Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Szijjártó: ha négymillió bevándorló megindul.....

"A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába" - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külügyminiszter. Vagyis a kormány, bár a múlt héten végül beadta a derekát, és nem blokkolta az EU Törökország szíriai invázióját elítélõ határozatát, egyedüli EU-tagállamként továbbra is Recep Tayyip Erdogan mellett áll a konfliktusban. Szijjártó hivatkozott még Erdogan fenyegetésére, hogy ha az EU elítéli az inváziót, akkor megnyitja Európa felé a török határt, hogy az országban élõ szíriai menekültek szabadon távozhassanak az EU irányába.Szijjártó szerint ha „ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell õket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni”. Ez alapján talán tisztázásra szorul, hogy

Magyarország nem határos Törökországgal;
ellenben Törökországból Európát csak nagyon nagy kerülõvel, Oroszországon át lehet úgy elérni, hogy a menekülõk elkerüljék a Törökországgal közvetlenül határos két EU-tagállamot, Görögországot és Bulgáriát.
Vagyis amennyiben a cél és a szándék a menekültek feltartóztatása, arra van mód még Magyarország határai elõtt. Az EU-nak amúgy célja, hogy ez a menekültnépesség Törökországban maradjon: 2016 márciusában meg is állapodott errõl Törökországgal, az alku részeként évi három milliárd eurót is adott az ellátásukra.

Hétfõn, egy amúgy Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásairól szóló uniós egyeztetésen a magyar kormány képviselõje Szijjártóéhoz hasonló álláspontot ismertetett, aggályát fejezte ki amiatt, hogy Törökország elítélése miatt megnövekedett a migrációs fenyegetés, de a francia kormány képviselõje ott helyben kioktatta, hogy önmagában Törökország elítélése nem okozhat migrációs rohamot, és Magyarországnak nem kéne újraértelmeznie a kialakult helyzetet.

Szijjártó a nyilatkozata alapján készpénznek veszi azt a török állítást, hogy szíriai inváziójuk célja a kurdok jelentette fenyegetés elhárításán túl a Törökországban élõ menekültnépesség repatriálása. Ez elég megengedõ olvasat, különös tekintettel arra, hogy a törököknem oda akarják visszatelepíteni a menekülteket, ahonnan elmenekültek, hanem oda, ahonnan most elûznék az õshonos kurdokat.Akciójuk célja tehát valójában az etnikai arányok megváltoztatása a török-szír határ térségében, egy arabok lakta ütközõzóna létrehozása a Szíriában és a Törökországban élõ kurd népesség között.

A kurdok elleni fellépés támogatása azért is szokatlan húzás, mert a magyar kormány bevándorlásellenes kampányai közepette is rendre hangsúlyozta a közel-keleti keresztények segítését. Amikor Donald Trump amerikai elnök másfél hete bejelentette, hogy kivonja a török határ térségébõl az amerikai különleges erõket, utat nyitva ezzel a török inváziónak, magára szabadította a legelkötelezettebb híveinek számító evangéliumi keresztények vezetõinek haragját. Õk ugyanis - joggal - a keresztények védelmezõiként tekintenek az amúgy szintén muszlim, de alapvetõen világi, nõkkel és kisebbségekkel szemben a térség normáihoz képest feltétlenül toleráns kurdokra.

Vagyis, ha a magyar kormány célja tényleg a közel-keleti keresztények védelme, logikusan el kéne ítélnie a kurdok ellen indított török inváziót, aminek a célja pont a keresztényekkel szemben toleráns kurd népesség elüldözése, a terület etnikai arányainak megváltoztatása.

Ezek alapján tehát lényegében Magyarország azért támogatja Törökországot etnikai tisztogatásnak tûnõ inváziójában, mert Erdogan migránsáradat Európára szabadításával fenyegetõzik.

Hogy cserébe mit remél? Rejtély. Ebben az ügyben Magyarország teljesen elszigetelõdni látszik az EU-n belül - még az amúgy Magyarországgal sok kérdésben együtt mozgó Csehország parlamentje, és minden pártja külön-külön is elítélte Törökországot -, és a törökök támogatásáért Európán kívül is nehéz jó pontokat remélni. Az amerikai törvényhozásban a republikánusok és a demokraták közösen dolgoznak Trump döntésének megváltoztatásán, és ítélik el egyhangúan a török inváziót. Oroszország és kliense, Basár el-Aszád szír diktátor idõközben kiegyeztek a magukra maradt kurdokkal, csapataik megkezdték a bevonulást, hogy a kurdokkal együtt szálljanak szembe a törökökkel.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Hivatalos: szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely
Hivatalos: Kivonulhat a Tesco Magyarországról - jöhet a Kaufland és több Lidl lehet
Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát
Változás jön a boltokban szerdától
Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél ped...
  
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Elmaradt bérükért demonstrált az angol érdekeltségű ARJ Ruhagyár Zrt. mintegy kétszáz dolgozója hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban - írja az MTI. A férfi fels...
  
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
Több aktív fertőzöttet tartanak nyilván most az országban, mint a járvány során eddig bármikor. Szigoríthatják a beutazási szabályokat Görögországba azután, hogy megugrott a korona...
  
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Bár Palkovics László már ünnepélyesen átadta az új 21. századi új radiológiai komplexumot Szegeden, mégis van olyan vizsgálat, amelyet a kórház udvarán, kamionokban végeznek. Az egye...
  
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
A Méltó Megélhetés Munkacsoport – amihez több civil szervezet is csatlakozott – az ahang.hu-n petíciót indított a családi pótlék megduplázásáért. Nyílt levélben fordultak Orbán V...
  
Novák Katalin leszólta azokat akik nem tűrik el a nyílt vitát
Manapság a liberálisok intoleránsak más eszmékkel és gondolatokkal, valamint a nyílt vitákkal és a nemzetállamokkal szemben – írja a Twitteren Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Mini...
  
Óriási a felháborodás Kaleta-ügy titkosítása körül
„Amikor titkosszolgálatokat hallgatunk meg, akkor az esetek többségében az ülések titkosak” – mondta az Indexnek Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának kormánypárti elnöke...
  
Megkapta a kért 127,6 milliós támogatást a fideszes képviselő
Az Átlátszó ír arról, hogy Szatmáry Kristóf fideszes képviselő borászati cége 127,6 millió forintnyi uniós támogatást kapott a kormánytól, hogy a badacsonytomaji birtokán borászati ...
  
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
2750 börtönférőhelyet adott át hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, így az eddiginél majdnem 26 ezer négyzetméterrel nagyobb terület jut a fogvatartottaknak. Ezt már meglevő bört...
  
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Kedd éjféltől ismét szigorítják az ellenőrzést a magyar határokon, bizonyos országokból csak korlátozás mellett, vagy egyáltalán nem lehet majd belépni. Orbán Viktor szerint „a vesz...
  
Gyanúsított lett a kerékpáros, akit megbilincseltek a Bartók Béla úton
A nő az ügyészség szerint először átment a piroson, majd nem állt meg a rendőröknek, és hamis adatokat diktált be, végül combon rúgta az egyik járőrt. Hivatalos személy elleni erős...
  
Villámcsapás okozta az éjjeli erdőtüzet Piliscsabánál
Szombat este több bejelentés érkezett arról, hogy Piliscsabánál, a lőtér közelében tüzet látnak az erdőben. A Piliscsabai Polgárőr Egyesület azt írta a Facebook-oldalán, feltehetőe...
  
Tóth Bertalan: kormányzati hazugságra derült fény a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban
Számos hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban - állítja az MSZP elnöke. Facebook-bejegyzésében Tóth Bertalan azt írja: „kiderült, hogy amikor Orbán Vik...
  
Szirénázó rendőrautó gázolt gyalogost
Rendőrök gázoltak el egy gyalogost hétfő délelőtt Tokajban, a Tarcali utcán – írja a Police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a Tokaji Rendőrőrs két munkatársa szolgálati aut...
  
Nyáron ismét leállnak a magyar autógyárak
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint egészen biztosan lesznek nem fizetett időszakok egyes alkalmazottak számára. Amikor tavasszal egymás után abbahagyták a munkát a hazai au...
  
A Fidesz tizenegyéves programját szavaztatná meg az MSZP
Pénteken és szombaton rendkívüli EU-csúcsot tartanak Brüsszelben, ahol a lehető legfontosabb témáról lesz szó: a pénzről. Ezen a csúcson próbálják a tagállamok vezetői elfogadni...
  
Gyerektábor a honvédség szervezésében - láthattak közelharc-bemutatót is
A Magyar Honvédség Parancsnoksága gyermektáborral segíti dolgozóit a szünidő alatt, így hangos meneteléssel és gyermekzsivajjal telt meg az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj ...
  
Gyerektábor a honvédség szervezésében

Miért fenyegeti Orbán Viktor költségvetési vétóval az uniót?
Hogy jelezze, mennyire komolyak a szándékai, parlamenti határozatban szólíttatná fel magát a vétóra. Országgyűlési határozatban szólítaná fel a kormányt a Fidesz-KDNP parlamenti tö...
  
51 fokos autóban hagyta egy budapesti férfi a kutyáját
51 fokos autóban hagyta egy budapesti férfi a kutyáját, mindezt lehúzott ablak- és víz nélkül, amíg elment dolgozni. Egész nyáron a rendőrök figyelik a parkoló autókat: Ha egy bezárt ...
  
Átadták az elfogott határsértőket a román hatóságnak
A külföldiek illegálisan lépték át a magyar–román államhatárt Békés megyében. Ahogy arról korábban beszámoltunk, kettő határsértőt fogtak el a rendőrök 2020. július 12-én 23 ...
  
Baj van: Szerdától megint drágábban tankolhatunk
Mármint benzinből, annak átlagára ugyanis bruttó 3 forinttal emelkedik július 15-étől, a gázolajé viszont ezúttal nem változik. Szerdán várhatóan a benzin ára fog emelkedni bruttó 3 ...
  
Mi lesz a magyar melóssal ha jön a második hullám?
Bár számos országban még nagyban tombol a járvány, a világ gazdaságai már a felépülést tervezik. A terveket derékba törheti, ha kitör egy második hullám és ismét világszerte tömeg...
  
Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát
„Nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Fodor Gá...
  
Palkovics: Várhatóan marad a tiltás
A miniszter szerint nem lazítanak tovább a járványellenes intézkedéseken, és nem kapnak zöld utat az 500 főnél nagyobb rendezvények. Ez a tervezett augusztus 20-i tűzijátékot és a feszt...
  
A buszjáratok is ritkulnak nem csak a vonat járatok
A járvány alatt szinte észrevétlenül megkezdődött a helyközi buszjáratok ritkítása – írta a Népszava. A lap szerint már készül az új, augusztustól érvényes menetrend, amely alapj...
  
Évi 530 millió forintos fizetéssel csábítják a magyar focistát
A magyar középpályást öt évre szerződtetné a milánói csapat a La Gazzetta dello Sport szerint. Szoboszlai Dominik továbbra is téma az olasz sajtóban, a La Gazzetta dello Sport szerint a...
  
Publicus felmérés: nem minden Fideszes ért egyet a kormány döntésével
A budapestiek többsége szerint Karácsony Gergelynek akkor is el kell kezdenie a híd rekonstrukcióját, ha az önkormányzatnak erre nincs fedezete. A Lánchíd nemzeti ügy, a kormánynak pedig...
  
A rákkal vívott kétéves harc után meghalt John Travolta felesége Kelly Preston
Az amerikai színésznő 57 éves volt. 57 éves korában elhunyt Kelly Preston amerikai színésznő, John Travolta felesége - közölte szóvivője a People magazinnal. Preston a mellrákkal...
  
Közel 30 ezer diákot veszíthettek el a nyelviskolák a kormány döntése miatt
A Világgazdaság ír arról, hogy a járvány miatt drasztikusan visszaesett a nyelviskolákban tanulók száma, és ugyan már elindult egy emelkedés, még mindig nem érte el a korlátozások elő...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Szijjártó: ha négymillió bevándorló megindul.....
"A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába" - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külügyminiszter. Vagyis a kormány, bár a múlt héten végül beadta a derekát, és nem blokkolta az EU Törökország szíriai invázióját elítélõ határozatát, egyedüli EU-tagállamként továbbra is Recep Tayyip Erdogan mellett áll a konfliktusban. Szijjártó hivatkozott még Erdogan fenyegetésére, hogy ha az EU elítéli az inváziót, akkor megnyitja Európa felé a török határt, hogy az országban élõ szíriai menekültek szabadon távozhassanak az EU irányába.Szijjártó szerint ha „ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell õket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni”. Ez alapján talán tisztázásra szorul, hogy

Magyarország nem határos Törökországgal;
ellenben Törökországból Európát csak nagyon nagy kerülõvel, Oroszországon át lehet úgy elérni, hogy a menekülõk elkerüljék a Törökországgal közvetlenül határos két EU-tagállamot, Görögországot és Bulgáriát.
Vagyis amennyiben a cél és a szándék a menekültek feltartóztatása, arra van mód még Magyarország határai elõtt. Az EU-nak amúgy célja, hogy ez a menekültnépesség Törökországban maradjon: 2016 márciusában meg is állapodott errõl Törökországgal, az alku részeként évi három milliárd eurót is adott az ellátásukra.

Hétfõn, egy amúgy Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásairól szóló uniós egyeztetésen a magyar kormány képviselõje Szijjártóéhoz hasonló álláspontot ismertetett, aggályát fejezte ki amiatt, hogy Törökország elítélése miatt megnövekedett a migrációs fenyegetés, de a francia kormány képviselõje ott helyben kioktatta, hogy önmagában Törökország elítélése nem okozhat migrációs rohamot, és Magyarországnak nem kéne újraértelmeznie a kialakult helyzetet.

Szijjártó a nyilatkozata alapján készpénznek veszi azt a török állítást, hogy szíriai inváziójuk célja a kurdok jelentette fenyegetés elhárításán túl a Törökországban élõ menekültnépesség repatriálása. Ez elég megengedõ olvasat, különös tekintettel arra, hogy a törököknem oda akarják visszatelepíteni a menekülteket, ahonnan elmenekültek, hanem oda, ahonnan most elûznék az õshonos kurdokat.Akciójuk célja tehát valójában az etnikai arányok megváltoztatása a török-szír határ térségében, egy arabok lakta ütközõzóna létrehozása a Szíriában és a Törökországban élõ kurd népesség között.

A kurdok elleni fellépés támogatása azért is szokatlan húzás, mert a magyar kormány bevándorlásellenes kampányai közepette is rendre hangsúlyozta a közel-keleti keresztények segítését. Amikor Donald Trump amerikai elnök másfél hete bejelentette, hogy kivonja a török határ térségébõl az amerikai különleges erõket, utat nyitva ezzel a török inváziónak, magára szabadította a legelkötelezettebb híveinek számító evangéliumi keresztények vezetõinek haragját. Õk ugyanis - joggal - a keresztények védelmezõiként tekintenek az amúgy szintén muszlim, de alapvetõen világi, nõkkel és kisebbségekkel szemben a térség normáihoz képest feltétlenül toleráns kurdokra.

Vagyis, ha a magyar kormány célja tényleg a közel-keleti keresztények védelme, logikusan el kéne ítélnie a kurdok ellen indított török inváziót, aminek a célja pont a keresztényekkel szemben toleráns kurd népesség elüldözése, a terület etnikai arányainak megváltoztatása.

Ezek alapján tehát lényegében Magyarország azért támogatja Törökországot etnikai tisztogatásnak tûnõ inváziójában, mert Erdogan migránsáradat Európára szabadításával fenyegetõzik.

Hogy cserébe mit remél? Rejtély. Ebben az ügyben Magyarország teljesen elszigetelõdni látszik az EU-n belül - még az amúgy Magyarországgal sok kérdésben együtt mozgó Csehország parlamentje, és minden pártja külön-külön is elítélte Törökországot -, és a törökök támogatásáért Európán kívül is nehéz jó pontokat remélni. Az amerikai törvényhozásban a republikánusok és a demokraták közösen dolgoznak Trump döntésének megváltoztatásán, és ítélik el egyhangúan a török inváziót. Oroszország és kliense, Basár el-Aszád szír diktátor idõközben kiegyeztek a magukra maradt kurdokkal, csapataik megkezdték a bevonulást, hogy a kurdokkal együtt szálljanak szembe a törökökkel.
Változás jön a boltokban szerdától
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
Novák Katalin leszólta azokat akik nem tűrik el a nyílt vitát
Óriási a felháborodás Kaleta-ügy titkosítása körül
Megkapta a kért 127,6 milliós támogatást a fideszes képviselő
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Gyanúsított lett a kerékpáros, akit megbilincseltek a Bartók Béla úton
Villámcsapás okozta az éjjeli erdőtüzet Piliscsabánál
Tóth Bertalan: kormányzati hazugságra derült fény a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban
Szirénázó rendőrautó gázolt gyalogost
Nyáron ismét leállnak a magyar autógyárak
A Fidesz tizenegyéves programját szavaztatná meg az MSZP
Gyerektábor a honvédség szervezésében - láthattak közelharc-bemutatót is
Gyerektábor a honvédség szervezésében
Miért fenyegeti Orbán Viktor költségvetési vétóval az uniót?
51 fokos autóban hagyta egy budapesti férfi a kutyáját
Átadták az elfogott határsértőket a román hatóságnak
Baj van: Szerdától megint drágábban tankolhatunk
Mi lesz a magyar melóssal ha jön a második hullám?
Fodor Gábor: A Fidesz nem épít diktatúrát
Palkovics: Várhatóan marad a tiltás
A buszjáratok is ritkulnak nem csak a vonat járatok
Évi 530 millió forintos fizetéssel csábítják a magyar focistát
Publicus felmérés: nem minden Fideszes ért egyet a kormány döntésével
A rákkal vívott kétéves harc után meghalt John Travolta felesége Kelly Preston
Közel 30 ezer diákot veszíthettek el a nyelviskolák a kormány döntése miatt
Tankönyvbe került Orbán Strasbourgban elmondott világrengető beszéde
Államosítja a kormány a tankönyveket is nyomó Alföldi Nyomdát
Hivatalos: Kivonulhat a Tesco Magyarországról - jöhet a Kaufland és több Lidl lehet
Cseh Katalin: Az Orbán-kormány korrupciója már mindenki figyelmét felkeltette Európában
Kitalálod mennyibe került a rántott hús rizzsel a Balatonon?
Nyomasztóan üres a többszörös áron felhúzott felhúzott betonstadion
Operatív törzs: új rendszert vezettek be, ez dönti el ki léphet be hazánkba és ki nem
Hivatalos: szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely
Budapestre költözik egy család az USA-ból mert itt jobban kezelik a járványt
Kocsis Máté nyíltan beszélt arról mi a véleménye Kaleta ügyről
Az Emmi gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére
A legmagasabb szintű kormánydelegáció ült a másodosztályú focimeccsen Orbán árnyékában