Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán magabiztos: Csak a Fidesz támogatottsága nõtt!

A kormánypártot júliusban 32, augusztusban 34 százalék támogatta, most szeptemberben 35 százalék, a többiek stagnálnak.



Az önkormányzati választás kampánya nem hozott több szavazót a pártoknak, egyedül a Fidesz látszik kivételnek: a kormánypártot júliusban 32, augusztusban 34 százalék támogatta, most szeptemberben 35 százalék – ezt mérte a ZRI Závecz Research Intézet szeptemberben.

A Demokratikus Koalíció táborának mérete változatlan, a párt most is 9 százalékon áll.
A Jobbik az elõzõ hónapban 7 százalékot ért el, most 6 százalékos.
Az MSZP tábora nem módosult – 6 százalékos volt és maradt.
A Momentum továbbra is 5 százalékos.
A Mi Hazánk Mozgalom, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékon állt augusztusban és szeptemberben is.
A Párbeszéd 1 százalékos, a pártnélküliek aránya 31 százalék.


A biztos pártválasztói körben a Fidesz 54 százalékot ért el, a sorban második Demokratikus Koalíció 15 százalékos. Az aktív szavazók csoportjában lényegében hármas holtverseny van az MSZP, a Momentum (8-8%) és a Jobbik között (7%). A Mi Hazánk Mozgalom négy hónapja tartósan az elkötelezett szavazók 3 százalékára számíthat, az LMP-nek most 2 százaléka van ebben a körben, a Párbeszédnek 1 százaléka.

Az elmúlt egy hónapban keveset változott a pártok támogatottsága és a különbözõ települési kategóriákban is csak kisebb mozgások történtek. A megyei közgyûlések összetételét határozzák majd meg a pártlistákra leadott szavazatok, amely a fõvárosiakat és a megyei jogú városok lakóit nem érinti, de a máshol élõ választópolgárokat igen. A pártpreferenciák alapján úgy tûnik, hogy a Fidesznek jelentõs többsége lesz a megyékben, a kis közepes városok és falvak választókorú népességében 40 százalékon áll a kormánypárt. Az ellenzéki pártoknak együttesen 27 százaléka van ebben a települési kategóriában. (Az elmúlt hónapban 38-25% volt a két politikai tábor aránya.)

A megyei jogú városokban a múlt hónaphoz képest valamivel szorosabb lett a verseny a Fidesz és az ellenzéki pártok között. A kormánypárt a múlt hónapban 30 százalékon állt, most 29 százalékos. Az ellenzéki pártok valamelyest gyengültek, a múltkor 37 százalékot értek el együttesen, most viszont 34 százalékosak. Az ellenzéki többlet viszont azt sejteti, hogy a megyei jogú városokban a kormánnyal szembeni oldal az öt évvel ezelõttihez képest néhánnyal több polgármesteri posztot szerezhet és minden bizonnyal a közgyûlésekben a mostaninál valamivel nagyobb súlya lesz.

A múlt hónapban és azt megelõzõen is a Fidesznek 34 százaléka volt a fõvárosban, most 33 százalékos. Az ellenzék pártjai együttesen minimálist javítottak, a korábbi, több hónapban is mért 37-rõl 39 százalékra. Az eltérés nagysága azt vetíti elõre, hogy több ellenzéki polgármester lesz, mint amennyi most van s a fõpolgármesteri is székért is kiélezett verseny várható.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
Meghalt a férfi, akit megvertek egy maszkviselési vita miatt
Halottnak nyilvánították a francia buszsofőrt, akit július 5-én annyira megvert egy fiatalokból álló társaság, hogy a kórházban agyhalottnak nyilvánították. Az 58 éves Philippe Mongu...
  
A kormány még mindig pénzzel tömi a német autóipari cégeket
Bár 2003 óta létezik az egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatások (EKD) rendszere, igazán a 2010-es évek közepén pörgött fel a cégeknek munkahelyekért cserébe juttatott ingyen p...
  
Szijjártó és a 225 millióból felújított apátsági múzeum esete
A miniszter 225 millió forintból, pályázati támogatásból megújított apátsági múzeum átadóünnepségén beszélt erről. Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzet...
  
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Az új uniós szabályoknak köszönhetően nyilvánosságra kellett hozni a máltai offshore cégek valódi tulajdonosait, így derült ki, hogy a kormányközeli üzletemberek és fideszes politikus...
  
Orbán Viktor jövő heti bejelentéseit találgatja mindenki
Orbán Viktor a hétvégén áttanulmányozza a szakértők által készített javaslatcsomagot és a jövő héten jelenthet be újabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéshez....
  
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Magyarország negyedik leggazdagabb embere az L&L Charter Ltd. valódi tulaja. 2018 nyarán egy magánrepülőgép és egy luxusjacht híre járta be a magyar sajtót, a két exkluzív járművel a ...
  
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
A két hétig tartó kötelező házi karantén idején folyamatosan ellenőrzik a vendégmunkások egészségügyi állapotát, a rendőrség pedig kontrollálja, hogy betartják-e a járványügyi s...
  
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külü...
  
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
A Csepeli Lelkészi Kört megalapító Hantos Jenő munkáját is így ismerték el. Díszpolgárrá választották Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, valamint Hantos Jenő nyu...
  
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban, írja az MTI. A közös fellépés oka, hogy épít...
  
Újból előszedték Borkait - de hol tart a nyomozás?
A Borkai-féle szexvideók ügyében indult nyomozások továbbra is a nyomozati szakaszban vannak. Az Audi-féle földügyben még gyanúsítotti kihallgatás sem volt. A Pesti Hírlap most azt is me...
  
Vadiúj magyar bicikliutat fotóztak le, vagy csak a festék új?
Ja, nem új. Csak a festék. Örvendetesen szaporodik a bicikliutak száma és hossza Nyíregyházán. Boldogság ez, hiszen a kerékpározás nemcsak egészséges, hanem környezetbarát is. A ...
  
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Járványügyi készültség van Magyarországon. Az első csatát megnyertük, de amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk marad, fenn kell tartani a készültséget. Ahol Magyarországon fertőzés...
  
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhárom migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A ...
  
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Technikai problémák miatt gond volt a 2020. július 10-én esedékes nyugdíjak jóváírásával a Takarékbankban - írta a 24.hu. A pénzintézet azt közölte, hogy a technikai problémát rövi...
  
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Péntek délelőtt közlekedési balesetben életét veszítette Koncz Ferenc országgyűlési képviselő - írja a Borsod 24. A lap szerint Koncz motorozás közben nekiütközött Legyesbénye polg...
  
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Demeter Márta LMP-s politikus arra kéri a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, Németh Zsoltot, hogy oldja fel a titkosítást a gyermekpornográfia miatt elítélt volt limai nag...
  
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Életveszélyesen megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaol.hu. A portál értesülése szerint a baleset...
  
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Egy édesanyát és két éves kislányát gázolta el egy autó Budakeszin pénteken délelőtt. Áll a forgalom. Temető u Fő utca sarkán gyalogos gázolás történt, áll a forgalom mindkét ir...
  
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Cseh Katalin az Európai Parlament elé benyújtotta „Lex Mészáros” javaslatát, melyet az nagy többséggel meg is szavazott – tájékoztatott pénteken a Momentum. Az európai parlamenti ké...
  
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Tény, egészen elképesztő adatokat tudnak produkálni a Fordnál a Focus átépítésével, de az alábbi szám így is túlzásnak tűnik. Az olasz rendőrök szerint ugyanis állítólag 703 km/...
  
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
A CIG Pannónia Nyrt. irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfele...
  
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Kell majd újabb korlátozó intézkedéseket hozni a koronavírus miatt, csak még nem tudjuk pontosan, hogy milyeneket – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. A kormányfő sze...
  
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
A kérdés az, hogy történt-e bűncselekmény. Néhány hete írta meg a hvg.hu, hogy busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat. Mint írtuk, akár egy-két nap a...
  
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Csütörtök este békés tüntetést tartottak Szerbia több városában is, a demonstrálók a nagyobb városok fontosabb épületei előtt ülve tiltakoztak. Ez jelentős változás a megelőző k...
  
Szolgálatba álltak az új terepjárók a magyar határon
Nemzetközi együttműködés keretében két új terepjárót kaptak a Bács-Kiskun és a Csongrád-Csanád megyei rendőrök az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségtől (Frontex). A Front...
  
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
A járőrök az M1-es autópályán intézkedtek egy bolgár sofőrrel szemben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály rendőrei 2020. július 9-én déle...
  
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Mint ahogyan arról tegnap a Blikk is beszámolt, Dzsudzsák Balázs jó eséllyel megtalálta új klubját: ezzel a lépéssel pedig szó szerint hazatérhet, ugyanis nem kizárt, hogy 12 év után ...
  
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a koronavírus terjedéséről. Szerinte nem kizárt, hogy újabb korlátozó intézkedések les...
  
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarország — Egy pillanat alatt a feje tetejére állt az élete annak a tanár-képviselőnek, akinek pornográf tartalmú videója miatt áll a bál egy észak-alföldi településen. Úgy tudj...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Orbán magabiztos: Csak a Fidesz támogatottsága nõtt!
A kormánypártot júliusban 32, augusztusban 34 százalék támogatta, most szeptemberben 35 százalék, a többiek stagnálnak.



Az önkormányzati választás kampánya nem hozott több szavazót a pártoknak, egyedül a Fidesz látszik kivételnek: a kormánypártot júliusban 32, augusztusban 34 százalék támogatta, most szeptemberben 35 százalék – ezt mérte a ZRI Závecz Research Intézet szeptemberben.

A Demokratikus Koalíció táborának mérete változatlan, a párt most is 9 százalékon áll.
A Jobbik az elõzõ hónapban 7 százalékot ért el, most 6 százalékos.
Az MSZP tábora nem módosult – 6 százalékos volt és maradt.
A Momentum továbbra is 5 százalékos.
A Mi Hazánk Mozgalom, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékon állt augusztusban és szeptemberben is.
A Párbeszéd 1 százalékos, a pártnélküliek aránya 31 százalék.


A biztos pártválasztói körben a Fidesz 54 százalékot ért el, a sorban második Demokratikus Koalíció 15 százalékos. Az aktív szavazók csoportjában lényegében hármas holtverseny van az MSZP, a Momentum (8-8%) és a Jobbik között (7%). A Mi Hazánk Mozgalom négy hónapja tartósan az elkötelezett szavazók 3 százalékára számíthat, az LMP-nek most 2 százaléka van ebben a körben, a Párbeszédnek 1 százaléka.

Az elmúlt egy hónapban keveset változott a pártok támogatottsága és a különbözõ települési kategóriákban is csak kisebb mozgások történtek. A megyei közgyûlések összetételét határozzák majd meg a pártlistákra leadott szavazatok, amely a fõvárosiakat és a megyei jogú városok lakóit nem érinti, de a máshol élõ választópolgárokat igen. A pártpreferenciák alapján úgy tûnik, hogy a Fidesznek jelentõs többsége lesz a megyékben, a kis közepes városok és falvak választókorú népességében 40 százalékon áll a kormánypárt. Az ellenzéki pártoknak együttesen 27 százaléka van ebben a települési kategóriában. (Az elmúlt hónapban 38-25% volt a két politikai tábor aránya.)

A megyei jogú városokban a múlt hónaphoz képest valamivel szorosabb lett a verseny a Fidesz és az ellenzéki pártok között. A kormánypárt a múlt hónapban 30 százalékon állt, most 29 százalékos. Az ellenzéki pártok valamelyest gyengültek, a múltkor 37 százalékot értek el együttesen, most viszont 34 százalékosak. Az ellenzéki többlet viszont azt sejteti, hogy a megyei jogú városokban a kormánnyal szembeni oldal az öt évvel ezelõttihez képest néhánnyal több polgármesteri posztot szerezhet és minden bizonnyal a közgyûlésekben a mostaninál valamivel nagyobb súlya lesz.

A múlt hónapban és azt megelõzõen is a Fidesznek 34 százaléka volt a fõvárosban, most 33 százalékos. Az ellenzék pártjai együttesen minimálist javítottak, a korábbi, több hónapban is mért 37-rõl 39 százalékra. Az eltérés nagysága azt vetíti elõre, hogy több ellenzéki polgármester lesz, mint amennyi most van s a fõpolgármesteri is székért is kiélezett verseny várható.
Meghalt a férfi, akit megvertek egy maszkviselési vita miatt
A kormány még mindig pénzzel tömi a német autóipari cégeket
Szijjártó és a 225 millióból felújított apátsági múzeum esete
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Orbán Viktor jövő heti bejelentéseit találgatja mindenki
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
Újból előszedték Borkait - de hol tart a nyomozás?
Vadiúj magyar bicikliutat fotóztak le, vagy csak a festék új?
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Szolgálatba álltak az új terepjárók a magyar határon
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája
Közel egymilliárdra büntette a GVH az Alza.hu-t
Koronavírusos lett egy ukrán vendégmunkás Magyarországon
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum