thepost / Magyarország / Budapest / 2019.11.15
THE POST
           
15




Több-százan vonultak utcára Győrben: : Borkai bukását követelik!
Ez is érdekelhet:
Kórházban gyógyulnak a megégett koalák
Disznó sorolt be a belső sávba Budapesten
Kurdbarát polgármestereket börtönöztek be Törökországban


Több százan gyűltek össze a győri városháza előtt, a polgármester lemondását követelik.

Cikkünk frissül.

Itt van-e a mögöttünk lévő épületben az az istenfélő, hazaszerető, családapa polgármester - tette fel a kérdést Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a győri városháza előtt összegyűlt több száz embernek, akikre rengeteg rendőr vigyáz.

A politikus szerint a Borkai-ügy az egész ország ügye lett, egy egész politikai kultúra lenyomata, amit úgy hivnak, Fidesz. A párt a fiataloké volt, akik kiálltak a rendőrállam, a korrupció, az embereket semmibe vevő államszervezet ellen, most viszont épp az ellenkezőjét teszik.

A "borkaizás" nem kisiklás, hanem maga a cél a Fideszben - mondja Fekete-Győr, aki szerint ma nem az ország jobbátételéért lépnek be a Fideszbe, hanem a pártban azért vannak az emberek, hogy "lopott pénzből dőzsölhessenek, mind a disznók."

Őt a képmutatás dühíti legjobban az ügyben - hangsúlyozta a Momentum-elnök.

Orbán sem különb - mondja Fekete-Győr -, luxusban lakik, magángéppel repked, nincs érték az életében. "Azért vagyunk itt, hogy kimondjuk: Borkainak és társainak ezért le kell mondania és el kell tűnnie a közéletből, mindörökké!"

Fekete-Győr azt állítja, a Momentum máshogy politizálna: nem kokainra, jachtra költene, hanem az ország problémáinak megoldására.

A politikus szerint ellenzéki polgármesterrel sokkal jobban tud fejlődni egy település vagy egy kerület, mint fideszessel, aki haza vagy épp Horvátországba viszi a fejlesztésre szánt pénzeket.

"Garantálom nektek, hogy aki momentumosként lopni merészel, az megy. Először a pártból, majd a bíróság elé, aztán börtönbe" - jelentette ki. Hozzátette: nem szabad engedni, hogy a tisztességes Győrt lejárassa Borkai és a Fidesz, az ott lakók botrány- és korrupciómentes önkormányzatot érdemelnek.

Az ellenzéki politikus azt mondta, péntek délután azt hitte, Borkai lemond, érkezett a selyemzsinór a Magyar Nemzettől, majd azt a cikket is leszedték. Ez is mutatja, hogy "teljes morális káosz van a Fideszben". Elég a Borkai Zsoltokból, korrupció helyett igazságot, lopás helyett rendet, maffiakormányzás helyett önkormányzást - mondta Fekete-Győr, aki arra szóította fel a jelenlévőket, hogy szavazzanak Glázer Tímea ellenzéki polgármesterjelöltre.

Kedernai János, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a köz szolgálata nem előjog és nem is ajándék, hanem bizalomra épül, és az egyik legfontosabb alapja a tisztesség és az alázat. Ezek nélkül könnyű eltévedni. A köz szolgálata tisztakezűséget, feddhetetlenséget feltételez. A győrieknek szerinte most hatalmas a felelőssége, mert ha a Fidesz a választás eredményéből azt a következtetést vonja le, hogy a Borkai-botrányt is túléli, akkor nem lesz számára határ.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Győrben a párt nevét négy ember besározta, a választókat becsapta. (Ahogy korábban megírtuk, a négy győri egyéni választókerületi képviselő visszalépett a választástól, az ellenzéki összefogást "moslékkoalíciónak" nevezve.)

Ezen a ponton a Vadhajtások bloggerét, Bede Zsoltot - akinek a jelenlétére a jobbikos politikus hívta fel a figyelmet - rengegen kezdték szidalmazni, félő volt, hogy tettlegességig fajul a feszültség. Az országgyűlési képviselő beszédét teljesen elnyomta a Bedére zúduló szidalomáradat, végül a blogger hagyta magát kikísérni a tömegből. A férfit aztán rendőrsorfal választotta el a tüntetőktől.

A jobbikos politikus azzal folytatta, hogy Borkainak bocsánatot kellene kérnie a győriektől, mert besározta a város nevét, és amiből luxuséletet él, azt a helyiektől lopta. A polgármester szerinte csak egy a NER kiskirályai közül, a rendszert pedig Orbán Viktor élteti, a rendszer lebontását viszont holnap el lehet kezdeni.

Arra szólította fel a tüntetőket, hogy mozgósítsanak, és ne adják fel a Fidesz elleni harcot, és "döntsük meg együtt Orbán diktatórikus rendszerét".

Gulyás Balázs győri publicista Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verséből idézve lépett a színpadra, majd azt mondta, Borkai Zsolt Pornóapátiban, esetleg

Cseszneken lehetne polgármester. Azt is kérdezte, hogyan lehet még szabadlábon a polgármester, hol van a rendőrség, az ügyészség? Hol van, mit tesz a helyi média, a Kisalföld, amelynek a legutóbbi számában az volt a fő hír, hogy milyen jó az egészségügy helyzete, miközben Borkai nevét a botránya kipattanása óta le sem írták.

"Ne a pornó, hanem a szemérmetlen lopás miatt legyetek dühösek, amiatt, hogy el lehet sikkasztani egy egész várost, egy egész országot!' - mondta, megjegyezve: ha egy polgármester milliárdokat tud lopni, akkor a miniszterelnök vajon mennyit?

Gulyás után Pollreisz Balázs, az MSZP győri képviselője lépett színpadra, és arról beszélt, hogy ami Győrben történik, az szégyen és gyalázat: a polgármester a városházából a szó minden értelmében kuplerájt csinált.

Pollreisz felemlegette, hogy Borkai pénteken sajtótájékoztatót hívott össze, majd a sajtósa lemondta azt, és úgy fogalmazott: a Fidesz elengedte, hiszen Orbán Viktor nem ment el Győrbe mellette kampányolni, Tarlós István főpolgármester pedig méltatlannak nevezte. A szocialista politikus azt is mondta, hogy harcba mennek, vasárnap Győrben azonban nem a kormánypárt és az ellenzék küzd meg egymással, hanem a tisztességteleneké és a becsületeseké.

Köszönetet mondott az országos Jobbiknak is, amiért elítélte a négy helyi képviselőjelölt visszalépését.

A DK európai parlamenti képviselője is felszólalt az eseményen, és arról beszélt, hogy nincs két Fidesz: az országban mindenhol ott vannak a Borkaik, és sokaknak van elege a lopásból, az urizálásból és a képmutatásból. "De a vidékieknek nemcsak ebből van elegük, hanem abból is, hogy Orbán dolgozószobájából akarják megmondani, hogy mi jó nekik." Elvették a vidéktől a kórházakat, az iskolákat, de kiderült, hogy nem tudják ezt jobban Pestről, mert bajban vannak ezek az intézmények, a helyi fideszes polgármesterek pedig végignézték, ahogy minden tönkremegy.

Szerinte, "ha valami szörnyű baleset folytán" vasárnap mégis megválasztanák Borkait polgármesternek, akkor az utódjáról is Pesten döntenének, hiszen Borkai megbukott, nem maradhat a város élén, és Orbán fogja kijelölni, ki vezesse tovább a települést.

A DK-s politikus is felidézte, hogy "Orbán budapesti bábja", Tarlós méltatlannak nevezte Borkait, majd úgy folytatta: "talán maga Orbán Viktor mondatta ezt ki vele." Szerinte azt, hogy Orbán "egy másik fideszes bűnözőt" küldjön Győrbe, csak azzal lehet kivédeni, ha a helyiek Glázer Tímeát választják meg polgármesternek.

Glázer Tímea szerint vége van annak, hogy Győrt Borkai Zsolt tarjta a kezében, szerinte a történtek után biztosan nem maradhat polgármester, nem adhat át kitüntetést, fotózkodhat iskolásookal. "Ennek vége, ez a hajó elment" - mondta az ellenzéki polgármesterjelölt. Ő is úgy látja, hogy Borkait, ha nyerne is, biztosan leváltaná Orbán Viktor, de holnap még dönthetnek úgy a győriek, hogy maguk határoznak arról, ki vezesse a várost.

A polgármesterjelölt azt mondta, ő nem háborúzni akar, nem legyőzni a város egyik felét, hanem szövetségben akarja vezetni a várost. "Borkai Zsolt már elbukott, az a kérdést, hogy elveszítjük-e a becsületünket mi is" - mondta, hozzátéve, fáj neki, hogy az egész ország a győri polgármester ügyén csámcsog. Fel van háborodva, hogy Borkai ezt tette a várossal, és mindenkinek ki kell mondania, tartozzon bármelyik oldalra is, hogy szégyent hozott a városra.

Ezt mindenkinek ki kell mondania, különben azt sem fogjuk észrevenni, hogy lesütött szemmel éljük az életünket."

Úgy fogalmazott, be kell látnia, hogy soha nem lehet majd olyan népszerű, mint egy olimpikon. Ő viszont soha nem hozna szégyent a városára, nem kerülhetnek róla elő olyan felvételek, amelyeken másik arcát mutatja.

"Ez a választás most nem a jobb- vagy a baloldalról vagy a városvezetői programokról fog szólni, és mivel már elbukott, nem is Borkairól. Ez a választás még csak nem is a kormányról vagy az ellenzékről fog szólni, hanem a mi becsületünkrő!"

Az a kérdés, hogy balekok leszünk, akik ragaszkodnak egy bukott polgármesterhez, vagy tökös győri polgárok, akik lemossák magukról a szégyent - magyarázta.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hajléktalanok használhatnak egy ausztrál parkolóházat
Mészöly: A labdarúgás nem halt meg Magyarországon
A fiatalok ötöde külföldön képzeli el jövőjét
Hírhez tartozó kép:
Hajléktalanok használhatnak egy ausztrál parkolóházat
Mészöly: A labdarúgás nem halt meg Magyarországon
Mészöly: A labdarúgás nem halt meg Magyarországon
A fiatalok ötöde külföldön képzeli el jövőjét
Kórházban gyógyulnak a megégett koalák
Disznó sorolt be a belső sávba Budapesten
Kurdbarát polgármestereket börtönöztek be Törökországban
Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák
Karácsony Gergely kitüntette Schmitt Pálnét
Marketingdíjat kapott a Coca-Cola szivárványos kampánya
Tovább él az öreg bogárhátú, de már robogóként
Étrend-kiegészítőt árul a Borkai-utódnak szánt fideszes
Bödőcs: A Gazda varacskos Maradonaként berúgja a stadionba a labdát
Orbán nagylelkű: hivatalosan is megduplázzák Áder fizetését
A legelőkelőbb helyen szurkol Orbán
Mindenki Mészáros legújabb üzlettársáról beszél
50 évre tervezték, de már megtelt a gigászi szeméttelep Kínában
Magyarország: 3 méternyi bicikliút 25 milliárd forintért
Sérült gyermeke várja haza a Szlovéniában elhunyt kamionost
Kamera elé állt az a magyar rendőrnő, akit állítása szerint magas rangú felettese vert össze
Európa legsportosabb miniszterelnöke az erkélyéről egyenesen a Puskás Stadion lelátójára bikázza a labdát
Kontroll nélkül rejtőzködhetnek az oligarchák a kormány új javaslatával
Óriási vita: a lombikprogram Isten ajándéka?
Amerikai illiberális ideológust fogadott Orbán
Valaki egy fűnyírót tett a sínekre Dunakeszinél, milliós kár keletkezett a vonatban
Csak az utca egyik felét csinálják meg Csepel határában - országos a botrány
Durván beszóltak Deutsch Tamásnak: Tomi, dobj be egy csík kólát
Focis videóval üzent a miniszterelnök a híveinek
Orbán: további 10 stadion épül az országban
Visszaköltözhet otthonába az önkormányzat által hajléktalanná tett idős budafoki férfi
Világítás nélkül hajtott egy kamionba a Renault sofőrje - halálos tragédia
MSZP belharc: mandátumaik visszaadására és a párt otthagyására szólította fel budafoki képviselőit
Kerékpáros gázolás és torlódás a belvárosban
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Két fideszes képviselő besegít a stadionépítésekbe
Közel 1 éve van a röszkei tranzitzónában egy iráni kisfiú
Orbán: Magyart csak magyarral lehet pótolni
Kórház helyzet: Fel nem használt K-vitamin-injekciókat kérnek a szülőktől
Várhelyi Olivér botrány: megbukott a meghallgatáson
Jövőre sem kapnak pénzt a házi gyerekorvosok
Nem kapott állami akkreditációt a Prezi-alapító iskolája
Elszámoltatás: Egy cégvezető már megbukott a pécsi önkormányzat átvilágításán
Újabb apokalipszis Budapesten, most a Puskás Aréna megnyitása következik
Luxusingatlanok világszerte a moszkvai ügyész volt feleségének nevén
Helyrehozhatatlan károkat szenvedett a Szent Márk-bazilika a velencei árvízben
Áder: Magyarország a klímaváltozás nyertesei között lehet
MOB botrány: nem vonják vissza Borkai olimpiai életjáradékát
Az eddigi legsúlyosabb bozóttüzzel küzd Ausztrália
Trump régi jó barátjának nevezte Erdogant
Elfogtak 9 embert az Auróránál történt zászlóégetés miatt
Ő csak akkor nyugszik majd meg, ha elpusztít engem - Hiába a rendőrségi ügy, még most is retteg az összevert miskolci anya
Friderikusz még mindig kirúgatná Balázst a tévéből
Elválik feleségétől: 87 évesen kezd új életet Vitray Tamás
Orbán üzent: Lónak a....
Nemzetközi botrány: Fizessék a határon túliak is az uniós büntetéseket
A kormány bosszúja: Megszüntetnék a havi két ingyenes készpénzfelvételt
Órisái botrány: napvilágot látott egy titkos kormányhatározat, aminek beláthatatlan következményei lesznek
Az eddigi legnagyobb veszélyre figyelmeztet a Fidesz
Tragédia: belehalt sérüléseibe a magyar kamionos amely a mélybe zuhant egy opeles miatt + videó
Az ország egyik legjobb versmondója lett egy szegedi srác
Hivatalos: Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden bírósági eljárás alól
Íme az utóbbi évtizedek legnagyobb heroinfogása Magyarországon
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács - Óriási kedvezményt kapnak Orbántól
Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak
Megakadt Orbán torkán, hogy ellenzékben kell lennie
Horvátország bajban van: városokat öntött el a víz
A MOB döntött: nincs megfelelő javaslat, amivel elvennék Borkai életjáradékát
Meghallgatása előtt már elhatárolódott Orbántól Várhelyi Olivér
Washingtonban csak egy háztömböt érint Erdogan látogatása
Halál az utakon: ketten vesztették életüket Jászberénynél
Az e-cigaretta annyira veszélyes, hogy fontolóra kell venni betiltását
Könyörgött a bírónak az ISIS-tagsággal vádolt férfi, hogy ne végezzék ki
Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét
Két ember is meghalt Velencében az árvíz miatt
Elfogták az M5-ösön lövöldöző román álrendőrt
Újabb kilenc évig lehet eltussolni a kínos ügyeket
Másfél milliárd forinttal többe kerül a legújabb sportközpont mint korábban számolták
Fizetésmegvonás járhat a rendbontó képviselőknek
A világ leggazdagabb gázszerelője és a százmilliárdos osztalék esete
Csontkovács tragédia: a 80 éves bácsit már nem tudták megmenteni a kezelés után
Én tartom a kémia-, az erkölcstan- és a fizikaórákat az osztályomban
Szúrós szagú gáz szivárgott a Mátrai Erőműben
A gyógyszerváltás másnapján végzett feleségével egy magyar férfi
Kizárta az erkélyre az anyukát a kisgyerek
A Puskás Aréna menedzsmentje elfelejtett szólni a 68 ezer nézőnek: nincs parkolóhely
Vaddisznók túrták fel a kokainrejtekhelyet
KDNP: a szülők felelősek, hogy szakmát szerezzen a gyerekük
Erdogan Washingtonba megy, de összesen csak egy háztömböt zártak le miatta
Egy orosz férfi felcsempészte duci macskáját a repülőre
Az ombudsmanhoz kerülnek a rendőrséggel szembeni panaszok
Fordítva szerelték fel a digitális menetrend táblát
A szülök nem tudják hogyan mondják meg gyerekeiknek, hogy ideje lenne dolgozni
Népszavazás lesz: Karácsony az atlétikai vb-vel zsarolná Orbánt
Járulékmentességet kapnak a dolgozó nyugdíjasok
Eddig kétszáz elefánttal végzett a hónapok óta tartó szárazság
Elhúzódó rakétaháborúra számít Izrael
18 millió forinttal húzták le csalók a pécsi önkormányzatot
Hatalmasat villant egy meteor az égbolton
Szikszó: Baseballütővel vert egy közútkezelőt egy kamionos
Óriási a különbség az áruházláncok bérezése között
Legyen óvatos, legyen éber - veszélyesebb ma magyar kamionosnak lenni mint eddig bármikor
Újra címlapon L.L. Junior és régi párja: Hónapok óta megy a vita
Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek - Megszólalt a bántalmazott anya
Négy hálószobás, két fürdőszobás lesz Kövér új rezidenciája
Tiborcz két balatoni szállodát tett magáévá
A Fidesz ilyen mélyre még nem süllyedt: a rohadék zabál
Egy év börtön, vagy 3 millió forintos bírság egy utcára kitett állatért!
Választási csalás: Több mint száz embert hallgatott meg a rendőrség
Orbán fejéről leesett a korona
Nálunk rezisutalvány, Németországban megszavazták a minimumnyugdíjat
106 millió forintos projekt részei a keszekusza kőszegi kerékpáros nyomvonalak
Bizonyított: bele lehet halni a bánatba
A 16 éves kislány végzett a barátjával
Ennyire brutális támadást nő ellen még nem követtek el
Tömegbaleset Táplánszentkeresztnél nyolcan sérültek meg
Kisfiút rabolt ki egy férfi Ózdon
Az Iszlám Állam három terroristáját fogták el Németországban
Karácsony Gergely a stadionépítésekről: Nem fogok ellene menni, de nem is támogatom
Karácsony Gergely : emberek halnak meg
Kálmán Olga: a DK politikusa vagyok
Ötvenegy óvodást öntött le marólúggal egy férfi
Pokorni egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról
Többmilliós szabadságmegváltással távozik a Fideszes polgármester
Terápiás kucu nyugtatja az utasokat a repülőtéren
Magyarország szégyenlistája: 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt
A szülő felelősségévé tenné a KDNP, hogy szakmát szerezzen a gyerek
Káosz: durva hiány van K-vitaminból
Feltörték Erzsébetváros honlapját, Niedermüllert gyalázták
Hihetetlen sikereket és rekordokat jelentett be Szijjártó Péter
Segíts egy megosztással: szerető gazdit keres Vuki
Két személyszállító vonat ütközött, rengetegen meghaltak
Sosem bocsátok meg a gyámhatóságnak - eltemetik a szekérbalesetben elhunyt kislányokat
Rendőrt hívtak a szomszédok - egymással ordibált L.L Junior és volt párja
Orbán: A Fidesz nem gyengült
Ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas és egy egér keveréke
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva