thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.16
THE POST
           
16




Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Ez is érdekelhet:
Halálos tragédia: kigyulladt egy családi ház Somoskőújfalun
Az X-Faktor döntője előtt tudta meg Ruszó Tibi, hogy mást szeret a barátnője
Tévedésből utaltak a magyar nőnek 81 milliót, gyorsan vett két BMW terepjárót!
Orbán Viktornál járt a felújított karmelita kolostorban, azaz a Miniszterelnökségen a

bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással meggyanúsított fideszes képviselő, Simonka György.
Orbán Viktor olyannyira nem határolódik el a dél-békési kiskirálytól és disznóságaitól, hogy még egy közös fotó erejéig is összeállt vele. A látogatást Simonka büszkén osztotta meg Facebook-oldalán.

Nemrég arról számoltunk be, Simonka jobbkeze,

Galló Ferenc épp a meggyanúsított fideszes képviselő miatt lépett ki a Fideszből, illetve ő tette közzé azt is, hogy – állítása szerint –

Simonka még bűncselekményre is utasítást adott.

A magyar abszurd csúcsa: Simonkát az ügyészség 1,4 milliárd forintos csalással vádolja, a fideszes ekkora kárt okozott a Dél-Békési Kistérségnek. A Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa nemrég Simonkának a Dél-Békési Térségért kitüntetést adományozta.

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Közel két milliárd állami támogatást kap a Köves Slomó vezette Fidesz-közeli zsidó kisegyház
Hivatalos: kínai egyetem nyithat kampuszt Budapesten
Állami támogatásból építhet saját színházat Köves Slomó Fidesz-közeli zsidó kisegyháza
Hírhez tartozó kép:
Közel két milliárd állami támogatást kap a Köves Slomó vezette Fidesz-közeli zsidó kisegyház
Hivatalos: kínai egyetem nyithat kampuszt Budapesten
Hivatalos: kínai egyetem nyithat kampuszt Budapesten
Állami támogatásból építhet saját színházat Köves Slomó Fidesz-közeli zsidó kisegyháza
Halálos tragédia: kigyulladt egy családi ház Somoskőújfalun
Az X-Faktor döntője előtt tudta meg Ruszó Tibi, hogy mást szeret a barátnője
Tévedésből utaltak a magyar nőnek 81 milliót, gyorsan vett két BMW terepjárót!
A bíróság előtt Terike, aki elverte a véletlenül neki utalt 81 milliót
Akár 18 fok is lehet a héten
Két vetélytársunk maradt az EU legszegényebb országa címért
Azok a szakkollégiumok amelyek kiálltak a CEU mellett, most kevesebb pénzt kaptak
Bombariadó és tömegverekedés miatt lett vége a koncertnek Szombathelyen
Orbán büszke a Puskás Arénára: éjjel-nappal világítania kell
Óriási a botrány: Egy híján az összes sebész felmondott a pesti kórházban
72 éves korában elhunyt Benkő Dániel
Az Aldinál 363 ezer forintra emelik a béreket
A szombathelyi kalapácsos ámokfutó követte el a győri gyerekgyilkosságokat
A Rendőrség sem teheti be a lábát a közpénzből működtetett Türk Tanács irodájába
Erdogan: A világ muszlimjainak egyesülniük kell a Nyugat ellen
Schmidt Mária: Ki kell lépni az unióból!
Odalépett az Audinak a próbaúton - nem semmi pusztítást okozott
Ellepték a külföldiek Magyarországot - főleg Romániából, Szlovákiából és Ausztriából jöttek
Őket keresi a rendőrség - az egészségügyi központ területén loptak
A sokadik vereség zsinórban: ismét kikapott a Haladás
Segíts egy megosztással - eltűnt kislányt keres a rendőrség
Segíts egy megosztással! - Angol bulldog kiskutya gazdisodna
Ha a korrupció hasmenést okozna, akkor a parlamentben rengeteg pad helyett pottyantós WC kellene
Külföldi sajtó: Magyarországon a korrupciónak egyedinek mondható formája épült ki
Egymás ellen fordítja az orvost és betegét az új tb-törvény
Háború: Boris Johnsonék nekimennek a BBC-nek
Kulka János Koncz Zsuzsával énekel - videó
Michelisz világkupa-győztes a WTCR-ben
Többen is eltalálták a hatos lottó nyerőszámait
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
A magyar kormánynak fontos a klímavédelem, de azért továbbra is ellehetetleníti a szélerőművek-építését
Orbán: esélyt látok arra, hogy a jövőben románoknak és a magyaroknak közös céljaik lehessenek
Orbán a budai Ybl-villát adja ingyen a Türk Tanács irodájának
A kormány a Puskás Aréna éjszakai kivilágításáról: Budapest méltán híres éjszakai látképének elmaradhatatlan része
Nyolcszáz hátrányos helyzetű iskolással fotózkodott Kövér László
A magyar kormány szerint a határ térségében is egyre nehezebb a biztonsági helyzet
Pénzfelvétel közben fosztottak ki embereket Budapesten
Milliárdos büntetést kapott a Vodafone a GVH-tól
Egyre több a pályázat nélkül odaadott trafik
Mészáros Lőrinc egykori cége is nagyot nyert, amikor az állam 55 milliárd forintot szétosztott innovációra
Veszprém: Befőttesüvegekkel dobálta az autókat egy 81 éves férfi
Elutasítja Manfred Weber a Fidesz visszafogadását az Európai Néppártba
A kihalás széléről sikerült visszahozni tíz állatfajt
Dobogókőn és Kékestetőn már fehér minden
Százmillióért vettek ajándékokat a nyugdíjasoknak a választások előtt Újpesten
Kávéra és teára 15 millió forintot költött a korábbi újpesti önkormányzat.
Milliókat szerzett egy unokázós csaló Kaposváron
Megvan az X-Faktor győztese
Engedélye nem volt, csak fideszes tulajdonosa - Pénzbüntetést kapott az illegális fideszes zughotel
A TEK újra kivonult - jászol és fegyverek egy helyen
A francia motorokat ontja magából a szentgotthárdi Opel gyár
Fullasztó meleg van Ausztráliában - terjednek a bozóttüzek
Ráírnák a rendszámot a gyorséttermi zacskóra, hogy tudni lehessen, ki dobta el
Kivándorlási hullám: több ezer magyar gyermeket veszítünk el évente
Még Romániában is többet tud költeni a lakosság, mint Magyarországon
A felcsúti akadémia 106 milliós ajándékot kap
Az új TB törvény: idén 75 ezer beteget kellett volna hazaküldeni ellátás nélkül
Kidobták Orbán barátját a Szabadságpártból
Orbán Viktor gratulált Boris Johnsonnak, hogy érvényesítette népe akaratát
A skótok többsége az EU-ban akar maradni, jöjjön a függetlenségi népszavazás
Csak tűz esetén mehetnek be a hatóságok a Türk Tanács budapesti irodájába, aminek a működését a magyar állam fizeti
Százezrével veszik a magyarok a kínai műfenyőt
Brutális módon akarta kivégezni áldozatát egy betörő kiskunhalason
41 tevét és egy oázist kínáltak Schmuck Andor feleségéért
Időjárás: igazi pofon jön karácsonykor
Világhírű énekesnő támadt neki Soros Györgynek
Kiszállt a zughoteles cégből, állítja a fideszes képviselő
Megindult a trükközés a nagycsaládi autós támogatásért
Nemzetközi botrány: Haza akarnak toloncolni egy 16 éves magyar lányt
Józsefváros: A Macskafogó hősei elfoglalták egy panelház oldalát
Halálos tragédia az M5-ösön
Ha a vizitdíj kiverte a biztosítékot, akkor ebből még nagyobb balhé lesz
260 millióval drágultak a Fradi-edzőpályák
Megindították az eljárást a kgfb-díjak képzése miatt
Itt a gyalogosnak járt volna egy durva helyszíni bírság
Gazdag karácsony: több mint 1 milliárd forintot kapott Felcsút sportfejlesztésre
A magyar kormány felpörgeti paksi bővítést
Orbán az EU-ról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre
Deutsch: disznóság, hogy a 22 éves kora és az egyetemi végzettség hiánya miatt támadnak valakit
Az uniós nagykövetek elé kerül Kovács Zoltán ámokfutása
Túladott volna egyik legfontosabb örökségén Vajna Tímea, de közbeléptek
Iskolás fegyveres rablókat fogtak Budapesten
Átszelte Amerikát egy önvezető kamion
Hivatalosan tolvajozták le Matolcsyt
Blokád alá vette az ellenzék a szerb köztévét
Vizsgálóbizottság alakul Kispesten a korrupciógyanús ügyek vizsgálatára
Szijjártó: Mi egy erős Európai Unióban vagyunk érdekeltek
Négy új helikoptert vásárolt a magyar kormány - végre
Tizenegy autó karambolozott az M1-M7-es kivezetőn
Három óra alatt három sofőr húzott el a rendőrök előtt 150-nél többel
Határ stop a fertőzések miatt: egy kiló almát sem lehet behozni
Megérkezett a kötelező E10-es benzin - nem minden autó fogja szeretni
Letöltendő börtönt kapott egy kamionos egy előzés miatt
Meghalt Danny Aiello, a Keresztapa II színésze
Rengeteg ember megijedt a törökbálinti földrengés miatt
DK: Orbán állítsa vissza a svájci indexálást a nyugdíjak számításánál!
A magyarok gyűjtötték, Lévai Anikó meg tonnaszámra viszi külföldre
A kormány szerint szégyen, hogy 10 millió magyar nem tudja kifizetni a szegények tb-jét
Németh Szilárd már publikál is
Én végeztem az újraélesztést nem a trolivezető
Tetveket jelentett egy utas a vonaton, a MÁV azonnal lépett
ByeAlex teljesen kiakadt a bundavád miatt: Előre eldöntött, hogy ki nyeri az X-Faktort?
Vörösiszapper súlyosbítás: évekre rács mögé kerülnek a vádlottak
Óriási baki: műtét közben végig ébren volt a beteg
Csalók élnek vissza Cseke Katinka nevével
Késett, drágább lett, de elkészült az országgyűlési irodaház
Az évtized utolsó teliholdja lesz ma
Novák Katalin: Zsófi több nyelvet beszélő, világot látott fiatal nő
Novák Katalin: Rácz Zsófia látja a mindennapi problémákat
Eltörölt rendelet: Nem lehet többé 1 forintért parkolni
Több millió ember számára luxus a vezetékes víz
Két gyermek megsérült egy teherautóról leeső pótkerék miatt
A klímavédelmet nem lehet az emberekkel megfizettetni
5 milliárdos költözés: Budai palotába költözött a Nemzeti Nyomozó Iroda
Nem vicc, tényleg visszajön a 17 fok
Kiderült: szállodája van egy fideszes képviselőnek
A magyar kéziválogatott kijutott az olimpiai selejtezőre
Ferencváros sem fizet a leváltott fideszeseknek a szabadságokért
Hivatalos: Folytatódhat a Szomszédok
Nem is a trolivezető élesztette újra a 19 éves lányt
Fontos változás jön a nyugdíjakkal kapcsolatban az új törvény elfogadása miatt
Iskolai rendőrségen gondolkodik a kormány
Orbán: Nem engedhetjük meg a brüsszeli bürokratáknak...
Villanyoszlop vágott ketté egy teherautót Budapesten
Havi 800 ezerért keres a Fidelitas munkaerőt
A világ végleg elbúcsúzik a fehér decemberektől
A Vatikán a szegényeknek szánt pénzt másra költi
A legfontosabb minisztériumok élére kerültek nők Finnországban
Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal
Egy kis területet zárnak le 27 állam- és kormányfő kedvéért Brüsszelben
Megzsarolta Orbán az Európai Uniót
Akár 16 fok is lehet a jövő héten
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva