thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.27
THE POST
           
27




Uniós segítséggel fogott magánbizniszbe a fideszes polgármester embere! - az EU nem kell, csak a pénze!
Ezt olvassák mások:
A kormánypárt retorikájának tükrében különösnek tekinthető a veszprémi polgármester közeli munkatársának befektetése. A korábbi fidelitasos helyi vezető Szalay Zsolt a társával kamatmentes uniós hitelből nyitott magánorvosi központot, miközben a helyi kórházból osztályösszevonásokról érkeznek hírek. Az intézmény átadóján ott volt Porga Gyula polgármester, aki örömmel beszélt a magánegészségügyi szolgáltatások bővüléséről. Miközben sorjáznak a hírek az állami egészségügy leépüléséről (a legfrissebb történet a zalaegerszegi szívsebészet osztályvezetőjének felmondása), mind inkább felfut a magánszektor. Erre láthatunk példát Veszprémben is, ahol a súlyosbodó orvos- és ápolóhiány miatt a múlt évben az állami Csolnoky Ferenc Kórház kardiológiáján és az egyik belgyógyászati osztályon az ágyak harmadát fel kellett számolni, az idén pedig a másik belgyógyászati osztályon is drasztikus ágymegszüntetést vezényeltek le, összevonták a két belgyógyászati osztályt, az év elején pedig az érsebészek fele távozott az intézményből. Ezzel párhuzamosan a meglevő három magánrendelő mellett újabb magánorvosi központ nyílt a városban tavaly év végén.

A Partner Medical Magánorvosi Központ megnyitóján ott volt Porga Gyula fideszes polgármester, aki azt mondta, öröm látni, hogy a városban vannak olyan vállalkozók, akik az állami és önkormányzati egészségügyi feladatokat kiegészítik egy más szemléletű szolgáltatással, és ezzel „a veszprémiek mindennapjait teszik biztonságosabbá és jobbá”. Beszédet tartott a – mostanra már 14 szakrendelésen 21 orvossal működő – magánorvosi központot működtető cég ügyvezetője-társtulajdonosa, Szalay Zsolt is, aki Porga bizalmi emberének számít.

Szalay a polgármesteri kabinetirodán a választókerületi referensi posztot tölti be. Ő a Fidelitas veszprémi szervezetének alelnöke volt már akkor, amikor még Navracsics Tibor igazságügyi miniszter képviselte a térséget az Országgyűlésben. Egy másik fidelitasos társával együtt gründolták a veszprémi Városi Nyilvánosságért Alapítványt, amely a 2010-es években többször kapott támogatást az igazságügyi tárcától, és rendezvényeire gyakran hívott meg fideszes politikusokat. Ez az alapítvány hívta életre 2012-ben a Mindennapok hősei díjat, a veszprémi példához négy másik város csatlakozott azóta.

Szalay fiatal kora ellenére máshol is bizonyított: a most 29 éves fiatalember nyolc éve bekerült a néhány Veszprém megyei város tulajdonában álló vízszolgáltató és szennyvíztisztító cég, a Bakonykarszt Zrt. felügyelőbizottságába. A testületbe polgármesterek delegálták a küldötteiket. A veszprémi városvezető Porga választotta ki Szalayt, aki azóta is tagja a felügyelőbizottsá

gnak. A Partner Medicalban Szalay társtulajdonosa Farkas Péter. Egyikük múltjában sem találtunk az egészségügyhöz kapcsolódó üzleti próbálkozást.

Pedig a befektetés nem kockázatmentes. Egy hasonló magánegészségügyi intézmény beindítása sok tízmillió forintba kerül – mondják orvosok. Szalay a magánorvosi központ megnyitóján a Vehir.hu tudósítása szerint maga is úgy fogalmazott: sok pénzt és energiát fektettek a vállalkozásba.

Szalay három másik vállalkozása közül kettő a nullszaldó körül egyensúlyozott az elmúlt években, míg egy harmadik, családi cég szemmel látható profitot termelt a közelmúltban, de abban csak egyhatodnyi tulajdonrésze van Szalay Zsoltnak, így évente durván 700 ezer forintot vett ki osztalékként a cégből.

Farkas az őrző-védő bizniszben mozog otthonosan. Neve mellett öt olyan céget is mutat a cégadatbázis, amely már megszűnt, felszámolták. Jellemző, hogy az adóhatóság végrehajtást is indított ellenük valamilyen tartozás miatt. Most is egy őrző-védő cégnél tűnik fel, de nem tulajdonosként, hanem csak szakmai tanácsadóként. Igaz, ez a poszt – a fellelhető képek alapján – fontos feladatot jelent: a Weapon Group Kft. biztosítja a veszprémi férfi és a többszörös Bajnokok Ligája-győztes győri női kézilabdacsapat meccseit, Farkas pedig szinte minden fotón látható.

Szalaynak és Farkasnak van már egy közös cége, amely a három éve elindított, a veszprémi Arénában megrendezett Retronic zenei fesztivált szervezi. A nevét is erről kapta: a Retronicfestival Szolgáltató Kft. eddig minden évben szerény nyereséget mutatott ki.
És akkor segít az EU

Noha a Szalay-cégek bevételeiből nem következne egy újabb sok tízmilliós beruházás pénzügyi háttere, Brüsszel besegített a fiatal kormányközeli vállalkozónak: a 2017 novemberében alapított Partner Medical Kft. kezdő vállalkozásként pályázott kamatmentes hitelre, amelyből orvosi műszereket, berendezéseket vásárolt. A program 2018 szeptemberében nyílt meg, és a pályázati honlap szerint kétszer is nyertek: egyszer október 25-én született meg a támogatási döntés, 20,3 millió forint kamatmentes kölcsönről, rá két hétre volt a magánorvosi központ megnyitója, aztán novemberben is megítéltek az új cégnek további 25 millió forintot (ez a maximális összeg, amelyet egy új cég kaphat). A cég 2018-ról leadott mérlegében a hosszú lejáratú kötelezettségek között megtaláltuk ezt a 25 millió forintot, emellett még kimutattak 28,6 millió forint rövid lejáratú kötelezettséget is.

Kerestük a múlt héten a tulajdonosokat kérdéseinkkel, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Kiemelt kép: Partner Medical Magánorvosi Központ Facebook
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Rúzsa Magdihoz is jutott pénz a Miniszterelnökség kasszájából
Pár perc alatt végzett a dinókkal a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás
Fideszes logó nélkül indulnak Lezsák emberei Kiskunfélegyházán
Semjén: Nekünk az a dolgunk, hogy kipréseljük Brüsszelből a maradék pénzt
Elcsukló hanggal állt ki kollégái elé a vezető meteorológus, aki szerint Trump tévedett!
Elindult a választáson a férfi aki súlyosan bántalmazta élettársát!
Mozgássérült gyerekkel kampányolt a fideszes polgármester
Hihetetlen: Le akarta fizetni az elgázolt nő családját az ittas sofőr!
Reviczky botrány: Pár nappal azután, hogy tárgyalták a lakáskérelmét, a színész megjelent a polgármester mellett.
Batmobillal száguldozott, a rendőrök nem értékelték
Kövér: Vége lehet az EU-nak
Most jött haza Olaszországból? Ha nincs láza, ne próbálkozzon a magyar egészségügyben
Schobert Norbert: Embert még nem hurcoltak meg annyira, mint engem
Kövér László: a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, márpedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend
Ausztráliában leesett a hó, pedig nyár van
Index: Három hete nem kaptak tájékoztatást az orvosok a koronavírusról
Odalépett hozzám Orbán, és azt mondta, nem jól szavaztál
Gyöngyöspata: Nem nyomoz az ügyészség Orbán Viktor ellen
Koronavírus: Bezáratták az egri uszodát
Nem fizetnek kártérítést a bicskei gyermekotthonban zaklatott áldozatoknak
Egyre inkább úgy tűnik, hogy végig fog söpörni a világon a koronavírus
Tarlós István beült a MÁV igazgatóságába
Szabó István nem veszi át az életműdíját a Magyar Filmakadémiától
Európai Bizottság: A magyarországi döntéshozatal az egyik leggyengébb az EU-ban
15 millióval szponzorálta meg Mészáros Lőrinc cégét a Szerencsejáték Zrt.
Ukrajnában él, de magyar nyugdíjat kap - megmagyarázták miért!
Beházasodott a Mészáros családba és lassan meg is van az első milliárdja
A magyar háziorvosok tudják mit kell csinálni koronavírus esetén
Ötvenmilliárdnál is többe fájhat Semjén álma
Tiborczék bagóért megvették, a jó ismerősök meg közpénzzel újíthatják fel a bodajki kastélyt
Egyedi döntésekre hivatkozva oszt több százmilliós támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség
Ha májusig nem csillapodik a járvány, akár az olimpia is elmaradhat
Már 11 halottja van Olaszországban a koronavírus-járványnak
Oxford: Orbán Viktor kormánya másfél éve rombolja a tényeken alapuló bizalmat
Kásler: A tiltakozók aránya csekély, szeptembertől jön az új NAT
A külügyminisztérium három év alatt 450 millió forintot adott a zongorista Havasi Balázs cégének
Orbán beváltotta ígéretét: felfüggesztik a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését
Ausztriában és Horvátországban is megjelent a koronavírus
Az OLAF is vizsgálódni kezdett a magyar egészségügyi gigakartell ügyében
Miközben a gimnazistákat karanténba zárták, a járvány olasz epicentrumából érkező egri vízilabdázók szabadon járkálnak
Koronavírus, nátha vagy influenza? Ezek a jellemző tünetek
Vizsgálatot rendelt el a rendőrség a migránsokból gúnyt űző videó ügyében
Belehalt a rendszeres bántalmazásba egy 38 éves nagykereki nő
Kenyérsütővel próbáltak befűteni, meghalt az ötéves gyerek
Elkapta a koronavírust az egyik magyar a Diamond Princess hajón
Rosszul lett az Olaszországból nemrég hazatért nő a boltban, a szomszédai ráhívták a rendőrséget
Akár százmillióba is kerülhet a bírák képzésprogramja
Az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak
Egy év alatt 8 százalékkal drágult az étkezés
A tapolcai fideszes képviselő a fia barátnőjétől bérelt közpénzen lakást
A Néppárt hirtelen felgyorsítaná a magyar kormány elleni eljárást
Koronavírus: Ausztria nem fogadja az Olaszországból érkező vonatokat
Magyar iskolások érkeznek haza ma este Olaszországból, azonnal karanténba viszik őket
A szabad bíróságokért tüntetnek Budapesten
Karantén a Szent László Kórházban: Olaszországból hazatérő középiskolást és a kísérőiket zártak be
Svédország követeli Orbánék kizárását!
Tízmilliárdos EU-s büntetést terhel az adófizetőkre a kormány
2021-től egy fillért sem kap Magyarország az EU-tól
Koronavírus: két olasz tartomány karantén alatt - senki nem hagyhatja el a területet
Napi 13000 repülő tűnt el az égről
Összeomlás fenyegeti az Antarktisz leghíresebb óriásjégfolyamát
Kövér László 1989: most pedig a Soros alapítvány ösztöndíjából élek
Szijjártó: a magyar fél egyáltalán nem adja könnyen magát az oroszoknak
Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden hatósági eljárás alól
Svájc: Kivonultak a parlament képviselői amikor Kövér László megjelent
Egy fekete kiskutya van a balotaszállási állatkínzónál aki az autója után kötötte az előző kutyáját!
Csúnyán kikapott Farkas Flórián a roma nemzetiségi választásokon
Heteken belül ezrek esnek ki a közfoglalkoztatásból
Tarlós sem érti, Persányi miért hallgatott a hiányzó 20 milliárdról
Egy stadionnyi pénzt, 150 milliárdot terveznek hirdetésekre költeni Rogánék
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe
Beszakadt az M1-es sztráda!
Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei
Jelentősen drágulhatnak a nyugdíjasotthonok
Adatok és merevlemezek tűntek el a Vári Attila vezette cégnél a pécsi önkormányzat szerint
Orbán sokkal több pénzt akar a közös kasszában látni
Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg
Megbüntették a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiút
Matolcsy nem engedi be a jegybankba a Párbeszéd bejelentkező országgyűlési képviselőit
Botrányosabb a mentők kiérkezési ideje, mint gondolná
A közmédiában önvédelmi reflexet emlegetve mentegetik a szélsőjobbos tömegmészárlást
Orbán szerint akkorák a viták, hogy nem lesz megállapodás az uniós költségvetésről
Hivatalos: Nem csak Orbán Viktort és Polt Pétert, hanem hozzátartozóikat is védheti a TEK
Orbán átvilágítását kérték a parlamentben, majd hirtelen elnémultak a mikrofonok
Kiakadtak a magyar focisták amiért nyilvánosságra hozták a fizetésüket
Nyugdíjpénztár botrány: továbbra is rejtély, hogy hova tűnt 3000 milliárd
Nylívánosságra hozták a Fidesz listát: van aki még egy percet sem dolgozott életében
Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége
Durván kiosztották Greta Thunberget: Ti vagytok az első generáció, akiknek légkondi kell az osztályterembe
Schobert Norbi interjú: a botrány miatt milliókat vesztett
A település polgármesterét kirángtatták az irodájából, és egy autó mögé kötötték - hazudott a választások előtt
Évente 14 millió Ft-os tandíjért tanult Orbán Ráhel Svájcban
Svájci sajtóban jelent meg Orbán Viktor és a rejtélyes utazásai
Közel 1 millióra emelkedik a képviselők tiszteletdíja
Bruttó 2 millió 672 ezer forintra emelkedik Kövér László házelnök fizetése
Hivatalos választ kapott a család, hogy miért törölték Schobert Norbi lányának profilját
A járásképtelen csivava és a repülni nem tudó galamb a legjobb barátok lettek
Döbbenetes: ezt csinálta három nappal a Hableány-tragédia előtt az ukrán hajóskapitány
Indiai újságokban hirdették közelgő házasságukat Demcsákék
Új gyógyszert talált a mesterséges intelligencia, amivel legyőzhetjük a szuperbaktériumokat
A hazafias vetélkedő mellett karate órákkal nevelné a diákokat Simicskó
Gyönyörű: szarvasvonulás volt Tolnában - Videó
Fordulat: Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita
Koronavírus: ismét nőtt a napi új fertőzöttek száma, 118 halottat is bejelentettek
Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba
Meghaladta a Mol tavalyi eredménye a megemelt célkitűzést
Traffipaxot jelez a mobil? Van ahol a rendőrök már büntetnek érte
Egy nap alatt összedobták Hadházy Ákos kétmillió forintos bírságát
Az olasz legfelsőbb bíróság szerint Carola Rackete a kötelességét teljesítette, amikor kikötött a menekülteket szállító hajóval Olaszországban
Dél-korea: Vészhelyzetről beszél a miniszterelnök miután már ott is terjedni kezdett a koronavírus
Titkosszolgálat: az oroszok Trump érdekében készülnek beavatkozni az elnökválasztáson
Nőgyűlölő volt és zavaros összeesküvés-elméleteket terjesztett a hanaui merénylő
Spa helyett Sparba vitte szerelmét Valentin-napon az év mókamestere
Javul a helyzet, de még mindig 144 napot kell várni egy szívbillentyűműtétre
Félmillió forinttal is drágulhatnak a hitelek a gyenge forint miatt
Meghalt a Gladiátor színésze
Feljelentésként értékelte Polt Péter a 60 milliós kérdést
Megverte, majd a fagyos Dunába lökte menyasszonyát egy fiatal
Saját teherautója ölt meg egy magyar sofőrt Ausztriában
Orosz Bernadett szerint kizárt, hogy ne emlékezzen a verésekre a támadója
Melegszik az idő, 16 fok is lehet hétvégén
Orbán Ráhel volt gimnáziumának tanárai is a Nat ellen
Megxit: Kiderült Harryék utolsó hivatalos királyi programjának időpontja
Havazott a Bükkben
Amerika: Nem támogatjuk sem Sorost, sem Orbánt
Pizsamás, egyedül kóborló kétévest találtak egy budapesti főút mellett
Gázolajjal mérgezték meg a fákat egy balatoni parkban
Nem volt érvényes jegyük, megütötték az ellenőrt
Ezt mondta a szakértő Harry hercegék pénzügyi bukásáról
Saját anyjával és magával is végzett a hanaui tömeggyilkos
Megszólalt Gyurcsány, miután kiderült, hogy a DK-ba igazoltak át polgármesterek
Egy 23 éves magyar teherautósofőr halt meg Ausztriában
Titkosszolgálati jelentés: ezért került tiltólistára a legendás magyar rockzenekar
Terrorakcióként kezelik a németországi lövöldözést
Újra recept nélkül lehet Algopyrinhez jutni
Majdnem harminc tantestület állt ki eddig a Nemzeti alaptanterv ellen
Kenőpénz kifizetésével vádolták meg a PSG katari elnökét
150 milliárd (!) forintot költhet propagandára a kormány
Két MSZP-s budapesti polgármester is a DK-ba igazolt át
A KDNP és a Mi Hazánk egymásra talált a parlamentben, felmondanák az Európai Emberi Jogi Egyezményt
Szó sem volt leleplezésről a Pesti Srácok pedofilügyében, a rendőrség két éve kinyomozta
Az éjszaka folyamán egy rakás Samsung-felhasználó rejtélyes éresítést kapott a telefonjára
Spanyolok vertek meg egy jegyellenőrt a Keleti pályaudvarnál
Gumilövedékkel lőttek rá a brazil szenátorra, aki markolóval ment neki a sztrájkoló katonai rendőröknek
Gyárfás most már azt állítja, nem is voltak versenytársak Fenyővel
A hanaui merénylő úgy gondolta, hogy a titkosszolgálatok olvassák a gondolatait
Kemény buszsáv razzia volt ma reggel a Kőrösi Csoma Sándor úton
Nem zárt be a temesvári Lidl, miután egyik vevőjük meghalt a boltban
THE POST