thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.28
THE POST
           
28




Otthonápolási díj, túlóratörvény, lakhatási válság: egyik szavazásra sem ment el a Fidesz!
Ezt olvassák mások:
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt elmarad az ellenzék által kezdeményezett klímaügyi rendkívüli parlamenti ülés szerdán. Az LMP augusztus végén jelentette be, hogy kezdeményezi az Országgyűlés összehívását,

amelyen tájékoztatást vár a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól.

Az ellenzéki képviselők arra lettek volna kíváncsiak, hogy a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcson Magyarország milyen kötelezettségeket vállal 2030-ig a klímaváltozás megfékezése és az alkalmazkodási feladatok terén. Áder János köztársasági elnök még márciusban tett ígéretet arra, hogy

"nem fogunk üres kézzel jönni. Nemcsak beszédpaneleket hozunk, hanem tényleges, érdemi, a magyar polgárok életét és a klímát jótékonyan befolyásoló, alakító döntésekről, eredményekről, innovációkról is be tudunk majd számolni."

A rendkívüli parlamenti ülés kezdeményezését az LMP mellett a Párbeszéd-, a DK-, a Jobbik-frakció tagjai, valamint MSZP-s és független képv

iselők is támogatták. A Fidesz-frakció pénteken adott ki közlemény arról, hogy szerintük "az ellenzék kampánycélokból akarja összehívni az Országgyűlést," amivel nem értenek egyet.

"Kedves itt nem lévő, az az nulla darab kormánypárti képviselő, tudják az a baj, hogy mikor maguk nem jönnek el egy ilyen nagyon fontos ülésre, nem velünk szúrnak ki, hanem nyíltan kimondják azt, hogy maguk magasról tesznek a magyar emberek legégetőbb problémájára,"

reagált a Fidesz közleményére napirend előtti felszólalásában Szabó Tímea.

Az elmúlt egy év alatt ez már a negyedik ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésnap, ami a Fidesz-KDNP bojkottja miatt maradt el:

tavaly augusztusban az otthonápolási díjak emelése és a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozása lett volna a téma,
januárban a túlóratörvényt vitatta volna az újra ellenzék,
májusban az egyre súlyosbodó lakhatási válság miatt összehívott ülés maradt el,
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Gulyás Gergely egypártrendszert szeretne
Felmentették a szülőket, akiknek a kisfiát agyonütötte a lopott árammal működő hűtő
Cirkuszi zenét bömböltettek a járműből a Fidelitas tagjai Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján!
99 milliós kártérítést kaptak a gyöngyöspatai roma tanulók
Mozdonyvezető-hiány miatt maradnak ki a vonatok
Családok Angyala-díjat kapott Balog Zoltán és Lovasi András
Tavaly a romák szavazataival nyert a Fidesz, most is a telepen dől el a választás!
Megdöbbentő fotó: talán föld alatti bunker épül a titkos Orbán-birtokon
Hisz a közoktatásban a debreceni polgármester, de inkább évente hárommillióért taníttatja a gyerekét
Lévai Anikó 4 tonna ajándékot vitt az erdélyi és csángó szegényeknek
Alapesetben karantén idejére nem jár díjazás a dolgozóknak
Orbán a koronavírusról: Mi a jobban szervezett országok közé tartozunk
Orbán: Bár a koronavírus minden figyelmet magához vonz, a történelmi kihívás továbbra is a migráció
Hatástalan kézfertőtlenítőt terjesztettek szerte az országban
Ferenc pápa megbetegedett, egy nappal azután, hogy hívők arcát csókolgatta a vatikáni Szent Péter téren
Egymilliárdot pumpáltak át az Orbánék által épített balkáni médiába
Az egykori III/II-es tiszt, Tasnádi László több százmillió foritnyi közpénzből építene balatoni panziót
Beszédet mondott az anti-Greta Thunberg
Batmobillal száguldozott, a rendőrök nem értékelték
Kövér: Vége lehet az EU-nak
Most jött haza Olaszországból? Ha nincs láza, ne próbálkozzon a magyar egészségügyben
Schobert Norbert: Embert még nem hurcoltak meg annyira, mint engem
Kövér László: a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, márpedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend
Ausztráliában leesett a hó, pedig nyár van
Index: Három hete nem kaptak tájékoztatást az orvosok a koronavírusról
Odalépett hozzám Orbán, és azt mondta, nem jól szavaztál
Gyöngyöspata: Nem nyomoz az ügyészség Orbán Viktor ellen
Egyre inkább úgy tűnik, hogy végig fog söpörni a világon a koronavírus
Tarlós István beült a MÁV igazgatóságába
Szabó István nem veszi át az életműdíját a Magyar Filmakadémiától
Európai Bizottság: A magyarországi döntéshozatal az egyik leggyengébb az EU-ban
15 millióval szponzorálta meg Mészáros Lőrinc cégét a Szerencsejáték Zrt.
Ukrajnában él, de magyar nyugdíjat kap - megmagyarázták miért!
Beházasodott a Mészáros családba és lassan meg is van az első milliárdja
250 milliós osztalékot fialt Mészáros vejének cége
Trócsányi szerint kifulladt a Magyarország elleni uniós eljárás
A magyar háziorvosok tudják mit kell csinálni koronavírus esetén
Ötvenmilliárdnál is többe fájhat Semjén álma
Tiborczék bagóért megvették, a jó ismerősök meg közpénzzel újíthatják fel a bodajki kastélyt
Egyedi döntésekre hivatkozva oszt több százmilliós támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség
Ha májusig nem csillapodik a járvány, akár az olimpia is elmaradhat
Már 11 halottja van Olaszországban a koronavírus-járványnak
Koronavírus, nátha vagy influenza? Ezek a jellemző tünetek
Vizsgálatot rendelt el a rendőrség a migránsokból gúnyt űző videó ügyében
Egy ukrán nő nem hajlandó elhagyni Vuhant, mert a kutyáját nem akarják vele együtt evakuálni
Kásler: Tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére, PDSZ: Nyomorúságos pótlékkal szúrják ki a tiltakozók szemét
Tüntetést szerveznek a fóti gyermekotthonban történtek miatt
Tűzoltók és rendőrök lepték el a Király utca környékét
A volt országos tiszti főorvos szerint nem lehet megakadályozni, hogy Magyarországra érjen a koronavírus
Rogánék fotópályázata: a zsűri elnök közel háromszor annyi pénzt kapott, mint az első helyezett
Ízléstelen videót készítettek a rendőrök a kerítés mellett gyalogló menekültekről
Belehalt a rendszeres bántalmazásba egy 38 éves nagykereki nő
Kenyérsütővel próbáltak befűteni, meghalt az ötéves gyerek
Elkapta a koronavírust az egyik magyar a Diamond Princess hajón
Rosszul lett az Olaszországból nemrég hazatért nő a boltban, a szomszédai ráhívták a rendőrséget
Akár százmillióba is kerülhet a bírák képzésprogramja
Az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak
Egy év alatt 8 százalékkal drágult az étkezés
Magyar iskolások érkeznek haza ma este Olaszországból, azonnal karanténba viszik őket
A szabad bíróságokért tüntetnek Budapesten
Karantén a Szent László Kórházban: Olaszországból hazatérő középiskolást és a kísérőiket zártak be
Svédország követeli Orbánék kizárását!
Tízmilliárdos EU-s büntetést terhel az adófizetőkre a kormány
2021-től egy fillért sem kap Magyarország az EU-tól
Kormányszóvivő: a Mátrai Erőmű folyamatosan áll át egy minél környezetkímélőbb modellre
Segíts egy megosztással - hetven kemoterápiás kezelésen van túl az agydaganattal küzdő Reni
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét a vakvezető kutyáknak Szolnokon
Koronavírus: két olasz tartomány karantén alatt - senki nem hagyhatja el a területet
Egy fekete kiskutya van a balotaszállási állatkínzónál aki az autója után kötötte az előző kutyáját!
Csúnyán kikapott Farkas Flórián a roma nemzetiségi választásokon
Egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég
Megöléssel fenyegette és megkötözte feleségét egy tamási férfi, 17 éves fia is segített neki
Ezt a férfit körözi a rendőrség emberölés miatt
Nagy Feró sanyarú múltjáról beszélt: üldöztetés, könnygáz és verés
Feltörte egy áruház weboldalát és ingyen rendelt cuccokat egy magyar srác
Házba csapódott és kigyulladt egy autó Veresegyházon
Újabb migráns-alagutat találtak a rendőrök
Heteken belül ezrek esnek ki a közfoglalkoztatásból
Tarlós sem érti, Persányi miért hallgatott a hiányzó 20 milliárdról
Egy stadionnyi pénzt, 150 milliárdot terveznek hirdetésekre költeni Rogánék
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe
Beszakadt az M1-es sztráda!
Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei
Orbán sokkal több pénzt akar a közös kasszában látni
Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg
Megbüntették a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiút
Matolcsy nem engedi be a jegybankba a Párbeszéd bejelentkező országgyűlési képviselőit
Botrányosabb a mentők kiérkezési ideje, mint gondolná
A közmédiában önvédelmi reflexet emlegetve mentegetik a szélsőjobbos tömegmészárlást
Orbán szerint akkorák a viták, hogy nem lesz megállapodás az uniós költségvetésről
Novák: az egyedülálló anyáknak nincs joguk gyermeket vállalni
Megrázó interjút adott három nappal a halála előtt az Orbán vagyona után nyomozó újságíró
Hivatalos: Nem csak Orbán Viktort és Polt Pétert, hanem hozzátartozóikat is védheti a TEK
Orbán átvilágítását kérték a parlamentben, majd hirtelen elnémultak a mikrofonok
Kiakadtak a magyar focisták amiért nyilvánosságra hozták a fizetésüket
Nyugdíjpénztár botrány: továbbra is rejtély, hogy hova tűnt 3000 milliárd
Nylívánosságra hozták a Fidesz listát: van aki még egy percet sem dolgozott életében
Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége
Hivatalos választ kapott a család, hogy miért törölték Schobert Norbi lányának profilját
A járásképtelen csivava és a repülni nem tudó galamb a legjobb barátok lettek
Havas eső zavarhatja meg a tavaszias időt
Vagyonnyilatkozat eljárást kezdeményeznek Gyurcsány ellen
Kálmán Olga be szeretne kerülni a DK elnökségébe
Cáfolják a hajdúsámsoni kutyahorrort
Három kamion csapódott egymásba az M1-esen
Gyurcsány vagyonnyilatkozata feltűnést keltett
Megszólalt a várpalotai hintabaleset vádlottja - teljesen tönkrement
Döbbenetes: ezt csinálta három nappal a Hableány-tragédia előtt az ukrán hajóskapitány
A hazafias vetélkedő mellett karate órákkal nevelné a diákokat Simicskó
Gyönyörű: szarvasvonulás volt Tolnában - Videó
Fordulat: Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita
Koronavírus: ismét nőtt a napi új fertőzöttek száma, 118 halottat is bejelentettek
Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba
Meghaladta a Mol tavalyi eredménye a megemelt célkitűzést
Traffipaxot jelez a mobil? Van ahol a rendőrök már büntetnek érte
Egy szekta miatt terjedhet a koronavírus Dél-Koreában
Demeter Szilárd: Bánt, hogy náciznak, mert székely vagyok, és a székelyek nem nácik
Egy nap alatt összedobták Hadházy Ákos kétmillió forintos bírságát
Az olasz legfelsőbb bíróság szerint Carola Rackete a kötelességét teljesítette, amikor kikötött a menekülteket szállító hajóval Olaszországban
Dél-korea: Vészhelyzetről beszél a miniszterelnök miután már ott is terjedni kezdett a koronavírus
Titkosszolgálat: az oroszok Trump érdekében készülnek beavatkozni az elnökválasztáson
Nőgyűlölő volt és zavaros összeesküvés-elméleteket terjesztett a hanaui merénylő
Spa helyett Sparba vitte szerelmét Valentin-napon az év mókamestere
Melegszik az idő, 16 fok is lehet hétvégén
Orbán Ráhel volt gimnáziumának tanárai is a Nat ellen
A DK felszólítja Orbánt, hogy szerezzen több pénzt
Négy évet kapott a 19 éves gyúrói fiú, aki meg akarta öletni a szüleit
Nem engedte be a liftbe a mentőket egy nő, mert fertőzőnek hitte az oxigénmaszkos beteget
Váratlan következménye van a koronavírusnak Kínában
Több mint öt éve szökésben van a kínaiaktól több százmilliót rabló Plank Zoltán
Tizennyolc évet kapott a két újszülöttjét megfojtó sárkeresztúri nő
Megmagyarázta Gyárfás, hogy miért nem vállalta négyszer sem a hazugságvizsgálatot
Megxit: Kiderült Harryék utolsó hivatalos királyi programjának időpontja
Havazott a Bükkben
Gázolajjal mérgezték meg a fákat egy balatoni parkban
Nem volt érvényes jegyük, megütötték az ellenőrt
Ezt mondta a szakértő Harry hercegék pénzügyi bukásáról
Saját anyjával és magával is végzett a hanaui tömeggyilkos
Megszólalt Gyurcsány, miután kiderült, hogy a DK-ba igazoltak át polgármesterek
Egy 23 éves magyar teherautósofőr halt meg Ausztriában
Titkosszolgálati jelentés: ezért került tiltólistára a legendás magyar rockzenekar
Hvg: Palkovics egy győri panellakást adott egy budavári ingatlanért cserébe
Átfogó kutatás készül az Orbán-kormányról, a címe már megvan: Újra naggyá teszik Magyarországot
Terrorakcióként kezelik a németországi lövöldözést
Újra recept nélkül lehet Algopyrinhez jutni
Majdnem harminc tantestület állt ki eddig a Nemzeti alaptanterv ellen
Kenőpénz kifizetésével vádolták meg a PSG katari elnökét
150 milliárd (!) forintot költhet propagandára a kormány
Két MSZP-s budapesti polgármester is a DK-ba igazolt át
Kemény buszsáv razzia volt ma reggel a Kőrösi Csoma Sándor úton
Nem zárt be a temesvári Lidl, miután egyik vevőjük meghalt a boltban
Segíts egy megosztással - 12 éves eltűnt kisfiút keres a rendőrség
Orbán beszéde az EU-ban: azok vádolják Magyarországot akik csak örökül kapták a demokráciát
DEUTSCH TAMÁS: A munkavállalók önként, szívesen dolgoznak heti 40 óránál többet!
Üdvrivalgás fogadta Farkas Flórián lemondását
Nem kívánok válaszolni.. nem kívánok válaszolni..Súgta meg illetődve Farkas Flórián
Koplárovics: Gyárban dolgozom, 6-tól 2-ig nyomom a melót - 18 éves Koplárovics legendás gólja
Szörnyen lestrapáltan néz ki Schobert Norbi a legújabb videójában a kommentelők szerint
Schobert Norbi: A szénhidrát számodra halálos méreg ha: túlsúlyod van, hájas vagy.....
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum