Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán kormány: nem ér semmibe venni a jogerõs bírósági ítéleteket!  

Az megvan, hogy 16 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki elfelejt jegyet lyukasztani a BKV valamelyik járatán és elkapják az ellenõrök? Az megvan, hogy elõfordult: 20 ezer forintos pénzbírságot kapott a szegényellenes kormányrendelet nyomán egy hajléktalan ember, kvázi azért, mert nincs otthona? És az, hogy Kövér László házelnök, illetve a határozatot támogató Fidesz képviselõi egyhavi tiszteletdíjuk megvonásával, azaz hozzávetõleg 400 ezer és 1,5 millió forint közötti összeggel büntették a törvényhozás blokádjával próbálkozó ellenzéki képviselõket?

Most már mindenkinek meglehet az is: a Bp2017 Kft. nevû állami cégnek 100 ezer forint pénzbírságot kell fizetnie a végrehajtási eljárásban, miután a jogerõs bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 24.hu-nak a Hosszú Katinka klubjával kötött szerzõdéseit.

Magyarán, egy állami cég semmibe veszi adatszolgáltatási kötelezettségét, a jogszabályokat, nem foglalkozik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jelentésével, végül a jogerõs bírósági ítélettel, azaz semmibe veszi az igazságszolgáltatást.

Ezt próbálja megtenni a politikai közösség Fideszen kívüli univerzumának bármelyik tagja a nyugtaadást elmulasztó kisboltostól a kilakoltatott devizahitelesen át a százmilliókra büntetett ellenzéki pártig.

Tényleg felfoghatatlan, hogy ez ebben az országban történik, ahol a kormánypárti politikusok még akkor is rendrõl beszélnek, ha a Lehel piac lángosának minõségérõl kérdezik õket. Ez ott történik, ahol a rezsim közpénzen tartott, migránsfelhõk között tántorgó szakértõi szerint a világot védi meg Magyarország, ott, ahol a TEK már akkor kétéltûekkel megy futballmeccsre rendet tenni, ha a játékvezetõt bevándorláspártinak ítélik a szurkolók, amiért színekkel mozgatja a világukat, hiszen sárga meg piros lapokkal operál.

Mindenhol rendet vágnak, csak arra figyelnek veszettül, nehogy véletlenül az igazságot védjék meg. Most például itt ez a konkrét példa, amelyet mutatunk pontról pontra.

Egy állami cég, amelynek csodálatos közremûködésével dupla annyi pénzbõl rendeztünk vizes vb-t, mint Dél-Korea, pályázat nélkül kiosztja a közpénzek tízmilliárdjainak eszetlen szórásával felhúzott Duna Arénát egy magánvállalkozásnak. Történetesen Hosszú Katinka és Shane Tusup cégének.
Mindent megtesz azért, hogy sohase derüljön ki, mi áll az állami pénzbõl felhúzott, állami pénzbõl mûködtetett létesítmény használatára kötött megállapodásban. Értsd: tovább szórja a magyar emberek pénzét arra, hogy ne derülhessen ki, hogyan szórta addig a magyar emberek pénzét.
Ezt a magyar állam nemcsak tûri, hanem egyenesen támogatja, amennyiben a cég vezetõi a helyükön, a politikusok hallgatnak, nem tudnak odáig elmenni, hogy kimondják: a bírósági ítéleteket végre kell hajtani.

Írhatnám itt sokáig a számokat, de

ennek az égvilágon semmi értelme abban az országban, amelyben ma Farkas Flórián és Simonka György szavazhatna a büntetõ törvénykönyv módosításáról, ha ott heverne egy ilyen elõterjesztés.

Ennek nyomán nem is számolok tovább, csupán megjegyzem, különleges bravúr lesz, ha a 2017-es budapesti vb papíron a 2027-es budapesti vizes vb-ig sem ér véget csak azért, hogy néhányan megússzák az elszámolást tetteikkel a nyilvánosság elõtt.

Ez még sikerülhet is, elvégre itt a hatalom és csatlósai jelentõs erõfeszítéseket tesznek azért, hogy olyan helyet csináljanak az országból, ahol továbbgondolhatatlan szégyen, szerencsétlen lúzerség tisztességesnek lenni. Olyan helyet, ahol mindenkivel el lehet hitetni, hogy Simonka Györggyel, Farkas Flóriánnal, Tiborcz Istvánnal, az Elios-üggyel, a Bp2017 Kft. borzongató erkölcstelenségével, az igazságtalansággal Magyarország erõsödik.

Olyan helyet, ahol majd végül senki nem akar, tud már emlékezni arra, hogy egyetlen dolog van, ami nélkül egy ország soha, de soha nem erõsödik: az pedig az igazság. Bármit hazudnak is róla.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, ...
  
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
A miniszterelnök Facebook-oldalán rendre jelennek meg részletek a pénteki Kossuth Rádiós interjúkból. Most azt a részt vágták ki, ahol Orbán Viktor arról beszél, rengeteg gratulációt k...
  
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Müller Cecília felrobbantotta az internetet: mindenki nyunyókázik, és megosztja, náluk hogy hívják a gyerekük kedvenc alvós figuráját. Az országos tisztifőorvosból ugyanis az Operatív...
  
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autó...
  
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Karácsony Gergely főpolgármester a legrosszabbra készül a friss koronavírus-adatok alapján. A főpolgármester úgy véli, a koronavírus-járvány második hullámát nem lehet elkerülni, a k...
  
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Most már biztosan nem marad magányos Vajna Tímea (37)! Párkapcsolata egyre jobban alakul Zoltánnal, aki még az Egyesült Államokba is követné szerelmét. Andy Vajna (†74) özvegye férje ha...
  
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP). Kedden közli a ...
  
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Megint a bankokon csattanhat az ostor. Figyelemre méltó üzenete volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek a hitelmoratórium alakulását illetően. Lapunk munkatársa kérdezte a min...
  
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
„Az legyen a jelszó: több Balaton, kevesebb Adria” – jelentetti ki nemrég Orbán Viktor a Kossuth rádió interjújában. Csakhogy a Balaton árai mostanra jelentősen elszálltak, ezért egy...
  
Magyarországra költözik a szerb foci
A koronavírus-járvány miatt augusztusban és szeptemberben Magyarországon játszhatja hazai mérkőzéseit a szerb labdarúgó-válogatott, illetve az európai kupaporondon érdekelt szerb klubcsa...
  
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Az M0-s autóúton is közel egy órát kell várakozni az M1-es felé. Az M3-as autópályán, a főváros irányába az 55-ös Hatvan-nyugat csomópont közelében korábban baleset történt, for...
  
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hatalmas robbanást akadályoztak meg a tűzoltók Budapesten. Kigyulladt egy raktár Csepelen, a Színesfém utcában hétfő hajnalban, ahol akkumulátorokat és pirotechnikai eszközöket tárolt...
  
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
A júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített külföldiekkel való összejátszásra hivatkozva hétfőn a Hongkongban őrizetbe vették Jimmy Lai hongkon...
  
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Hat tanuló és három dolgozó fertőződött meg koronavírussal egy Georgia állambeli gimnáziumban néhány nappal az után, hogy egy 15 éves diák kiposztolt egy fotót a zsúfolt iskolai folyo...
  
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
A fehérorosz választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka a szavazatok 80,23 százalékával győzött a vasárnapi elnökvá...
  
Nyugodjon le mindenki a p... gólyatáborok azok lesznek!!
A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatáborát - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke hétfőn a Kossuth rádióban. Bu...
  
Magyarország: Három beteg meghalt
A központi járványoldal adatai szerint hétfőre 35 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4731 főre nőtt az itthon beazonosított fertőzöttek szám...
  
Müller Cecília: az illegális migránsok megtagadják az együttműködést
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Pénzügyminisztérium: júliusban nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe
Bár a gazdasági kilábalás már megkezdődött, a veszélyhelyzet utáni újraindítás a költségvetésből továbbra is komoly forrásokat igényel. A kormány szándéka az, hogy minden segíts...
  
A fészkéből kilógó madzagon akadt fenn egy gólya
Fejjel lefelé, magatehetetlen állapotban lógott ki fészkéből a Mályi Madármentő Állomás legújabb gólyalakója. A madarat egy szál madzag tartotta, amíg a segítség megérkezett. – ...
  
Az ügyfélnek kerül pénzbe a Telenornál a rosszul sikerült csomagváltás
A koronavírus-járvány alatt biztonsági okokból szorgalmazták, hogy aki teheti, álljon át elektronikus ügyintézésre, fizetésre. A 24.hu egyik olvasója is hallgatott a szóra és csekkezé...
  
Mindenki karanténba került egy újfehértói rendezvény után
Az önkormányzat egyik helyiségében tartott rendezvényre ment egy koronavírussal fertőzött, utána került karanténba mindenki - derült ki az RTL Klub Híradójából. Megtudták azt is, a sz...
  
Azt terjesztette a magyar férfi hogy a vírus kamu, augusztus 5-én meghalt
“Én voltam az egyik szószólója annak, hogy a coviddal kapcsolatos hírek kamu! Hát nem az! Elkaptam! Borzasztó érzés! Vigyàzzatok magatokra, tartsátok be szabàlyokat, higgyétek el nekem,...
  
Szörnyűség - Itt találták meg a férfi holttestét Érden
Helyszíni fotók érkeztek Érdről, ahol egy holttestre bukkantak szombaton. A Blikk is megírta, hogy egy holttestet találtak Érden, a Tétényliget vasútállomásnál. A rendőrségi közlemé...
  
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Teljes útzár mellett dolgoznak a mentők, rendőrök, tűzoltók az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kiskunfélegyháza térségében, ahol egy utasokat szállító autóbusz boru...
  
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
A Ferencváros korábbi játékosára, Busai Attilára ismeretlenek támadtak rá egy szórakozóhelyen, az arccsontja több helyen is eltört. Súlyos sérüléseket szenvedett Busai Attila, a Fere...
  
Szomorú vasárnap: több mint 40 új fertőzöttet találtak itthon
Vasárnapra virradóra nem halt meg koronavírusos beteg. 43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4696 főre nőtt a beazonosított fertőzö...
  
Pesti Srácok: A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok
A Fidesz-frakció és a kormány által fenntartott Pesti Srácok vezércikkben szól a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjaihoz, akik tiltakoznak a kormányzati átszervezés és a nyakukra...
  
Óriási a baj - Zátonyra futott hajóból ömlik az olaj
Környezeti katasztrófát okozhat a Mauritius partjainál megfeneklett teherhajó, írja az Euronews. A panamai zászló alatt hajózó japán MV Wakashio nevű tanker még július 25-én feneklett m...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Orbán kormány: nem ér semmibe venni a jogerõs bírósági ítéleteket!
Az megvan, hogy 16 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki elfelejt jegyet lyukasztani a BKV valamelyik járatán és elkapják az ellenõrök? Az megvan, hogy elõfordult: 20 ezer forintos pénzbírságot kapott a szegényellenes kormányrendelet nyomán egy hajléktalan ember, kvázi azért, mert nincs otthona? És az, hogy Kövér László házelnök, illetve a határozatot támogató Fidesz képviselõi egyhavi tiszteletdíjuk megvonásával, azaz hozzávetõleg 400 ezer és 1,5 millió forint közötti összeggel büntették a törvényhozás blokádjával próbálkozó ellenzéki képviselõket?

Most már mindenkinek meglehet az is: a Bp2017 Kft. nevû állami cégnek 100 ezer forint pénzbírságot kell fizetnie a végrehajtási eljárásban, miután a jogerõs bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 24.hu-nak a Hosszú Katinka klubjával kötött szerzõdéseit.

Magyarán, egy állami cég semmibe veszi adatszolgáltatási kötelezettségét, a jogszabályokat, nem foglalkozik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jelentésével, végül a jogerõs bírósági ítélettel, azaz semmibe veszi az igazságszolgáltatást.

Ezt próbálja megtenni a politikai közösség Fideszen kívüli univerzumának bármelyik tagja a nyugtaadást elmulasztó kisboltostól a kilakoltatott devizahitelesen át a százmilliókra büntetett ellenzéki pártig.

Tényleg felfoghatatlan, hogy ez ebben az országban történik, ahol a kormánypárti politikusok még akkor is rendrõl beszélnek, ha a Lehel piac lángosának minõségérõl kérdezik õket. Ez ott történik, ahol a rezsim közpénzen tartott, migránsfelhõk között tántorgó szakértõi szerint a világot védi meg Magyarország, ott, ahol a TEK már akkor kétéltûekkel megy futballmeccsre rendet tenni, ha a játékvezetõt bevándorláspártinak ítélik a szurkolók, amiért színekkel mozgatja a világukat, hiszen sárga meg piros lapokkal operál.

Mindenhol rendet vágnak, csak arra figyelnek veszettül, nehogy véletlenül az igazságot védjék meg. Most például itt ez a konkrét példa, amelyet mutatunk pontról pontra.

Egy állami cég, amelynek csodálatos közremûködésével dupla annyi pénzbõl rendeztünk vizes vb-t, mint Dél-Korea, pályázat nélkül kiosztja a közpénzek tízmilliárdjainak eszetlen szórásával felhúzott Duna Arénát egy magánvállalkozásnak. Történetesen Hosszú Katinka és Shane Tusup cégének.
Mindent megtesz azért, hogy sohase derüljön ki, mi áll az állami pénzbõl felhúzott, állami pénzbõl mûködtetett létesítmény használatára kötött megállapodásban. Értsd: tovább szórja a magyar emberek pénzét arra, hogy ne derülhessen ki, hogyan szórta addig a magyar emberek pénzét.
Ezt a magyar állam nemcsak tûri, hanem egyenesen támogatja, amennyiben a cég vezetõi a helyükön, a politikusok hallgatnak, nem tudnak odáig elmenni, hogy kimondják: a bírósági ítéleteket végre kell hajtani.

Írhatnám itt sokáig a számokat, de

ennek az égvilágon semmi értelme abban az országban, amelyben ma Farkas Flórián és Simonka György szavazhatna a büntetõ törvénykönyv módosításáról, ha ott heverne egy ilyen elõterjesztés.

Ennek nyomán nem is számolok tovább, csupán megjegyzem, különleges bravúr lesz, ha a 2017-es budapesti vb papíron a 2027-es budapesti vizes vb-ig sem ér véget csak azért, hogy néhányan megússzák az elszámolást tetteikkel a nyilvánosság elõtt.

Ez még sikerülhet is, elvégre itt a hatalom és csatlósai jelentõs erõfeszítéseket tesznek azért, hogy olyan helyet csináljanak az országból, ahol továbbgondolhatatlan szégyen, szerencsétlen lúzerség tisztességesnek lenni. Olyan helyet, ahol mindenkivel el lehet hitetni, hogy Simonka Györggyel, Farkas Flóriánnal, Tiborcz Istvánnal, az Elios-üggyel, a Bp2017 Kft. borzongató erkölcstelenségével, az igazságtalansággal Magyarország erõsödik.

Olyan helyet, ahol majd végül senki nem akar, tud már emlékezni arra, hogy egyetlen dolog van, ami nélkül egy ország soha, de soha nem erõsödik: az pedig az igazság. Bármit hazudnak is róla.
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
Magyarországra költözik a szerb foci
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
Nyugodjon le mindenki a p... gólyatáborok azok lesznek!!
Magyarország: Három beteg meghalt
Müller Cecília: az illegális migránsok megtagadják az együttműködést
Pénzügyminisztérium: júliusban nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe
A fészkéből kilógó madzagon akadt fenn egy gólya
Az ügyfélnek kerül pénzbe a Telenornál a rosszul sikerült csomagváltás
Mindenki karanténba került egy újfehértói rendezvény után
Azt terjesztette a magyar férfi hogy a vírus kamu, augusztus 5-én meghalt
Szörnyűség - Itt találták meg a férfi holttestét Érden
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
Szomorú vasárnap: több mint 40 új fertőzöttet találtak itthon
Pesti Srácok: A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok
Óriási a baj - Zátonyra futott hajóból ömlik az olaj
Brüsszel fizette a határzárnál szolgáló rendőrök bérét
Egy mecseknádasdi család lett vírusos - szigorú intézkedések
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében