thepost / Magyarország / Budapest / 2019.10.23
THE POST
           
23




Darabokra szedte a sajtó Borkai családját: Városi cég, rendezvényszervezés, jachtos kapcsolatok!
Ez is érdekelhet:
Személyes adattal visszaélés miatt nyomoznak Borkai ellen
Összezsugorodott az ózonlyuk ez nem jelent jó
Mészáros öccse állami megbízáshoz jutott 3 milliárd forint értékben
A feleség feltűnik a Győr Projekt nevű városi cégnél, a lány cége referenciaként említ városi rendezvényt, a fiú pedig a győri kézilabdacsapatnál dolgozik, noha a jachtos partner cégének egymilliós fizetésű ügyvezetőjeként vált ismertté.
Az édesanya, Havassy Myrtill

A polgármester feleségéről Havassy Myrtillről eddig azt lehetett tudni, hogy egy helyi általános iskolában tanít, az viszont új fejlemény, hogy önkormányzati céggel is kapcsolatban áll. Az ő email-címét adták meg több sportrendezvénynél is a Győr Projekt Kft. kapcsolattartójaként, a Győr Projekt pedig Győr megyei jogú város önkormányzatának 100 százalékos tulajdonában áll, amelyben a tulajdonos képviselője Borkai Zsolt, Havassy Mirtill férje. Ez az a társaság, amelynek feladata volt a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a sportlétesítményeik fejlesztése, az önkormányzati ingatlanok működtetése, de turisztikai feladatokat is ellát. Méretére jellemző, hogy tavalyi mérlegében több mint 16 milliárd forint közpénzes (költségvetési, önkormányzati, kisebb részben uniós) támogatásnak van nyoma. Megkerestük a közpénzből működő céget és magát Havassy Mirtillt is, milyen munkát végez, illetve alkalmazottja-e a Győr Projektnek, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A lány, Borkai Petra

A cég nem tűnik közlékenynek, ha közpénzekről van szó. Bár a törvény szerint kötelessége lenne, a Győr Projekt Kft. nem tette közzé ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó szerződéseit, pedig abból kiderülne, hogy melyik cégnek és mennyit fizettek a 2018-as és az idei sportbál megszervezéséért.


Ahogyan korábban a Népszava is kiszúrta, az IDEAS Boutique Events oldalán a két nagyszabású rendezvényt a referenciák között tüntetik fel, így gyaníthatóan fő- vagy alvállalkozóként pénzhez jutottak Győrtől, illetve attól a városi cégtől, amely Borkai Zsolt feleségét foglalkoztathatja.

A rendezvényszervező cég bemutatkozása szerint

az IDEAS Boutique Events kitalálója és alapítója, Borkai Petra már kislányként szeretett minden olyan elfoglaltságot, ahol használhatta kreativitását.

Borkai Petra a városvezető lánya. A rendezvényszervező cég honlapján nem jelenítik meg a IDEAS mögött álló céget, a domain regisztrációs adatai pedig nem elérhetőek. A honlap szerint az IDEAS-ra bízták az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál polgármesteri fogadását is, értelemszerűen innen is közpénzhez juthatott a polgármester lánya.

Borkai Petrával foglalkozott a városvezető orgiabotrányát robbantó Ez az ördög ügyvédje blog szerzője is, aki azt állította: Szabó Ervin győri nagyvállalkozó, aki a Borkai-orgiának otthon adó jachton is ott volt, barátságból adott át egy éttermet Borkai Petrának. Nyilvános cégadatok szerint Borkai Petra nevén egyetlen cég, az éttermi szolgáltatással foglalkozó lovászpatonai Királysarok Kft. van, amelynek 2014-ig Szabó Ervin volt a tulajdonosa. A vállalkozás fióktelepe korábban a Győrbe, a Király utcába volt bejegyezve. A Válasz Online keddi cikkében megjegyezte: a cég hivatalos kézbesítési címe még mindig megegyezik Szabó Ervin éttermének központi elérhetőségével. Szabó Ervin az a vállalkozó, aki a Győrben megrendezett 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) egész szépen keresett: 896 millió forintért nyerte el a sportolók étkeztet

ését, egy másik vállalkozás előtt, amelyik negyedáron ajánlkozott. Érdekeltsége, a Diákolimpia 2017 Kft. 237 millió forint adózott nyereséget ért el, amit osztalékként ki is vettek belőle a tulajok, köztük Szabó Ervin.


A megkerülhetetlen vendéglős

A Borkai-lánnyal 5 éve nyélbe ütött üzlet után is maradt bőven cége Szabó Ervinnek. Az 58 éves, lovászpatonai illetőségű vállalkozó nevén a cégnyilvántartás szerint durván két tucat cég van, ezeket többnyire a vállalkozó lovászpatonai címére jegyezték be, és jellemzően a fióktelepük győri. Szabónak már az 1990-es évek elején is voltak vállalkozásai, de mintha 2015 után húzott volna bele igazán, azóta nyolc új céggel gyarapodott hálózata. Nagyobb részük vendéglátóipari vállalkozás, de a többségük a leadott mérlegek alapján inkább vitte eddig a pénzt, semmint hozta volna, sok közülük tavaly vagy több éven keresztül nulla bevételt és néhány százezer, esetleg néhány millió forint veszteséget mutatott ki. Ami a vendéglátást illeti, komolyabb pénzt tavaly a családi cég, a Pálffy 2003 Kft. termelt, csaknem 700 millió forintot, és 211 millió volt a nyereség. Ez a cég tulajdonos a már említett, az EYOF-on kaszáló Diákolimpia 2017 Kft.-ben, nem mellesleg megbízásokhoz jut a Győr Projekttől is. Ugyancsak pörgött a Pálffytália Kft., ez a 2015-ben alapított cég tavaly 242 milliós forgalmat vallott be és 74 millió forint nyereséget könyvelt el adózás után. A vendéglősként emlegetett Szabóról azt írja az ördög ügyvédje blog, hogy nem lehet már nélküle vendéglátóegységet nyitni a győri belvárosban.

Szabó ettől függetlenül más területeken is aktív, az egyik legrégebbi cége, a Szabó-Fólia Kft. a műanyagbizniszben érdekelt. Műanyagcsöveket, fóliát, csomagolóanyagokat gyárt, ebből tavaly 384 milliós bevételt és 8 millió forint nyereséget hozott össze a családnak.A vállalkozó a legutóbbi időkben új tevékenységekkel bővítette a repertoárját, két ingatlanos céggel is gyarapodott a cégháló, tavaly alakult a Goodluck Ingatlankezelő Kft., idén év elején pedig a Király Sor Kft., a cégháló legújabb tagja pedig az idén márciusban a fiával alapított Margaréta & Liliána Kft., egy dísznövényes vállalkozás.
A fiú, Borkai Ádám

Nem távolodott el Győrtől és a sport világától Borkai Zsolt fia, Ádám sem. A fiatalt a Győri Audi ETO Kézilabda Club nemzetközi kapcsolatok koordinátoraként tüntetik fel a klub honlapján. Borkai Zsolt polgármesterként egyedi döntéssel idén márciusban 13 millió forint önkormányzati támogatást javasolt a csapatnak. Az önkormányzat egyébként évente nyújt támogatást a kézilabdásoknak, az ETO beszámolója szerint a tavaly 125 millió, egy évvel korábban 235 millió forintot utalt át a többszörös BL-győztes gárda klubjának, amely 2018-ban amúgy bő 2 milliárd forint bevételt és 381 millió forint adózott eredményt mutatott ki.

A klub tehát elég jól el van eresztve, itt egészítheti ki Borkai Ádám azt a havi egymillió forintot, amit az orgiavideón is szereplő ügyvédtől, Rákosfaly Zoltántól, egy tetszhalott cégtől kap.


Az ifjabb Borkainak van már saját vállalkozása is, alig egy éve alapított egy rendezvényszervező céget, az E-ground Productions Kft.-t negyedmagával. Az mfor cikkében a tulajdonostársak között Dzsudzsák Balázs menedzserének, Vörösbaranyi Józsefnek a rokonságát feltételezi.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Győrben megint botrány van: Helyi orvosok és vállalkozók mentek neki Borkainak
Agydaganatot állapítottak meg a fiatal magyar kosarasnál
Nyomozás indult hűtlen kezelés miatt Borkai ellen - a Fidesz már nem áll mögötte
Hírhez tartozó kép:
Győrben megint botrány van: Helyi orvosok és vállalkozók mentek neki Borkainak
Agydaganatot állapítottak meg a fiatal magyar kosarasnál
Agydaganatot állapítottak meg a fiatal magyar kosarasnál
Nyomozás indult hűtlen kezelés miatt Borkai ellen - a Fidesz már nem áll mögötte
Személyes adattal visszaélés miatt nyomoznak Borkai ellen
Összezsugorodott az ózonlyuk ez nem jelent jó
Mészáros öccse állami megbízáshoz jutott 3 milliárd forint értékben
Gyanúsan engedékeny lett Orbán: Állunk Karácsony rendelkezésére
Orbán kormány: Állunk Karácsony rendelkezésére
Kiürült az újpesti városháza, egyszerre negyvenen mondtak fel
Kossuth rádió: a Fidesz-KDNP-nek 2010 óta nem volt ilyen jó eredménye
Cristiano Ronaldo botrány: a DNS-ét megtalálták a bántalmazott nővel kapcsolatban
Németország: Magyarország döntse el, hogy EU-tag akar-e maradni
Még a gépkocsivezető is felmondott az új polgármester miatt
Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP
Hajánál rángattak egy nőt a 83-as főúton
Lopott mentőautóval kezdett ámokfutásba és gázolt el gyalogosokat
Feljelentésre várva: Üres irattartókat talált Baranyi Krisztina a ferencvárosi hivatalban
BKK botrány: 3744 ember hiába várta a visszajáróját
Ellenőrzés nélkül léphetünk át Horvátországba
Botrány: 40 ember felmondott az újpesti városházán
Johnson előrehozott választással fenyegeti a parlamentet
Karácsony \"a budapestiekhez fordul\" a stadionberuházások ügyében
Mészáros üzlettársán keresztül szerez török harci járműveket Magyarország
Orbán felajánlotta, hogy leállítja a Liget-projektet és a stadionépítéseket
Stadionokat pompásan tud építeni a kormány, de az új tanuszodáknál már az alapokat sem sikerül kiásni
A bajai Fidesz értelmetlen szöveggel reagált a felajánlott alpolgármesteri posztra
Borkait elintézik: Két nyomozást is indított a Nemzeti Nyomozó Iroda
Erős fotó: üres mappák fogadták az új polgármestert
Mészároson keresztül szerez török harci járműveket a Honvédség
Pert nyert egy férfi a Fidesz ellen, mert nem tudták igazolni, honnan szerezték meg az e-mail-címét
Négy kamion rohant egymásba az M0-son
Felrobbant egy családi ház Solymáron, kirepült az emeletről egy férfi
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Az óvodák államosítása a cél: Az óvodások is bekerülnek a Nemzeti Alaptantervbe
A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi
Külföld sem tud magyarázatot arra, hogy Magyarországnak miért éri meg az Orbán-Erdogan barátság
Tűzvész pusztít Los Angelesben: veszélybe került több sztár otthona is
Hivatalos: meggy*ilkoltak egy nőt Pécsett
Ők lesznek Karácsony Gergely helyettesei
Orbán fél: eltűnt a korábbi magabiztosság
Borkai fiának bejött az élet - luxus fizetés, luxus autó
Segíts egy megosztással - nem érkezett haza a kis Norbi!
Orbán üzent Karácsony Gergelynek
Eljárás indul az Origo és a TV2 ellen rágalmazás miatt
Naszályi maradt az I. kerület polgármestere
Uzsorázás miatt ítélték el a frissen megválasztott polgármestert
Hivatalos: Pikó is marad polgármester
Kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani
Ötvenöt elefántot ölt meg az aszály
Gundel Takács Gábor visszamenne a köztévéhez
Ingyen piáért vehették a voksokat Pázmándon - feljelentést tettek választási csalásért
Terry Black nevelt gyermekei: A legfájdalmasabb, hogy nem tudjuk még eltemetni sem
Képtelen lábra állni súlyos balesete óta Csűrös Karola
A Fidesz vezetői sem tudják, merre tovább
Újabb parlamenti cirkusz: Orbán egy közönséges bűnöző, akit meg el fogunk számoltatni
Kövér remegő hangon fenyegette meg Jakab Pétert
Kicsin múlott, hogy a fideszesek nem ütöttek a parlamentben
Segíts egy megosztással - küzdenek az életükért
Belgium: Orbánt a politika trágyadombjára kell küldeni
Orbán: Magyarország, a növekvő bérek és a tisztességes időskor hazája
Orbán: a kormánynak elismerés, hogy a kormányzó pártok megkapták a szavazatok többségét
Orbán a Borkai-videóról: Beteg dolognak tartom
Gazdit keres ez a cuki vizsla fiú - segíts neki egy megosztással
Hivatalos: a csepeli sportcsarnok az első amiről népszavazás dönthet
Meg akarták enni a sérült hattyút Bodrogkisfaludon
Miniszterelnök úr, jó étvágyat kívánok a narancsos buktához - durván beszóltak Orbánnak
Kőbánya: Beszakadt az út egy kamion alatt
Tízmilliót osztott ki Norbi
Nyomozás indult Borkai ellen: amennyiben a vádak igazak, börtönbe is kerülhet
Vége a türelmi időnek: a magyarok döntsék el, hogy az EU-val tartanak-e
Orbán bukása lesz a legkínosabb Európa történelmében
Már külföld is a parlamenti incidensen röhög: mi lett veled szép Magyarország?!
Orbán levelet írt: Harcolj a rossz döntések ellen
Simonka kifakadt: ártatlan vagyok
Jön az évnek az a napja, amit mindenki utál: óraátállítás
Harmadszorra sem sikerült Hidvéghinek - a néppárti jelölést bebukta
Elutasították a Baranyi Krisztina polgármesterségét támadó beadványt
Kövér meglépte amit Európában senki: újságíróktól elzárt terület a lett a parlament
Tusk lehet a Néppárt elnöke - Fidesz bukás
Európai politikust így még nem aláztak porig mint most Orbánt
Orbán megpróbálta kitépni Hadházy kezéből a táblát, amivel tiltakozott a miniszterelnök beszéde alatt
Fél tucat fideszes ugrott rá Hadházyra, amikor beállt Orbán elé
Botrány a Parlamentben - csúnyán megzavarták Orbán beszédét, kitört a balhé
Az EU fenyegetése ellenére a magyar kormány támogatja a törököket
Szijjártó: ha négymillió bevándorló megindul.....
Emilión röhög a fél ország - gagyi szöveg miatt szállt rá mindneki
90 milliárd forint nyereséget ért el magyar cég
Karácsony Gergely első nagy győzelmétől hangos a sajtó
A mesterséges emberi bőrből készült telefontok az újabb őrület
A rakpart elesett: Ráfutásos baleset okozott gigadugót
A Kisalföld, két szóban megmagyarázta a Borkai-ügyet
Hídblokáddal fenyegetőznek a taxisok a Bolt miatt
Külföldi rendszámú autókkal építik a BMW debreceni gyárát
EU: ha a magyar kormány támogatja a török inváziót, az Magyarország EU-tagságába fog kerülni
Magyarország EU-s kizárásával fenyegette meg Orbánt Németország
Orbán a híveinek: A szabadság napja ez
Nem vállalja a nyilvános beszédet Orbán
15 milliótól kezdődik Borkai 21 éves fiának új autója
Bayer: a fideszes média el fog kezdeni újságot írni
Kövér ebbe a karámba akarja tartani az újságírókat
Bayer Zsolték kéz a kézben dülöngéltek és tüntettek a bukott Salvini mellett
Elképesztő: a képen látható férfit keresi a rendőrség azért amit a villamoson csinált
Mentőápoló segített világra egy kisbabát egy sátoraljaújhelyi parkban
Lecsapott a rendőrség: elképesztő amit találtak a hegyeshalmi éjszakában
L.L. Junior dalt ír elhunyt kisfia emlékére
Kósa Borkairól – Lesznek még következmények
Így indult a hétfő: kilométeres sorok az autópályákon
Saját légi támaszpontjukat bombázták porig az amerikaiak - azt mondják szándékos volt
Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten
A konnektorban hagyott telefontöltő miatt égett le egy pilisvörösvári ház
Öntudatlanul fetrengő embereket filmeztek Miskolcon
Akár 28 fok is lehet ma
Katasztrófa az M3-ason: tömegkarambol történt
Újabb pofon – elvesztheti az egészségügyi szakképzés területét Kásler
Kósa: új választás kell Borkainak és Győrnek is
Több milliárd forint hitelt vettek fel Tarlósék a háttérben
Bödőcs: Borkai A Wall Street farkasa Fásy Ádám-féle kiadása
Miért pénzel a kormány határon túli városokat?
20 milliárd forint határon túli futballra
Totálkáros lett a Trabi a Sárvári karambolban
Egy ukrán részeg vendégmunkás vert félholtra egy 40 év körüli magyar férfit
Borkaival egyidőben járt Budapesten a hozzá köthető repülő
EU: meg tudják fosztani Orbánt a szavazati jogától, de nem képesek eltávolítani a szervezetből
Hangfelvétel: a fideszesek fenyegetik a romákat Orosházán!
Feljelentéskiegészítést kér a rendőrség a Borkai ügyben
A Borkai a rendőrségen kép felrobbantotta az internetet
Borkai 22 éves lánya nem luxus lakást kapott, mert mindössze 40-45 millió lehetett az ára
Saját légitámaszpontjukat bombázták porig Szíriában az amerikaiak
Orbán nyíltan szembement az EU-val: felajánlotta a segítséget Azerbajdzsánnak és Törökországnak
Orbán a szabályokat megszegve felajánlotta a magyar uniós biztos segítségét Azerbajdzsánnak és Törökországnak
3 kérdéses IQ-teszt - ezt használja már a fél világ, lássuk Te milyen eredményt érsz el!
Egy 14 éves fiút bántalmaztak a vasútállomáson
Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések
A kormány szerint eddig dübörgött a magyar gazdaság de most várható egy pici torpanás
Varga: A gazdasági lassulás mélyebb lehet, mint amire korábban bárki számított
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva