thepost / Magyarország / Budapest / 2019.10.21
THE POST
           
21




Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás áldozata lett!
Ez is érdekelhet:
Hídblokáddal fenyegetőznek a taxisok a Bolt miatt
Külföldi rendszámú autókkal építik a BMW debreceni gyárát
EU: ha a magyar kormány támogatja a török inváziót, az Magyarország EU-tagságába fog kerülni


A főpolgármester SMS-ben nyilatkozott a Népszavának.

A lap azért hívta fel Tarlós Istvánt, hogy megkérdezze, miért bántotta meg az értelmi fogyatékossággal élőket akkor, amikor a minap megafonnal a kezében becsmérelte a párbeszédes Tordai Bencét. Ekkor a városvezető ugyanis azt mondta, „Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni”. (Az ügyben az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége is megszólalt, szerintük közszereplőként veszélyes ilyesmit mondani.)

Tarlós provokációnak minősítette a kérdést, és letette a telefont, később azonban – ahogy fogalmazott, „udvariasságból” – mégis válaszolt a Népszava munkatársának kérdéseire, szöveges üzenetek formájában. Miközben a lapnak és Karácsony Gergelynek is oda-odaszúrt, azt írta: csak arra próbált utalni, hogy Tordai talán nincs ítélőképessége 100 szá

zalékának birtokában. Ami

„nem szégyellnivaló, de nem biztos, hogy politikai vezetőnek kell állnia.”

Hozzátette: ha valóban megsértette a fogyatékossággal élőket (és úgy tűnik, ez a helyzet), elnézést fog kérni érdekképviseletüktől. Ám azt tanácsolta a Népszavának: „ezen az alapon sürgősen tegyék hozzá, hogy Karácsony súlyosan megsértette az összes zsidó származású embert.” Ezzel arra utalhatott, hogy ellenfele egy februári stúdióbeszélgetés során azt mondta, nem tartja nácizmusnak a zsidó képviselők listázásának ötletét. Egyébként úgy gondolja, elég nyilvánvaló, hogy félremagyarázás „forog fenn”.

Tarlós a megafonos akciót is megmagyarázta: a segédeszköz annak szólt, hogy „akiket Karácsony előző nap küldött”, azok is ilyet használtak. (A főpolgármester korábban a Dohány utcában veszekedett ellenzéki aktivistákkal arról, hogy kiáll-e jelölti vitára.)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Lehetetlen megakasztani a Városliget beépítését
A rakpart elesett: Ráfutásos baleset okozott gigadugót
A Kisalföld, két szóban megmagyarázta a Borkai-ügyet
Hírhez tartozó kép:
Lehetetlen megakasztani a Városliget beépítését
A rakpart elesett: Ráfutásos baleset okozott gigadugót
A rakpart elesett: Ráfutásos baleset okozott gigadugót
A Kisalföld, két szóban megmagyarázta a Borkai-ügyet
Hídblokáddal fenyegetőznek a taxisok a Bolt miatt
Külföldi rendszámú autókkal építik a BMW debreceni gyárát
EU: ha a magyar kormány támogatja a török inváziót, az Magyarország EU-tagságába fog kerülni
Magyarország EU-s kizárásával fenyegette meg Orbánt Németország
Orbán a híveinek: A szabadság napja ez
Nem vállalja a nyilvános beszédet Orbán
15 milliótól kezdődik Borkai 21 éves fiának új autója
Bayer: a fideszes média el fog kezdeni újságot írni
Kövér ebbe a karámba akarja tartani az újságírókat
Mentőápoló segített világra egy kisbabát egy sátoraljaújhelyi parkban
Lecsapott a rendőrség: elképesztő amit találtak a hegyeshalmi éjszakában
Köszi apu! - Borkai lánya 22 évesen kapott egy luxus ingatlant
Erdogan atombombát akar - ezen felbolydult az egész világ
Az egyetem, a kutatókra hárítaná a méregdrága lapelőfizetések egy részét
Borkai luxusautóban ülő 21 éves fiáról közöltek képet
Gáspár Laci felajánlotta az X-Faktor versenyzőjének, hogy vesz egy új szemüveget neki
Bejárta az internetet a pápai videó: a 83-as főúton rángatott egy nőt egy férfi
Újabb gyermek érkezik a tragédiát elszenvedő családba
L.L. Junior dalt ír elhunyt kisfia emlékére
Kósa Borkairól – Lesznek még következmények
Így indult a hétfő: kilométeres sorok az autópályákon
Saját légi támaszpontjukat bombázták porig az amerikaiak - azt mondják szándékos volt
Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten
A konnektorban hagyott telefontöltő miatt égett le egy pilisvörösvári ház
Több milliárd forint hitelt vettek fel Tarlósék a háttérben
Bödőcs: Borkai A Wall Street farkasa Fásy Ádám-féle kiadása
Miért pénzel a kormány határon túli városokat?
20 milliárd forint határon túli futballra
Totálkáros lett a Trabi a Sárvári karambolban
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
A Borkai a rendőrségen kép felrobbantotta az internetet
Borkai 22 éves lánya nem luxus lakást kapott, mert mindössze 40-45 millió lehetett az ára
Saját légitámaszpontjukat bombázták porig Szíriában az amerikaiak
Orbán nyíltan szembement az EU-val: felajánlotta a segítséget Azerbajdzsánnak és Törökországnak
Orbán a szabályokat megszegve felajánlotta a magyar uniós biztos segítségét Azerbajdzsánnak és Törökországnak
Zalaegerszeg: Tömegverekedést rendeztek a kispesti ultrák
Trabant elé fordult egy lakókocsis Fiat
Rosszul lett és leesett a kerékpárjáról egy férfi, nem sikerült az újraélesztés - videó a mentésről
Diadallal kezdett Hosszú Katinka
3 kérdéses IQ-teszt - ezt használja már a fél világ, lássuk Te milyen eredményt érsz el!
Egy 14 éves fiút bántalmaztak a vasútállomáson
Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések
A kormány szerint eddig dübörgött a magyar gazdaság de most várható egy pici torpanás
Varga: A gazdasági lassulás mélyebb lehet, mint amire korábban bárki számított
Banki adategyeztetés: a hónap végéig van idő a
Kiugróan veszélyes a levegő minősége a szmogtól Székesfehérváron
EU Orbán a kispadon marad bármit is híresztel itthon
EU jelentés: hivatalosan nem biztosított Magyarországon a jogállamiság
A hét kérdését szegezték a rendőrségnek a Borkai ügyben
Borkai egyszerűen botlásnak nevezte a nyilvánosságra kerülő korrupciós ügyeket
Meglépték: a Fidesz tovább korlátozza az újságírók jogait
Erdoganék Budapesti alapítványának embere az Iszlám Államot éltette az iskolában
Külföld: Orbán fordítva ült fel a kipcsak lóra
Tízmilliárdos EU-s büntetést terhel az adófizetőkre a kormány
A képhamisító önkormányzati lap az ellenzéki győzelem után már a sajtószabadságot ünnepli
A frászt hozta az X-Faktor zsűrire a mikrofondobáló lány
Súlyos válaszcsapást ígér Kína
Egy bőröndöt adtak át Borkainak
Kétszer annyit költött Orbán, mint amennyit tervezett: több mint 50 milliárdot
Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt
Olyan stílusban üzent Erdogan, amire nincsenek szavak
Orbánt éltette, Sorost kritizálta Matteo Salvini
Karácsony belenézett a főváros üres kasszájába
Elesett az 51-es út: Halálos baleset történt
Tíz éve nincs velünk a Vuk alkotója
A Fidesz újabb hiteleket ígér a családvédelem nevében: eladósodik az egész ország
Elképesztő feltételhez kötnék a jogosítvány megszerzését
És akkor megjelent Szijjártó Pétert felesége is
Gépjárműnek csapódott egy motoros: már nem tudták megmenteni
Nylívánosságra hozták a Fidesz listát: van aki még egy percet sem dolgozott életében
Botrány: íme a szavazókör, ahol elhunyt személy is szerepelt a névjegyzékben
Bangóné: az egyház is érintett lehet választási csalásban
Megállítottak a rendőrök egy borsodi autóst: se jogsi, se műszaki, se biztosítás, se.........
Felcsút és Fidesz maffia: Hollandiában külön műsort szenteltek Orbánnak
Kiábrándult Fidesz szavazók nyilatkoztak: Ezekre szavaztunk, de hát nullák
Ötmilliárd forint jutalmat fizetett ki a Miniszterelnökség
Újabb 3 hónapos halasztásra kényszerítették Johnsont Brexit ügyben
Borkai nem hajlandó lemondani - lényegében egy bukott ember irányítja a várost
Budapest: A kurdok mellett tüntettek
Meg akarták akadályozni az offshore-botrányról szóló film terjesztését - nem sikerült
Fekete október: több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben
Hétfő éjjel nézz fel az égre, a leghíresebb üstökös csillaghullását láthatod
Kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról
Hazáig követte áldozatait a debreceni rém: így kapcsolták le végül a zsaruk
Figyelmeztetés: ezeken a településeken jelent veszélyt a szálló por és nitrogén-dioxid
Borkai Zsolt egy politikai zombi - ennél kirekesztettebb már nem is lehetne - tüntetés
A Budapesten iskolát nyitó Erdogan alapítványnak van köze a radikális iszlámhoz, de ez Orbánt nem zavarja
Gyurcsány: az ország mozdulni fog
Tóth Bertalan: Az MSZP készen áll a rendszerváltásra
Santiag: 340 forintra drágult a metrójegy, tüntetők lepték el az utcákat
Salvini: A törököket és azokat akik támogatják Őket, meg kell állítani
Hivatalos: elveszíthetik a szaktanárok a közalkalmazotti státuszukat
Egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata
Kábítószerért vehettek szavazatot Zalában
Botrány: megsemmisítették a vasárnapi voksolás eredményét
Itt a válasz együnk-e müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret
Verseny nélkül tarolnak Mészáros cégei a paksi közbeszerzéseken
Tokajig jutott el a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök
Idén nem tüntet az ellenzék október 23-án
Hivatalos: A győri rendőrök nem fognak nyomozni a Borkai-ügyben
Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben
X-Faktor - elszabadultak az indulatok, sértegette a mentorokat az egyik versenyző
Borkai-botrány: megszólalt a rendőrség a nyomozásról
Nagytakarítás: Karácsony kezdeményezte a Lokal nevü hulladék eltüntetését Budapestről
Hivatalos: kölcsönkapott könyveket vittek éjszaka az önkormányzatról a Fideszes polgármester házáig
Üres kasszát hagynak a következő főpolgármesterre Tarlósék
A mentőbaleset tanúit keresi a rendőrség
Bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak az embereknek akik nyomokat tüntetnek el
Darabokra esik a győri buszközlekedés
Újabb dobozokkal megrakott teherautót filmeztek az éjjel
Sorra érkeznek a bejelentések: Megkezdődött a Fidesz nyomeltakarítása
Németh Szilárd aggódik a demokráciáért: Bangóné lábbal tiporja azt
Kartondobozokkal felpakolt teherautó indult az I. kerületi önkormányzattól a fideszes polgármester házáig
Borkai: a családjaként tekintett a Fideszre
Az Alkotmánybíróság jóváhagyta Borkai büntetését
NBI-es felcsúti csapat edzője: külön kell képezni az akadémiáról kikerült játékosokat, mert hiányoznak az alapok
Óriási a baj: Megmozdult egy kaliforniai törésvonal
Orbán közreműködött ebben: háborús bűnöket követtek el a törökök
9 098 290 659 forint most vándorolt Mészáros birodalmába
Karácsony: azonnali hatállyal felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten
Borkai Zsoltot csúnyán elkaszálta az alkotmánybíróság
A Fidesz néppárti tagsága továbbra is befagyasztva!
Macron: őrültség a szíriai török hadművelet
És akkor a 150 milliós jacht lassítás nélkül beszáguldott a kikötőbe
Ami Magyarországon zajlik a választások után, azzal nem találkozni sehol máshol a világon
Brüsszel berendelte Orbánt: már ott is van
Pécsen menekül a Fidesz: az új polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását
A szíriai kurdok megtagadták a török tűzszünetet
A város megbénul: Hatalmas tüntetés szerveződik a hazánkba látogató Erdogan ellen
Megszólalt a Borkait lebuktató ügyvéd - új célpontja van
A képen látható Ferrarit árulja a tulaj 80 millió forintért
Orbán szerint Borkai a Fidesz számára nem tolerálható, de polgármesternek jó
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva