thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.17
THE POST




           
17
Máris megvan az NB I első edzőváltása!
Ez is érdekelhet:
Teherautók ütköztek a 86-oson Körmendnél
Egy fehér Opelt keres a rendőrség: letörte a vasúti sorompót
Senki nem hisz Varga Juditnak! - látványosan kinevetik azt amiket mond!
A Budapest Honvéd szombaton „hazai” pályán, az MTK-stadionban kapott ki a Kisvárdától 3-1-re az OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A tavalyi negyedik, így nyáron Európa Ligában is induló alakulat eddigi mutatója sz.ó szerint nulla, háromból három vereség, 3-8-es, azaz mínusz ötös gólkülönbséggel utolsó hely a bajnokságban.

Szó mi szó, nem valami szívderítő ez a kezdés a kispestiek számára, kiváltképp, hogy a negyedik hely és az európai porond elérése után a Gerorge F. Hemingwayt váltó új tulajdonosok első intézkedésükkel menesztették Supka Attila vezetőedzőt, aki nem mellesleg tavaly az első hat fordulóban 15 pontot szerzett.

Az amúgy rendkívül szimpatikus, a hírek szerint kifejezetten felkészült, remek edzéseket tartó új edző, Giuseppe Sannino sem így képzelte a szezonkezdetet. Úgy tűnik valami nem stimmel:

csapata védekezése erősen gólképes, miközben a támadójáték gólhiányos.

Nyári erősítésről lényegében nem beszélhettünk, ügyes labdarúgók jöttek Kispestre, de olyanok, akik inkább meccshiánnyal küszködtek eddig, mert előző klubjukban nem szerepeltek a meghatározó játékosok között. Davide Lanzafame, aki kétség kívül kiváló futballista hazai szinten, vészmegoldásként, csak öt nappal a Kisvárda meccs előtt esett be az öltözőbe, ahogy Ben Hatira is fél nappal a találkozó előtt jelentette egészségesre magát. Amúgy is rengeteg a sérült – például a jobb oldalról a vonaltól vonalig futó Mezgrani nagyon hiányzik, a pótlására szerződtetett Ikene King meg sem közelíti az algériai tavalyi produkcióját.

Ettől függetlenül, a David N’Gog, Lanzafame, támadósor, a középpályán kiegészülve egy egészséges, motivált és kellő edzettségi állapotú Ben Hatirával már a Kisvárda ellen is jelezte, simán megoldhatja a Honvéd támadójátékát, ha mögöttük inkább a védekezéssel foglalkozó játékosok szerepelnek. Ehhez azonban két elengedhetetlen dolog szükséges:

még minimum egy hónapnyi ismerkedés és legfőképp türelem.
Sannino mesternek pedig mindenképp fel kell hagy

nia a letámadásos, földön passzolós futballról alkotott alap elképzelésével, mert az láthatólag nagyon nem megy annak a Honvédnak, amelyik az elmúlt öt évben Rossinál és Supkánál is alapvetően a védővonalból a centerre felívelt, első sorban második szándékú játékon szocializálódott.

Az elsőből viszont a tapasztalat azt mutatja, az NB I-ben elég kevés van. Ezért nem csodálkoznánk, ha a Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel tulajdonosok éppen az olasz edzővel, vagy nélküle kérdésen törnék a fejüket szombat este óta.

Maga Sannino is utalt erre a találkozót követő sajtótájékoztatón, amikor úgy fogalmazott:

Fájdalmas, hogy sokat dolgoztunk, de ezt az eredmények nem tükrözik. Ilyenkor pedig minden sötét és borús. Természetesnek tartom, ha a vezetőség most elgondolkodik, és azt is megértem, hogy a szurkolók csalódottak. Nagy lelkesedéssel érkeztem Magyarországra, egy nagyszerű bajnokságban szerepelhetünk egy remek csapattal, tudom, hogy nehezen indultunk, sok a sikertelenség, de keményen dolgozunk, és itt vagyok, vállalom a felelősséget az eddigi eredményekért.



NB I, 3. forduló

Ferencváros–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (1–0)

Gólszerző: Zubkov (7.)



Mezőkövesd–Puskás Akadémia FC 1–0 (0–0)

Gólszerző: Cseri (46.)



Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 5–1 (1–1)

Gólszerző: Elek (12.), Futács (52.), Juhász (73.), Hodzic (76., 85.), ill. Prosser (1.)

Kiállítva: Brkovics (42.)



Újpest FC–Paksi FC 1–1 (0–0)

Gólszerző: Sankovic (68.), ill. Könyves (58.)



Bp. Honvéd–Kisvárda 1–3 (0–1)

Gólszerző: Ngog (89.), ill. Ene (10.), Lucas (62.), Grozav (93.)



Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC 3–2 (2–1)

Gólszerző: Trujics (2.), Szécsi (24.), Garba (65.), ill. Bedi (17.), Mitrovics (63.)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Botrány: falomlás a Budai Várban
Felborult tűzoltókocsi: Több tűzoltó megsérült, kórházba szállították őket
Hamisítási botrány: Magyar emberek adatait felhasználva segített románoknak hamis útleveleket készíteni az ügyintéző
Hírhez tartozó kép:
Botrány: falomlás a Budai Várban
Felborult tűzoltókocsi: Több tűzoltó megsérült, kórházba szállították őket
Felborult tűzoltókocsi: Több tűzoltó megsérült, kórházba szállították őket
Hamisítási botrány: Magyar emberek adatait felhasználva segített románoknak hamis útleveleket készíteni az ügyintéző
Teherautók ütköztek a 86-oson Körmendnél
Egy fehér Opelt keres a rendőrség: letörte a vasúti sorompót
Senki nem hisz Varga Juditnak! - látványosan kinevetik azt amiket mond!
Szombathely: Ittasan okozott balesetet egy férfi!
Kitettek az autópályán, eldobták a labdámat és magamra hagytak!
Saját vizeletükben feküdtek a kutyusok a barcsi kutyatenyésztőnél
Olaszország nekiment Orbánnak: Magyarország közönye miatt élünk migrációs vészhelyzetben
3 év börtönt kapott a bajóti tragédiát okozó sofőr
Meghalt a 10 éves kislány akit agyevő amőba támadott meg
Épp zuhanyzott, amikor elkezdték tévedésből bontani a házát
Olvasd el ezt a két szöveget: az egyiket Orbán Viktor, a másikat az iráni despota mondta!
Varga Judit az EU-nak: A magyar ügyészség kiemelten üldözi a korrupciót!
Feketehimlőt is tároltak a felrobbant orosz laborban!
Vége a PET palackoknak: nem vesz többé műanyag palackos vizet a pécsi egyetem!
Újabb horror vontatmányt kapcsoltak le a rendőrök az autópályán
Belvárosi ingyenes lap: a polgármester öccse szívesen kíséri át az időseket a zebrán
Forint válság: az új mélypont 334! - Matolcsy bizakodó!
Simonka lebetegedett: a saját fórumára sem ment el!
Állandó poén tárgya, hogy hasonlítok Orbán Ráhelre, de szerencsére a külsőségeken kívül nincs hasonlóság
Bemutató közben borult fel a tűzoltókocsi! + videó
Útlezárással tüntetnek a szeméttelep bezárásáért Veszprémben
Árverésre bocsájtják a Budai Egészségközpont épületét!
Megszólalt a nyugdíjas aki neten árulja a rezsiutalványt!
Franciaország vizsgálatot indít: Sorra születnek a végtaghiányos csecsemők!
Három napja még sikeres szívműtétjéről írt posztot az elhunyt Terry Black!
Orbán nem dőlhet hátra: a brüsszeli meghallgatás csak az első lépés volt!
Varga Judit: a jogállamiság Magyarország számára is rendkívül fontos kérdés!
Török: Ha az ellenzék nem nyer Budapesten, akkor megírhatjuk a 2022-es eredményt
Robbanás volt Oroszország legnagyobb víruslaborjában: ebola és a lépfene mintákat tároltak!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
A debreceni polgármester is az állami pénzből épült magániskolába íratta a gyerekét
Ma lenne, a mindenkinek járó 2,5 millió forint napja – ha nem lenne óriási kamu a hír
Egerszegi Krisztina is belekeveredett az érdi választási harcokba
Sokkoló videó: kétszer csap ugyanabba a Toyotába a villám!
A magyar kormány közönye miatt él Olaszország migrációs vészhelyzetben
Ha eltűnik a wifi a számítógépén, ne csodálkozzon – ez egy ismert Windows-hiba
Kidobták, bántották most szerető otthon kell neki! - segíts egy megosztással!
A magyar színésznő szeme láttára ütötte-vágta kisgyermekét egy jól szituált anyuka
Szűkös idők jönnek: ezermilliárd forinttal kevesebb pénzt kaphatunk az EU-tól!
A betegágyán ír könyvet Sas József
Magyar orvos adhatja vissza a vakok látását: Százmilliárd vírusrészecskét fecskendezünk a szembe
Hollandia durván üzent Varga Juditnak: Ne mártírkodjon!
Kiakadtak a fideszesek, amiért Fidesz-logót ragasztottak a plakátjaikra
Üres sörpadoknak tartott beszédet Ferencváros polgármestere
BMW-ket is vettek a családok állami támogatással!
Küszöbön az új migrációs megállapodás
Snowden: Ha kiesem az ablakon, az nem lesz öngyilkosság
Szolidaritásból egy órás késéssel kezdik el a MÁV elleni tüntetést
Elutasították Puzsérék fellebbezését, Berki indulhat a választáson
Elhunytak aláírásai szerepelnek az ajánlóíveken!
Megkezdték a rendőrök a horrorszerelvényes sofőrök szívatását!
Varga Juditot erős témákkal fogadta az EU: pl a véleménynyilvánítás szabadsága
Az ORÖ több tucat képviselőjét és családtagjait hallgatták ki a napokban gyanúsítottként, rabosítás is történt!
Roma jogvédők tiltakoztak Orosz Mihály indulása ellen
Hős utcai politika: a törvény erejével rabolnak
10 milliárdból tenné vonzóvá a Tisza-tavat a kormány
Amerikában regisztrált címen gyűjtik a szavazók adatait
Többmilliós bírságot kapott Rubint Réka a posztjai miatt
Annyi dízelt égetett el augusztusban a Mészáros által használt jacht, mint egy autó a teljes élettartama alatt!
Azért ütötte le a vendéget a biztonsági őr, mert üveget rugdosott a járdán
Árokba borultak a lopott autóval majd megpróbáltak meglépni!
Figyelem! - A posta nevében küldött üzenettel próbálkoznak adathalászok
Könyvet írtak a magyar miniszterelnökről Bulgáriában: Orbán egy géniusz!
A szaúdi olajfinomító elleni támadást ennyivel nem ússzuk meg!
Hiába végzett Ungár Péter a CEU-n, az egyetem nem kaphat felmentést a szabályok alól
Jól látod, ez egy általános iskola WC-je Magyarországon!
200 liter gázolajat is elégethet egy óra alatt Mészáros Lőrinc által használt jacht!
Megint belefutottak a magyar családok: közel 110 ezer lakáshiteles van bajban!
A bevásárlókocsik közé építették be a szabálytalanul leparkolt autót!
Orbán bejelentése: Tévedtem, tévedtünk!
Meghalt a Piramis és a Bikini zenésze, Gallai Péter!
Óriási a készülődés: új mentorral indul októberben az X-Faktor!
Rengeteg EU-s pénztől esünk el, ha elfogadják a németek javaslatát
Vádat emeltek a halálra égett ötéves Petike apja ellen
Bruttó 250 ezer alatt a bolti dolgozók meg sem fognak moccanni!
Olcsóbb is lehetne a gáz, de a kormány nem akarja csökkenteni az árat
Aki egyedül neveli a gyerekét, annak a családbarát kormány alatt is felkopik az álla!
Trump engedélyezte egy oroszlán trófeájának beutaztatását Tanzániából! - az állatvédők forronganak!
Felfestette az iskolai zebrát az önkormányzat helyett, köszönet helyett feljelentették érte!
Szégyen jelöltek listája: még a börtönben sem mondott le a fideszes polgármester!
Kövér szerint az ellenzék az erdő mélyén bújkáló kommunista vietnámi gerillákból áll
Érdekes lelet: Az egymás kezét fogva eltemetett szerelmespár tagjai mindketten férfiak voltak
Amerikában regisztrált címről működik az online Kubatov-lista
Az eddigi legkellemetlenebb kérdésekre számíthat ma Brüsszelben a magyar jogállamiságról Varga Judit
Szellemi párbaj következik: Trump meghívást kapott Észak-Koreától!
Megugrott az olajár a szaúdi olajterminálok támadása miatt
Budapesten van a Legóból készített 1:1 méretarányú, működőképes Bugatti
Hivatalos: Leválthatják a honvédelmi minisztert!
Tarlós Istvánt várják a mikrofonnál!
Titkosították a kormányzati nyelvoktatási tervezetet
A kormány nem csökkenti a gáz árát, mert szerintük az megfelelő!
Lezuhant a trapézról egy magyar artista az előadás közepén
Láncra vert cicát mentettek az állatvédők
Elindult Afrikába az egyetlen jeladós magyar fekete gólya!
Eldurvult a kampány: Negatív kampányt kezdett Karácsony Tarlós pista bácsi ellen!
Érdekes hobbi: autóemblémákat lopkodott egy férfi Budapesten!
Kövér szerint a polgárháborús helyzetért az ellenzék a felelős!
Horror: Szarkatámadásba halt bele egy férfi Ausztráliában!
Vona kedvencét Hadházy látta el - Egy beteg cica hozta össze a régi ellenfeleket
Megint baleset: két autó ütközött a 14. kerületben !
Mi történik az országban? - mellkason szúrta férjét egy mátraverebélyi nő!
A sínek mellett ült az elkeseredettt férfi, amikor a rendőr rátalált
Görögország: Újabb erdőtüzek keletkeztek Athén közelében
Amerika felébredt: a klímaváltozás probléma
Elengedik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben
Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatást!
Autószállító tréler karambolozott az M0-son
Forradalmi ellenállásra szólított fel mindenkit Matteo Salvini
A Vöröskereszt nevével visszaélve próbálkoznak a csalók
Egy budapesti lépcsőházba berántva próbált megerő*akolni egy nőt a képen látható férfi!
Még mindig faxot használnak a magyarországi kórházakban!
Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen
Új céget alapított Mészáros Lőrinc felesége!
Lévai Anikó Orbánnak: Ne kockáztass!
Kunetz: Orbán fejében nincsen benne az egészségügy
22 milliárd forintos gázhálózati munkát nyert el Mészáros Lőrinc!
Rengeteg pénzt hagytak a nyaralók Mészáros Lőrinc szállodáiban
Segíts egy megosztással: a rendőrség keresi a 16 éves eltűnt kislányt!
Baltával esett részeg férjének a 38 éves szakmári feleség!
Új futballstadiont avatnak fel vasárnap Magyarországon
Magyar srác lett Berlin legjobb ápoló gyakornoka!
Kétszer győzte le a rákot, aztán a lottót is megnyerte
Vasárnap elindul a távfűtés
Pattanásig feszült a helyzet: Az USA szerint Irán áll az olajterminálokat ért dróntámadások mögött!
Romantikus fotót posztolt Demcsák Zsuzsa! - a kommentelők nem kímélték!
Halálra gázolt egy embert a vonat Székesfehérvárnál
Jövő héten hidegfront érkezik: zápor, zivatar, sőt talajmenti fagy sem kizárt !
Lemondató üzenet várja a bejáratnál a saját diákja ellen hadjáratot folytató szekszárdi gimnázium igazgatóját
1 milliárd dollárt csatornázott ki külföldi számlákra a Sackler család
Pénzbüntetésre ítélték az érdi polgármestert, jogszerűtlenül buzdította a szavazókat, voksoljanak a Fideszre.
Matolcsy megígérte, hogy még évtizedekig tart az új magyar aranykor
Megkezdődött a Móricz tér kiürítése bomba hatástalanítása miatt!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva