thepost / Magyarország / Budapest / 2019.11.19
THE POST
           
19




Salvini: A törököket és azokat akik támogatják Őket, meg kell állítani
Ez is érdekelhet:
Figyelem! - mától tilos rászólni a kutyusra!
Botrány: Táskát és telefont vásároltak a hajléktalanok támogatására szánt pénzből
Pert nyert a Honvédkórház ellen a dolgozó: nem akarta, hogy honvédségi állományba vegyék
Törökországgal kapcsolatban nem ért egyet a Liga vezetője és Orbán Viktor.Az Európai Uniónak határozottan fel kellene lépnie annak érdekében, hogy Erdogan offenzívája mielőbb véget érjen - jelentette ki Matteo Salvini, aki nem is oly rég Itália erős embere volt. A Liga vezére a párizsi Le Point hetilapnak adott hosszú interjút, melyben kifejti, hogy készen állnak a kormányzásra.

Salvini, aki miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter volt az előző kormányban, gyakorlatilag saját buktatta meg, amikor felbontotta a koalíciós szerződést, hogy ő legyen a kormányfő. Ehelyett helyén maradt a miniszterelnök, aki immár Salvini ellenfelével, a baloldallal kormányozza Olaszországot. Ráadásul egészen más irányban, mint Salvini, aki szereti magát "a szuverenista erők európai vezérének" tekinteni. Ebben a minőségében igen jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki többször is a támogatásáról biztosította.

A törökök offenzíváját Szíriában azonban pontosan ellenkezőképp ítélik meg. A magyar diplomácia azzal indokolja Erdogan támogatását , hogy ily módon a szír menekültek hazájukba térnek vissza, és nem jönnek Európába. Erdogan azzal fenyegetőzik, hogy 3,5 millió szír menekültet indít Európa felé, ha offenzívája leállítására kényszerítik. Salvini viszont arra mutat rá, hogy

Erdogan katonai akciója újabb válságot idéz elő Szíriában újabb menekültekkel.

Vagyis ahelyett, hogy megoldaná a menekült problémát, épp ellenkezőleg, fokozza azt.

Ezért arra buzdítja az Európai Uniót , hogy kényszerítse rá Erdogant a visszavonulásra. Erre azonban csak az USA vagy Oroszország képes, mert megfelelő katonai erővel csakis ők rendelkeznek. Mike Pence amerikai alelnök így is ért el tűzszünetet miközben a helyszínen az oroszok választják szét

a szembenálló török és szír csapatokat. Matteo Salvini a közös európai hadsereg és határvédelem elszánt híve. De akkor mit jelent a szuverén politika?

A gazdasági döntéseket a tagállamokra kell bízni

Ez Matteo Salvini elképzelése a gazdaságpolitikáról, melyet Brüsszel határozottan ellenzett. A populista kormányzat ugyanis hagyta elszállni a deficitet - tovább növelve az amúgy is csillagászati államadósságot. Salvini szerint ez az Öt csillag párt bűne, mert nem fogadta el az ő pompás javaslatát: az egykulcsos jövedelemadó-rendszert, amely szerinte komoly bevételnövekedést hozott volna. Ebben mind Brüsszel, mind pedig a gazdasági elit erőteljesen kételkedett - ez is hozzájárult Salvini bukásához.

"Macron a múlt új arca"

Matteo Salvini fő ellenfele az uniós vezetők közül Emmanuel Macron volt, a francia elnö nem egyszer bírálta a populista kormányt Rómában. Macron az európai liberálisok vezéreként fontos feladatának tartotta azt, hogy megakadályozza a populisták áttörését az európai választásokon. Matteo Salvini és Orbán Viktor épp ebben reménykedett - nem beszélve Jaroslaw Kaczynskiról.

Mindannyian tévedtek: bár saját országukban nyertek, de az európai áttörés nem sikerült. Azt viszont elérték, hogy Macron leült velük tárgyalni. Ebből a kompromisszumból jött létre az új Európai Bizottság, amelynek francia és magyar jelöltjét azonban elutasította az Európai Parlament. Matteo Salvini nyíltan gúnyolódott Sylvie Goulard bukásán hiszen ő Macron személyes jelöltje volt a belső piacot felügyelő uniós biztos kulcsfontosságú posztjára. "Macron bár fiatal, de nagyon is jól elhelyezkedett a régi elit asztalánál. Ő a régi rendszer új arca" - állítja Salvini, akit viszont Macron Putyin orosz elnök bábjának tekint az európai sakktáblán.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Kamu volt a visszavonulás, Orbánék nekimennek a független bíróságoknak
Egy 15 éves lány életét vesztette - összeomlott egy híd Franciaországban
Botrány a Puskás VIP-páholyban: pár ezer forintos jeggyel lógtak be a szurkolók
Hírhez tartozó kép:
Kamu volt a visszavonulás, Orbánék nekimennek a független bíróságoknak
Egy 15 éves lány életét vesztette - összeomlott egy híd Franciaországban
Egy 15 éves lány életét vesztette - összeomlott egy híd Franciaországban
Botrány a Puskás VIP-páholyban: pár ezer forintos jeggyel lógtak be a szurkolók
Figyelem! - mától tilos rászólni a kutyusra!
Botrány: Táskát és telefont vásároltak a hajléktalanok támogatására szánt pénzből
Pert nyert a Honvédkórház ellen a dolgozó: nem akarta, hogy honvédségi állományba vegyék
Karácsony leleplezésétől hangos a sajtó: a metrón utazott de bicikli sehol
Vajna Tímea nem tud a 13 milliárd forintos kötelezettségéről
Túl sok fájdalomcsillapítót fogyaszt a lakosság - vénykötelessé teszik Őket
Árulók, átállók, visszatérők - botrányoktól hangos az ellenzéki összefogás
Elárverezik az állami vagyonkezelő balatoni üdülőit
Orbán állítja, ő nem verte át Karácsonyt
Zente anyukájának megható szavai kisfia fejlődéséről
Stadionstopot ígért Karácsony, most mégis zöld utat kaphat egy újabb aréna megépítése
Titokban csempészték ki a börtönből a Viking kapitányát – Mindenkit váratlanul ért a bejelentés
Mészáros Lőrinc alvállalkozóként építi a tram-train-vonalat
Ha egy sértett asszony egyszer beszélni kezd akkor bukik a kormány
Másfél percig küzdött a kislány a sárvári fürdőben
Hős katona volt, igaz magyar hazafi - mondta Lázár János Horthyról
Szabadon engedték a medvét amelyik tizenöt éven keresztül egy börtönben élt
Vénykötelesek lesznek a fájdalomcsillapítók
Enying: alig került szabadlábra, már újra rendőrkézen Marian Cosma egyik kegyetlen gyilkosa
Újra lekapcsolták Marian Cozma gyilkosát: borzalmas, amit a nővel tett
Döbbenetes, amit a társai műveltek a 11 éves kislánnyal egy budapesti iskolában
Újra címlapon: ezt kérte volt párjától L.L. Junior
Galambos Lajos belépett a tárgyalóterembe, ám pár perccel később távozott is
Orbán: kedves honfitársaim, most nehezebb idők jönnek
Vajna Tímea egy 13 milliárdos adósságot is örökölt
Hadházy állítja, hogy egy fideszes képviselő megpróbált nyomozókat lefizetni és tanúkat befolyásolni
Újabb baleset: a villamosnak akkor van elsőbbsége ha megadják azt
Lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája
Hiába várják haza: Halálra gázolt egy embert a vonat Ecsernél
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Kilakoltatói életveszélyes állapotban dobták ki és hagyták utcán
Megcsúszó Peugeot miatt került árokba egy Alfa Romeo
Széthullóban a Fidesz: hamisítás, leemelt pénzek, belháború
Szén-monoxid szivárgás Napkoron, mentők a helyszínen
Lenyűgözte a betegeket a 190 milliárd forintért épült Szuper Kórház
Íjjal lőttek meg két kutyát Maglódon
Átnevelőtáborokat leleplező, titkos dokumentum került a New York Timeshoz
Dehidratáció miatt meghalt egy 9 hónapos csecsemő a menekülttáborban
Bizakodó a magyar csapat: A pályán akarjuk átélni az Eb-hangulatot
Óriási hatással volt a magyar válogatott tagjaira az átadott Puskás Aréna atmoszférája
Óriási hatással volt a magyar válogatott tagjaira az átadott Puskás Aréna atmoszférája
Ez olyan út kezdete, amelyen történelmet írhat a magyar válogatott
Újabb dráma az X-Faktor színpadán: tehetségkutató helyett dráma szakkőr?
Segíts egy megosztással! - Eltűnt egy ötéves kisfiú Óbudán
Hihetetlen dolgokat állít Shane Tusupról az egykori úszókapitány
Pár pillanatra már fel tud állni a tolószékből Sas József
Durva frontális karambol történt Budán
Régen ha valakinek volt munkahelye, akkor az a fizetéséből meg tudott élni
Svájc: Kivonultak a parlament képviselői amikor Kövér László megjelent
Véletlenül megsemmisülhetett a rendőrségen egy CD, amin a Rogán polgármestersége alatt eladott ingatlanok listája volt
Egy megkínzott kutyust találtak Kisújszálláson
Kigyulladt egy büfé Szombathelyen
100 Ft nyugdíj prémium - ha nem látjuk nem hisszük el
Íme a srác, aki tökéletesebb kört megy, mint Lewis Hamilton
Amikor élvezet a magyar foci: Sipőcz Virág gyönyörű megoldásból szerezte Magyarország találtát Csehország ellen
Még csak 7 éves de már 1300 kutyának segített új otthont találni
Erdogan simán elmozdítja a megválasztott polgármestereket
Bajban van a Vatikán egy visszaéléseket leleplező olasz műsor miatt
Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy elfedje a korrupciót
Hazám-díjat kapott Kulka!
Magyar lett az év legjobb természetfotósa
Egér szaladgált a Bajcsy-Zsilinszky kórházban! - videóra vették
A orvvadászattal gyanúsított fideszes szerint ő csak önvédelemből lőtt a vadkanra
Hatmilliót fizet Dánia a menekülteknek, ha hazatérnek
Megnyílik mindenki álma: a Nutella-szálloda
Bejárta a világsajtót: Lázár János virágot vitt Horthy sírjára
Így köt bele Karácsonyba az Orbán-kormány
Új buszokkal szállítják mostantól a rabokat
Minden iskola bezárt a szamoai járvány miatt
Orbán politikáját kritizálják a kormánylapban - Vissza kell találni a néphez
Tüntetés lesz a CEU száműzetésének egyéves évfordulóján
Budapest: ittas volt a reptérre tartó busz sofőrje, rendőrt kellett hívni hozzá
Titkos felvétel került elő Freddie Mercury utolsó óráiról
Hiába küzd az újságíró, akinek egy hatalmas fa vágta ketté az autóját Budapesten
Harsányi Levente milliókat nyert sportfogadással
120 négyzetméteres svábhegyi lakás van Lázár János 10 éves kisfia nevén
A nők fizetési igénye 54 ezer forinttal alacsonyabb a férfiakénál
Karácsony átadta a Tarlós által javasolt kitüntetéseket
Kilencéves, és nemsokára lediplomázik - áldás vagy átok csodagyereknek lenni?
Börtönbe zárták a szülőket, miután gyerekük belehalt a nyersvegán ételbe
Vizslamentés: segíts egy megosztással, szimatolva rohangál Esztergomban ez a kutyus!
Külföldi média: Amit Orbán csinál, az háborúhoz fog vezetni!
Bécs elutasította egy új nemzeti stadion építését
Ukrajnában tombol az ingyen magyar nyugdíjláz
Végleg bezárják az állatkísérletező labort Németországban
Könnyek között mesélt a magyar kamionos, akit félholtra vertek migránsok
Kéz- és láb nélküli fekete tinédzsert tepert le egy rendőr! - videó
Újabb árhullám érte Velencét - az emberek pánik helyett fotózkodnak
Tragédia a sárvári gyógyfürdőben: belefulladt egy hároméves kislány a medencébe
Bakondi György ismét elmondta az M1-ben: nő a migrációs nyomás!
Tüntetés Iránban, mert 107 forintra emelték a benzin árát
Elviselhetetlen a bűz Mészáros erőművénél, a katasztrófavédelem a helyszínen van
A magyarok nem kaptak ki, csak a győzelemhez hiányzott még 2 gól
Orbán büszke a menő stadionra, de beszédet mondani már nem mert
Biatorbágyi drogügy: 190 milliót ásott el a tuják tövében egy férfi
Civil munkahelyéről is kidobták a barátnőjét megverő férfit - itthon nincs maradása
A velencei árvíz már az operaházat veszélyezteti
14 milliárdnyi rezsiutalványt váltottak be a magyarok
Nemzetbiztonsági kockázattal jár a ferencvárosi török iskola ügye
Európa egyik legjobban kereső politikusa lesz Áder János!
Havi 3 millió forintra emelik Áder János fizetését!
Mészöly: A labdarúgás nem halt meg Magyarországon
A fiatalok ötöde külföldön képzeli el jövőjét
Kórházban gyógyulnak a megégett koalák
Disznó sorolt be a belső sávba Budapesten
Kurdbarát polgármestereket börtönöztek be Törökországban
Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák
Karácsony Gergely kitüntette Schmitt Pálnét
Marketingdíjat kapott a Coca-Cola szivárványos kampánya
Tovább él az öreg bogárhátú, de már robogóként
Étrend-kiegészítőt árul a Borkai-utódnak szánt fideszes
Bödőcs: A Gazda varacskos Maradonaként berúgja a stadionba a labdát
Orbán nagylelkű: hivatalosan is megduplázzák Áder fizetését
A legelőkelőbb helyen szurkol Orbán
Mindenki Mészáros legújabb üzlettársáról beszél
50 évre tervezték, de már megtelt a gigászi szeméttelep Kínában
Magyarország: 3 méternyi bicikliút 25 milliárd forintért
Sérült gyermeke várja haza a Szlovéniában elhunyt kamionost
Kamera elé állt az a magyar rendőrnő, akit állítása szerint magas rangú felettese vert össze
Európa legsportosabb miniszterelnöke az erkélyéről egyenesen a Puskás Stadion lelátójára bikázza a labdát
Kontroll nélkül rejtőzködhetnek az oligarchák a kormány új javaslatával
Óriási vita: a lombikprogram Isten ajándéka?
Amerikai illiberális ideológust fogadott Orbán
Valaki egy fűnyírót tett a sínekre Dunakeszinél, milliós kár keletkezett a vonatban
Csak az utca egyik felét csinálják meg Csepel határában - országos a botrány
Durván beszóltak Deutsch Tamásnak: Tomi, dobj be egy csík kólát
Focis videóval üzent a miniszterelnök a híveinek
Orbán: további 10 stadion épül az országban
Visszaköltözhet otthonába az önkormányzat által hajléktalanná tett idős budafoki férfi
Világítás nélkül hajtott egy kamionba a Renault sofőrje - halálos tragédia
MSZP belharc: mandátumaik visszaadására és a párt otthagyására szólította fel budafoki képviselőit
Kerékpáros gázolás és torlódás a belvárosban
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva