Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
A gyönge diktatúra is diktatúra

Október 23-a alkalmából Alföldi Róbert a Facebook-oldalára egy Esterházy Péter-idézetet posztolt. Az író a Mindentudás Egyetemén elmondott A szavak csodálatos életébõl idézett.

"Megdöbbentõ és lefegyverzõ, már-már megható, hogy a Kádár-diktatúra mennyire egyetlen szótól függött. Legitimitását (maga elõtt) és erejét az adta, hogy ellenforradalomnak nevezte a forradalmat. Illetve mi neveztük annak, pontosabban ki annak nevezte, ki nem, a társadalom mint olyan annak nevezte, de az embereket lehetett e szerint osztályozni. Ellenforradalmat mondott, aki így gondolta vagy nyíltan behódolt vagy elege volt már az egészbõl és nem gondolt semmit, a nyíltan ellenszegülõ forradalmat mondott (ezeket kis túlzással egy kézen meg lehetett számolni, mostanra már több száz Síva kéne). És aztán volt a nyíltan semmilyen, ez volt a Kádár-rendszer nagy leleménye, hogy ezt engedte, sõt támogatta, ennek szava az 56-os események volt, késõbb kis iróniával (bár hogy hová mutatott az irónia hegye, nem tudni): 56-os sajnálatos események.
(...)
A diktatúra nyelve a csönd, a halálos, végtelen, mozdíthatatlan csönd. Én már csak a gyöngített változatot ismertem, a lágyat, a szoft pornót, ennek nyelve a hallgatás, épp a diktatúráról való hallgatás, mert a gyönge diktatúra is diktatúra, a gyönge is erõs, fölzabálja az alattvalók életét. Kádár alatt mindenki konkrétan 56-ról hallgatott. A szorzótáblában nem is szerepelt a 8 x 7. A 7 x 8 sem, minthogy ez a szorzásfajta kommutatív" - írta Esterházy többek közt.

Az író szerint, ha a 0070-es években leírtuk volna, hogy 54, 55, ("kicsi torpanás, botlás és félrenyelés"), 57, 58, és föléje írtuk volna, hogy Négysoros, akkor egy igazi bátor hazafias verset kapunk. Most már ugyanezzel csak azt dokumentáljuk, hogy nem tuduk számolni."Hová lett a számok e sorrendjébõl a szabadságvágy, és Benn és Petõfi? Elvitte a kiscica, vagyis a kivonuló szovjet katonák, vagyis a demokrácia. Ha nem kell sejtetni, akkor nem is lehet sejtetni. Akkor beszélni kell, gondolkodni, mérlegelni, állást foglalni. Túlélõkbõl élõk lettünk."

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
Ügyes próbálkozás volt: éjszaka valaki elvitte a gárdonyi szabadstrand fémkordonjait
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Járványügyi készültség van Magyarországon. Az első csatát megnyertük, de amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk marad, fenn kell tartani a készültséget. Ahol Magyarországon fertőzés...
  
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhárom migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A ...
  
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Technikai problémák miatt gond volt a 2020. július 10-én esedékes nyugdíjak jóváírásával a Takarékbankban - írta a 24.hu. A pénzintézet azt közölte, hogy a technikai problémát rövi...
  
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Péntek délelőtt közlekedési balesetben életét veszítette Koncz Ferenc országgyűlési képviselő - írja a Borsod 24. A lap szerint Koncz motorozás közben nekiütközött Legyesbénye polg...
  
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Demeter Márta LMP-s politikus arra kéri a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, Németh Zsoltot, hogy oldja fel a titkosítást a gyermekpornográfia miatt elítélt volt limai nag...
  
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Életveszélyesen megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaol.hu. A portál értesülése szerint a baleset...
  
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Egy édesanyát és két éves kislányát gázolta el egy autó Budakeszin pénteken délelőtt. Áll a forgalom. Temető u Fő utca sarkán gyalogos gázolás történt, áll a forgalom mindkét ir...
  
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Cseh Katalin az Európai Parlament elé benyújtotta „Lex Mészáros” javaslatát, melyet az nagy többséggel meg is szavazott – tájékoztatott pénteken a Momentum. Az európai parlamenti ké...
  
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Tény, egészen elképesztő adatokat tudnak produkálni a Fordnál a Focus átépítésével, de az alábbi szám így is túlzásnak tűnik. Az olasz rendőrök szerint ugyanis állítólag 703 km/...
  
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
A CIG Pannónia Nyrt. irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfele...
  
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Kell majd újabb korlátozó intézkedéseket hozni a koronavírus miatt, csak még nem tudjuk pontosan, hogy milyeneket – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. A kormányfő sze...
  
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
A kérdés az, hogy történt-e bűncselekmény. Néhány hete írta meg a hvg.hu, hogy busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat. Mint írtuk, akár egy-két nap a...
  
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Csütörtök este békés tüntetést tartottak Szerbia több városában is, a demonstrálók a nagyobb városok fontosabb épületei előtt ülve tiltakoztak. Ez jelentős változás a megelőző k...
  
Szolgálatba álltak az új terepjárók a magyar határon
Nemzetközi együttműködés keretében két új terepjárót kaptak a Bács-Kiskun és a Csongrád-Csanád megyei rendőrök az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségtől (Frontex). A Front...
  
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
A járőrök az M1-es autópályán intézkedtek egy bolgár sofőrrel szemben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály rendőrei 2020. július 9-én déle...
  
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Mint ahogyan arról tegnap a Blikk is beszámolt, Dzsudzsák Balázs jó eséllyel megtalálta új klubját: ezzel a lépéssel pedig szó szerint hazatérhet, ugyanis nem kizárt, hogy 12 év után ...
  
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a koronavírus terjedéséről. Szerinte nem kizárt, hogy újabb korlátozó intézkedések les...
  
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarország — Egy pillanat alatt a feje tetejére állt az élete annak a tanár-képviselőnek, akinek pornográf tartalmú videója miatt áll a bál egy észak-alföldi településen. Úgy tudj...
  
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Megjelentek az első fecskék: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember elsejei kezdéssel már meg is hirdette az iskolaőri állást. Tehát a toborzás megkezdődött. A hirdetés szer...
  
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén áttekintették, hogy áll az a kezdeményezés, hogy az uniós pénzek felhasználását a jogállamisági feltételek teljesítéséhez köss...
  
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Már tavaly próbálkozott a kormány, hogy jelentős fairtás árán elinduljon a Hajógyári-sziget körbeépítése árvízvédelmi gátakkal. Mivel azonban a kormány érdemi tájékoztatást nem ...
  
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Országosan elterjedt jelenségnek tűnik, hogy a kerékpárutak kiépítése során tervezési hanyagságokkal találkozhatunk, ennek Körmenden van a legújabb példája, ahol a kapubejárók csatl...
  
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Az Egyesült Államokban csütörtökön ismét rekordot döntött a koronavírussal diagnosztizált új fertőzések száma - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök ...
  
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
Egymillió forintos adatvédelmi bírságot kapott Hadházy Ákos a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságtól (NAIH) – írta közleményében a független országgyűlési képviselő. A ...
  
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A szerződésmódosításban előre nem látható körülményekre hivatkoznak. Tavaly februárban kötött szerződést a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. Mészáros Lőrinc érdekeltségébe ta...
  
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A hatóságok szerint direkt így akarták megcsinálni. A bajorországi Kirchdorf an der Amper falu lakói 5 év után végre átvehették a kerékpárútjukat, viszont kaptak a kivitelezőktől n...
  
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
A szakrendeléseken és a háziorvosi praxisokban is egyre komolyabb létszámhiánnyal küzdenek. Az idősebb orvosokat kibillentette a járvány a régi kerékvágásból, s harmaduk jórészt az ...
  
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája
A behurcolás a veszély most a miniszterelnök szerint. Szinte az összes környező országban romlik a koronavírus-helyzet. Ezzel kezdte Orbán Viktor is a pénteki rádióinterjúját. A kér...
  
Közel egymilliárdra büntette a GVH az Alza.hu-t
892 millió a Black Friday-reklámok miatt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday...
  
Koronavírusos lett egy ukrán vendégmunkás Magyarországon
Koronavírus-fertőzöttet találtak a Győrhöz közeli Ravazdon. A település Likipuszta nevű részén, egy faházakból álló, munkásoknak kialakított szálláshelyen élő ukrán állampolgá...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
A gyönge diktatúra is diktatúra
Október 23-a alkalmából Alföldi Róbert a Facebook-oldalára egy Esterházy Péter-idézetet posztolt. Az író a Mindentudás Egyetemén elmondott A szavak csodálatos életébõl idézett.

"Megdöbbentõ és lefegyverzõ, már-már megható, hogy a Kádár-diktatúra mennyire egyetlen szótól függött. Legitimitását (maga elõtt) és erejét az adta, hogy ellenforradalomnak nevezte a forradalmat. Illetve mi neveztük annak, pontosabban ki annak nevezte, ki nem, a társadalom mint olyan annak nevezte, de az embereket lehetett e szerint osztályozni. Ellenforradalmat mondott, aki így gondolta vagy nyíltan behódolt vagy elege volt már az egészbõl és nem gondolt semmit, a nyíltan ellenszegülõ forradalmat mondott (ezeket kis túlzással egy kézen meg lehetett számolni, mostanra már több száz Síva kéne). És aztán volt a nyíltan semmilyen, ez volt a Kádár-rendszer nagy leleménye, hogy ezt engedte, sõt támogatta, ennek szava az 56-os események volt, késõbb kis iróniával (bár hogy hová mutatott az irónia hegye, nem tudni): 56-os sajnálatos események.
(...)
A diktatúra nyelve a csönd, a halálos, végtelen, mozdíthatatlan csönd. Én már csak a gyöngített változatot ismertem, a lágyat, a szoft pornót, ennek nyelve a hallgatás, épp a diktatúráról való hallgatás, mert a gyönge diktatúra is diktatúra, a gyönge is erõs, fölzabálja az alattvalók életét. Kádár alatt mindenki konkrétan 56-ról hallgatott. A szorzótáblában nem is szerepelt a 8 x 7. A 7 x 8 sem, minthogy ez a szorzásfajta kommutatív" - írta Esterházy többek közt.

Az író szerint, ha a 0070-es években leírtuk volna, hogy 54, 55, ("kicsi torpanás, botlás és félrenyelés"), 57, 58, és föléje írtuk volna, hogy Négysoros, akkor egy igazi bátor hazafias verset kapunk. Most már ugyanezzel csak azt dokumentáljuk, hogy nem tuduk számolni."Hová lett a számok e sorrendjébõl a szabadságvágy, és Benn és Petõfi? Elvitte a kiscica, vagyis a kivonuló szovjet katonák, vagyis a demokrácia. Ha nem kell sejtetni, akkor nem is lehet sejtetni. Akkor beszélni kell, gondolkodni, mérlegelni, állást foglalni. Túlélõkbõl élõk lettünk."

Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Szolgálatba álltak az új terepjárók a magyar határon
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája
Közel egymilliárdra büntette a GVH az Alza.hu-t
Koronavírusos lett egy ukrán vendégmunkás Magyarországon
Orbán: Nehéz megérteni a Lánchíd körüli szerencsétlenkedést
Tüntetnek a bíróság előtt Kaleta Gábor botrányos ítélete miatt
Elzárhatják az uniós pénzcsapokat
Óriási akció Tiborcz István kastélyszállójában - foglalj gyorsan
Varga Judit: semmi keresnivalója nem volt a jogállamiságért aggódóknak Magyarországon
Ügyes próbálkozás volt: éjszaka valaki elvitte a gárdonyi szabadstrand fémkordonjait
Baj van: kiszoríthatják a magyar kamionosokat az uniós piacról
Maruzsa: Sikeres volt az idei tanév
Elárultak mennyit fizetnek a leendő iskolaőröknek
Milliárdokkal drágultak a Városligetben épülő új Néprajzi Múzeum kivitelezési költségei
Orbán Viktor idézetek, melyek elég erősre sikerültek
Szlovákia bajban: szigorítanak
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum