thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.23
THE POST




           
23
Rendkívüli közgyűlés az összeomló baleseti ellátás miatt!
Ez is érdekelhet:
Minden megosztásra szüksége van! - nyíllal lőtték meg, most kórházban van!
Magasfeszültségű vezeték végzett a gólyával Szentesen!
Szégyenletes helyen végzett Magyarország a jogállamiságot értékelő listán!
Sokszor írtam arról, hogy nincsen ma Magyarországon olyan kórház, amelyik kettőnél, nagyon ritkán háromnál több súlyos, életveszélyes sérültet el tudna látni egy adott időpillanatban.

A nemrég történt dunai budapesti hajókatasztrófa is esete is megmutatta, hogy bártmikor előállhat olyan helyzet, amikor egyszerre több, komoly sérült kerül kórházba. A hajókatasztrófa sajnos éppen nem tehette igazán próbára a budapesti ellátórendszert, mivel mindössze hét sérültet sikerült kimenteni, és ez a hét ember is viszonylag könnyebben sérülét . Bár ennek a hét túlélőnek az ellátása sem ment tökéletesen, hiszen a Népszava információi szerint a helyszínre érkező mentőautó három könnyű sérültet vett fel, ám „legalább félóráig nem tudtak elindulni, mivel a sérülteket egyik megkeresett kórház sem tudta pillanatnyilag fogadni ” .

Ugyanakkor szinte naponta jelenik meg hír arról, hogy éppen melyik intézmény mondta le a politraumás, azaz a többszörösen súlyos sérültek ügyeleti ellátását Budapesten. És a helyzet a nyári szabadságolások miatt még sokkal rosszabb lesz.

Ebben a helyzetben az egészségügyért felelős államtitkár azt a megoldást találta meg, amire kevesen mertek volna gondolni: csökkentette az ügyeletes intézmények számát. Ugyanis szerinte amennyiben Budapesten négy helyett csak három centrum lát el politraumatizált sérülteket, akkor a negyedik centrum dolgozói pihenhetnek, stand-by ügyeletben.

A súlyos-életveszélyes, többszörösen sérült ellátásához több szakma magasan képzett szakorvosára, illetve szakdolgozójára van szükség, nem elég a baleseti sebész. Sokszor szükség van mellkassebészre, hasi sebészre, érsebészre vagy idegsebészre is a számos szakdolgozó mellett. A megfelelő mennyiségű és minőségű szakorvost a négy baleseti centrumból ma mindössze kettő, jobb esetben három tudja egy adott időpontban teljesíteni.

Ezért ahelyett, hogy ezeket az ügyleteket megerősítenék, inkább elmagyarázzák, hogy erre neked nincs is szükséged.Azonban, amint fent írtam, ezen centrumok sem tudnak kettőnél több súlyos-életveszélyes sérültet ellátni egy adott pillanatban. Tehát három centrum hat embert, de mi van, ha hatnál több súlyos sérült van egyszerre?

Sajnos az államtitkár asszony szerint felesleges ekkora készültséget fenntartani, mert nincs annyi ilyen jellegű beteg egy nap. A kutya azonban ott van elásva, hogy elég csak egy ilyen jellegű beteg, az egy egész szakorvosokból és szakdolgozókból álló teamet fog órákig lefoglalni, amiből jó ha egy teljes csapat van kórházankét ügyeletben, így amennyiben ezalatt az idő alatt akár csak egy koponyaűri vérző beteget is behoznak ebbe az intézménybe, a rendszer már összedőlt, mert az egy darab idegsebész – aki az előző beteget operálja – nem tudja megduplázni magát. Ilyen esetben a mentők értesítése során sokszor már a helyszínen más kórházba irányítják a beteget. A jelen intézkedéssel ennek a továbbszállításnak a lehetőségét csökkentené kényszerből az egészségügyi államtitkárság a nagyon komoly munkaerőhiány miatt, hiszen nincsen más kórház, mert csak három ügyel ilyen betegekre.

Ráadásul az a négy budapesti baleseti centrum, amely képes politraumatizált beteg ellátására, jelen kapacitásával is alig-alig képes kiszolgálni Nagy-Budapest területét, amely az agglomerációval és ingázókkal együtt jó hárommillió embert jelent.

A „négy helyett majd három centrum ügyel” elv addig működik, amíg nem történik valami komoly baleset. Amíg mindenki vigyázzban ül otthon, és semmihez sem nyúl. A bilit –

a Népszava szerint – az ország legnagyobb és egyik legjobban eladósodott kórháza, a haditechnikai menedzser, egykori hadisírgondozó által vezetett Honvédkórház borította ki. Hetekkel ezelőtt ugyanis közölte, hogy a nyáron az orvoshiány miatt három hétre leállítaná a politraumatizált betegek ellátását. Persze az élet nem áll meg itt, illetve pontosan akár pont itt is érhet véget, hiszen amennyiben ezt a jelenleg is alultervezett ellátást tovább csökkentik, egy megyei szintű közepes méretű balesetet sem fognak a fővárosban túlélni.

Az államtitkár által felvázolt „puha megoldás” alapján az éppen negyedik „pihenő” kórházi ügyelet sem a lábát lógatva issza a kávét a Csernobil sorozat rendszerszemléletét tanulmányozva, hanem a bezúduló betegáradaton próbál meg úrrá lenni, hiszen a politraumatizált betegeken kívül még számos olyan beteg ellátása vár, akik számára a gyógyulást a mielőbbi ellátás, műtét jelentheti.

A tisztességes ellátáshoz már nincs elég szakdolgozó, nővér, műtősnő, betegszállító, műtőssegéd, de adminisztrátor sem, tehát nemcsak idegsebészből, érsebészből, vagy akár altatóorvosból van kevés, hanem alapvető munkaerőhiány van az egész egészségügyben.

És ezen dolgozók hiányát csak fokozni fogja az egészségügyi államtitkárság által feltalált langyos víz, amely hasonlóan a szócskai retorikához – ahol ugyanazt a mentőautót évente háromszor adták át – most a bérekkel teszi ugyanezt. Hiszen sikerült most olyan bérfejlesztést beígérni, amiről, már 2016-ban megegyezés született. Tehát a szakdolgozók semmivel sem fognak többet kapni, mint amennyit már beígértek évekkel ezelőtt, és amely bérfejlesztéssel sem sikerül legalább az átlagkeresetig fejlődni, így pedig nehéz lesz új szakképzett munkaerőt találni.

Hogy valójában mekkora a baj azt jól jellemzi, hogy a Magyar Traumatológus Társaság vezetősége péntekre, 2019. június 21-re, rendkívüli közgyűlést hívott össze tagjai számára. Mint meghívó levelükben írják: „A közgyűlés összehívásának elsődleges oka, hogy a budapesti traumatológiai ellátás a személyi és tárgyi feltételek kritikus helyzete miatt már most is összeomlással fenyeget, a vidéki ellátás pedig változatlan feltételek esetén hamarosan kritikussá válhat… A fővárosban lévő magas progresszivitási szintű traumatológiai ellátóhelyek már most oly mértékű szakorvos hiánnyal dolgoznak, hogy egyes helyeken már alig, vagy nem tudják biztosítani a személyi minimumfeltételeket…Jelenleg a traumatológiai ellátó hálózatban összességében sem a személyi, sem a tárgyi és eszközfeltételek nem biztosítottak a biztonságos, magas színvonalú, a sérülteknek egyenlő feltételeket biztosító sérültellátáshoz. Ennek alapvető oka a sürgősségi traumatológiai ellátásban dolgozó orvos és szakdolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének és elismerésének hiánya, a megfelelő anyagi-, élet- és munkakörülmények biztosításának elégtelensége, valamint a traumatológiai beavatkozások tarthatatlan alulfinanszírozása, amely nem teszi lehetővé a biztonságos, folyamatos és egyenlő esélyű sérültellátást.”

A rendszer tehát minden jel szerint már összeomlott, hamarosan ennek nevesített áldozatai is megjelennek majd hírekben, míg az egészségügyi államtitkár a „puha” megoldásaival próbálkozik és elmagyarázza, hogy tulajdonképpen semmi szükség politraumatizált ellátásra.

Miközben a szakma maga próbálja meg a meglehetősen szegényes eszköztárával a káoszt koordinálni, a minisztériumban jobbára csak zsolzsmáznak vezetés helyett.

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Mészáros Lőrinc nevét említve azonnal lett szabad asztal az étteremben!
Mészáros Lőrinc nevét említve bármelyik étteremben lett szabad asztal!
A családja hazavárja, minden megosztás számít! - eltűnt egy idős bácsi!
Hírhez tartozó kép:
Mészáros Lőrinc nevét említve azonnal lett szabad asztal az étteremben!
Mészáros Lőrinc nevét említve bármelyik étteremben lett szabad asztal!
Mészáros Lőrinc nevét említve bármelyik étteremben lett szabad asztal!
A családja hazavárja, minden megosztás számít! - eltűnt egy idős bácsi!
Minden megosztásra szüksége van! - nyíllal lőtték meg, most kórházban van!
Magasfeszültségű vezeték végzett a gólyával Szentesen!
Szégyenletes helyen végzett Magyarország a jogállamiságot értékelő listán!
Halálra ítélte Irán az állítólagos amerikai kémeket!
Kemény pénzeket fizet a hétórás késésért a Wizzair!
Dupla annyiba kerül a hagyma mint tavaly ilyenkor!
Horrortréler: rendőrök fotózták le a román konvojt!
Üvöltözött a taxis az anyával, akinek a kocsiban indult be a szülése!
Hatalmas pofon Orbánnak: újabb fideszes alelnök megválasztását halasztották el!
Több mint 7 milliárdot fizet a Microsoft, hogy elkenje a magyarországi korrupt ügyeit!
Lépcsőről leesve rögzítette a Google Térkép autója ezt a férfit! + videó
Befenyítették a debreceni kutyafelrúgó férfit!
Román horror karaván okozott balesetet!
Részeg férfi vert meg egy buszsofőrt Pesten!
Menekülnek a tanárok! - a nyugdíjba vonulókat a pénz sem motiválja!
Sorozatban negyedszer lett világbajnok Hosszú Katinka!
Deutsch Tamás: Nem tudják elvenni a Fidesz alelnöki helyeit!
Párizsban akár 42 fok is lehet! - pusztító kánikula tart Európa felé!
Újabb iPhone gyulladt ki!
Rendőr rántotta vissza a kecskeméti plázáról leugrani készülő férfit! + videó
Katasztrófával járna a magyar EU-kilépés, mégsem kizárt hogy ez következik!
Apró műszaki hiba: önvezető busz gázolt gyalogost!
A mobilját nyomkodta a Győrben buszba csapódott Daewoo sofőrje!
Közép-Európa: végleg elbúcsúzhatunk a fenyőerdőktől!
Pár évvel megúszta az apa, hogy lányával erőszakoskodott!
Vigyázat! - Sirály rabolt el egy kutyust egy család kertjéből!
Elegük van a magyar tűzoltóknak: Szopat minket a kormány!
Traffipaxblokkolót használt a ceglédi gázoló!
Minden megosztás számít! - Sopronból tűnt el a tizenéves kislány!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Kétgyerekes családot tettek az utcára: a családot két nappal korábban értesítették csak!
Újabb hitelválság: 120 ezer család törlesztőrészlete brutálisan megemelkedhet!
A kormány fizette vissza a milliárdos büntetést Farkas Flórián pártja helyett!
A minisztérium elismerte: visszaélés történt Farkas Flórián vezetése alatt, de kihallgatásra nincs szükség!
Pénzért megvásárolhatsz egy jó kutyát, de a farkcsóválását nem veheted meg!
Pénzért megvásárolhatsz egy jó kutyát, de a farkcsóválását nem veheted meg!
Vizet kért a leukémiás kislány mert rosszul lett, az étterem kiszámlázta neki!
Óriási összegű építkezések kezdődtek az Orbán család birtokán!
Orbán: 3 milliárdról 39 milliárdra drágult a veszprémi sportcsarnok építése!
Börtön várhat a magyar Toyotásra aki biciklist gázolt!
Gyönyörű képeket készített a Balatonról az ajkai űrbatyu!
Letartóztattak egy férfit aki a kiéhezett barátnője elől menekült!
Enyhe büntetést szán Ferenc pápa egy szexuális zaklatással vádolt püspök esetében!
Történelmi sikert ért el az U19-es női kézilabda válogatott!
MÁV figyelmeztetés: sorompóhiba miatt késnek a vonatok !
A gyenge terméssel magyarázzák a termelők hogy méregdrága lesz az alma!
Kibelezéssel fenyegette és négy napig ütötte élettársát a gyerekük előtt!
Hiába várják haza a kamionnak csapódott fiatal magyar motorost!
Lövöldözés egy gárdonyi vendéglátóhelyen!
Költségvetési megszorítás: sok rákbetegnél letilthatják a gyógyszeres kezelést!
Folytatja a kormány a 75 milliárd forintos vajdasági fejlesztéseket!
Hivatalos: Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez!
Durván felpörögtek a kilakoltatások! - utcára kerülnek a magyarok!
Robotnők váltják fel az igaziakat! - már Pesten is elérhetőek!
Rommá törte autóját az alagútba csapódott magyar Audis!
Érthetetlen: egymilliárdos támogatást ad Orbán egy energiaital-gyártónak!
Beteg kisfiát nevelő anyukát tesznek utcára devizahitele miatt!
Altatás várt rá, de élni akar! - minden megosztás számít Dáriusznak!
Merkel: együttes erővel kell fellépni a nacionalizmus ellen!
A külföldi sajtó szerint színjáték hogy Orbán fapados járattal repült!
Orbán nem ad tájékoztatást oroszországi útjáról! - magánútnak minősítik!
Szép csendben kihalnak az oroszlánok!
Tarthatatlan a rendőrség helyzete: óriási létszámhiány és leterheltség!
A kormány elköltött 10 milliárdot a nyugdíjalapból de szerintük nincs miért aggódni!
Razzia: egy nap alatt 189 embert vágott sittre a rendőrség!
A románokat nem érdekli a magyar rendőrség: ismét bepróbálkoztak!
Gyönyörű: zöldbe öltözött hajmáskéri vasútállomás!
Tátva maradt mindenki szája, olyat úszott Hosszú Katinka a vizes VB-n!
Iszonyat jófej volt a rajongójával Keanu Reeves!
Hihetetlen mértékben nőtt a sörfogyasztás itthon!
Mindenki kiakadt: elhajította a macskát videózás közben!
Nem sikerült kiirtani a szuperbaktériumot a fehérvári csapat 14 milliárdos stadionjában!
Kevés a termés: méregdrága lehet az alma!
Finnország: levegőből csináltak élelmiszert!
Veszélyben az Akropolisz a görögországi földrengés miatt!
Óriási illegális gyorsulási versenyre csaptak le a magyar rendőrök!
A pozsonyi polgármester vezeti a Pride-ot!
Két oroszországi atomerőművet állítottak le hibák miatt!
Orbán: 3 hetes szabadság jár a kormánynak mert elfáradtak!
Ismét több kilométeres dugó van az M7-esen a Balaton felé!
Annyira lepusztult volt a Club Aliga, hogy hazamentek a nagycsaládos üdülésről!
Akkora forróság van az USA-ban, hogy a parkoló autóban sütöttek süteményt!
Huszonegyedik alkalomra sikerült jogsit szereznie! - viccesen szomorú!
Ilyet még nem láttál: egy medve ült az autóban!
Szobon 15 éve facsemetével köszöntik az újszülötteket!
Thort ábrázoló hamis személyivel akartak füvet rendelni!
Nézd meg az ötös lottó nyerőszámait! - lehet hogy Te nyertél!
Teljesen megsemmisült a Suzukinak csapódott motor!
Minden megosztás számít! - gazdája a kórházban hagyta!
Felvették a 4 milliós hitelt, törlesztés után 21 millióval tartoznak!
A magyar állam fizeti a körözés alatt álló bűnöző perköltségét!
Első útján törte rommá autóját - kanyar fogott ki rajta!
Újra kánikula, éjszaka 25 fok is lehet!
Fehér dámszarvas sétálgat a Cserhát szívében!
Egymásra pakolt konténerekkel vezetett a Soroksári úton!
Ezrével hagyják el a rendőrök a hivatásos állományt!
Papíron rendben van az egészségügy munkaerőhelyzete!
Kövér szerint törvényt sértett Orbán, ezért megkérte, hogy módosítsa a jogszabályt!
Mentőtiszt ügyel orvos helyett!
Orbánék miatt hagyja el az országot az MTA gazdaságkutatója!
Óriási csata végén lett világbajnok Siklósi Gergely!
Orbán szerint kalandvágyból mennek el a fiatalok!
Egy holttestet találtak Vác határában!
Megvonták a márkakereskedői státuszt az ország egyik legismertebb autószalonjától!
Hat milliárdos támogatást kapott Orbántól Csíkszereda! - Mészáros mezét használja a focicsapatuk!
Erős földrengés rázta meg Athént!
Orbán kormány: 30 milliárd forintot költöttek kormányzati rendezvényekre!
A külügy megerősítette: Orbán bepróbálkozott a Norvég Alap pénzeivel Trumpnál!
Görögország: pénzt adnak annak aki szemetet fog ki a tengerből!
Nem sikerült megmenteni a tetőről lezuhant magyar munkás életét!
Fidesz: Szankciókat adunk át Von der Leyennek, elvárásaink vannak vele szemben!
Kivégezte a végrehajtót, mert az el akarta venni a házát!
Óriási torlódás az M3-as autópályán: hármas karambolnál helyszínelnek!
Figyelmeztet az amerikai légierő: az 51-es körzet megközelítése életveszélyes!
Újabb 75 milliárdot ad a kormány a vajdaság fejlesztésére!
Fényes nappal törölte a fenekét egy férfi a Deák téren!
Árván maradt gyerekek: nem mondták, hogy meghalt, bementünk és le volt takarva a feleségem!
Közvélemény: ha egy nő nem szül, akkor biztos önző! - örök vita a gyerekvállalás kérdése!
Megbízott az emberekben, de kegyetlenül utcára dobták!
Magyarországi gyerekek: sokszor még étel sem jut az asztalra!
Egy új országot hozhat létre a globális felmelegedés!
Váratlan fordulat: megnyitotta az EU a pénzcsapot!
A migráns ellenes magyar kormány, külföldi munkavállalókkal orvosolja a munkaerőhiányt!
A hőség ellenére csökkentették a közkutak vízhozamát a családok lakta utcákban!
Egyre égetőbb Magyarországon az orvoshiány!
Balaton Sound: Köcsög külföldinek neveztek és összevertek négy fiatalt!
Mészáros Lőrinc 180 millióért szereli a MÁV több száz sorompóját!
Lakott területen lövöldözhetnek a vadászok Pécsen!
Jogerősen pert vesztettek a motorosokra fegyvert fogó magyar vadászok!
Magyarországról tárgyalnak az EU miniszterei!
Hágai bíróság: Hollandia felelős 300 ember lemészárlásért!
iPhone teszt botrány: illetéktelenek férhetnek a telefonon tárolt jelszavakhoz!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva