thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.16
THE POST




           
16
Máshogy fejlődik a balkezesek agya
Ez is érdekelhet:
Orbán bejelentése: Tévedtem, tévedtünk!
Meghalt a Piramis és a Bikini zenésze, Gallai Péter!
Óriási a készülődés: új mentorral indul októberben az X-Faktor!
Az Oxfordi Egyetem kutatóinak sikerült először felfedezniük négy olyan régiót a genomban, ami felelős a balkezesség kialakulásáért – ezeket pedig sikerült összekötniük azzal, hogy hogyan fejlődik a balkezesek agya az anyaméhben.

Az már régóta nem újdonság, hogy a genetika komoly szerepet játszik abban, hogy valaki jobb- vagy balkezes lesz, azt viszont eddig nem sikerült meghatározni, hogy pontosan mely gének felelősek érte. A Brain tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók most leírják ezeket a géneket, és azt is, hogy a balkezesek agya úgy fejlődik, hogy a verbális kommunikációban ügyesebbek legyenek, mint jobbkezes társaik.A négy génből háromnak olyan fehérjékhez van köze, amelyek az agyi fejlő

désében és struktúra kialakulásában is részt vesznek. Azt is sikerült megállapítani, hogy az agynak azon területei fejlődnek a fehérjék hatására, amelyek a nyelveket és a kommunikációt koordinálják.

Ez azt jelenti, hogy a balkezes emberek agyának jobb és bal féltekéi sokkal hatékonyabban kommunikálnak egymással, ha a beszédről vagy a nyelvérzékről van szó, mint a jobbkezeseknél. A szakértők kiemelik, hogy további kutatások szükségesek a témában, de könnyen lehet, hogy a balkezesek éppen ezért könnyebben tanulnak nyelveket, ügyesebbek a verbális feladatokban, és jobban kommunikálnak, mint a jobbkezesek.

A kutatáshoz a UK Biobank 400 ezer emberes mintáját vizsgálták meg, akik közül 383312-en voltak balkezesek.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
200 liter gázolajat is elégethet egy óra alatt Mészáros Lőrinc által használt jacht!
Megint belefutottak a magyar családok: közel 110 ezer lakáshiteles van bajban!
A bevásárlókocsik közé építették be a szabálytalanul leparkolt autót!
Hírhez tartozó kép:
200 liter gázolajat is elégethet egy óra alatt Mészáros Lőrinc által használt jacht!
Megint belefutottak a magyar családok: közel 110 ezer lakáshiteles van bajban!
Megint belefutottak a magyar családok: közel 110 ezer lakáshiteles van bajban!
A bevásárlókocsik közé építették be a szabálytalanul leparkolt autót!
Orbán bejelentése: Tévedtem, tévedtünk!
Meghalt a Piramis és a Bikini zenésze, Gallai Péter!
Óriási a készülődés: új mentorral indul októberben az X-Faktor!
Rengeteg EU-s pénztől esünk el, ha elfogadják a németek javaslatát
Vádat emeltek a halálra égett ötéves Petike apja ellen
Bruttó 250 ezer alatt a bolti dolgozók meg sem fognak moccanni!
Olcsóbb is lehetne a gáz, de a kormány nem akarja csökkenteni az árat
Nemsokára a magyar minimálbér lesz a legalacsonyabb az EU-ban!
Egyetlen ütéssel koponyacsonttörést okoznak egy hajléktalannak, nem tudták, hogy a kamera mindent rögzít!
Pánik: hamarosan brutálisan elszállhatnak a benzinárak!
Megkeresztelkedett a Honvéd játékosa, reméli így fog tudni gólt rúgni!
Amerika felébredt: a többség szerint a klímaváltozás súlyos probléma!
Aki egyedül neveli a gyerekét, annak a családbarát kormány alatt is felkopik az álla!
Trump engedélyezte egy oroszlán trófeájának beutaztatását Tanzániából! - az állatvédők forronganak!
Felfestette az iskolai zebrát az önkormányzat helyett, köszönet helyett feljelentették érte!
Szégyen jelöltek listája: még a börtönben sem mondott le a fideszes polgármester!
Kövér szerint az ellenzék az erdő mélyén bújkáló kommunista vietnámi gerillákból áll
Érdekes lelet: Az egymás kezét fogva eltemetett szerelmespár tagjai mindketten férfiak voltak
Amerikában regisztrált címről működik az online Kubatov-lista
Az eddigi legkellemetlenebb kérdésekre számíthat ma Brüsszelben a magyar jogállamiságról Varga Judit
Szellemi párbaj következik: Trump meghívást kapott Észak-Koreától!
Megugrott az olajár a szaúdi olajterminálok támadása miatt
Íme a részletek amire figyeljen, ha rezsiutalvánnyal fizetne!
Megkezdődött az egyhetes rendőrségi razzia az utakon! - ezekre a dolgokra kell figyelni
Elindult Afrikába az egyetlen jeladós magyar fekete gólya!
Eldurvult a kampány: Negatív kampányt kezdett Karácsony Tarlós pista bácsi ellen!
Érdekes hobbi: autóemblémákat lopkodott egy férfi Budapesten!
Kövér szerint a polgárháborús helyzetért az ellenzék a felelős!
Horror: Szarkatámadásba halt bele egy férfi Ausztráliában!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot
Trócsányit verik Orbán helyett
Napok óta lángol ötszáz körbála Fejér megyében
Elkezdődött a fűtési szezon Budapesten
Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer!
A sínek mellett ült az elkeseredettt férfi, amikor a rendőr rátalált
Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatást!
Autószállító tréler karambolozott az M0-son
Forradalmi ellenállásra szólított fel mindenkit Matteo Salvini
A Vöröskereszt nevével visszaélve próbálkoznak a csalók
Egy budapesti lépcsőházba berántva próbált megerő*akolni egy nőt a képen látható férfi!
Még mindig faxot használnak a magyarországi kórházakban!
Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen
Forgalommal szembehajtva próbálta elkerülni a dugót egy autós az M5-ösön
Farkas Flórián ismét nyeregben érezheti magát
Új céget alapított Mészáros Lőrinc felesége!
Magyar srác lett Berlin legjobb ápoló gyakornoka!
Kétszer győzte le a rákot, aztán a lottót is megnyerte
Vasárnap elindul a távfűtés
Pattanásig feszült a helyzet: Az USA szerint Irán áll az olajterminálokat ért dróntámadások mögött!
Romantikus fotót posztolt Demcsák Zsuzsa! - a kommentelők nem kímélték!
Halálra gázolt egy embert a vonat Székesfehérvárnál
Jövő héten hidegfront érkezik: zápor, zivatar, sőt talajmenti fagy sem kizárt !
A nagyszülők szerint, nem az anyja verte agyon a 11 hónapos Hannát
MÁV: Gázolás miatt késnek a vonatok!
Portugália és Luxemburg is vesz át menekülteket
Követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását
Kilőtt a bajai fideszes polgármester vállalkozása: három év alatt 184 milliós árbevétel!
33 millió forintból készült el egy másfél kilométeres poros út Zalában
New York-i üzlettel terjeszkedik Sándor Szandra
Lemondató üzenet várja a bejáratnál a saját diákja ellen hadjáratot folytató szekszárdi gimnázium igazgatóját
Matolcsy megígérte, hogy még évtizedekig tart az új magyar aranykor
Megkezdődött a Móricz tér kiürítése bomba hatástalanítása miatt!
Levágta barátja nemi szervét egy nyíregyházi férfi
NVI botrány: Fejlesztési hiba miatt voltak adateltérések a választási oldalon!
Családon belüli agresszió: Hangfallal szétvert arcáról tett közzé fotót egy nő! - kép a cikkben!
Tesla botrány: Tűzoltónak rohant a férfi, aki reggelizett az autóban!
74 évesen szülte meg ikreit, most az intenzív osztályon fekszik mert szívrohamot kapott
Sas József felesége: Jóska teste szinte magatehetetlen
Gyilkos árvizek tarolták le a Spanyolországot: öten meghaltak, mindent vitt a hömpölygő ár!
Halálos tragédia: darabokra szakadt az autó az M5-ös autópályán!
Harminc év börtönt kapott egy katolikus pap aki túlságosan szerette a gyerekeket!
Orbán szókészletében megjelent a magasabb rendű élet
Az áramipar rejtett titka: A szén-dioxidnál 23500-szor durvábban melegítő szintetikus gáz
A Fidesz megint összekeverte magát Karácsony Gergellyel
Felavatta és megszenteltette Zalaegerszeg fideszes képviselője a képen látható földutat!
Botrány: Kihagynák a Digit az 5G-ből!
Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta
Kanadában nem engedélyezik azokat az építkezéseket, amelyek miatt elszállhatnának a lakbérek!
Az új olasz kormány engedi, hogy kikössenek a menekülteket szállító hajók
Három magyar férfi támadt egy külföldi nőre Budapesten
Megerősítették: megölték Oszama bin Laden fiát
Budapest: ellenzéki polgármesterjelöltek léptek szövetségre!
Összehangolt közúti ellenőrzés kezdődik! - felejtse el a mobilját vezetés közben!
Mindene odalett egy háromgyermekes családnak! - leégett a házuk
Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás áldozata lett!
Az utcán hagyott kutya 7 napot várt az út szélén, csak azért, mert a gazdája azt mondta neki, hogy ülj!
Orbán: Nálunk nem meghatározó a korrupció!
Budapesti hotelből tűnt el egy idős bácsi, keresi a rendőrség
Újabb olaszliszkai lincselő kap milliókat a magyar államtól! - eddig csak a sértett család nem kapott pénzt!
Kampányháború: Megtámadták Tordai Bencét a Tarlós-balhé után !
Rejtélyesek a tragédia - Meghalt egy magyar pilóta Németországban
Az idei kampány lesz a legkeményebb: Tarlóst megfenyegették egy régi üggyel!
Megtelt az utca a Pikó András mellett tüntetőkkel
Milliárdokat kaphatott Hernádi Zsolt az államtól egy esztergomi hotelre, a pénzt adó szervnél dolgozó unokaöccse lett a Fidesz helyi polgármesterjelöltje
Összekapta magát a forint! - az euró egészen 331 forintig csökkent a reggeli 332 forintról!
Mindenki aludt a kigyulladt hajón, amelyen 34 ember lelte halálát!
Nekiment Tarlósnak az értelmi fogyatékosok érdekvédelmi szövetsége! - a vitában érvelni illik, nem fogyatékosozni!
Nem azért ad 54 ezer forintos juttatást a kormány a közmunkásoknak, mert kampány van
Zuglói tragédia: Beszippanthatta a tehervonat alá a menetszél a peronon álló nőt!
Botlatókövet kapott Rejtő Jenő
Elhalasztotta a Hankook a gyár bővítést!
Bayer nem kért bocsánatot, így hivatalosan is vádlott lett!
Tarlós pista bácsi megint fát ültet!
Kihallgatta a rendőrség az egyik józsefvárosi képviselőjelöltet
Lökdösődés és megafon: így hisztizett Tarlós a kamerák előtt!
Hiába állt előtte egy rendőr, majdnem elgázolt két gyalogost a zebrán!
Trumpon nevet mindenki: szerinte az energiatakarékos izzók miatt tűnik narancssárgának az arca
Mutatjuk kit állított Orbán az uniós ezermilliárdok szétosztásának élére
Több százan tüntettek Pikó András mellett Józsefvárosban!
Száz óriásplakáthelyet kapott az ellenzék a fővárosban
Meghalt Konrád György
Konrád György: Aki egyszer uralomra kerül, mindenféle trükkel azon van, hogy ott maradjon
Nagy baj van Trócsányi jelölésével! - Manfred Weber szerint sok még a kérdés
Rekord büntetést vállalt be Orbán, így újra ömlik az EU-pénz Magyarországra!
Óriási bajban van az autóipar: tömegesen szűnhetnek meg a munkahelyek!
A Keletiben rendőrök várták a férfit, aki azt mondta, felrobbantja a Parlamentet
A tudósok, kifigyelték: mozognak a halottak
Veszélyes vonatozni: egymástól 700 méterre állítottak meg két szemben haladó vonat!
Zárolták Simonka György otthonát!
Szijjártó teljes vállszélességgel kiállt Boris Johnson mellett
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva