thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.07
THE POST
           
07




Lelőtt gép: Telefonbeszélgetés terelte a gyanút az oroszokra
Ez is érdekelhet:
Állami ellenőrzés alá akarják vonni a könyvkiadást Magyarországon
Kocsis Máté már zaklatószínházakról beszél
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket hiába csúsznak az utak és a járdák
Azt állították, orosz érdekeket védenek és az orosz titkosszolgálatok utasításait hajtják végre.

A nemzetközi nyomozó bizottság szerint az orosz kormány a katonainál szorosabb kapcsolatban állt a kelet-ukrajnai szakadárokkal, amikor utóbbiak 2014-ben lelőtték a Malaysia Airlines maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét.

A Hollandia vezette bizottság (JIT) csütörtökön újabb hangfelvételeket tett közzé magas rangú orosz vezetők és az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNK) vezetői közötti telefonbeszélgetésekről, és tanúk jelentkezését kérte a tragédia körülményeinek tisztázására.

Az egyik ilyen beszélgetésben a szeparatisták vezetői arról beszélnek, hogy orosz érdekeket védenek és az orosz titkosszolgálatok utasításait hajtják végre – írta a The Moscow Times.

2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett rakétatalálat érte a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét. A pilótafülke mellett felrobbant rakéta szilánkjainak ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas - köztük 196 holland és 27 ausztrál -, valamint a legénység életét veszette.

A bizottság 2018-ban jelentette be, hogy a gépet egy szovjet gyártmányú BUK típusú föld-levegő rakétával lőtték le, amely a délnyugat-oroszországi Kurszkban állomásozó 53-as orosz légvédelmi dandárnál volt hadrendbe állítva.

„A tanúvallomások és más információk legújabb elemzése feltárta,

hogy a DNK-ra gyakorolt orosz hatás túlmutatott a katonai kapcsolatokon” - közölte Andy Kraag, a holland rendőrség bűnügyi osztályának vezetője. Szerinte ez felveti az oroszok érintettségének kérdését a gépet lelövő orosz gyártmányú légvédelmi rakétarendszer felvonultatásában.

A JIT júniusban jelentette be, hogy 298 rendbeli emberölés miatt eljárást indított három orosz és egy ukrán állampolgár ellen, a perük 2020-ban kezdődik Hollandiában, feltehetően a vádlottak távollétében, mert Oroszország és Ukrajna nem adja ki a körözött állampolgárait.

A JIT honlapján több telefonszámot is közzétett, kérve tanúk jelentkezését.

„Ezeken a telefonszámokon naponta vitattak meg a DNK-ra vonatkozó közigazgatási, pénzügyi és katonai kérdéseket. A JIT azt szeretné tudni, ki kivel beszélt ezekkel a vonalakon" - áll a közleményben.

A donyecki szakadárokkal kapcsolatot tartó orosz vezetők között a JIT Szerhij Akszjonovot, a Moszkva által annektált Krím félsziget vezetőjét és Vladiszlasz Szurkovot, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik tanácsadóját nevezte meg. Az orosz vezetők Olekszandr Borodajjal, a szakadár régió "miniszterelnökével" és Ihor Hirkin "védelmi miniszterrel" álltak kapcsolatban a közlemény szerint.

Mind a lázadók, mind Moszkva többször is tagadta, hogy közük lenne a maláj utasszállító lelövéséhez. Oroszország azokat a vádakat is tagadja, amelyek szerint katonákat küldene és fegyvereket szállítana a szakadárok támogatására, és pénzelné a kelet-ukrajnai lázadókat.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Orbán: a korrupciógyanús ügyek amiatt szaporodtak el, mert verseny helyett új kapcsolatrendszerek határozzák meg az üzleti életet
A Rossman és az E.ON nevével élnek vissza az adathalászok
Az Országgyűlés autonóm, ezért nem kell határidőre válaszolnia
Hírhez tartozó kép:
Orbán: a korrupciógyanús ügyek amiatt szaporodtak el, mert verseny helyett új kapcsolatrendszerek határozzák meg az üzleti életet
A Rossman és az E.ON nevével élnek vissza az adathalászok
A Rossman és az E.ON nevével élnek vissza az adathalászok
Az Országgyűlés autonóm, ezért nem kell határidőre válaszolnia
Állami ellenőrzés alá akarják vonni a könyvkiadást Magyarországon
Kocsis Máté már zaklatószínházakról beszél
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket hiába csúsznak az utak és a járdák
Felrobbantottak négy óriási hűtőtornyot
Gulyás Gergely válaszolt Karácsonynak: Nem engednek
Németh Szilárd pert vesztett!
5 halottja és 40 sérültje van a brutális eperjesi gázrobbanásnak
A magyar úszósport 1000. érme Hosszú Katinka nevéhez fűződik
Fidesz vallomás: a Párbeszéd miatt büntetik az ellenzéket
Ablakon keresztül érkeztek meg a magyar gyermekkórházba a Mikulások
Íme a mikuláscsokik amiket gyerekrabszolgák gyártották
X-Faktor dráma: A házban nincsen víz, úgy húzzuk a kútról, vécére is ki kell járni
Úton Budapest felé kapott szívrohamot Ruszó Tibi édesapja
Áfacsökkentés kamu: egy rakás termék nem lett olcsóbb
Hivatalos: elég ha képzésekre jár a 22 éves Rácz Zsófia!
26 év után vissza tér Budapestre az Aerosmith
Kezdhetünk aggódni: romokban a német gazdaság
Közel 800 millióval támogatja a kormány a keresztény könnyűzenét játszó fiatalokat
Fellőtték a két magyar műholdat
1,3 milliárdot költött ügyvédekre Pécs
Botrány Kispesten: Két villogó rendőrautó áll a önkormányzat előtt
6 órával a halála után hoztak vissza az életbe egy nőt
Gyorséttermi botrány: Rányomtatnák a pohárra a rendszámot, hogy tudják, melyik autós dobta el
Nem hirtelen indulatból támadott, órákig tervezte a késelést a győri diák
Győri horror: Hármast kapott a dolgozatára, ezért szúrta hátba tanárnőjét
Inkorrektnek érzi menesztését az FKF-vezér
Újabb milliárdos szemétmegbízást nyert Mészáros Lőrinc
Egészségügyi központot épít Tállai András focicsapata Mezőkövesden
Bocsánatot kért Szájer József a spanyoloktól
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
A magyar kormány támogatásával elkészült orvosi rendelőt adtak át Kárpátalján
Varga Judit: Uniós szintű problémát jelent a Magyarország elleni boszorkányüldözés
Így tettek zsebre több mint 2000 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei
Kásler megtalálta a kórházi adósság felelőseit
Óriási változás jön a húspultoknál
Virgácsot kapott Orbán Viktor
Vadgázolás – Az ismeretlen tettes elhagyta a helyszínt
A Fidesz büszke, hogy a honlapja elleni támadás sikertelen volt
Deutsch: Karácsony elkezdte az LMBTQI-dzsihádot
Karácsonykor jöhet a szegedi halászlé!
Ne törődj a politikával, mutatjuk Nagy-Britannia legnagyobb kutyáját Baltazárt
Elhanyagolható az infláció Magyarországon
Orbán új irodája miatt tilthatták ki az újságírókat a parlamenti sajtófolyosóról
Olyat nyilatkozott a 22 éves államtitkár-helyettes, hogy el sem hiszed!
IMF: A magyar gazdaság növekedését a rekordnagyságú EU-forrásokból finanszírozott beruházások adták
Ebben a táborban nemsokára emberek fognak meghalni
Durva dolgot műveltek egy hajléktalannal a 47-es villamoson + videó
Győri tanár tragédia: András már az óra eleje óta tervezgette szörnyű tettét
Varga Mihály: nő a GDP, bővül a foglalkoztatás, nőnek a bérek is, kiegyensúlyozott az államháztartás
Nemzetközi botrány: Migránsnak nézték és kitoloncolták a nigériai diáksportolókat
Rossz jegyet kapott a dolgozatára, ezért szúrta hátba tanárnőjét a győri diák
Új fejlesztés: lézerre cserélné a hagyományos ablaktrölőket a Tesla
Nyilatkozott a 22 éves leendő helyettes államtitkár popzenész édesapja
Megszerezték a jelentést, amely leírja, mitől lett fertőzött a Borsodi Víz
Óriási baki: a magyar köztévé Oroszországnak adta a Krímet - külföldnek tűnt fel a dolog
A kormány szerint jól él a magyar nép mert milliárdokat hagytunk a boltokban egy hónap alatt
Százmilliárdos bombán ül az Orbán-kormány a sporttámogatások miatt
Szerződést bont az ellenzéki városok tévéivel a közmédia
Magyart az űrbe minden áron és amúgy sem sok az a vacak tízmilliárd
Az oroszok szerint Kövér László össze akart velük fogni Ukrajnával szemben
Orbán Japánban: Magyarország furcsa ország, furcsa emberek vannak ott
Összeállítják a vádiratot Trump ellen
SOS! - elaltatják, lejárt a karantén ideje! - Segíts egy megosztással
Napvilágot látott a pikáns az a történet ami Polt Péter székébe kerülhet
Átvitték Szlovákiába munka ígéretével, majd cipő és ruha nélkül kitették a hidegbe
Eljárás megindítva: az állami tv bemondója nem bírta magában tartani a véleményét Hadházy Ákosról
Segíts egy megosztással - megtelt a gyepi, a befogadott állatokat 14 nap után elaltatják
Külföld jóslata: Magyarország jövőre kilép az EU-ból
Hivatalos: Áder gyerekei is kaphatnak napidíjat
Pesti Imre: Az ellenzék rombolja az emberek egészségügybe vetett hitét
János-kórház: Az ellenzéki sajtó visszájára fordít és a negatív kampány részévé tesz egy jó szándékú kezdeményezést
Gránátot dobtak a menekült gyerekek befogadóközpontjára
Az állami tévé 13 percen át interjúvolta a saját ügyvédeit - ez kiegyensúlyozott tájékoztatás
Kamu feliratokkal hitette el a migránsokkal, hogy nem Oroszországban, hanem Finnországban vannak
A 9 éves, fiú végül maga hívta a rendőrséget a szüleire Vértesszőlősön
Milliókkal húzta le a gyanútlan atyát a dorogi kamu pap
Sokkoló jelentés: Hat brit milliárdosnak annyi pénze van, mint egy egész ország lakosságának együttvéve
Debrecen polgármestere elárulta, hogyan lehet városából főváros
97 milliós nyaralója van Kocsis Máté feleségének a Balatonnál
Váratlan mutációkat idézhetett elő a génszerkesztés a kínai babáknál
Áder felesége is kaphat napidíjat, titkárságot és hivatali autót
Egy férfi lövöldözni kezdett a Pearl Harbor-i támaszponton
Erősödnek Zente lábai
Nem kizárt a 375 forintos euró - ha ez bekövetkezik, Orbán kilépteti az országot az EU-ból
Tarol a Deutsch Tamásról közzétett kínos videó
Több mint tízezer migráns hiányzik ahhoz, hogy Németh Szilárdnak igaza legyen
Fogadd örökbe kiflit, aki egy Trabant és egy szálkás tacskó szerelemgyereke!
Visszatér Tasnádi László, aki a távozása óta több mint 1 milliárdot kaszált
168 millió ember szorulhat humanitárius segélyre a klímaváltozás miatt
Füstgránát robbant fel két nagymágocsi lány kezében - szelfizni akartak
Rasszista balhé: Burjánt hazaküldték, ez vár most rá!
Kókáosz: Karácsony Gergely bejelentette az első kirúgást
Hihetetlen verekedést rögzített egy térfigyelő kamera Zuglóban
Vágó István a BKV cégénél folytathatja
Szeptemberre teljesen elfogyott a kórházak pénze
Külföldön sem értik miért került az atlétikai stadion helyének bontása 4 milliárd forintba
A magyarok egyharmada munka nélkül egy hónap alatt csődbe menne
Nem tesz vallomást a letartóztatott fideszes képviselő
Egy újabb közpénzes megbízás és Lázár János esete
Emberek százait küldi el jövőre a Magyar Telekom
A kormány beleszól a színházigazgatók kinevezésébe
Újabb giga büntetés: a magyar kormány érdekesen értelmezte az uniós pénzek felhasználását
Bakondi György: Már az ukrán határszakaszon is be akarnak törni a migránsok!
A kormány szerint a szegény családok gazdagodtak az idén a legtöbbet!
Egyre több fotót posztol Orbán amin jóízűen eszik
Nyom nélkül eltűnt a birosag.hu-ról a Handó Tündének írt kínos levél
Milliós fizetés fiatalon, diploma nélkül
Egy szervezet állítja csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak
Hivatalos: Trump visszaélt a hatalmával mégsem történik semmi
Egy fideszes képviselő várja az önéletrajzokat a győri kaszinó menedzseri pályázatánál
Már a gyerekeket is munkaszombatra kényszeríti a rendszer
A zenészek is kiakadtak Mága Zoltán kormányzati kistafírozásán
Kovács Zoltán: a sajtónak nem feladata a hatalom ellenőrzése
Novák Katalin bemutatta a 22 éves helyettes államtitkárt
Behavazott Daciak és Trabantok - emlékszel még az 1986-os igazi nagy télre?
Gáspár Bea lefújta gázspray-vel Győzikét
Euronews: csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak
Még mindig tart az évszázad nyomozása a letelepedési kötvényes cég irodájában
Kásler 10 milliót szán Balázs Fecónak és 3 milliót Kazahsztánban élő magyarok kutatására
Szájer: Annak az országnak, ahol először volt Aranybulla, annak nem kell elfogadnia semmiféle leckét
Finnország javaslata miatt komoly pénzeket vehetnek el Magyarországtól
Annyi pert indítottak a papok ellen, hogy csődbe mehetnek a katolikus egyházmegyék
Játszi könnyedséggel kábította el randipartnereit egy magyar nő
Életmentő műtét vár a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikrek egyikére
Aranyárban mérik majd a karajt - szegény ünnepek jönnek
Kiadták a vészjelzést – Készüljön fel, akár -12 fok is lehet
Előkerült az eltűnt x-faktoros - Ezt üzente
Káosz és botrány: elbukják a Babavárót, akik kaptak korábban csokot?
Leterheltek a dolgozók, rengeteg cég leállhat januárban
Nehéz idők jönnek: még több EU-pénzt bukhat el Magyarország
Letartóztathattak egy fideszes képviselőt
Meghalt egy ember a Mátrai Erőműnél
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva