thepost / Magyarország / Budapest / 2019.11.15
THE POST
           
15




Hivatalosan is háború van: a szíriai hadsereget a határhoz vezénylik
Ez is érdekelhet:
Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák
Karácsony Gergely kitüntette Schmitt Pálnét
Marketingdíjat kapott a Coca-Cola szivárványos kampánya
A szíriai kurdok közleménye szerint megállapodtak Bassár el-Aszad szír elnök kormányával, és szíriai katonákat vezényelnek az ország északi részébe, ahol nemrég Törökország hadműveletekbe kezdett, írja a BBC. Törökország azután kezdhette meg az invázióját a kurdok ellen, hogy Donald Trump amerikai elnök elárulta az Iszlám Állam ellen a nyugati csapatokkal szövetségben harcoló kurdokat, és zöld utat adott a törököknek a bevonulásra. A helyzet azóta gyorsan eszkalálódott, vasárnap a még a régióban maradt amerikai katonák kivonásáról döntöttek Washingtonban.

A szíriai-török határtól délre eső területet az Egyesült Államokkal szövetséges Szíriai Demokratikus Erők (SDF) tartotta ellenőrzése alatt, de miután Trump hátat fordított nekik, új szövetséges után kellett nézniük a törökökkel szemben.

A kurdok bejelentése szerint a megállapodás értelmében Szíria északi részén a határ mellett fog felállni a szíriai hadsereg, amely segíteni fog az SDF-nek a törökök kiszorításában, sőt, további szíriai városokat is felszabadítanának, melyek jelenleg török ellenőrzés alatt állnak.

A megállapodás komoly váltást jelent a kurdok diplomáciájában. Az SDF parancsnoka, Mazloum Abdi a Foreign Policy-ba írta meg, hogy fájdalmas kompromisszumot kell kötniük az Aszad-kormánnyal az

orosz szövetségeseikkel, és nem bíznak az ígéreteikben. De nehéz ma tudni, kiben lehet megbízni, tette hozzá a cikkben Abdi, majd így folytatta:

de ha a kompromisszum és a népünk kiirtása között kell választanunk, akkor biztosan népünk életét választjuk

Az SDF Trump múlt heti bejelentését már akkor hátba szúrásként értékelte.

Törökország az elmúlt egy hét során komoly erőkkel hatolt be a kurd területekre, két olyan város fölött is sikerült átvenniük az irányítást, mely korábban az SDF ellenőrzése alatt állt. A harcoknak legalább ötven civil áldozata volt, és becslések szerint több mint ötven kurd harcos is életét vesztette. Az ENSZ becslése szerint 160 ezer embernek kellett elmenekülnie otthonából.

A harcok következtében 800-an megszöktek egy olyan börtönből, ahol az Iszlám Állam külföldről érkező terroristáinak a hozzátartozóit tartották fogva. Ezt a börtönt a kurdok felügyelték, de a harcok miatt ezt nem tudták tovább folytatni. Az SDF jelenleg 12 ezer olyan embert tart fogva, akik feltételezhetően az ISIS tagjai voltak, közülük négyezren külföldi állampolgárok. Az Iszlám Állam már elkezdte kihasználni az új káoszt a régióban, szombaton autókba rejtetett pokolgépeket robbantottak, és közölték, hogy új hadjáratot indítanak Szíriában.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Kórházban gyógyulnak a megégett koalák
Disznó sorolt be a belső sávba Budapesten
Kurdbarát polgármestereket börtönöztek be Törökországban
Hírhez tartozó kép:
Kórházban gyógyulnak a megégett koalák
Disznó sorolt be a belső sávba Budapesten
Disznó sorolt be a belső sávba Budapesten
Kurdbarát polgármestereket börtönöztek be Törökországban
Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák
Karácsony Gergely kitüntette Schmitt Pálnét
Marketingdíjat kapott a Coca-Cola szivárványos kampánya
Tovább él az öreg bogárhátú, de már robogóként
Étrend-kiegészítőt árul a Borkai-utódnak szánt fideszes
Bödőcs: A Gazda varacskos Maradonaként berúgja a stadionba a labdát
Amnesty: A kormány arra készül, hogy tovább korlátozza a bíróságok függetlenségét
Rogán Antal és felesége bejelentették válásukat
Orbán nagylelkű: hivatalosan is megduplázzák Áder fizetését
50 évre tervezték, de már megtelt a gigászi szeméttelep Kínában
Magyarország: 3 méternyi bicikliút 25 milliárd forintért
Sérült gyermeke várja haza a Szlovéniában elhunyt kamionost
Kamera elé állt az a magyar rendőrnő, akit állítása szerint magas rangú felettese vert össze
Európa legsportosabb miniszterelnöke az erkélyéről egyenesen a Puskás Stadion lelátójára bikázza a labdát
Kontroll nélkül rejtőzködhetnek az oligarchák a kormány új javaslatával
Óriási vita: a lombikprogram Isten ajándéka?
Amerikai illiberális ideológust fogadott Orbán
Valaki egy fűnyírót tett a sínekre Dunakeszinél, milliós kár keletkezett a vonatban
Csak az utca egyik felét csinálják meg Csepel határában - országos a botrány
Durván beszóltak Deutsch Tamásnak: Tomi, dobj be egy csík kólát
Focis videóval üzent a miniszterelnök a híveinek
Videó: Így került a Fidesz és a Momentum Baranyi Krisztinával szembe
Kitüntették Soros Györgyöt Bécsben
Szlovák buszbaleset: öten 18 év alattiak voltak
Luxusingatlanok világszerte a moszkvai ügyész volt feleségének nevén
Helyrehozhatatlan károkat szenvedett a Szent Márk-bazilika a velencei árvízben
Áder: Magyarország a klímaváltozás nyertesei között lehet
MOB botrány: nem vonják vissza Borkai olimpiai életjáradékát
Az eddigi legsúlyosabb bozóttüzzel küzd Ausztrália
Trump régi jó barátjának nevezte Erdogant
Elfogtak 9 embert az Auróránál történt zászlóégetés miatt
Kövér László hat állításából ötöt visszautasított a kormány
A Corvinus megmérte: 21 százalék a hallgatók magyarságtudata
Halálos tragédia: Állatvédőket sodort el a folyó Nagyrőcén
Orbán üzent: Lónak a....
Nemzetközi botrány: Fizessék a határon túliak is az uniós büntetéseket
A kormány bosszúja: Megszüntetnék a havi két ingyenes készpénzfelvételt
Órisái botrány: napvilágot látott egy titkos kormányhatározat, aminek beláthatatlan következményei lesznek
Az eddigi legnagyobb veszélyre figyelmeztet a Fidesz
Tragédia: belehalt sérüléseibe a magyar kamionos amely a mélybe zuhant egy opeles miatt + videó
Az ország egyik legjobb versmondója lett egy szegedi srác
Hivatalos: Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden bírósági eljárás alól
Íme az utóbbi évtizedek legnagyobb heroinfogása Magyarországon
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács - Óriási kedvezményt kapnak Orbántól
Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak
Ezt nem fogod elhinni: ezt tudnod kell ha meccsre indulsz a Puskásba
Katona volt a férfi aki felismerhetetlenné verte barátnőjét
Megakadt Orbán torkán, hogy ellenzékben kell lennie
Meghallgatása előtt már elhatárolódott Orbántól Várhelyi Olivér
Washingtonban csak egy háztömböt érint Erdogan látogatása
Halál az utakon: ketten vesztették életüket Jászberénynél
Az e-cigaretta annyira veszélyes, hogy fontolóra kell venni betiltását
Könyörgött a bírónak az ISIS-tagsággal vádolt férfi, hogy ne végezzék ki
Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét
Két ember is meghalt Velencében az árvíz miatt
Elfogták az M5-ösön lövöldöző román álrendőrt
Újabb kilenc évig lehet eltussolni a kínos ügyeket
Másfél milliárd forinttal többe kerül a legújabb sportközpont mint korábban számolták
Fizetésmegvonás járhat a rendbontó képviselőknek
A világ leggazdagabb gázszerelője és a százmilliárdos osztalék esete
Százmilliárd forint osztalék ütötte a NER-oligarchák markát
Eljárást indított a rendőrség a brutálisan megvert nő ügyében
Elfogadta a gigantikus brüsszeli büntetést a magyar kormány
A gyógyszerváltás másnapján végzett feleségével egy magyar férfi
Kizárta az erkélyre az anyukát a kisgyerek
A Puskás Aréna menedzsmentje elfelejtett szólni a 68 ezer nézőnek: nincs parkolóhely
Vaddisznók túrták fel a kokainrejtekhelyet
KDNP: a szülők felelősek, hogy szakmát szerezzen a gyerekük
Erdogan Washingtonba megy, de összesen csak egy háztömböt zártak le miatta
Egy orosz férfi felcsempészte duci macskáját a repülőre
A magyar szülők szerint sok sebből vérzik a nyelvoktatás
Újra megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás reformjával
Az ombudsmanhoz kerülnek a rendőrséggel szembeni panaszok
Népszavazás lesz: Karácsony az atlétikai vb-vel zsarolná Orbánt
Járulékmentességet kapnak a dolgozó nyugdíjasok
Eddig kétszáz elefánttal végzett a hónapok óta tartó szárazság
Elhúzódó rakétaháborúra számít Izrael
18 millió forinttal húzták le csalók a pécsi önkormányzatot
Hatalmasat villant egy meteor az égbolton
Szikszó: Baseballütővel vert egy közútkezelőt egy kamionos
Óriási a különbség az áruházláncok bérezése között
Legyen óvatos, legyen éber - veszélyesebb ma magyar kamionosnak lenni mint eddig bármikor
Újra címlapon L.L. Junior és régi párja: Hónapok óta megy a vita
Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek - Megszólalt a bántalmazott anya
Négy hálószobás, két fürdőszobás lesz Kövér új rezidenciája
Címlapokon az Orbán elleni merényletes műsor
Farkas Flórián havi 1,2 millió forint fizetést vesz fel, és egy belvárosi irodát is bérelnek neki
Farkas Flórián: a sikereim fájnak az ellenzéknek, ezért támadnak
Karácsony Gergely : emberek halnak meg
Kálmán Olga: a DK politikusa vagyok
Ötvenegy óvodást öntött le marólúggal egy férfi
Pokorni egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról
Többmilliós szabadságmegváltással távozik a Fideszes polgármester
Terápiás kucu nyugtatja az utasokat a repülőtéren
Magyarország szégyenlistája: 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt
A szülő felelősségévé tenné a KDNP, hogy szakmát szerezzen a gyerek
Káosz: durva hiány van K-vitaminból
Feltörték Erzsébetváros honlapját, Niedermüllert gyalázták
Hihetetlen sikereket és rekordokat jelentett be Szijjártó Péter
Segíts egy megosztással: szerető gazdit keres Vuki
Ödön a bika megmenekült a vágóhídtól
Segíts egy megosztással! - édesanyja kér segítséget egy beteg lánynak
Kósa édesanyjának sertéstelepe BMW-ket lízingel
Orbán: A Fidesz nem gyengült
Ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas és egy egér keveréke
Mészárosék Mátrai Erőműve hirtelen állami kézbe kerül
Durva dolog derült ki: milliókkal támogathatták oroszok a Brexit-pártiakat
Orbán Viktor nevét ma a világban többen ismerik, mint egykor Puskás Ferencét
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva