Románia, Wales*/Szlovákia*/Írország/Észak-Írország alkotta A, (*attól függõen, hogy Wales vagy Szlovákia elõzi meg a magyar válogatottat)
vagy a Bosznia-Hercegovina, Wales*/Szlovákia*/Írország/Észak-Írország alkotta B, (*attól függõen, hogy Wales vagy Szlovákia elõzi meg a magyar válogatottat)
illetve a Skócia, Norvégia, Szerbia/Bulgária/Izrael/Románia alkotta C jelû csoportba is
A leggyengébbe, a D-be azonban nem, onnan ugyanis egyetlen csapat sem áll továbbjutó helyen, így jelen állás szerint Grúzia, Észak-Macedónia, Koszovó és Fehéroroszország játszik majd a pótselejtezõben.

Ha ez az út nyílik meg a magyarok elõtt, akkor a jövõ márciusi "pótvizsgán" két mérkõzést kellene nyerniük (március 26. és 31.), az elsõt mindenképpen idegenben. Az ellenfeleket pénteken, Nyonban sorsolják majd össze.

Az akarat gyõzelme lehet

A hozzáállás és az akarat dönt majd a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezõn – mondta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Cardiffba indulás elõtt. Marco Rossi szerint, ha a csapat el tudja hinni, hogy nyerhet, akkor sikerülhet a bravúr. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón pedig egyebek mellett arról beszélt, hogy a játékosai tudják, milyen fontos mérkõzés vár rájuk. „A focistáim tudják, hogy mennyire fontos ez a meccs. Azt fogom csak mondani nekik, hogy tisztában vannak azzal, hogy a walesiek milyen energiákat képesek mozgósítani a pályán. Ha õk sárkányok lesznek, nekik oroszlánokká kell válniuk.”

A játékosok is fogadkoztak az Uruguay ellen 2-1-re elveszített pénteki meccs után. Szalai Ádám nagyon önkritikus volt a mérkõzést követõen, arról beszélt, hogy azzal együtt sem érzi vállalhatónak a vereséget, hogy az ellenfél az ötödik a világranglistán. Aztán azt is kijelentette, hogy kutya kötelességük kedden kijutást érõ eredményt elérni.

Dzsudzsák Balázsra, a csapatkapitányra mintha pedig mintha átragadt volna valami Rossi pozitív gondolkodásából:

El kell hinnünk, hogy ez a keddi meccs csak a mienk lehet. Életünk lehetõsége elõtt vagyunk, történelmet kell, hogy írjunk. Egy cél kell, hogy lebegjen a szemünk elõtt: egy egész ország áll mögöttünk, és egy ilyen stadionban játszhatunk fél év múlva."

Ryan Giggs is nyilatkozott a meccs elõtti napon, azt mondta, nagy meccsre számít a magyarok ellen. "Nagy kihívás és nehéz találkozó lesz, de jó formában és jó hangulatban várjuk. Kedden be kell fejezni a munkát" – jelentette ki a szakvezetõ, aki megjegyezte, a szombaton Azerbajdzsánban 2-0-ra megnyert mérkõzés után hosszú volt az út haza Bakuból, ezért a vasárnap pihenéssel telt, de mindenki egészséges, így minden játékosára számíthat a sorsdöntõ összecsapáson.

Az MTI beszámolója szerint Giggs beszélt a két csapat júniusi meccsérõl is, amelyet nagy csalódásként élt meg. Akkor azonban – magyarázta – mások voltak a körülmények: azt a találkozót a szezon végén játszották, ráadásul az volt a második idegenbeli mérkõzésük három napon belül, mert közvetlenül elõtte a vb-ezüstérmes horvátok vendégei voltak. "Hinnünk kell magunkban. Minõség és bátorság, ezek a kulcsszavak. Hiszek a játékosaimban, de jobban kell futballoznunk, mint Bakuban" – árulta el a siker receptjét.
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Változás jön a boltokban szerdától
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
Novák Katalin leszólta azokat akik nem tűrik el a nyílt vitát
Óriási a felháborodás Kaleta-ügy titkosítása körül
Megkapta a kért 127,6 milliós támogatást a fideszes képviselő
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Gyanúsított lett a kerékpáros, akit megbilincseltek a Bartók Béla úton
Villámcsapás okozta az éjjeli erdőtüzet Piliscsabánál
Tóth Bertalan: kormányzati hazugságra derült fény a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban
Szirénázó rendőrautó gázolt gyalogost
Nyáron ismét leállnak a magyar autógyárak
A Fidesz tizenegyéves programját szavaztatná meg az MSZP
Gyerektábor a honvédség szervezésében - láthattak közelharc-bemutatót is
Gyerektábor a honvédség szervezésében
Miért fenyegeti Orbán Viktor költségvetési vétóval az uniót?
51 fokos autóban hagyta egy budapesti férfi a kutyáját
Átadták az elfogott határsértőket a román hatóságnak
Baj van: Szerdától megint drágábban tankolhatunk
Mi lesz a magyar melóssal ha jön a második hullám?
Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát
Palkovics: Várhatóan marad a tiltás
A buszjáratok is ritkulnak nem csak a vonat járatok
Évi 530 millió forintos fizetéssel csábítják a magyar focistát
Publicus felmérés: nem minden Fideszes ért egyet a kormány döntésével
A rákkal vívott kétéves harc után meghalt John Travolta felesége Kelly Preston
Közel 30 ezer diákot veszíthettek el a nyelviskolák a kormány döntése miatt
Tankönyvbe került Orbán Strasbourgban elmondott világrengető beszéde
Államosítja a kormány a tankönyveket is nyomó Alföldi Nyomdát
Hivatalos: Kivonulhat a Tesco Magyarországról - jöhet a Kaufland és több Lidl lehet
Cseh Katalin: Az Orbán-kormány korrupciója már mindenki figyelmét felkeltette Európában
Kitalálod mennyibe került a rántott hús rizzsel a Balatonon?
Nyomasztóan üres a többszörös áron felhúzott felhúzott betonstadion
Operatív törzs: új rendszert vezettek be, ez dönti el ki léphet be hazánkba és ki nem
Hivatalos: szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely
Budapestre költözik egy család az USA-ból mert itt jobban kezelik a járványt
Kocsis Máté nyíltan beszélt arról mi a véleménye Kaleta ügyről