thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.19
THE POST
           
19




Milliárdos segítség Orbántól: babacsomagot kapnak a külföldi magyarok!
Ez is érdekelhet:
Menesztették a katasztrófavédelem vezetőjét, miután találtak egy kiosztatlan segélycsomagokkal teli raktárat
Amerika elveszített egy félmilliárd dolláros fegyverszállítmányt
Nem tartja magát cigánygyülőlnek a miskolci orvosigazgató a botrány ellenére sem
l rendelkezésre - közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.

A politikus kiemelte: a források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét, a fennmaradó összegből különböző programokat szerveznek.

Jelezte: márciusban 600 millió forinttal hirdetnek felhívást, és a tavalyi évhez hasonlóan támogatást nyújtanak külhoni magyar vállalkozóknak, egyházi és civil szervezeteknek, olyan tevékenység megvalósításához, mellyel a gyerekeket, családokat segítik.

Közölte: a legelső programok között rendezik meg szombaton a Kárpát-medencei Családi Napot az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének szervezésében, amelyre 650 vendéget várnak, ebből 500 a külhoni magyar, és 300 külhoni magyar gyermek.

Az államtitkár kitért arra is, hogy azok a külhoni magyar családok, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór program keretében anyagi támogatást igényeltek, babacsomagot kapnak majd a nemzetpolitikai államtitkárságtól. Az MTI kérdésére elmondta: a babacsomagokat márciustól kapják meg a családok. Közel 6600 csomaggal számolnak, erre a célra 120 millió forintot fordítottak - tette hozzá Potápi Árpád János.

Szól

t a védőnői hálózat további megerősítéséről, szakmai támogatásáról is, valamint a külhoni prevenciós szakemberek tevékenységének rendszerszintűvé tételét is célként jelölte meg. Rámutatott: más programokkal is kapcsolódnak a tematikus évhez, így megsokszorozódik az az összeg, amelyet az idén a külhoni magyar gyerekekre fordítanak.

Hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a demográfiai problémákat nem betelepítésekkel, hanem családpolitikával kell megoldani.

Potápi Árpád János kiemelte még, hogy az idei II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében is sok, kifejezetten gyerekeknek szóló programot szerveznek a Magyarság Házával közösen. Ezek egyike a Bátrak Ligája - Rákóczi kupa iskolai vetélkedősorozat, amelyet a Honvédelmi Sportszövetség szervezésében rendeznek meg, s idén első alkalommal külhoni magyar diákcsapatok is megmérettethetik itt magukat. Az első vetélkedő március 1-jén Gyulán lesz - jelezte Potápi Árpád János.

Beszámolt arról is, hogy idén folytatják a külhoni magyar szakképző intézmények fejlesztését, júniusban negyedik alkalommal szervezik meg a külhoni magyar vállalkozók találkozóját, amelynek középpontjában szintén a gyerekek lesznek.

Forrás: ATV
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hazaszállították az ukrán áldozatok maradványait
Botrány a miskolci kórház körül: megszólalt az orvosigazgató a vádakról
Meghan Markle apja: Szétrombolják a monarchiát
Hírhez tartozó kép:
Hazaszállították az ukrán áldozatok maradványait
Botrány a miskolci kórház körül: megszólalt az orvosigazgató a vádakról
Botrány a miskolci kórház körül: megszólalt az orvosigazgató a vádakról
Meghan Markle apja: Szétrombolják a monarchiát
Menesztették a katasztrófavédelem vezetőjét, miután találtak egy kiosztatlan segélycsomagokkal teli raktárat
Amerika elveszített egy félmilliárd dolláros fegyverszállítmányt
Nem tartja magát cigánygyülőlnek a miskolci orvosigazgató a botrány ellenére sem
Újabb kínai nagyvárosokban is megjelenhetett az új koronavírus
Jövő héten érkezik a napsütés
Figyelem! - Mérgező szójapelyhet vont ki a forgalomból a Rossmann
Összeomlott az állami áramszolgáltató a zúzmarától, a rendőröket is kivezényelték
Továbbra is kihasználatlanok a stadionok
Több tucat oroszlánt telepítenek át Tanzániában, mert az emberlakta területek már túl közel vannak az életterükhöz
Deutsch Tamás: Magyarországon a jogállami normák kielégítően működnek
Teljesen lezárták az M1-es autópályát, mert valahol elbújt egy szarvas
Otthont talált a fura tekintetű husky
Hamuban sétáló állatok: Az ausztrálok már az idegenforgalom miatt aggódnak
Rutinvizsgálat helyett véletlenül elaltattak egy cicát az állatorvosnál
Tiborcz-üzlet – 116 év alatt visszajön a pénz
Teherbe esett 10 éves barátjától egy 13 éves lány
Csoportelső a magyar válogatott a férfi vízilabda Eb-n
Gumicsónakról esett a jeges Tiszába három szír férfi
Megszentelték a Balatont
Nyolc településen is időközi választást tartanak
Magyarok győztek a klasszikus Dakar sivatagi ralin
Halálra gázoltak egy gyalogost Budapesten
Amszterdam átvállalná a fiatal felnőttek adósságát
Cser Ágnes: Igazságtalan és etikátlan az orvoskamara javaslata a hálapénz büntetéséről
Műteni kellett a fideszes képviselőt
Teljesen lezárják az M1-es autópályát egy szakaszon
McGregor visszatért: Az egész mezőnyön úgy megyek végig, mint láncfűrész a forró vajon, efelől semmi kétségük ne legyen
Letiltották az Exatlon pályáiról Gelencsér Timit
Hazaengedték az életmentő kezelés előtt a ritka betegséggel küzdő apát
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Bayer Zsolt: Gyöngyöspata megfizet
Németh Szilárd bejelentette az életpályamodellt: 50 százalék feletti béremelést jelent a magyar katonák számára
Már itthon is beszerezhető a Huawei Mate 30 Pro - már most imádja mindenki
Komplett erdőt vágnak ki a Tesla német gyárának építéséhez
Szégyelljék magukat jeligére gyűjt pénzt a gyöngyöspatai romáknak a Polgár Alapítvány
Eufória : Még több pénzből még több sorozat készül
Mintaapák bukás: a nézők már egyértelműen a Fókuszt választják inkább
Drága örökösök: nagyon furcsa döntést hozott az RTL Klub
Európai parlamenti választások: nem változtat irányvonalán az Európai Néppárt
Berlini fal leomlása: Angela Merkel éppen szaunázott amikor....
Csernobil sorozat: mi lehet a titok ami az egész világot letarolta?
Black Friday Magyarország: a magyarok egyszerűen megörülnek az akcióktól
Exatlon: Bombaformában várja az folytatást Palik László
Cameron Boyce: a rajongók minden alap nélkül terjesztettek álhíreket a halálával kapcsolatban
Love Island botrány: A szépészeti beavatkozásból rémálom lett
Notre-Dame rekord: 100 millió eurót adományozott egy társaság az újjáépítésre
3 éve tűnt el Pintér Bori és Pintér Lili
Győrnek nincs B-terve arra, ha elmegy az Audi
Orbán Viktor betelepít háromezer török vendégmunkást, és ad mellé 12 milliárd forintot is
Orbán Olaszországban turnézik majd, amikor a Néppárt a Fideszről dönt
Megint bizonyítania kell állításait a lúgos orvos áldozatának
Különleges falfestékek segíthetnek a klímaharcban
Kártérítési botrány: ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná ezt a pénzt
Csak egyfajta töltővel lehet majd tölteni a mobilokat az EU-ban
Vajna Timi még mindig gyászol: az első három hónapban önkívületi állapotban voltam
Óriási bulit csinál a Brexitből Boris Johnson
A NAT körüli káosz miatt közleményt adtak ki neves középiskolák igazgatói
Nem lehet polgármester Kengyelen a vádalkut kötő Nagy Szilárd
A kormánynak csak most tűnt fel a kormányhivatalok túlterheltsége
Megégett egy beteg a debreceni kórházban
23 milliárd forint adósággal adta át a fideszes vezetés Pécs önkormányzatát
Az illetékes hivatalok átminősítik a tájvédelmi területet Mészárosnak kedvezőre
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat tájvédelmi területen Mészáros Lőrinc két homokbányát
Putyin gyakorlatilag magának adja át a hatalmat
Áradás és tűz: tovább szenved Ausztrália élővilága
Akár 1700 embert is megfertőzhetett már az új kínai koronavírus
Rohamrendőröknek kellett kimenekíteni a francia elnököt egy színházból
Továbbra sem lel nyugalomra a lúgos doktor áldozata
Zámbó Jimmy: Betegsége miatt vonult el a nyilvánosság elől
Botrány: Ezért rúgták ki Teót az Éjjel-nappal Budapestből
Bochkor Gáborral tárgyalnak az esetleges visszatéréséről
Több száz méteren vonszolta a BMW szélvédőjébe szorult gyalogost a sofőr
Levike még csak hét hónapos, de már most az ELTE állandó hallgatója
Rékasi Károly megtörte a csendet a busszal való ütközéséről
Barátjával versenyzett, majd villanyoszlopnak csapódott egy autós egy budapesti kórháznál
Segíts egy megosztással! - Egy héten belül másodszor tűnt el egy 11 éves fiú
Óriási káosz a NAT-körül: a kormány még nem döntött
Egy év alatt 66-szor riasztották a mentőket egy ittas nőhöz
Emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült a gázolás után egy autós Budapesten
Budapest kellős közepén égett porrá a Porsche
Összeégett egy beteg a debreceni kórházban
Dunavarsányi emberölés: egy fiatalkorú lányt is letartóztattak
Kórház botrány: Három éve kivették Adrienn petevezetékét, ám nem közölték vele
Karácsony: lezárják a pesti rakpartot, de óriási változások lesznek a fővárosi egészségügyben is
Képzés helyett pénzt követel a gyöngyöspatai roma önkormányzat
Semjén: A Vatikán is arra kérte a KDNP-t, hogy maradjon a Néppártban
Simonka szerint az igazát bizonyítja, hogy négyen vallottak ellene a bíróságon
Kásler másodjára is beígérte a pluszpénzt az orvosoknak
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd forint adósággal adta át a fideszes vezetés az önkormányzatot
Hivatalos a kórház csőd, közben Orbán a falakat festeti
Mészárosék bicskája beletört a Duna medrébe Komáromnál
Súlyosbítást szeretne az ügyészség, amiért Gulyás Mártonék összefestették a ÁSZ-t
Orbán: Nyolcszor öltek meg, nyolcszor támadtam fel
A konzervatív frakció tárt karokkal várja a Fideszt
Óriási botrány: a fővárosi sportpálya gondnoka túlságosan szerette a kisfiúkat
Magukhoz vették a kislányokat, majd borzalmas dolgokra kényszerítették őket
Újabb botrány: lemondott az ukrán miniszterelnök is!
Kiszabadították a 11 éves kislányt, akit egy 24 éves férfi rabolt el
Orbán csalódott: mindenki elárult minket
Meghan Markle olyat tett, amit sohasem csinálhatott volna meg a királyi családnál
Emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült a gázolás után egy autós Budapesten
Beismerő vallomást tett a 88 éves nőt agyonverő férfi
Megérkezett az új kontaktlencse, a sötétben is lát vele az ember
Drogoznak és védelmi pénzt szednek a gyerekek egy kollégiumban
Új vezetőt neveztek ki Mészárosék szállodaláncának élére
Háromszor akkorát drágultak a magyar albérletek, mint az EU-átlag
Íme az első élő robotok, amelyek önmagukat gyógyítják
Lószolárium félmillióért: lezárták a fideszes képviselőnek kínos nyomozást
Orbán létrehozta a Védelmi beszerzési ügynökséget és egykori tanácsadója felügyeli
Össze akarják vonni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat a Péterfyvel?
Újabb bíró szállt ki elfogultság miatt a Czeglédy-perből
Videója van a haditengerészetnek egy UFO-találkozásról - nem vicc!
Sikerült létrehozni a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb embrióját
Iskolai horror: egy 10 éves osztálytársa szúrta meg a kislányt
Jöhetnek az online fekete dobozos utasszállítók
Meglepő helyzetben kapták lencsevégre Friderikusz Sándort
Kisfia is gyászolja az Angyalföldön agyonvert nőt
Schobert Norbi Gesztesi Károly féltve őrzött titkáról vallott
Stahl máig neheztel Pálffyra
Hétvégétől már havazhat is
Orbán: Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból
Orbán Viktor: elárultak bennünket
Felülvizsgálatot tart a MÁV
Szakértői vizsgálatok egész sora vár a lúgos orvos áldozatára
8 korallzátonyt építenek terméskőből a Balatonon
Harrach: a KDNP tuti bejutna egyedül is a parlamentbe, ha a Fidesz nélkül indulnának
Paksot semmiképp nem áldozza be a kormány az új klímastratégia vállalásai szerint
Majdnem ki kellett adni a kényes adatokat, de a Kúria megmentette a belügyet
Közel 40 kilométeres olajfoltot észleltek a Dunán Bécsnél
Kirúgták a biztonsági őrt, aki megruházott egy taxist Ferihegyen
Kamu csodagyógyszer terjed a magyar neten
Ausztrál bozóttűz: végre szakad az eső
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva