thepost / Magyarország / Budapest / 2019.11.13
THE POST
           
13




Erdogan több millió szíriai menekült érkezésével fenyegeti az EU-t
Ez is érdekelhet:
Elfogták az M5-ösön lövöldöző román álrendőrt
Újabb kilenc évig lehet eltussolni a kínos ügyeket
Másfél milliárd forinttal többe kerül a legújabb sportközpont mint korábban számolták


Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, ha az EU megszállásnak minősíti a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.

Erdogan a török kormánypárt tartományi elnökei előtt felszólalva úgy fogalmazott: Ankarának könnyű a dolga, csak megnyitja a kapukat. Egyúttal kijelentette: Brüsszel térjen magához.

A török államfő azt is mondta, hogy az EU sosem volt őszinte Ankarával, mert 1963-tól máig csak halogatja Törökország uniós tagságát.

Arról is beszámolt, hogy országa eddig 40 milliárd dollárt költött a menekültekre. Hozzátette:

"Allah engedélyével még egyszer ennyit költünk rájuk".

Törökország azzal magyarázta a katonai beavatkozást Szíriában az Eufrátesz folyótól keletre, hogy terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely 480 kilométer hosszan tartja ellenőrzése alatt a határ szíriai oldalát. Ankara szerint az YPG a törökországi kurd szakadár fegyveresek, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségese.

Mint beszámoltunk róla, török források szerint a 2016 óta harmadik szíriai török betörés célja, hogy Tell Abiad és a tőle 100 kilométerre lévő Rasz al-Ajn között egy 20-30 kilométer mélységű biztonsági zóna jöjjön létre a határ szíriai oldalán. Ebbe a térségbe pedig Ankara be akarja telepíteni a jelenleg Törökországban élő mintegy 3,6 millió szíriai menekült több mint felét, kétmillió embert. A nemzetközi segélyszervezetek szerint a török politika etnikai tisztogatást jelent, hiszen Ankara szándékosan meg akarja változtatni a térség nemzetiségi összetételét, és el akar űzni több százezer szíriai kurdot a határ térségéből.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán arra szólította fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az offenzívát. Juncker önmérsékletre intette a harcolókat, és hangsúlyozta a civil lakosság védelmének jelentőségét. Hozzátette, hogy ha Törökország nem vet véget az offenzívának, az EU nem fogja finanszírozni Ankarának a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását, amelyet a megtisztított területeken hozna létre. Azt mondta, az EU elismeri, hogy Törökország biztonsági fenyegetést lát Szíriával közös h

atárán, de ha nem tesz eleget a felszólításnak, ne várja el, hogy az unió anyagilag hozzájáruljon biztonságához.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdai közleményében egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a szíriai konfliktus tartós megoldása nem érhető el katonai úton. A kiújuló harcok tovább rontják a régió stabilitását, súlyosbítják a polgári lakosság szenvedését, valamint hátráltatják az ENSZ által irányított politikai folyamatot a béke elérésére - vélte Mogherini.

Kijelentette, az egyoldalú török fellépés veszélyezteti a Törökországot is soraiban tudó nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni katonai sikereit. A katonai beavatkozás táptalaja lehet a terrorszervezet újjáéledésének, amely komoly fenyegetést jelent a regionális, a nemzetközi és az európai biztonságra. Nem valószínű, hogy a tervezett biztonsági övezet megfelelne az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) által támasztott nemzetközi kritériumoknak - fejezte ki aggodalmát, hozzátéve, hogy az EU nem nyújt stabilizációs vagy fejlesztési segítséget azokon a területeken, ahol a helyi lakosság jogait figyelmen kívül hagyják.

Az EU már korábban figyelmeztetni akarta a török kormányt a szíriai hadművelet következményeire, miszerint az újabb menekülthullámot indíthat el, de Magyarország megvétózta a szövegtervezetet. A Spiegel diplomáciai forrásokra hivatkozva arról írt: szerda reggel írták volna alá a dokumentumot, ekkor érkezett a magyar vétó. Várhelyi Olivér brüsszeli EU-nagykövet először Fake news-nak nevezte a hírt, végül Szijjártó Péter külügyminiszter a hvg.hu-nak elismerte, nem értett egyet azzal, hogy az EU nyilatkozatot adjon ki, ezt valóban blokkolták is sokáig. A végén pedig úgy egyeztek bele, hogy az a külügyi főképviselő nyilatkozata lett.

Erdogan csütörtökön igazolni igyekezett a hadműveletet, azok után, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem számos más ország is ellenezte a beavatkozást, vagy éppen figyelmeztette Ankarát az esetleges következményekre.

Mint fogalmazott:

"megszólják a lépést, amelyet Szíria egységéért teszünk. Ti üljetek csak a szélen, mi folytatjuk az utat".

Egyúttal hangoztatta: a Béke Forrása fedőnevű hadműveletnek az a célja, hogy hozzájáruljon Szíria területi integritásához és politikai egységéhez.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Könyörgött a bírónak az ISIS-tagsággal vádolt férfi, hogy ne végezzék ki
Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét
Két ember is meghalt Velencében az árvíz miatt
Hírhez tartozó kép:
Könyörgött a bírónak az ISIS-tagsággal vádolt férfi, hogy ne végezzék ki
Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét
Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét
Két ember is meghalt Velencében az árvíz miatt
Elfogták az M5-ösön lövöldöző román álrendőrt
Újabb kilenc évig lehet eltussolni a kínos ügyeket
Másfél milliárd forinttal többe kerül a legújabb sportközpont mint korábban számolták
Fizetésmegvonás járhat a rendbontó képviselőknek
A világ leggazdagabb gázszerelője és a százmilliárdos osztalék esete
Százmilliárd forint osztalék ütötte a NER-oligarchák markát
Eljárást indított a rendőrség a brutálisan megvert nő ügyében
Elfogadta a gigantikus brüsszeli büntetést a magyar kormány
A kormány bölcsődeprogramja: 70 ezer gyerek maradt férőhely nélkül
Lazíts: csak 10 perc munka, 20 perc sütés ez a meggyes csoda
Csontkovács tragédia: a 80 éves bácsit már nem tudták megmenteni a kezelés után
Én tartom a kémia-, az erkölcstan- és a fizikaórákat az osztályomban
Szúrós szagú gáz szivárgott a Mátrai Erőműben
A gyógyszerváltás másnapján végzett feleségével egy magyar férfi
Kizárta az erkélyre az anyukát a kisgyerek
A Puskás Aréna menedzsmentje elfelejtett szólni a 68 ezer nézőnek: nincs parkolóhely
Vaddisznók túrták fel a kokainrejtekhelyet
KDNP: a szülők felelősek, hogy szakmát szerezzen a gyerekük
Erdogan Washingtonba megy, de összesen csak egy háztömböt zártak le miatta
Egy orosz férfi felcsempészte duci macskáját a repülőre
A magyar szülők szerint sok sebből vérzik a nyelvoktatás
Újra megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás reformjával
Az ombudsmanhoz kerülnek a rendőrséggel szembeni panaszok
Fordítva szerelték fel a digitális menetrend táblát
Szikszó: Baseballütővel vert egy közútkezelőt egy kamionos
Óriási a különbség az áruházláncok bérezése között
Legyen óvatos, legyen éber - veszélyesebb ma magyar kamionosnak lenni mint eddig bármikor
Újra címlapon L.L. Junior és régi párja: Hónapok óta megy a vita
Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek - Megszólalt a bántalmazott anya
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Nagy a baj Orbánnal – állítja a pszichológus
Százmilliárdokat fizetünk vissza a szabálytalan EU-s ügyek miatt
Az Elios bevételeinek 84,5 százalékát uniós forrásokból szerezte
Tiborcz két balatoni szállodát tett magáévá
A Fidesz ilyen mélyre még nem süllyedt: a rohadék zabál
Egy év börtön, vagy 3 millió forintos bírság egy utcára kitett állatért!
106 millió forintos projekt részei a keszekusza kőszegi kerékpáros nyomvonalak
Bizonyított: bele lehet halni a bánatba
A 16 éves kislány végzett a barátjával
Ennyire brutális támadást nő ellen még nem követtek el
Tömegbaleset Táplánszentkeresztnél nyolcan sérültek meg
Közel tízmillióért szállították el az autókat, amik útban voltak Erdogannak
Fidesz a szavazásokról: el kellett volna magyarázni, hogy Mészáros nem lop, hanem csak szerencsésen versenyez
Kisfiút rabolt ki egy férfi Ózdon
Az Iszlám Állam három terroristáját fogták el Németországban
Karácsony Gergely a stadionépítésekről: Nem fogok ellene menni, de nem is támogatom
A szülő felelősségévé tenné a KDNP, hogy szakmát szerezzen a gyerek
Káosz: durva hiány van K-vitaminból
Feltörték Erzsébetváros honlapját, Niedermüllert gyalázták
Hihetetlen sikereket és rekordokat jelentett be Szijjártó Péter
Segíts egy megosztással: szerető gazdit keres Vuki
Ödön a bika megmenekült a vágóhídtól
Segíts egy megosztással! - édesanyja kér segítséget egy beteg lánynak
Kósa édesanyjának sertéstelepe BMW-ket lízingel
Na most van baj: az EU-s óriásbüntetések megérkeztek
Hétmillió forintra váltja a megmaradt szabadságát a leköszönő fideszes polgármester
Rendelt egy teát a Mekiben, mentőt kellett hívni hozzá
Egymást bírságolják az állami szervek, csak azért, nehogy megtudjuk, hova lett 30 milliárd forint
Két személyszállító vonat ütközött, rengetegen meghaltak
Sosem bocsátok meg a gyámhatóságnak - eltemetik a szekérbalesetben elhunyt kislányokat
Rendőrt hívtak a szomszédok - egymással ordibált L.L Junior és volt párja
Mészárosék Mátrai Erőműve hirtelen állami kézbe kerül
Durva dolog derült ki: milliókkal támogathatták oroszok a Brexit-pártiakat
Orbán Viktor nevét ma a világban többen ismerik, mint egykor Puskás Ferencét
Tölgyessy: Csak újabb rendszerváltás hozhatja egyenesbe az Orbán-korszakot
Elmenekült az országból a lemondott elnök
Összefogott az ellenzék, fizetés nélkül maradt a polgármester
Teljesen átszabná saját hivatalait az Orbán-kormány
Budapest: egy fiatal lány utazott a villamos hátuljába kapaszkodva
50 km/h-val sem ment a férfi ki elgázolta L. L. Junior kisfiát
A vasárnapi nyitvatartás korlátozására kérik Karácsony Gergelyt
Létszámstop lépett életbe az egészségügyben
Elloptak egy győri érmegyűjteményt, hamisítványokat állítottak ki
Bayer Zsolték szerint: Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett
Háborús készültség: Tel-Aviv hadban áll
Terjed az interneten az a nyílt levél amit egy tanár írt
Szekszárdi Fidesz: Aki a csorda után megy, mindig sza*ros füvet legel
A német autóipar magával rántja a magyar gazdaságot is
Pócs János: padlóra kerültem
Horn Gyula fia nekiesett Kövér Lászlónak
Beperlik Kövér Lászlót, azért amit az újságírókkal csinál az Országházban
A Miniszterelnökség államtitkára szerint a sajtószabadság \"köszöni szépen, jól van\"
Hivatalos: A nők ugyanolyan jók matematikából, mint a férfiak
Még mindig katasztrofális a Takarékbank rendszere
Fizetőssé tették a Mikulást egy luxusáruházban
A saját testvére ejthette teherbe a 10 éves kislányt
Drágább a kaja a Vörösmarty téri vásárban, mint a Hiltonban
Kiderült, kik haltak meg a 42-esen a horror balesetben
Gulyás Gergely: tiniként ő volt a kedvenc politikusa
Óriási mennyiségű tiszta kokaintéglát sodort a partra az Atlanti-óceán Franciaországban
Hannover török származású polgármestert választott
Rejtélyes: holtan találták a Fehérsisakosok alapítóját
500-szor írták le a Fidesz-médiában Karácsonyról, hogy alkalmatlan
Sport botrány: nekifutásból fellökte az ellenfél edzőjét
Hazakajakozott Norvégiából a magyar férfi
Kína, Banglades, Törökország – külföldi szagú a magyar 2Rule
Két tűz közé kerülhet Várhelyi Olivér
Balatonföldvár: A lakosság nem akarja, a város viszont ismét megpróbálja megépíteni a kikötőt
Nem fizetett a Pesti Srácok, végrehajtást kértek ellenük
Autóval vitték a szavazókat a megismételt választáson is
Jakab Péter: itt az újabb narancsos bukta
Dzsudzsákék bemutatták a válogatott új mezét
Új történelem: a törökök nem hódítók voltak 150 évig, hanem barátok
Megtörténhet a csoda Olivérrel
Orbán sem gondolhatja komolyan, hogy Erdoğan megoldja a menekültkérdést
Orbán nem alkoholista, Ő Nemzeti Italozó
Szerb Opel hajtott patakmederbe Szombathelyen
Pócs János állítólag megfenyegetett és megütött egy választópolgárt
Ledarált iratokkal teli zsákokat talált a megválasztott ellenzéki polgármester
12 mérföldet sétált ez a cica hogy haza jusson, de a gazdijának már nem kellett
Segíts egy megosztással! - az egész ország Krisztiánt keresi
Részegnek tűnő férfi okozott balesetet
Kínai, török és bangladesi Mészáros 2rule-ja
Havi 500 forintból él Simek Kitty lánya és családja
Nem enyhül a gyász: elsírta magát L.L. Junior
Belép a DK-ba Kálmán Olga
Az utolsó állat is kiszabadult a delfinbörtönből
Elpusztult a tigrisek kecske barátja Tyimur
Hihetetlen: robotmadarat fejlesztettek ki svájci kutatók
Pokolgép robbant a szíriai Tell-Abjadnál
Hatalmas olajmezőt fedeztek fel Irán alatt
Fábry: a Fidesz vegyen vissza az arcából
Megismételt választások: felmosták a Fidesszel a padlót
Kigyulladt egy ukrán utasszállító futóműve
Amerikai üzent a törököknek: A NATO-ban nincs helyük orosz fegyverrendszereknek
Hiába ismételték meg a választást, nincs eredmény Várföldén
Elhunyt Szívós István
Pikó: Rendőrhiány van a Józsefvárosban
Közölte a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére
Kormány döntés: 100 millióból ivartalanítja a kóbor kutyákat
Lázár János: Engem rendszeresen leparasztoznak, de hízelgésnek veszem
25 percre elnémult az Omega a pénteki Aréna-bulin
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva