thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.17
THE POST




           
17
A Bagi-Nacsa duó volt a kormány szerint a legviccesebb idén!
Ez is érdekelhet:
Ittas volt a kerítésnek csapódott autó sofőrje!
Romokban a nyugdíj rendszer: tényleg jöhet a sírig tartó munka!
Per indul a kigyulladó Hyundai és Kia motorok miatt!
Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.

„Paródiáikban a karakter lényegét ragadják meg, ami óriási kincs”, fogalmazott a díjátadón Molnár Piroska színművész. A Bagi-Nacsa páros egyik kedvelt „célpontja”, Korda György énekes arról beszélt, hogy paródiáikban nemcsak szeretet és barátság van, hanem ő maga is jól jár velük, hiszen figuráját általuk még jobban megismerheti a közönség.

Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Bojárszky András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap operatív vezérigazgató-helyettese nyújtotta át Bagi Ivánnak és Nacsa Olivérnek.

A Bagi-Nacsa duó huszonnégy éve tartó pályafutása alatt dolgoztak a Mikroszkóp Színpadon, számos önálló és televíziós show-műsoruk volt, 2011-től a közszolgálati adón futott előbb a Szálka, majd a Bagi-Nacsa Show, jelenleg a Bagi-Nacsa Orfeum a Duna Televízióban látható.

Boldogság, hogy a művészek, akiket elhívunk a műsorainkba és parodizáljuk őket, nagy örömmel jönnek hozzánk. Mi a klasszikus kabaré korszakában kerültünk a pályára és szeretnénk egy kicsit ebből megőrizni, ezért sem mentünk el a ma már divatosabbnak tűnő stand-up irányába, bár ez is része lett önálló estjeinknek. Soha nem nézek meg külön felvételeket senkiről, igyeks

zem rögtön megragadni a karaktert

– mondta Nacsa Olivér, majd Bagi hozzátette, ő viszont rengeteget gyakorol.

Az egész életünk arról szól, hogy mindent megosztunk egymással, felelősséget, munkát is. Közösen írjuk televíziós műsorainkat, kiegészülve egy kis gegcsapattal, a karaktereket úgy osztjuk el, hogy éppen kire illik, hiszen különböző típusok vagyunk. Nem nagyon tervezünk előre, cél, hogy örömet szerezzünk a közönségnek és életben tartsuk a műfajt, miközben nehéz lépést tartani a néhány perces internetes tartalmak népszerűségével

– nyilatkozta el Nacsa az MTI-nek.

Bagi Iván elmondása szerint duójukban jól kialakultak a szerepkörök, adnak egymás véleményére és szerencsére hasonló az ízlésük.

Ez fontos, hiszen sok páros a különböző értékrend, ízlés miatt ment szét. Jó az is, hogy más karakterek vagyunk, így nem laposodik el a produkció.

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, Karinthy Frigyes születésének évfordulója alkalmából ítélik oda és adják át a közmédia szórakoztató műsoraiban nyújtott kiemelkedő szerzőknek, előadóknak, a szatirikus és a humoros műfaj kimagasló szereplőinek. A Karinthy-gyűrű 10-12 gramm aranyból készül, korábbi díjazottjai között van mások mellett Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Boncz Géza, Déri János, Sándor György, Fábry Sándor és Aranyosi Péter. Korábban három alkalommal kapta a díjat humorista páros: 1978-ban Mikes György és Somogyi Pál, 1991-ben Markos György és Nádas György, 2014-ben pedig a Szomszédnéni Produkciós Iroda.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Milliárdos segítség Orbántól: babacsomagot kapnak a külföldi magyarok!
Hírhez tartozó kép:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Légitámadással vetettek véget az utcai hangoskodásnak!
Az EU 2 milliárdot adna a civileknek, Orbán azonnal leszavazta ezt!
Évek óta nem látott égi jelenségben gyönyörködhetünk ma este!
Nincs elég tanár a tanévkezdéshez!
Orbán a kereszténységgel igazolja azt amit tesz!
Közel 1 milliárd ember éhezik a földön!
A bébiételek egy része káros a babának!
Felfoghatatlan: felrobbant a pelenka a 23 hónapos kisbabán!
Google-nek nevezte el a gyerekét egy házaspár!
Óriási a készülődés: ősszel Putyin meglátogatja Orbánt!
A helyszínen meghalt a szakadékba zuhant magyar férfi!
Megnyitnák a leállósávot is az M7-esen, hogy elkerüljék a dugót!
Már kapható a hering ízű fagyi!
Több mint 20 millió forintba került egy illegális bevándorló megállítása!
Tüntetés és útlezárás a magyar Suzuki-gyárnál!
Nem vitte el a rabolt pénzt a rabló, mert kevés volt a lánya műtétjéhez!
Étlen-szomjan hagyta magára kutyáit egy szekszárdi férfi!
Vizsgálatot rendeltek el: agyonlőttek a rendőrök egy férfit Abdán!
Bankkártyás persely a magyar templomban! - óriási a felháborodás miatta!
Figyelmetlen Opeles csapódott a BMW-nek!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Még nincs vége: figyelmeztetést adtak ki a mai napra is!
Drogfüggőséggel küzd a balesetet okozó BMW sofőr!
Meghalt a kisfiú, aki könyörgött a gyámügynek, hogy ne vigyék vissza az édesanyjához!
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Megpróbálják a vadászok munkáját közelebb hozni a gyerekekhez!
Azonnal meghaltak a kamionnal ütköző autó utasai!
Aranyérmes lett a magyar a női vízilabda-válogatottunk!
Retro: szívszorító Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban!
Kidobták pedig csak szeretetre van szüksége! - minden megosztás számít!
Érettségi találkozót rendeztek Farkas Flóriánnak, de senki nem ment el!
Farkas Flórián korábban tévedésből mondta, hogy az ELTE-n tanított!
Farkas Flórián: az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen diplomáztam!
Egy kétségbeesett édesapa segítséget kér! - minden megosztás számít a kis Zoénak!
Otthonából tűnt el a 9 éves kislány: minden megosztás számít!
Ilyenért ugrik a jogsi: megint szabálytalanul előző rendőröket filmeztek le!
Belehalt sérüléseibe a Kunszentmártonnál felborult motoros!
Több mint 60 fát vágnak ki a Szentendrei úton!
Lopta az áramot a meghalt kisgyerek apja! - szőnyeg alatt vitte el a vezetéket!
Kormányzati szócső: özönlenek a magyarok vissza dolgozni Magyarországra!
Óriási botrány: ellopták a BRFK dolgozóinak személyes adatait!
Van aki szerint Schmidt Mária a legjobb történész!
Indiai káosz: a vízért leszúrta szúrta le a szomszédját egy ember!
A kocsi tetejére ültette a gyerekeket, az ok elképesztő!
Hivatalos: a jövőben feljegyzik az adataidat ha fesztiválon veszel részt!
Rendőröknek kellett megvédeni a villanyszerelőket, ahol meghalt az egyéves kisgyerek!
Orbán 572 milliárd forintért rendelt katonai fegyvereket Németországtól!
Áder aláírta az MTA megcsonkításáról szóló törvényt!
Néhány gyermekotthonos gyerek tartja rettegésben az Istenhegy lakóit!
Hivatalos: sikerült a parlamentnek Demeter Márta mentelmi jogát felfüggeszteni!
Megszavazták az oktatást nehezítő köznevelési törvényt!
Tisztán látható a videón ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába!
A kormány szerint nincs Magyarországon drogprobléma!
Antarktisz: két Magyarországnyi területű jégtömeg tűnhet el!
Videón a jégeső ami pusztított Káldon!
Kardiológusok figyelmeztetnek: Minden ötödik gyerek energiaitalt reggelizik!
Megszavazták: jövőre megemeli a Fidesz az egészségügyi járulék összegét!
Durva videó ahogy a jég szétveri az autókat!
Lejárt tápszerrel etettek egy idős nőt egy magyar kórházban!
Magyarok százezreinek a mobilját fertőzte meg az új vírus!
Mint egy király: helikopterrel ment gyárat látogatni Nyergesújfalura Szijjártó!
Vendégmunkások: A kormány 8 milliárdos pályázatot indít munkásszálló építésére!
Húsz évet kapott a tanárnő, aki lefeküdt tanítványával!
Előkerült videó: 150-nel cikázik a kocsik közt a BMW-s, mielőtt beleszállt a magyar család autójába!
Megszólalt a rendőrség: tegnap igazoltatás közben halt meg egy férfi!
Farkas Flórián 17 év alatt összesen ötször szólalt fel a parlamentben havi 1.4 millióért!
A kormány szerint a magyar tizenéveseknek is legalább 500 ezer forint megtakarításuk van!
Vita tört ki a búvárszövetségen belül a Hableány-kitüntetések miatt!
Egy román férfi játssza Orbánt a róla készült filmben!
Kényszerkasztrálni fogják azokat akik kiskorúakat bántalmaznak!
Mozogni kezdett a világ legnagyobb jéghegye!
Időzített bomba a Földközi-tengeren!
Egyben nyelte le a krokodilt a piton! + videó!
Simicska korábbi házában partizott Mészáros Lőrinc!
Kétezerér tele kérem! - óriási fricska az autóstársadalom egy bizonyos rétegének!
Több mint 50 milliót hagyott el egy páncélautó, az emberek megrohamozták az utcát!
Tehénnek öltözött, majd meggyászolta a húsokat a szupermarketben!
Egy cuki medve hirtelen gyilkos vadállattá változott! + videó
Több mint kétmilliárd forintnyi diákhitelt engedtek el!
Fecskefiókákat dobáltak ki a város főterére!
Hazaárulózik a Fidesz: fáj nekik a brüsszeli pofon!
Milliárdokat költött a kormány az üresen kongó fonyódligeti gyerektáborra!
Trumpon röhög a világ: A vese egy nagyon különleges helyet tölt be a szívben!
Lezavarják a repülőről a Kanadába repülő romákat!
Nem sérti az alaptörvényt a paksi iratok titkosítása!
Több mint 80 milliárdot költenek Orbánék új kormányzati autókra!
Jászai: Megtiszteltetés volt Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni!
Tarlós szerint az oroszok miatt nincs klíma a metróban!
Műanyagoktól pusztulnak a szarvasok!
Hatalomátvétel a TV2-nél: Mészáros ma már megkerülhetetlen!
Európai Parlament: kigolyózták a fideszes jelöltet!
Hivatalos: Deutsch ellenőrzi mostantól a korrupciós ügyeket!
Klímaváltozás: hetente történnek világszerte katasztrófák!
Bombát találtak a vasútállomáson Rákospalotán!
Választási rendszer, adó és közlekedés: Mészáros irányíthatja az egész országot!
A Fradi edző elégedett a csapattal, mert a játékosai nagyon akarták a sikert!
Mégsem indul újra Bige gyára!
Vakvezető kutyusával vette át diplomáját egy pécsi hallgató!
Hat turista vesztette életét a Görögországban tomboló viharban!
Motoros menekült a rendőrök elől a belvárosban! + videó
Németh Szilárd megfogja akadályozni a jövőben azt ami a honvéd középiskolában történt!
Vízbe ejtette a kisbabát egy óceánjáróról a nagyapja!
Viperákat engedtek szabadon a Hanságban!
Sikítozó emberek hangját rögzítette a Viking fekete doboza! - újabb részletek!
Szegény sorsú magyar gyerekek megsegítésére indít kampányt a kormány!
Alig volt egy éves a kisgyerek akit agyonütött az áram Nyíregyházán!
Na ki vásárolt be termőföldből Tokajban? - várjuk a nyertes megfejtéseket!
Szigorítás: a gépkocsit is lefoglalhatja a rendőr!
Magára tetováltatta az Alza figuráját, kapott egy ingyen iPhone-t!
Hiba miatt kaptak jutalmat a Volkswagen alkalmazottai! - vissza kell fizetniük a pénzt!
Napokig fognak késni a vonatok egy kisiklott tehervonat miatt!
Idén is vár Téged a kutyabarát fesztivál!
Orbán 2014: kommunista dolog azt mondani, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion!
Ursula von der Leyen betartatná a jogállamiságot Magyarországon!
Rendőrségi feljelentés: államtitkárként szerzett ingyen laptopokat B. István!
Magyarországon drágulnak leggyorsabban a lakások!
Láthatatlan jelzés miatt büntetnek a fővárosban!
Azurák Csaba lesz az új kommunikációs igazgatója a Budapest Honvédnek!
Két kamion csapódott egymásba az M0-son!
Méhbaráttá tette az összes buszmegállót egy holland város!
Németh Szilárd: nyugalom, biztonságban leszünk jövőre is!
Több tucat fecskefészket vertek le egy önkormányzati beruházás helyszínén!
Ismét Alfások lepik el a Balaton partját!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva