thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.22
THE POST
           
22




2,5 milliárdért elköltözne a Politikatörténeti Intézet
Ezt olvassák mások:


Egyezséget ajánlottak az államnak, amely nagyon ki akarja őket paterolni az Alkotmány utcából.

Évek óta bonyolult pereskedés zajlik az állam és a Politikatörténeti Intézet (PTI) között, aminek a lényege, hogy kártalanítás nélkül akarják az utcára tenni a PTI-t az általa használt Alkotmány utcai ingatlanból.

A bíróság év elején nem jogerős döntésében elfogadta a kormány érvelését, és kimondta, hogy az állam egyoldalúan felmondhatja a Politikatörténeti Intézettel (PTI) kötött ingatlanhasználati szerződést. A PTI fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön pedig helybenhagyta az első fokon hozott döntést, ám annak indoklását megváltoztatta – írja cikkében a Népszava.

Földes György, a PTI ügyvezető igazgatója szerint a pert elvesztették ugyan, de az ítélőtábla indoklása – tette hozzá – még „nem zárja ki a győzelem lehetőségét”.

Az államot képviselő ügyvéd, Varga István a döntést követően azt közölte, „el kellene távoznia az alperesnek” (vagyis a PTI-nek) az ingatlanból, ezért kérni fogják a kiürítési per folytatását. Az ügyvéd szerint a jogi helyzet "teljesen világos", ezért "n

em kéne ezt a háborút folytatni, szerintem ez csak időhúzás". Varga azt is hozzátette, hogy a PTI-nek nem jár egyetlen fillér sem. Földes azonban úgy látja:

nem az időt húzzuk, hanem a jogainkat és az érdekeinket védjük.

A Népszava szerint az ingatlan használatára vonatkozó csütörtöki határozatában a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy fellebbezésében a PTI „nem teljesíthető kérelmet” nyújtott be. Ugyanakkor az első fokon hozott döntés indoklásának megváltoztatásával az ítélőtábla azt is egyértelművé tette, hogy a kiürítési perben az intézetnek elvileg alkalma lesz érvényesíteni az igényeit.

Mindeközben a PTI egy úgynevezett egyezségi kérelmet adott be, amivel azt szeretnék, hogy, a bíróság „egyezségi helyzetet” teremtsen a Politikatörténeti Intézet és az állam között. A kérelemben az anyagi elvárás is szerepel, Földes tájékoztatása alapján a PTI mintegy 2,5 milliárd forintot kér azért, hogy elhagyja Alkotmány utcai székhelyét.

Az ügyvezető igazgató hozzátette: az összeg megállapításakor figyelembe vették a hatalmas levéltári anyag őrzésének költségeit, és például a használati jog ellenértékét is.
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Mi látszik valójában a titokzatos UFO-felvételeken?
8,5 évet kért Simonka Györgyre az ügyészség
Hétfő hajnalig nem lehet majd autózni a Belváros egy részén
Oroszország: letartóztattak egy sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből
Nyíltan kampányol a fideszes polgármester mellett a helyi plébános
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Matolcsy: annyit adott a jegybank az országnak, mint az Európai Unió
Orbán a titkosszolgálati módszerekről: az ellenfeleink is dolgoznak, mi sem tehetjük meg, hogy nem dolgozunk
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden hatósági eljárás alól
Svájc: Kivonultak a parlament képviselői amikor Kövér László megjelent
Egy fekete kiskutya van a balotaszállási állatkínzónál aki az autója után kötötte az előző kutyáját!
Csúnyán kikapott Farkas Flórián a roma nemzetiségi választásokon
Egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég
Megöléssel fenyegette és megkötözte feleségét egy tamási férfi, 17 éves fia is segített neki
Ezt a férfit körözi a rendőrség emberölés miatt
Nagy Feró sanyarú múltjáról beszélt: üldöztetés, könnygáz és verés
Feltörte egy áruház weboldalát és ingyen rendelt cuccokat egy magyar srác
Házba csapódott és kigyulladt egy autó Veresegyházon
Újabb migráns-alagutat találtak a rendőrök
Heteken belül ezrek esnek ki a közfoglalkoztatásból
Tarlós sem érti, Persányi miért hallgatott a hiányzó 20 milliárdról
Egy stadionnyi pénzt, 150 milliárdot terveznek hirdetésekre költeni Rogánék
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe
Beszakadt az M1-es sztráda!
Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei
Jelentősen drágulhatnak a nyugdíjasotthonok
Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg
Megbüntették a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiút
Matolcsy nem engedi be a jegybankba a Párbeszéd bejelentkező országgyűlési képviselőit
Botrányosabb a mentők kiérkezési ideje, mint gondolná
A közmédiában önvédelmi reflexet emlegetve mentegetik a szélsőjobbos tömegmészárlást
Orbán szerint akkorák a viták, hogy nem lesz megállapodás az uniós költségvetésről
Novák: az egyedülálló anyáknak nincs joguk gyermeket vállalni
Megrázó interjút adott három nappal a halála előtt az Orbán vagyona után nyomozó újságíró
Hivatalos: Nem csak Orbán Viktort és Polt Pétert, hanem hozzátartozóikat is védheti a TEK
Orbán átvilágítását kérték a parlamentben, majd hirtelen elnémultak a mikrofonok
Kiakadtak a magyar focisták amiért nyilvánosságra hozták a fizetésüket
Nyugdíjpénztár botrány: továbbra is rejtély, hogy hova tűnt 3000 milliárd
Nylívánosságra hozták a Fidesz listát: van aki még egy percet sem dolgozott életében
Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége
Durván kiosztották Greta Thunberget: Ti vagytok az első generáció, akiknek légkondi kell az osztályterembe
A járásképtelen csivava és a repülni nem tudó galamb a legjobb barátok lettek
Havas eső zavarhatja meg a tavaszias időt
Vagyonnyilatkozat eljárást kezdeményeznek Gyurcsány ellen
Kálmán Olga be szeretne kerülni a DK elnökségébe
Cáfolják a hajdúsámsoni kutyahorrort
Három kamion csapódott egymásba az M1-esen
Gyurcsány vagyonnyilatkozata feltűnést keltett
Megszólalt a várpalotai hintabaleset vádlottja - teljesen tönkrement
Döbbenetes: ezt csinálta három nappal a Hableány-tragédia előtt az ukrán hajóskapitány
Indiai újságokban hirdették közelgő házasságukat Demcsákék
Új gyógyszert talált a mesterséges intelligencia, amivel legyőzhetjük a szuperbaktériumokat
A hazafias vetélkedő mellett karate órákkal nevelné a diákokat Simicskó
Gyönyörű: szarvasvonulás volt Tolnában - Videó
Fordulat: Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita
Koronavírus: ismét nőtt a napi új fertőzöttek száma, 118 halottat is bejelentettek
Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba
Demeter Szilárd: Bánt, hogy náciznak, mert székely vagyok, és a székelyek nem nácik
Egy nap alatt összedobták Hadházy Ákos kétmillió forintos bírságát
Az olasz legfelsőbb bíróság szerint Carola Rackete a kötelességét teljesítette, amikor kikötött a menekülteket szállító hajóval Olaszországban
Dél-korea: Vészhelyzetről beszél a miniszterelnök miután már ott is terjedni kezdett a koronavírus
Titkosszolgálat: az oroszok Trump érdekében készülnek beavatkozni az elnökválasztáson
Nőgyűlölő volt és zavaros összeesküvés-elméleteket terjesztett a hanaui merénylő
Spa helyett Sparba vitte szerelmét Valentin-napon az év mókamestere
Javul a helyzet, de még mindig 144 napot kell várni egy szívbillentyűműtétre
Félmillió forinttal is drágulhatnak a hitelek a gyenge forint miatt
Meghalt a Gladiátor színésze
Négy évet kapott a 19 éves gyúrói fiú, aki meg akarta öletni a szüleit
Nem engedte be a liftbe a mentőket egy nő, mert fertőzőnek hitte az oxigénmaszkos beteget
Váratlan következménye van a koronavírusnak Kínában
Több mint öt éve szökésben van a kínaiaktól több százmilliót rabló Plank Zoltán
Tizennyolc évet kapott a két újszülöttjét megfojtó sárkeresztúri nő
Megmagyarázta Gyárfás, hogy miért nem vállalta négyszer sem a hazugságvizsgálatot
Megxit: Kiderült Harryék utolsó hivatalos királyi programjának időpontja
Havazott a Bükkben
Amerika: Nem támogatjuk sem Sorost, sem Orbánt
Pizsamás, egyedül kóborló kétévest találtak egy budapesti főút mellett
Gázolajjal mérgezték meg a fákat egy balatoni parkban
Nem volt érvényes jegyük, megütötték az ellenőrt
Ezt mondta a szakértő Harry hercegék pénzügyi bukásáról
Saját anyjával és magával is végzett a hanaui tömeggyilkos
Megszólalt Gyurcsány, miután kiderült, hogy a DK-ba igazoltak át polgármesterek
Hvg: Palkovics egy győri panellakást adott egy budavári ingatlanért cserébe
Átfogó kutatás készül az Orbán-kormányról, a címe már megvan: Újra naggyá teszik Magyarországot
Terrorakcióként kezelik a németországi lövöldözést
Újra recept nélkül lehet Algopyrinhez jutni
Majdnem harminc tantestület állt ki eddig a Nemzeti alaptanterv ellen
Kenőpénz kifizetésével vádolták meg a PSG katari elnökét
150 milliárd (!) forintot költhet propagandára a kormány
Két MSZP-s budapesti polgármester is a DK-ba igazolt át
A KDNP és a Mi Hazánk egymásra talált a parlamentben, felmondanák az Európai Emberi Jogi Egyezményt
Szó sem volt leleplezésről a Pesti Srácok pedofilügyében, a rendőrség két éve kinyomozta
Az éjszaka folyamán egy rakás Samsung-felhasználó rejtélyes éresítést kapott a telefonjára
Spanyolok vertek meg egy jegyellenőrt a Keleti pályaudvarnál
Gumilövedékkel lőttek rá a brazil szenátorra, aki markolóval ment neki a sztrájkoló katonai rendőröknek
Gyárfás most már azt állítja, nem is voltak versenytársak Fenyővel
A hanaui merénylő úgy gondolta, hogy a titkosszolgálatok olvassák a gondolatait
Koplárovics: Gyárban dolgozom, 6-tól 2-ig nyomom a melót - 18 éves Koplárovics legendás gólja
Szörnyen lestrapáltan néz ki Schobert Norbi a legújabb videójában a kommentelők szerint
Schobert Norbi: A szénhidrát számodra halálos méreg ha: túlsúlyod van, hájas vagy.....
Véradási akció - Rendőrök és rendőrségi dolgozók nyújtották a karjukat
Szíriai és egyiptomi határsértőket fogott a rendőrség - átjutottak a határon
Razzia az utakon - 500 járművet ellenőriztek
A tulajdonos engedélye nélkül vágatta ki a fákat - lecsapott rá a rendőrség
Orbán azért nem emel nyugdíjat, mert Gyurcsány elvett egyhavi nyugdíjat
Nyugdíj - Egyre többen tesznek félre nyugdíjas éveikre
Közel egymilliárdot költöttek a hulladékválogatóra, de az üzem még egy percig se működött
Palkovics: Nem lesz önálló környezetvédelmi vagy klímaügyi minisztérium
Hadházy: Csak két vállalható út áll az ellenzék előtt
Népszava: Kozmetikázza az Országos Mentőszolgálat a kiérkezési időkről szóló adatokat
Nagy gond van a Windows 10 legutolsó frissítésével, ne telepítse
Meghalt az ember, aki kitalálta a Ctrl+C és Ctrl+V parancsokat
Közel 200 autó ment egymásnak egy balesetben
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta
Pusztulni kezdett egy park a Balaton mellett, mert gázolajat engedtek rá
Két perc alatt a net sztárja lett a Lady Gaga dalszövegét folytató járókelő
Olyan kevés pénzt kapnak a bírósági dolgozók, hogy inkább árufeltöltőnek állnak
Globális felmelegedés: élve megfőtt félmillió kagyló Új-Zélandon
Beomolhat a világ egyik legnagyobb vulkánja
Teljesen felzabálja megtakarításainkat a nyolc éve nem látott mértékű infláció
Három gyerek égett halálra egy autóban Ausztráliában
Sunyi rezsiemelés a szociális ellátásban: a kormány rájött, hogy vannak 31 napos hónapok
Megabüntetést kapott a Siemens-cég, heteken belül megbocsátottak neki
Vuhan: már robotok főznek az orvosoknak
Ezért küzd a végrehajtókkal Szigeti Ferenc
Megszólalt a Róbert Károly körúton elgázolt nő párja
Sas József : Ez a létező legszörnyűbb betegség
Májusban rendezik az első vidéki Pride felvonulást Magyarországon
Vaddisznó nyársalta fel Ricsit, senki nem segített neki
Esztergom: verte és megöléssel fenyegette élettársát, annak kutyáját pedig a teraszról vágta földhöz egy férfi
Íme Vajna Timi egyetlen bizalmasa
Helyszíni kép a németországi vérengzésről: már 11 halott
Ellentmondásba keveredett a bíróságon Gyárfás Tamás
Karácsony nyárra beach-hangulatot tervez a pesti alsó rakpartra
20 hónap felfüggesztett börtönt kapott egy debreceni villamosvezető, aki tömegszerencsétlenséget okozott
A Nat 2020 az irodalomtanítás Mohácsa
Lövöldözés volt két németországi sisha bárban, tizenegyen meghaltak, köztük a gyanúsított is
A szolgálaton kívüli rendőrök épp randizgattak, amikor valaki megpróbálta kirabolni az éttermet
Ma tárgyalják, hogy kapjanak-e kártérítést a rabok a börtönök túlzsúfoltsága miatt
Online kaszinót indított az egykori Vajna-birodalom, másnap felfüggesztették a riválist
Népszava: nem annyi idő alatt érnek ki a mentők, mint amennyinek mondják
Kiposztolta a lakcímét, mielőtt agyonlőtték saját otthonában a híres sztárt
Mégiscsak részt vett a Fidesz pártalapítványa az évértékelő szervezésében
Megszólalt a volt katona, aki Orosz Bernadett állítása szerint majdnem halálra verte őt
A bárányát sétáltatta az erdőben, amikor egy vaddisznó az életére tört
Fenyegette és összeverte a polgármestert egy férfi, mert félreértette a parlamenti közvetítést
Idegen befolyásolási ügy lett abból, hogy a volt ausztrál miniszterelnök felszólalt a budapesti Demográfiai Csúcson
Mészáros és Tiborcz építkezni kezdett a Balatonnál, szeretnének egy kis állami támogatást
Sárvár : Kidobtak egy kutyát a szeméttel együtt
Videón, ahogy egy prérifarkas magával ragad egy kiskutyát a kertből
Normafa: Megszólalt a XII. kerületi önkormányzata a fakivágásokkal kapcsolatban
Márciustól már irodája sem lesz a Buckingham-palotában Meghannek és Harrynek
289 ezer forint lesz a legalacsonyabb fizetés a Tescónál
GVH: A Telekom 0 forintos telefonreklámjai megtévesztőek voltak
A főváros a kerékbilincselésről: Fürjes és Vitézy téved
Brutális bejelentés: jövőre betiltják Magyarországon a PET-palackokat
Újabb milliós büntetést szabtak ki a Fradira
ENSZ: több százezres menekülthullámra számíthat Európa
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum