Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas és egy egér keveréke

Azt hitték, kihalt, de a tudósok nemrég élõ kancsilokat fedeztek fel Vietnam egyik dzsungelében. A szarvas és egér keverékére hasonlító állatot a Föld legkisebb patásaként tartják számon.

Harminc, alaposan elrejtett kamerának hála ismét fotókat, illetve videókat készítettek a világ egy legfurcsább állatának, az egérszarvas egy fajtájáról Vietnamban – írta a The Guardian. A portál szerint közel 30 éve nem készült képi anyag a vietnami kancsilról (Tragulus versicolor), amely közelrõl úgy néz ki, mintha egy szarvas (vagy õz) és egy egér keresztezését látnánk


Ezek az õzszerû állatok nagyjából akkorák, mint egy nyúl, vagyis attól, hogy a testük egy része egy szarvaséra hasonlít, még nem nõttek nagyra. A vietnami kancsil arról ismerszik meg, hogy a hátán lévõ szõrzet ezüstös színû. A feljegyzések szerint ebbõl a fajtából 1990-ben jelentek meg utoljára fotók, azóta egyet sem láttak. Vagy ha igen, képi bizonyíték biztosan nem született a találkozásról. A fajt 1910-ben jegyezték le elõször a Ho Si Minh-várostól nagyjából 450 kilométerre északkeletre lévõ Nha Trang közelében talált példányok alapján. Mivel az utolsó hivatalos észlelés közel 30 éve történt,

a szakértõk azt feltételezték, hogy a vadászat a kihalás szélére sodorta a fajt.

A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány szerint nem tudni, mekkora lehet a most megfigyelt kancsilféle populációja, de a tudósok a legrosszabbtól tartanak. Ritka állatok lévén az orvvadászok is keresik õket. Az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) idén májusban kiadott közleményében arra figyelmeztetett, hogy akár az egymilliót is elérheti azoknak a fajoknak a száma, amelyek kihalhatnak az emberiség bolygóra gyakorolt hatásai miatt.



A kancsilféléknek nincs szarvuk vagy agancsuk, de mindkét nemnek a felsõ állcsontjából két megnagyobbodott szemfog nõ ki. A hímeknek ezek a fegyvereik. Az állatoknak vékonyak a lábaik, így nem tudnak gyorsan futni, de a sûrû aljnövényezetben pillanatok alatt eltûnnek. A legnagyobb képviselõjük az afrikai kancsil, amely körülbelül 80 centiméter hosszú és 10 kilogramm súlyú. Ezt a fajt tartják a legõsibb vonásúnak. Kancsilok Afrikában, Indiában és Srí Lankában is élnek.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Ügyes próbálkozás volt: éjszaka valaki elvitte a gárdonyi szabadstrand fémkordonjait
Valami készül: Rendkívüli parlamenti ülést jelentettek be
Dzsudzsák karrier: a magyar másodosztályban folytathatja
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén áttekintették, hogy áll az a kezdeményezés, hogy az uniós pénzek felhasználását a jogállamisági feltételek teljesítéséhez köss...
  
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Már tavaly próbálkozott a kormány, hogy jelentős fairtás árán elinduljon a Hajógyári-sziget körbeépítése árvízvédelmi gátakkal. Mivel azonban a kormány érdemi tájékoztatást nem ...
  
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Országosan elterjedt jelenségnek tűnik, hogy a kerékpárutak kiépítése során tervezési hanyagságokkal találkozhatunk, ennek Körmenden van a legújabb példája, ahol a kapubejárók csatl...
  
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Az Egyesült Államokban csütörtökön ismét rekordot döntött a koronavírussal diagnosztizált új fertőzések száma - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök ...
  
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
Egymillió forintos adatvédelmi bírságot kapott Hadházy Ákos a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságtól (NAIH) – írta közleményében a független országgyűlési képviselő. A ...
  
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A szerződésmódosításban előre nem látható körülményekre hivatkoznak. Tavaly februárban kötött szerződést a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. Mészáros Lőrinc érdekeltségébe ta...
  
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A hatóságok szerint direkt így akarták megcsinálni. A bajorországi Kirchdorf an der Amper falu lakói 5 év után végre átvehették a kerékpárútjukat, viszont kaptak a kivitelezőktől n...
  
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
A szakrendeléseken és a háziorvosi praxisokban is egyre komolyabb létszámhiánnyal küzdenek. Az idősebb orvosokat kibillentette a járvány a régi kerékvágásból, s harmaduk jórészt az ...
  
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája
A behurcolás a veszély most a miniszterelnök szerint. Szinte az összes környező országban romlik a koronavírus-helyzet. Ezzel kezdte Orbán Viktor is a pénteki rádióinterjúját. A kér...
  
Közel egymilliárdra büntette a GVH az Alza.hu-t
892 millió a Black Friday-reklámok miatt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday...
  
Koronavírusos lett egy ukrán vendégmunkás Magyarországon
Koronavírus-fertőzöttet találtak a Győrhöz közeli Ravazdon. A település Likipuszta nevű részén, egy faházakból álló, munkásoknak kialakított szálláshelyen élő ukrán állampolgá...
  
Orbán: Nehéz megérteni a Lánchíd körüli szerencsétlenkedést
A kormányfő szerint a magyar férfiember archetípusa a gazda. Nemzeti önbecsülés nem képzelhető el az agrárium nélkül – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mindent a magyar vidé...
  
Tüntetnek a bíróság előtt Kaleta Gábor botrányos ítélete miatt
Nagy felháborodást okozott a bíróság ítélete Kaleta Gábor ügyében. A Blikk is megírta, hogy nem sokkal a Kaleta Gábort érintő botrányos ítélet után tüntetést kezdtek szervezni Bu...
  
Elzárhatják az uniós pénzcsapokat
A javasolt mechanizmus alapján az EU-nak joga lesz felfüggesztenie a támogatások folyósítását. Az európai uniós költségvetés védelmének alapvető feltétele a jogállamiság tagállamo...
  
Óriási akció Tiborcz István kastélyszállójában - foglalj gyorsan
Aki gyorsan foglal, az akár 20 százalékos nyitási kedvezményt is kaphat Tiborcz István milliárdokból felújított turai kastélyszállójában. Lehet SZÉP-kártyával is fizetni. Eredetileg ...
  
Varga Judit: semmi keresnivalója nem volt a jogállamiságért aggódóknak Magyarországon
Alaptalannak nevezte a koronavírus-járvány kezelése miatt Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán szerdán ...
  
Ügyes próbálkozás volt: éjszaka valaki elvitte a gárdonyi szabadstrand fémkordonjait
Pár napja bejárta a sajtót, hogy a gárdonyi szabadstrandon a part mentén fémkordont tettek le. A kordonról akkor azt mondták, a víz felőli oldala elvileg építési terület, a partfalfelúj...
  
Baj van: kiszoríthatják a magyar kamionosokat az uniós piacról
Hatályba léphet a mobilitási csomag, amelyet a kormány, az MSZP és az Európai Bizottság együtt kritizál. Elfogadta az Európai Parlament a közúti szállítási ágazat működését s...
  
Maruzsa: Sikeres volt az idei tanév
A köznevelésért felelős államtitkár értékelte az elmúlt tanévet. Szerinte az érettségi eredmények átlagosak voltak, míg a bukások száma drasztikusan csökkent. Sikeresnek értékelt...
  
Elárultak mennyit fizetnek a leendő iskolaőröknek
Iskolaőröket toborzó hirdetést szúrt ki a Magyar Hang a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán, amely alapján 220 ezer forintos bruttó havi munkabérrel és bruttó 200 ezer ...
  
Milliárdokkal drágultak a Városligetben épülő új Néprajzi Múzeum kivitelezési költségei
6,1 milliárd forinttal, az eddigi 26 milliárd helyett több mint 32 milliárd forintra drágultak a Liget Projekt keretében a Városliget szélére épülő új Néprajzi Múzeum építési költs...
  
Orbán Viktor idézetek, melyek elég erősre sikerültek
Egy rövid ízelítőt kaptunk már az MTI-ből is arról a könyvbemutatóról, amit Orbán Viktor tartott ma Karmelita kolostorban, abban is voltak már erős részletek, mint például a magyar fé...
  
Szlovákia bajban: szigorítanak
Emelkedő tendenciát mutat az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma az elmúlt két hétben Szlovákiában, ahol szerdán viszonylag magas, 53 volt a SARS-CoV-2 vírusfertőzéssel újonnan d...
  
A győri Audi egyik alkalmazottja vírusos
Pozitív lett a győri Audi-gyár egyik alkalmazottjának koronavírus tesztje – tudta meg az Index az Audi Hungaria Zrt.-től. A cég a lap kérdéseire adott hivatalos válasza szerint a teszt er...
  
Kaleta négy év múlva tiszta erkölcsi bizonyítványt kaphat ha nem változik semmi
Mind nagyobb a felháborodás a volt nagykövet felfüggesztett börtön- és 540 ezer forintos pénzbüntetése miatt, már a Fidesz is ráfordult az ügyre, a bíróságot szapulva. Felvetődik a k...
  
Kitalálod milyen kiadványt juttatnak el minden Magyarországon megszülető gyermek szüleihez?
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Testvér-füzetet adott ki a fiatal szülők gyermekvállalásának ösztönzésére. A mozgalom alelnöke azt mondta, szeretnék, ha világra jönné...
  
Valami készül: Rendkívüli parlamenti ülést jelentettek be
Az Európai Bizottság által összeállított gazdasági mentőcsomag lesz a téma. A kormány rendkívüli parlamenti ülést hív össze jövő héten hétfőre és keddre – tudta meg a Népsza...
  
Dzsudzsák karrier: a magyar másodosztályban folytathatja
A klub az NB II.-ben folytatja, miután kiestek az élvonalból, de így is komoly költségvetéssel. A magyar goal.com információi szerint nagy esélye van annak, hogy Dzsudzsák Balázs ismét ...
  
Áderhez fordulnak a könyvelők az adószigorítások miatt
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete emlékeztetett, hogy soha nem volt még hatszoros adóemelés Magyarországon. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) közleményben fordult Ád...
  
Picit csúsztat a kormány, amikor azt állítja: adósrabszolgává teszi az EU a magyarokat
Gulyás Gergely szerint mások tehetnek arról, hogy az EU hitelfelvételre kényszerül, és mi fizetjük meg az árát. Ez több szempontból sem igazán állja meg a helyét. Legalábbis csúszta...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas és egy egér keveréke
Azt hitték, kihalt, de a tudósok nemrég élõ kancsilokat fedeztek fel Vietnam egyik dzsungelében. A szarvas és egér keverékére hasonlító állatot a Föld legkisebb patásaként tartják számon.

Harminc, alaposan elrejtett kamerának hála ismét fotókat, illetve videókat készítettek a világ egy legfurcsább állatának, az egérszarvas egy fajtájáról Vietnamban – írta a The Guardian. A portál szerint közel 30 éve nem készült képi anyag a vietnami kancsilról (Tragulus versicolor), amely közelrõl úgy néz ki, mintha egy szarvas (vagy õz) és egy egér keresztezését látnánk


Ezek az õzszerû állatok nagyjából akkorák, mint egy nyúl, vagyis attól, hogy a testük egy része egy szarvaséra hasonlít, még nem nõttek nagyra. A vietnami kancsil arról ismerszik meg, hogy a hátán lévõ szõrzet ezüstös színû. A feljegyzések szerint ebbõl a fajtából 1990-ben jelentek meg utoljára fotók, azóta egyet sem láttak. Vagy ha igen, képi bizonyíték biztosan nem született a találkozásról. A fajt 1910-ben jegyezték le elõször a Ho Si Minh-várostól nagyjából 450 kilométerre északkeletre lévõ Nha Trang közelében talált példányok alapján. Mivel az utolsó hivatalos észlelés közel 30 éve történt,

a szakértõk azt feltételezték, hogy a vadászat a kihalás szélére sodorta a fajt.

A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány szerint nem tudni, mekkora lehet a most megfigyelt kancsilféle populációja, de a tudósok a legrosszabbtól tartanak. Ritka állatok lévén az orvvadászok is keresik õket. Az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) idén májusban kiadott közleményében arra figyelmeztetett, hogy akár az egymilliót is elérheti azoknak a fajoknak a száma, amelyek kihalhatnak az emberiség bolygóra gyakorolt hatásai miatt.



A kancsilféléknek nincs szarvuk vagy agancsuk, de mindkét nemnek a felsõ állcsontjából két megnagyobbodott szemfog nõ ki. A hímeknek ezek a fegyvereik. Az állatoknak vékonyak a lábaik, így nem tudnak gyorsan futni, de a sûrû aljnövényezetben pillanatok alatt eltûnnek. A legnagyobb képviselõjük az afrikai kancsil, amely körülbelül 80 centiméter hosszú és 10 kilogramm súlyú. Ezt a fajt tartják a legõsibb vonásúnak. Kancsilok Afrikában, Indiában és Srí Lankában is élnek.
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája
Közel egymilliárdra büntette a GVH az Alza.hu-t
Koronavírusos lett egy ukrán vendégmunkás Magyarországon
Orbán: Nehéz megérteni a Lánchíd körüli szerencsétlenkedést
Tüntetnek a bíróság előtt Kaleta Gábor botrányos ítélete miatt
Elzárhatják az uniós pénzcsapokat
Óriási akció Tiborcz István kastélyszállójában - foglalj gyorsan
Varga Judit: semmi keresnivalója nem volt a jogállamiságért aggódóknak Magyarországon
Ügyes próbálkozás volt: éjszaka valaki elvitte a gárdonyi szabadstrand fémkordonjait
Baj van: kiszoríthatják a magyar kamionosokat az uniós piacról
Maruzsa: Sikeres volt az idei tanév
Elárultak mennyit fizetnek a leendő iskolaőröknek
Milliárdokkal drágultak a Városligetben épülő új Néprajzi Múzeum kivitelezési költségei
Orbán Viktor idézetek, melyek elég erősre sikerültek
Szlovákia bajban: szigorítanak
A győri Audi egyik alkalmazottja vírusos
Kaleta négy év múlva tiszta erkölcsi bizonyítványt kaphat ha nem változik semmi
Kitalálod milyen kiadványt juttatnak el minden Magyarországon megszülető gyermek szüleihez?
Valami készül: Rendkívüli parlamenti ülést jelentettek be
Dzsudzsák karrier: a magyar másodosztályban folytathatja
Áderhez fordulnak a könyvelők az adószigorítások miatt
Picit csúsztat a kormány, amikor azt állítja: adósrabszolgává teszi az EU a magyarokat
Gulyás: Amíg nyitva vannak a határok lehet utazni
Németh Szilárd: ide egy migráns sem teheti be a lábát
Milliárdokat fizettek a WizzAirnek, de Németh Szilárd szerint a magyar légierő gépein múlt a védekezés
Felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéltek egy álhírterjesztőt
Orbán: 2010 előtt a magyar vidék a legnagyobb vesztesek közé tartozott
12 harckocsi érkezik Magyarországra
Az operatív törzs már készenlétben - íme a részletek
Hivatalos: betörheti a rendőr a szélvédőt, ha a kocsiban kutyust hagy a felelőtlen gazdi
Kaleta ügy: Adásban sírta el magát a Reggeli műsorvezetője
Államtitkár: egyre több magyar vállalkozás erősödik
Képet is közölt a Gáspár család Bea életmentő műtétjéről
Kaleta ügy: mélyen vallásos ember és óriási lelkiismeret-furdalása van
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum