thepost / Magyarország / Budapest / 2019.10.23
THE POST
           
23




Orbán: Ha a miskolciak fejlesztéseket akarnak, működjenek együtt
Ez is érdekelhet:
Személyes adattal visszaélés miatt nyomoznak Borkai ellen
Összezsugorodott az ózonlyuk ez nem jelent jó
Mészáros öccse állami megbízáshoz jutott 3 milliárd forint értékben
A magyar miniszterelnök nincs igény arra, hogy országjárásban legyen, de Miskolcra azért leutazott, hogy Alakszai Zoltán mellett kampányoljon.

Orbán Viktor az önkormányzati választás előtti utolsó héten elkezdett kampányolni, a magyar miniszterelnök először Miskolcra látogatott el, ahol a helyi televízió, a Miskolci Napló című műsorában is vendégül látták. Orbán elmondta, ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket,

"akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni".

Véleménye szerint a miniszterelnöknek akkor kell egy kampányban részt vennie, ha országos kérdésekre akarják a figyelmet irányítani, de „itt most nem ez a helyzet", arra akarják ráirányítani az emberek figyelmét: "fontos, hogy alkalmas jelölteket találjanak a városi testületekbe, és alkalmas polgármestert válasszanak", fogalmazott a műsorban. Úgy látja, ő ehhez keveset tud hozzátenni, mert a jelölteket helyben ismerik, "a döntést sokkal inkább a személyes helyismeret alapján érdemes meghozni, nem pedig az én, mondjuk úgy, hogy politikai természetű kommentárjaim alapján.

Nincs igény arra, hogy országjárásban legyek" – tette hozzá.

Orbán elmondása szerint azért jött el mégis, mert Miskolc fontos város, "becsületbeli ügy", hogy itt legyen. Támogatja Alakszai Zoltánt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, "jó szívvel" ajánlja. Sokat számít egy olyan jelölt, aki "hazajön" Miskolcra, jobban lehet bízni egy olyan emberben, aki

nem kényszerből maradt egy városban, hanem mert ezt választotta. A miniszterelnök agilisnak nevezte a polgármesterjelöltet, "van benne energia", lehet vele dolgozni.

Orbán a műsorban elmondta még, hogy azért látogat Miskolcra, mert tartozik az előző polgármesternek, Kriza Ákosnak, akivel régóta dolgozik együtt. A kormányfő arra kérte a miskolciakat, hogy "folytassuk azt a munkát, amit Kriza Ákos polgármester úrral megkezdtünk". Kriza Ákos rendet rakott, belendítette a turizmust, tervek vannak a közlekedés átalakítására, "komoly dolgok történtek". Orbán Viktor hangsúlyozta,

ha olyan polgármester lesz, akivel tudok együttműködni, akkor biztosan meg is csináljuk azokat a beruházásokat, amelyek a várost nemcsak biztonságossá teszik, hanem széppé.

A tervek már nagyjából megvannak, Miskolc képe, hangulata a következő években erőteljes javulás előtt áll. A miniszterelnök szerint Miskolc előtt két lehetőség áll: "azt is lehet csinálni, amit az ellenzék javasol, ha az emberek ezt választják, akkor úgy lesz", a Demokratikus Koalíció (DK) politikájának megfelelően harcolni fognak a kormány ellen. Ugyanakkor Orbán Viktor azt ajánlotta, hogy "ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért".

Ehhez viszont egy olyan polgármester kell, aki a város érdekében a kormánnyal együttműködik. Úgy vélte, „ha fejleszteni, beruházni akarunk, ha munkahelyeket akarunk, ha meg akarjuk valósítani a már kidolgozott terveket, akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni".
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Győrben megint botrány van: Helyi orvosok és vállalkozók mentek neki Borkainak
Agydaganatot állapítottak meg a fiatal magyar kosarasnál
Nyomozás indult hűtlen kezelés miatt Borkai ellen - a Fidesz már nem áll mögötte
Hírhez tartozó kép:
Győrben megint botrány van: Helyi orvosok és vállalkozók mentek neki Borkainak
Agydaganatot állapítottak meg a fiatal magyar kosarasnál
Agydaganatot állapítottak meg a fiatal magyar kosarasnál
Nyomozás indult hűtlen kezelés miatt Borkai ellen - a Fidesz már nem áll mögötte
Személyes adattal visszaélés miatt nyomoznak Borkai ellen
Összezsugorodott az ózonlyuk ez nem jelent jó
Mészáros öccse állami megbízáshoz jutott 3 milliárd forint értékben
Gyanúsan engedékeny lett Orbán: Állunk Karácsony rendelkezésére
Orbán kormány: Állunk Karácsony rendelkezésére
Kiürült az újpesti városháza, egyszerre negyvenen mondtak fel
Kossuth rádió: a Fidesz-KDNP-nek 2010 óta nem volt ilyen jó eredménye
Cristiano Ronaldo botrány: a DNS-ét megtalálták a bántalmazott nővel kapcsolatban
Németország: Magyarország döntse el, hogy EU-tag akar-e maradni
Még a gépkocsivezető is felmondott az új polgármester miatt
Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP
Hajánál rángattak egy nőt a 83-as főúton
Lopott mentőautóval kezdett ámokfutásba és gázolt el gyalogosokat
Feljelentésre várva: Üres irattartókat talált Baranyi Krisztina a ferencvárosi hivatalban
BKK botrány: 3744 ember hiába várta a visszajáróját
Ellenőrzés nélkül léphetünk át Horvátországba
Botrány: 40 ember felmondott az újpesti városházán
Johnson előrehozott választással fenyegeti a parlamentet
Karácsony \"a budapestiekhez fordul\" a stadionberuházások ügyében
Mészáros üzlettársán keresztül szerez török harci járműveket Magyarország
Orbán felajánlotta, hogy leállítja a Liget-projektet és a stadionépítéseket
Stadionokat pompásan tud építeni a kormány, de az új tanuszodáknál már az alapokat sem sikerül kiásni
A bajai Fidesz értelmetlen szöveggel reagált a felajánlott alpolgármesteri posztra
Borkait elintézik: Két nyomozást is indított a Nemzeti Nyomozó Iroda
Erős fotó: üres mappák fogadták az új polgármestert
Mészároson keresztül szerez török harci járműveket a Honvédség
Pert nyert egy férfi a Fidesz ellen, mert nem tudták igazolni, honnan szerezték meg az e-mail-címét
Négy kamion rohant egymásba az M0-son
Felrobbant egy családi ház Solymáron, kirepült az emeletről egy férfi
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Az óvodák államosítása a cél: Az óvodások is bekerülnek a Nemzeti Alaptantervbe
A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi
Külföld sem tud magyarázatot arra, hogy Magyarországnak miért éri meg az Orbán-Erdogan barátság
Tűzvész pusztít Los Angelesben: veszélybe került több sztár otthona is
Hivatalos: meggy*ilkoltak egy nőt Pécsett
Ők lesznek Karácsony Gergely helyettesei
Orbán fél: eltűnt a korábbi magabiztosság
Borkai fiának bejött az élet - luxus fizetés, luxus autó
Segíts egy megosztással - nem érkezett haza a kis Norbi!
Orbán üzent Karácsony Gergelynek
Eljárás indul az Origo és a TV2 ellen rágalmazás miatt
Naszályi maradt az I. kerület polgármestere
Uzsorázás miatt ítélték el a frissen megválasztott polgármestert
Hivatalos: Pikó is marad polgármester
Kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani
Ötvenöt elefántot ölt meg az aszály
Gundel Takács Gábor visszamenne a köztévéhez
Ingyen piáért vehették a voksokat Pázmándon - feljelentést tettek választási csalásért
Terry Black nevelt gyermekei: A legfájdalmasabb, hogy nem tudjuk még eltemetni sem
Képtelen lábra állni súlyos balesete óta Csűrös Karola
A Fidesz vezetői sem tudják, merre tovább
Újabb parlamenti cirkusz: Orbán egy közönséges bűnöző, akit meg el fogunk számoltatni
Kövér remegő hangon fenyegette meg Jakab Pétert
Kicsin múlott, hogy a fideszesek nem ütöttek a parlamentben
Segíts egy megosztással - küzdenek az életükért
Belgium: Orbánt a politika trágyadombjára kell küldeni
Orbán: Magyarország, a növekvő bérek és a tisztességes időskor hazája
Orbán: a kormánynak elismerés, hogy a kormányzó pártok megkapták a szavazatok többségét
Orbán a Borkai-videóról: Beteg dolognak tartom
Gazdit keres ez a cuki vizsla fiú - segíts neki egy megosztással
Hivatalos: a csepeli sportcsarnok az első amiről népszavazás dönthet
Meg akarták enni a sérült hattyút Bodrogkisfaludon
Miniszterelnök úr, jó étvágyat kívánok a narancsos buktához - durván beszóltak Orbánnak
Kőbánya: Beszakadt az út egy kamion alatt
Tízmilliót osztott ki Norbi
Nyomozás indult Borkai ellen: amennyiben a vádak igazak, börtönbe is kerülhet
Vége a türelmi időnek: a magyarok döntsék el, hogy az EU-val tartanak-e
Orbán bukása lesz a legkínosabb Európa történelmében
Már külföld is a parlamenti incidensen röhög: mi lett veled szép Magyarország?!
Orbán levelet írt: Harcolj a rossz döntések ellen
Simonka kifakadt: ártatlan vagyok
Jön az évnek az a napja, amit mindenki utál: óraátállítás
Harmadszorra sem sikerült Hidvéghinek - a néppárti jelölést bebukta
Elutasították a Baranyi Krisztina polgármesterségét támadó beadványt
Kövér meglépte amit Európában senki: újságíróktól elzárt terület a lett a parlament
Tusk lehet a Néppárt elnöke - Fidesz bukás
Európai politikust így még nem aláztak porig mint most Orbánt
Orbán megpróbálta kitépni Hadházy kezéből a táblát, amivel tiltakozott a miniszterelnök beszéde alatt
Fél tucat fideszes ugrott rá Hadházyra, amikor beállt Orbán elé
Botrány a Parlamentben - csúnyán megzavarták Orbán beszédét, kitört a balhé
Az EU fenyegetése ellenére a magyar kormány támogatja a törököket
Szijjártó: ha négymillió bevándorló megindul.....
Emilión röhög a fél ország - gagyi szöveg miatt szállt rá mindneki
90 milliárd forint nyereséget ért el magyar cég
Karácsony Gergely első nagy győzelmétől hangos a sajtó
A mesterséges emberi bőrből készült telefontok az újabb őrület
A rakpart elesett: Ráfutásos baleset okozott gigadugót
A Kisalföld, két szóban megmagyarázta a Borkai-ügyet
Hídblokáddal fenyegetőznek a taxisok a Bolt miatt
Külföldi rendszámú autókkal építik a BMW debreceni gyárát
EU: ha a magyar kormány támogatja a török inváziót, az Magyarország EU-tagságába fog kerülni
Magyarország EU-s kizárásával fenyegette meg Orbánt Németország
Orbán a híveinek: A szabadság napja ez
Nem vállalja a nyilvános beszédet Orbán
15 milliótól kezdődik Borkai 21 éves fiának új autója
Bayer: a fideszes média el fog kezdeni újságot írni
Kövér ebbe a karámba akarja tartani az újságírókat
Bayer Zsolték kéz a kézben dülöngéltek és tüntettek a bukott Salvini mellett
Elképesztő: a képen látható férfit keresi a rendőrség azért amit a villamoson csinált
Mentőápoló segített világra egy kisbabát egy sátoraljaújhelyi parkban
Lecsapott a rendőrség: elképesztő amit találtak a hegyeshalmi éjszakában
L.L. Junior dalt ír elhunyt kisfia emlékére
Kósa Borkairól – Lesznek még következmények
Így indult a hétfő: kilométeres sorok az autópályákon
Saját légi támaszpontjukat bombázták porig az amerikaiak - azt mondják szándékos volt
Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten
A konnektorban hagyott telefontöltő miatt égett le egy pilisvörösvári ház
Öntudatlanul fetrengő embereket filmeztek Miskolcon
Akár 28 fok is lehet ma
Katasztrófa az M3-ason: tömegkarambol történt
Újabb pofon – elvesztheti az egészségügyi szakképzés területét Kásler
Kósa: új választás kell Borkainak és Győrnek is
Több milliárd forint hitelt vettek fel Tarlósék a háttérben
Bödőcs: Borkai A Wall Street farkasa Fásy Ádám-féle kiadása
Miért pénzel a kormány határon túli városokat?
20 milliárd forint határon túli futballra
Totálkáros lett a Trabi a Sárvári karambolban
Egy ukrán részeg vendégmunkás vert félholtra egy 40 év körüli magyar férfit
Borkaival egyidőben járt Budapesten a hozzá köthető repülő
EU: meg tudják fosztani Orbánt a szavazati jogától, de nem képesek eltávolítani a szervezetből
Hangfelvétel: a fideszesek fenyegetik a romákat Orosházán!
Feljelentéskiegészítést kér a rendőrség a Borkai ügyben
A Borkai a rendőrségen kép felrobbantotta az internetet
Borkai 22 éves lánya nem luxus lakást kapott, mert mindössze 40-45 millió lehetett az ára
Saját légitámaszpontjukat bombázták porig Szíriában az amerikaiak
Orbán nyíltan szembement az EU-val: felajánlotta a segítséget Azerbajdzsánnak és Törökországnak
Orbán a szabályokat megszegve felajánlotta a magyar uniós biztos segítségét Azerbajdzsánnak és Törökországnak
3 kérdéses IQ-teszt - ezt használja már a fél világ, lássuk Te milyen eredményt érsz el!
Egy 14 éves fiút bántalmaztak a vasútállomáson
Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések
A kormány szerint eddig dübörgött a magyar gazdaság de most várható egy pici torpanás
Varga: A gazdasági lassulás mélyebb lehet, mint amire korábban bárki számított
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva