Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Mi oka lehet arra Orbánnak, hogy így udvaroljon a törököknek  

Mert megteheti – két szóban így lehetne a legjobban összefoglalni, miért közeledik látványosan Törökországhoz Orbán Viktor. Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatásának hátterében ennél pragmatikusabb részletek is megbújnak: a keleti nyitás a magyar kereskedelemnek és a belpolitikai üzeneteknek is kedvezhet. Na meg persze az Orbán-család személyes kapcsolatainak.

„Fontos az üzlet, a pénz, de a legfontosabb az, hogy az embernek legyenek barátai” – 2017 júniusában ezekkel a szavakkal méltatta hallgatóságát a magyar-török üzleti fórumon Orbán Viktor. Hiába telt el azóta több mint két év, sokkal jobb magyarázat azóta sem született arra, tulajdonképpen miért is hasznos Magyarországnak az Ankarával ápolt jó viszony.

Alkalom lett volna rá bõven: a magyar kormányfõ és Recep Tayyip Erdogan 2017 májusa óta – putyini mértékhez képest is gyakran – hatodszor találkozik egymással. A jó viszony jelei a teljesség igénye nélkül:

2017 áprilisában Orbán telefonon gratulált a török alkotmánymódosításhoz
2017 májusában Pekingben tartottak kétoldalú megbeszélést
2017 júniusában Orbán a magyar-török üzleti fórumon szólalt fel Ankarában
2018 júliusában Erdogan beiktatására a magyar kormányfõ még a fiát is elvitte
2018 októberében Budapesten tartottak üzleti fórumot, majd a török elnök felavatta Gül Baba türbéjét
2019 októberében pedig a Türk Tanácsban találkoztak, ahol Erdogan személyesen köszönte, hogy Orbán kiállt Törökország szíriai offenzívája mellett.

Orbánt Törökország esetében semmiképpen nem lehet pálfordulással vádolni. A magyar miniszterelnök már 2013-ban sem titkolta szimpátiáját és az évtized egyik kiemelkedõ politikai vezetõjeként köszöntötte Erdogant Magyarországon. A találkozót követõ török-magyar üzleti fórumon a kormányfõ még ezt is tudta fokozni:

„Egy olyan embert köszöntünk, aki bátor volt, hogy nehéz döntéseket hozzon.

Mindannyian ilyenek szeretnénk lenni.

Csak mi vagyunk helikopter

Orbán hat éve azt ugyan nem fejtette ki, hogy pontosan Erdogan politikája vagy életstílusa áll hozzá közelebb, mindenesetre mindkettõben akadnak hasonlóságok. Erdogan 11 éves kormányfõség után, 2014-ben lett Törökország elnöke, majd három évvel késõbb egy olyan alkotmánymódosítást vitt át, amely szinte korlátlan hatalmat adott a kezébe, és aminek segítségével ma már teljhatalmat élvez.

Ahogy róla szóló portrénkban megírtuk, a 65 éves politikus külsõségekben is szereti érzékeltetni jelentõségét. Nemcsak a grandiózus építkezésekkel, futballstadionok felhúzásával, világraszóló sportesemények megrendezésével, hanem például az Ankarában több mint 600 millió dollárért felépített ezer szobás, impozáns elnöki rezidenciával.

Önmagában ez azonban még kevés lenne ahhoz, hogy a magyar kormányfõ mindenáron ennyire szorosra akarja fûzni a két ország kapcsolatát. Ha pedig azt nézzük, hogy Orbán ehhez sokszor még a politikai fõsodorral is szembe megy, még érthetetlenebb a közeledés. Jó példa erre a törökök szíriai offenzívája, amelyet a miniszterelnök nemzeti érdekként állít be, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig éppen a hvg.hu-nak ismerte el, hogy blokkolta az Európai Unió közös nyilatkozatát annak elítélésérõl.

„A török ügyben a magyar ellenkezés miatt csak egy puhított nyilatkozatot tudtak kiadni a tagállamok. Ezzel a viselkedéssel sokkal inkább egyedül marad Magyarország, és bizonyos esetekben még olyan reakciókat is megkockáztat, mint amit a német kormánypárt frakcióhelyettese tett hazánk kizárásáról az EU-ból” – mutatott rá Krekó Péter, a Political Capital ügyvezetõ igazgatója.

Ez azonban még mindig nem túl meglepõ a magyar miniszterelnöktõl, aki minden vitatott lépésénél figyel arra, hogy egyik felet se haragítsa túlságosan magára. Orbán évek óta mondogatja, amit Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott sajtótájékoztatóján is megismételt:

a magyarok a Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élnek,

a magyar politikának pedig „az a célja, hogy a világ minden nagyhatalma érdekelt legyen Magyarország sikerében”.

Marha oda, gáz ide

De pontosan mi is lehet ez a siker, amit a magyarok Törökországtól remélhetnek? Elsõ körben adja magát a kereskedelem, ahol kivételesen a magyarok oldalán billeg a mérleg nyelve. Orbán Viktor itt tehát már büszkélkedhet is azzal, hogy megérte a „keleti nyitás”, amivel az EU-tól való függõségünket akarjuk csökkenteni. Közelebbrõl megvizsgálva azonban látszik, hogy a teljes magyar külkereskedelmi forgalomhoz (ami 2018-ban 64,1 ezer milliárd forint volt), a török kapcsolat egyáltalán nem mondható jelentõsnek, és a hazánk és az EU tagjai közötti áruforgalomnak is csak a 2 százaléka.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gyakorlatilag beismerte, hogy megvezették Orbán Viktort
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Szijjártó botrány: 154 milliót utazgatott el eddig idén
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Az Opus végül elállt az ügylettől, így külföldi befektetőkhöz kerül az EKER. A Gazdasági Versenyhivatal honlapja szerint tegnap benyújtották a magyar energiapiac egy fontos szereplőjé...
  
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Egy vadító fekete-fehér képpel mondott köszönetet követőinek Kiszel Tünde az Instagramon. Igazán dögös fotót tett közzé az Instagram-oldalán Kiszel Tünde! A naptárdíva egy régi, f...
  
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Müller Cecíliával, az országos tiszti főorvossal fotózkodott az aranytorkú énekesnő! Felrobbantotta az Instagramot legújabb posztjával Tóth Gabi! Az énekesnő nem mással, mint az orszá...
  
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Nem csitulnak a kedélyek a Gáspár család körül. A házaspárnak tavaly novemberben volt autóbalesete, amikor egy másik sofőr a forgalommal szemben haladt feléjük a 21-es főúton, majd fro...
  
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Kökény Attila a karantén alatt sem bízta a véletlenre családi bevételüket: anyagi biztonságuk megtartása érdekében segédmunkásnak állt a fiával és a vejével együtt. Kökény Attila...
  
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
Letartóztattak egy 32 éves férfit, aki a másfél éves nevelt gyermekét hónapokon át rendszeresen ütötte-verte, közölte a Somogy megyei főügyészség. A neten ismerkedett meg a gyermek an...
  
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
A négyfős család a tragédia napján szabadult a karanténból egy erdélyi út után. „Jézus a halála után harmadnapra támadt fel. Nekem is ennyi időm volt arra, hogy sokkos állapotban l...
  
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
A fővárosi Fidesz szerint tartalmi hibák vannak a dokumentumban, amelyet ezért módosítania kell a BKK-nak. Tartalmi hibák miatt a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd felújítá...
  
Áll a bál az iskolarendőrség körül
A szakszervezet szerint félő, hogy nem lesz elég jelentkező a feladatra. Attól tartanak a hivatásos rendőrök, hogy iskolaőrnek vezénylik át őket – erről a Független Rendőr Szakszerv...
  
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Bár értelmes magyarázatot nem adott rá, a kormány nem változtatott az intézkedésén: korlátozás nélkül lehet látogatni a focimeccseket Magyarországon. Gulyás Gergely korábban az...
  
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
A hvg.hu ír róla, hogy lefújták az Apostol együttes 50. születésnapi koncertjét az Arénában. Az esemény eredetileg májusban lett volna, de a járvány miatt augusztusra halasztották, és ...
  
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
A Népszava ír arról, hogy a magyar kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014-2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liec...
  
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg, ezzel 598-ra nőtt a magyar ál...
  
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Egyetlen sor téglát sem kellett leraknia Tiborcz István cégének, mégis milliárdos hasznot hozott számukra egy visegrádi, máig befejezetlen hotel-beruházás két év alatt. Az építési pr...
  
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
Kistolmácson megújult a Zalaerdő erdei- és horgászlaka A negylábú faoszlopokra kifeszített nemzeti szín szalagot öten vágták át az átadási ünnepség keretében. Név szerint (b-j): ...
  
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
A Fejér-B.Á.L. Zrt. ajánlata volt a legkedvezőbb a feladatra. Mészáros Lőrinc gyerekeinek építőipari cége újabb munkát nyert el a Tatabányán épülő kézilabda-csarnok körül, derül...
  
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Alekosz most őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a ValóVilágot. Miért népszerű a ValóVilág? – Ez a valóságshow a magyar emberekre lett szabva. A legfőbb ismertető jegyeink talá...
  
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Ma reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorának vendége volt Majoros Péter, alias Majka és az Apostol ülős arénakoncertjének apropóján beszélgettek a könnyűzene helyzetéről, állami ...
  
Gyurcsány Ferenc gyászol
Tragédia érte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét: két hónappal ezelőtt, 86 évesen elhunyt Katus néni, Gyurcsány Ferenc (59) édesanyja. Az idős asszony évek óta Alzheimer-kórral küz...
  
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Jelenleg látogatási és felvételi tilalom van a Teveli úti intézményben. Folyamatosan tesztelik a pápai Teveli úti idősotthon lakóit és dolgozóit, mivel az otthon egyik alkalmazottjána...
  
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Az ország másik felére is eljutott a koronavírus egy júliusi, Győr-Moson-Sopron megyei, zártkörű családi rendezvényről, számolt be az állami tévé a Nemzeti Népegészségügyi Központ...
  
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője az M1-en. Rotyis Bálint azt mondta, ...
  
Súlyos beteg XVI. Benedek
Súlyosan megbetegedett XVI. Benedek miután meglátogatta haldokló bátyját, közölte életrajzírója, Peter Seewald. A 93 éves Joseph Ratzinger övsömörben szenved, erős fájdalmai vannak, h...
  
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hétfő délelőtt egy teher- és egy haszongépjármű, valamint egy személygépkocsi balesetezett eddig tisztázatlan körülmények között az M7-es autópályán Siófok mellett. A Somogy Megyei...
  
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Mivel a jogszabályok nem térnek ki a gólyatáborok szervezésére, ezért az intézmények saját hatáskörben dönthetnek annak megtartásáról, válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Hírad...
  
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Miután a nemzetközi járványhelyzet miatt a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztotta a verseny döntőjét, elmarad a Magyarország Szépe is, olvasható az esemény Facebook-oldalán. A Miss ...
  
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Három ember szállt fel Hódmezővásárhelyen az egyik, Szegedre tartó vonatpótló buszra, akikről kiderült, hogy hatósági karanténban kellene lenniük. A járművet azonnal körülvették a ...
  
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Három ember végleg elveszítette a látását azok közül, akiknek a szürkehályog-műtétjét a Budaörsi Egészségügyi Központban végezték el – tudta meg a Ripost. Mint arról korábban b...
  
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Az erről szóló megállapodás a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg. Már megszületett a két ország közti szerződés a kötött segélyhitelről, a nulla százalékos kamatt...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Mi oka lehet arra Orbánnak, hogy így udvaroljon a törököknek
Mert megteheti – két szóban így lehetne a legjobban összefoglalni, miért közeledik látványosan Törökországhoz Orbán Viktor. Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatásának hátterében ennél pragmatikusabb részletek is megbújnak: a keleti nyitás a magyar kereskedelemnek és a belpolitikai üzeneteknek is kedvezhet. Na meg persze az Orbán-család személyes kapcsolatainak.

„Fontos az üzlet, a pénz, de a legfontosabb az, hogy az embernek legyenek barátai” – 2017 júniusában ezekkel a szavakkal méltatta hallgatóságát a magyar-török üzleti fórumon Orbán Viktor. Hiába telt el azóta több mint két év, sokkal jobb magyarázat azóta sem született arra, tulajdonképpen miért is hasznos Magyarországnak az Ankarával ápolt jó viszony.

Alkalom lett volna rá bõven: a magyar kormányfõ és Recep Tayyip Erdogan 2017 májusa óta – putyini mértékhez képest is gyakran – hatodszor találkozik egymással. A jó viszony jelei a teljesség igénye nélkül:

2017 áprilisában Orbán telefonon gratulált a török alkotmánymódosításhoz
2017 májusában Pekingben tartottak kétoldalú megbeszélést
2017 júniusában Orbán a magyar-török üzleti fórumon szólalt fel Ankarában
2018 júliusában Erdogan beiktatására a magyar kormányfõ még a fiát is elvitte
2018 októberében Budapesten tartottak üzleti fórumot, majd a török elnök felavatta Gül Baba türbéjét
2019 októberében pedig a Türk Tanácsban találkoztak, ahol Erdogan személyesen köszönte, hogy Orbán kiállt Törökország szíriai offenzívája mellett.

Orbánt Törökország esetében semmiképpen nem lehet pálfordulással vádolni. A magyar miniszterelnök már 2013-ban sem titkolta szimpátiáját és az évtized egyik kiemelkedõ politikai vezetõjeként köszöntötte Erdogant Magyarországon. A találkozót követõ török-magyar üzleti fórumon a kormányfõ még ezt is tudta fokozni:

„Egy olyan embert köszöntünk, aki bátor volt, hogy nehéz döntéseket hozzon.

Mindannyian ilyenek szeretnénk lenni.

Csak mi vagyunk helikopter

Orbán hat éve azt ugyan nem fejtette ki, hogy pontosan Erdogan politikája vagy életstílusa áll hozzá közelebb, mindenesetre mindkettõben akadnak hasonlóságok. Erdogan 11 éves kormányfõség után, 2014-ben lett Törökország elnöke, majd három évvel késõbb egy olyan alkotmánymódosítást vitt át, amely szinte korlátlan hatalmat adott a kezébe, és aminek segítségével ma már teljhatalmat élvez.

Ahogy róla szóló portrénkban megírtuk, a 65 éves politikus külsõségekben is szereti érzékeltetni jelentõségét. Nemcsak a grandiózus építkezésekkel, futballstadionok felhúzásával, világraszóló sportesemények megrendezésével, hanem például az Ankarában több mint 600 millió dollárért felépített ezer szobás, impozáns elnöki rezidenciával.

Önmagában ez azonban még kevés lenne ahhoz, hogy a magyar kormányfõ mindenáron ennyire szorosra akarja fûzni a két ország kapcsolatát. Ha pedig azt nézzük, hogy Orbán ehhez sokszor még a politikai fõsodorral is szembe megy, még érthetetlenebb a közeledés. Jó példa erre a törökök szíriai offenzívája, amelyet a miniszterelnök nemzeti érdekként állít be, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig éppen a hvg.hu-nak ismerte el, hogy blokkolta az Európai Unió közös nyilatkozatát annak elítélésérõl.

„A török ügyben a magyar ellenkezés miatt csak egy puhított nyilatkozatot tudtak kiadni a tagállamok. Ezzel a viselkedéssel sokkal inkább egyedül marad Magyarország, és bizonyos esetekben még olyan reakciókat is megkockáztat, mint amit a német kormánypárt frakcióhelyettese tett hazánk kizárásáról az EU-ból” – mutatott rá Krekó Péter, a Political Capital ügyvezetõ igazgatója.

Ez azonban még mindig nem túl meglepõ a magyar miniszterelnöktõl, aki minden vitatott lépésénél figyel arra, hogy egyik felet se haragítsa túlságosan magára. Orbán évek óta mondogatja, amit Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott sajtótájékoztatóján is megismételt:

a magyarok a Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élnek,

a magyar politikának pedig „az a célja, hogy a világ minden nagyhatalma érdekelt legyen Magyarország sikerében”.

Marha oda, gáz ide

De pontosan mi is lehet ez a siker, amit a magyarok Törökországtól remélhetnek? Elsõ körben adja magát a kereskedelem, ahol kivételesen a magyarok oldalán billeg a mérleg nyelve. Orbán Viktor itt tehát már büszkélkedhet is azzal, hogy megérte a „keleti nyitás”, amivel az EU-tól való függõségünket akarjuk csökkenteni. Közelebbrõl megvizsgálva azonban látszik, hogy a teljes magyar külkereskedelmi forgalomhoz (ami 2018-ban 64,1 ezer milliárd forint volt), a török kapcsolat egyáltalán nem mondható jelentõsnek, és a hazánk és az EU tagjai közötti áruforgalomnak is csak a 2 százaléka.

Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
Áll a bál az iskolarendőrség körül
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Gyurcsány Ferenc gyászol
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Súlyos beteg XVI. Benedek
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
Orbán Viktor nem ért egyet Matolcsy Györggyel - színjáték vagy botrány?
Ukrajna a vörös zónába sorolta Magyarországot
Mindig megjelenik itt valaki, aki el akarja venni a Balaton-partot
Kalifornia lángol: ezreket kellett evakuálni
A magyarok közel kétharmada még mindig uniópárti
Magyar polgármester: Bizonyos vállalkozókkal szemben védtelenek vagyunk