thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.12
THE POST
           
12




MOB botrány: nem vonják vissza Borkai olimpiai életjáradékát
Ez is érdekelhet:
Szigorították a tb-törvényt, ugorhat az ingyen egészségügyi ellátás
Mutatjuk kik azok akik januártól ingyen utazhatnak a BKV járatain
Jeruzsálem köszöni Orbánnak a 66 millió forintos adományt!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége a paksi ülésén elutasította a Borkai Zsolt olimpiai életjáradékának visszavonásáról szóló javaslatot.

A MOB arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elnökség véleményezte „Az olimpiai járadék erkölcstelen életmóddal történő összeférhetetlenségének megállapításáról” szóló törvényjavaslatot, amit előzőleg a MOB jogi bizottsága is tárgyalt. Az elnökség elfogadta és támogatta a jogi bizottság álláspontját, ami szerint a törvényjavaslat nincs megfelelően kidolgozva, annak indoklása nincs összhangban az olimpiai eszmével és az alkotmányos alapelvekkel. „A Magyar Olimpiai Bizottság fontosnak tartja, hogy az olimpiai járadékra vonatkozó szabályozás a jövőben is objektív maradjon” – áll a tájékoztatásban.

Az 1988-as, szöuli olimpián lólengésben aranyérmes Borkai kapcsán az ötkarikás bajnok vízilabdázó Steinmetz Ádám, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportjának tagja nyújtott be egy törvényjavaslatot, ami

szerint erkölcstelen életvitel esetén is megvonhatnák az életjáradékot az olimpiai bajnokoktól, ezt megküldte szakmai véleményezésre a MOB elnökségének is.

Október végén Borkai olimpiai járadékának esetleges megvonásáról a MOB tudatta, hogy az „olimpiai járadékkal összefüggő minden feladatot a sportpolitikáért felelős miniszter lát el 2017. január 1. óta”. Az Emmi akkor azt közölte, hogy csak az veszíti el az életjáradékát érdemtelenség miatt, aki büntetett előéletű, büntetőeljárás alatt áll, vagy próbaidőre bocsátották.

Borkai Zsolt 2010 és 2017 között volt a MOB-elnöke, majd a Magyar Torna Szövetség delegáltjaként tagja, de október 22. óta már nem tagja a MOB-nak.

Győr azóta lemondott polgármesteréről az önkormányzati választások előtt egy – magát Az Ördög Ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amiken a polgármester több befolyásos ember társaságában volt látható szexuális aktus közben egy hajón. (MTI)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Matolcsy: a gazdasági csoda titka belül van, nem a külső támogatásokban
Semmiféle új építkezés nem lehet a Városligetben
Óriási bejelentést tett a meddőségi problémával küzdő párokkal kapcsolatban Novák Katalin
Hírhez tartozó kép:
Matolcsy: a gazdasági csoda titka belül van, nem a külső támogatásokban
Semmiféle új építkezés nem lehet a Városligetben
Semmiféle új építkezés nem lehet a Városligetben
Óriási bejelentést tett a meddőségi problémával küzdő párokkal kapcsolatban Novák Katalin
Szigorították a tb-törvényt, ugorhat az ingyen egészségügyi ellátás
Mutatjuk kik azok akik januártól ingyen utazhatnak a BKV járatain
Jeruzsálem köszöni Orbánnak a 66 millió forintos adományt!
Szükségem van a ruhádra a csizmádra és egy töltő kábelre: elektromos Hummerrel ment vásárolni Schwarzi
Senki nem gondolta volna, hogy sikerül a Fidesznek átnyomni a színháztörvényt
Változnak a magyarországi rendszámok
Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít
Olyan ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, amit alig tudnak feldolgozni
Karácsony nekimegy Orbánnak: Az ördöggel is leülök tárgyalni, ha így meg tudom menteni a színházainkat
Népszavazást kezdeményez a Jobbik: börtönbe csuknák az állatkínzókat
Népszavazást kezdeményez a Jobbik: börtönbe csuknák az állatkínzókat
Titokban a kertben temette el anyját, hogy tovább kapja a nyugdíjat utána
Varga Judit: háborút indított az EU ellenünk, de mi készek vagyunk megvédeni Magyarországot!
Tomi bántalmazta kutyáját, majd feltette az internetre, ezután Tomit verték el az ismerősei
Vágó Istvánt mocskolta a Fidesz uszítóembere, a kvízmester visszaüzent Bayer Zsoltnak
EU botrány: ki akarták küldeni a teremből Kovács Zoltánt
Szombathelyi horror: késeléshez riasztották a rendőröket a Markusovszky kórházban
Hivatalos: az egészségügy fizetős lesz a legelesettebbek számára
Levélben köszönték meg a trolivezetőnek, hogy megmentette egy 18 éves lány életét
Mészáros Lőrinc: mink magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön
Mészáros Lőrinc nyilatkozott: a futballhoz is és mindenhez is ért
Doppingbotrány Magyarországon: Húsz magyar sportoló bukott le idén
Kovács Zoltán arról az ülésről tweetelt , amit magyar kérésre nyilvánítottak zárttá
Órási botrány: Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt a épületet a Várban
A klímaváltozást semmibe vevő politikusokat kritizálja Matolcsy jegybankja
Migránsozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány
Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket
Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek Karácsony
Hivatalosan is él a nagyszülői gyed
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Igazságügyi jelentés: negatív fejleményeket tapasztaltunk Magyarországon
Meghalt az ember, akinek a vonalkódokat köszönhetjük
Prága elveszett: tízezrek követelték Babis lemondását
Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, lángolt egy viskó
Orbán aggódik: A kifutó EU támogatások nem tesznek jót a gazdaságnak
Országszerte tapasztalható a gázszerelők hiánya - nincs elég munkáskéz az országban
Megállíthatatlanul gyorsul a drágulás
Nem engedték be az Emmi államtitkárához Szél Bernadettéket
Kétezer milliárdot bukhat a következő EU-ciklusban Magyarország
Megszavazták: dupla fizetést vihet haza Áder
Törvényt módosított a Fidesz, így már államtitkár lehet a 22 éves egyetemista
Szájkosarat kapott az ellenzék
A Biodóm energiafogyasztása akkora lesz, mint egy egész kerületé
Egy elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán
Orbán győzelem: kizárólag fideszes tagjai lettek a Médiatanácsnak
Elhunyt a Roxette énekesnője Marie Fredriksson
A nap 24 órájában kamerával figyelik a tanárát megkéselő győri diákot
Azt kapta, amit megérdemelt - durva dolgokat állít volt élettársa a székhez kötözve halálra fagyó Zsoltról
Savat itattak egy magyar lánnyal külföldön
Elbocsájtja a Főtáv vezetőjét Karácsony Gergely
Alapvető vérvizsgálatokat se tudtak elvégezni egy fővárosi kórházban
Karácsonyi kisfilmekkel készül a magyar kormány a híveinek
Pintér Béla mondta a színházi tüntetés legjobb beszédét
Meghalt a Star Trek sztárja
Levélben követelik Orbántól, hogy vegye végre komolyan a klímaváltozást
Baranyi: 150 milliót takarítottunk meg eddig kamutevékenységek kiszűrésével
Rekord gyorsan fejlődik az SMA betegségben szenvedő Levente
Emberekkel a fedélzetén eltűnt egy katonai repülőgép
Rendőri felvezetést kapott a kismama mert beindult a szülés
Valami bűzlik a Balkánon – de ennek most a magyarok fizetik meg az árát
20 ezer amerikai katona érkezik Európába
Több mint félmillió jól képzett embert vesztettünk - egész Európát sújtja az elvándorlás
Összesen 72 millió forintra büntették a parlamenti képviselőket
100 ezer forintos átverés terjed a neten - a nyugdíjasokat támadják
Ámokfutó lövöldözött egy kórházban, négy halott
Karácsony: meg kell védenünk a szabadságunkat
Káosz: egy alapvető vérvizsgálatot sem tudtak elvégezni a Jahn Ferenc Kórházban
Egy luxus termálfürdőben döntöttek az európai uniós pénzek elosztásáról a kistelepülések vezetői
Közleményt adtak ki a magyar tűzoltók: felháborító, amit a kollégájukkal tettek
Álomnyeremény milliók ütötték egy budapesti sportfogadó markát
A pórázánál fogva vonszoltak egy kutyát Vácon
Márki-Zay, Botka és Mirkóczki, együtt küzdenek
Hatvanméteres szakadékból mászott ki egy négyéves ikerpár
Alföldi szerint most beXarás van erősen
Görbicz Anita a Fidesz mellett kampányol Győrben
A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak kasszáit
Íme a Pirelli okosgumija, ami az internetre csatlakozik
A színház az új CEU
Elhunyt Ormos Mária
Hadházy azt javasolja Karácsonynak, hogy zsarolja Orbánt
Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató
Alföldi: aki benyal a rendszernek, azt támogatják, aki pedig nem, az pusztuljon
Négy évre eltiltották Oroszországot az összes világviadaltól
Vannak még, akik nem Németh Szilárd pacalreceptjeit akarják hallgatni a színházban
Döntött a TESCO a magyar kivonulásról
A brazil elnök szerint a rock miatt vannak abortuszok
Boszorkánynak hittek egy nőt Romániában, felgyújtották
Nagyon fázik ez a gyönyörű cica befogadóra van szüksége - Segíts egy megosztással
El nem hiszed milyen fesztiválokra szervezhetett lányokat a kormány legújabb reklámarca
Elhullott állatok hevernek az emberi haladás útján
Forrnak az indulatok: Sokan várják majd a kapuban, hogy elszámoljanak Bróker Marcsival
Óriási hírt jelentett be Dallos Bogi és Puskás Peti
Olyat láttak a tudósok a Napon ami hihetetlen
A kráter peremén belül voltak a turisták, amikor kitört egy vulkán Új-Zélandon
Nyugdíjas korúak is bentragadtak a közmunkaprogramban
Építőipari csőd közeleg: 200 milliárd forintot buknak az cégek a lánctartozások miatt
Saját cégét támogatta a Pénzügyminisztérium a vállalatok megsegítésére szánt pénzzel
Újságba csomagolva vitte ki a lopott holmit egy nagykövet
Molnár Zsoltot megzsarolta az Angyal ügyvédje - A pártigazgató feljelentést tesz
Több autó rohant egymásba az M7-es autópályán
Újabb emberek kerültek elő, akiket a fideszes képviselővel egyszerre tartóztattak le
Együtt sírt a megkéselt tanárnő és a késelő fiú apja a kórházban
Élő fenyőfa helyett idén egy 11 méter magas Adományfa fogadja a látogatókat
Kétgyermekes futónőt gázoltak el Szombathelyen
Lövöldözés és autós üldözés Pécsen
Hajléktalanok küldenek karácsonyi üzenetet az alkotmánybíróknak
Valósággal zuhan az elektromos autók akkumulátorának az ára
Előkerült szerződés: 11 millióért írattak egy 30 oldalas tanulmányt
Tömegverekedés: A bérüket követelték az ukrán vendégmunkások Balatonakalinál
Most kiderült, hova vezet az oltásellenesség
Gigatüntetést szervez hétfőre a kultúra függetlenségéért a Katona József Színház
Óriási titkolózás- OLAF-vizsgálat miatt távozhatott az Orbán-kormány egyik kulcsembere
Durva fenyegetést kapott MC Hawer
730 ezer magyar munkáját veszik el a robotok
Ismét milliókat költött egyetlen sportolóra az Orbán-kormány
Lecsukták a halálos szigetelőszalagos tréf\" elkövetőit
Orosz fejlesztésű repülőgépeket rendeltek meg a pécsi repülőgépgyártól
Videón az eperjesi gázrobbanás
Sára Botondék 150 millió forintot költöttek autóhasználatra
Karácsonyi ajándék a népnek: mégsem drágul a tojás
Hosszú Katinka újabb aranyérme: agyonverte a teljes mezőnyt
Keresik a háromgyerekes nőt, akit állítólag megalázott egy ellenőr
66 ezer forintot kapnak karácsonyra a nyugdíjasok Szlovákiában
Követelik Kövér lemondását: minden harmadik magyarba csúnyán belegázolt
Hátborzongató: Agyonverte a kutyákat a magyar tenyésztő
Csúnyán ráfáznak a nagycsaládosok az állami támogatással vásárolt autóval
Szökik az oxigén az óceánokból, sorozatosak a tragédiák
A bécsinél és a pozsonyinál is drágább a budapesti karácsonyi vásár
Csak egy tolvaj hatalom nem akar írásos nyomot hagyni
Kétmilliárd forintos óvadékot tettek le, hogy szabadulhasson a legnagyobb magyar vágóhíd tulajdonosa
Egy hozzászólás miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről
Megmagyarázták miért figyeli az iPhone folyton, hogy hol vagyunk
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva