thepost / Magyarország / Budapest / 2019.11.21
THE POST
           
21




Hivatalos: törvénytelen volt a kettős állampolgárok szavaztatása!
Ez is érdekelhet:
125 ezer magyar gyermek tengődik a nyomorban
Leszavazták a volt újpesti polgármester extra végkielégítését
Kivégezzük a Földet: megjöttek az adatok az amazonasi erdőirtás mértékéről
A Hír TV Célpont című műsora a választás után adta le riportját, amely szerint „összehangolt és szervezett hálózat szállította a fiktív magyar lakcímmel rendelkező ukrán-magyar kettős állampolgárokat Ukrajnából azokra a szabolcsi kistelepülésekre, ahol szavazhattak.”

A Célpont stábja kapcsolatba került Kilb Józseffel, az ukrajnai Tiszaújlak korábbi polgármesterével, aki a saját embereivel mintegy ezer embert szállított a Fidesznek. Kilb bevallotta, hogy megmondta a leszállított embereknek, kire kell szavazni: Tilki Attilára és a Fidesz listájára. A Hír TV szerint ő csak egy volt a sok intéző közül.

Az MSZP és a Párbeszéd lényegében beadta a választási bizottsághoz a Hír TV riportját, és kérte a jogszabálysértés megállapítását, a Fidesz eltiltását a jogsértésektől, valamint Sonkád, Fülesd, Milota, Csaholc, Kispalád, Botpalád és Zsarolyán településeken

a választás eredményének megsemmisítését és megismételt szavazás elrendelését.
Ezt a helyi választási bizottság és az NVB is elutasította. Helyben például azzal a parádés indoklással, hogy a nem kis részben rejtett kamerás felvételekkel dolgozó riport „nem tartalmazza a gépjármű forgalmi rendszámát, a vezető személyét, továbbá, hogy hány alkalommal konkrétan mely személyeket és hová, milyen céllal szállítottak”.

A Kúria úgy büntet, hogy ne fájjon
A legfelsőbb bírói fórum most döntött a felülvizsgálati kérelemről, és részben jogosnak találta azt. A Kúria kimondta, hogy az országgyűlési választások napján

„az ukrán-magyar határ mentén a kettős állampolgárok szavazásra történő szervezett szállítása... törvénysértő volt.”
A Kúria nem vizsgálta a bizonyítékként bemutatott videó hitele

sségét, de megállapította, hogy azt a Nemzeti Választási Bizottság elfogadta. A Kúria osztotta az NVB érvelését, hogy a telefonbeszélgetésben elhangzottakból nem állapítható meg hitelt érdemlő módon, hogy ki a beszélő, milyen járművekkel történik a szállítás és értelmezhetetlen az egyik helyiségből a másikba történő továbbszállításra vonatkozó, valamint a beregszászi szavazás kapcsán elhangzott beszélgetés.

De a Kúria szerint ezek a helyesen rögzített tények és körülmények „nem támasztották alá azt a következtetést – sem tényszerűen, sem logikailag - hogy a videofelvétel a jogsértés megállapítására nem alkalmas.” Ha a videót hitelesnek fogadjuk el, érvel a Kúria, akkor az „azt mindenképpen bizonyítja”, hogy az országgyűlési választás napján szavazati joggal rendelkező választópolgárokat egyes szavazókörökbe szállítottak. „A szállítás szervezettségéhez sem fért kétség” - tette hozzá a bíróság.

A Kúria tehát egyetért az ellenzéki pártok beadványával abban, hogy

a szavazásra történő szervezett szállítás, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme is megvalósult, ami a választás tisztaságának megsértésére alkalmas cselekmény.
Gyakorlati következménye viszont ennek a döntésnek nem nagyon lesz, mert a Kúria szerint kellő bizonyítottság hiányában a Fideszt nem lehet eltiltani a jogsértéstől, és

a szavazás megismétlésének elrendeléséhez szintén nincs elég bizonyíték,
az alapelvek sérelme pedig önmagában nem elég ehhez.

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Damu Rolandot letiltották!
Súlyos sérülések: Alkalmazottait veszélyeztette egy zalai agrármérnök
Mentőhelikopterrel szállították kórházba a 3 éves gyereket -csobánkai horrorbaleset
Hírhez tartozó kép:
Damu Rolandot letiltották!
Súlyos sérülések: Alkalmazottait veszélyeztette egy zalai agrármérnök
Súlyos sérülések: Alkalmazottait veszélyeztette egy zalai agrármérnök
Mentőhelikopterrel szállították kórházba a 3 éves gyereket -csobánkai horrorbaleset
125 ezer magyar gyermek tengődik a nyomorban
Leszavazták a volt újpesti polgármester extra végkielégítését
Kivégezzük a Földet: megjöttek az adatok az amazonasi erdőirtás mértékéről
Állami gondozott vagy? Kapsz 1,6 milliót és helló
Este készülnek a másnapi órákra - óriási a tanárhiány
Elvesztette a türelmét az EU a magyar kormánnyal szemben
Jön a dugódíj, a dízelautókat is elkaszálják
Mentőt hívott egy nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas így lemondta
Fél évre ítéltek egy kommentelőt, aki beszólt egy Pesti Srácok-munkatársnak
Újabb emeletes vonatokat vesz a MÁV
Paks: Mészáros újabb közbeszerzést nyert egy 15 milliárdos paksi projektben - de ki számolja már
Gothár vallomása: elfogadhatatlan módon közeledett egy kolléganőjéhez
Megkegyelmez az állam Mészárosnak, de csak neki!
A Hit Gyülekezet szerint a jógázás démonidézés
Botrány a parlamentben: Jakab Péter elfoglalta a miniszterelnöki széket
Orbán: az állampolgárok nem utalnak pénzt az államadósságba, ami úgy gondolom, hogy közös érdek lenne
Mészáros Lőrinc gyára többet engedhet meg magának, mint Bige Lászlóé
Két nőt is előállítottak Borkai-ügyben - Borkait nem
A rendőrök nem folytattak teljes körű nyomozást Farkas Flórián haverjának ügyében
Kínos kérdést tettek fel Farkas Flóriánnak élőben: Flóri, hol a pénz?
Az FTC vezérigazgatójának a cége készítette az Orbán szupersztár filmet
Gyorsabban olvad a sarki jég, mint hittük - durva videó került nyílvánosságra
A velencei katasztrófa csak a kezdet
Mondtuk már: a magyar csapat nem kapott ki, csak a győzelemhez hiányzott még pár gól
Vecsés: Hős kutyák mentették meg két kislány és a nagymama életét
Több százezer forintért bérel luxuslakást Budapesten a Viking kapitánya
Fehér karácsony helyett az idei lehet minden idők legmelegebb tele
Marco Rossi : Mindenkinek fel kell fognia Magyarországon, hogy képességbeli hiányok vannak
A magyar csapat bizakodó: nem kell a múlton rágódni, előre kell nézni
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Matolcsy 100 milliárdos nyereségeket vizionál
Már 335 felett jár az euró - közben Matolcsy nyereségről beszél
A rendőrség nyomoz, de nem Borkai ügyei után, hanem a videó készítője miatt
Soros Bécsben: A korrupt Orbán-kormány el akarta pusztítani az akadémiai szabadságot
A cél, hogy semmilyen módon ne lehessen felelősségre vonni semmiért
Bankrablás Pécsen, egy idős, sánta férfit keresnek
Leszerelik a BKK sosem használt beléptetőkapuit
Novák Katalin: ismét gyermekvédelmi programot készít a kormány
Forró vízzel teli gödörbe zuhant két férfi: halálra főttek
A pénztárnál halt meg egy idős férfi Csömörön
Kamion és autók az árokban: megrázó fotó a békéscsabai halálos balesetről
Mészáros megszerezte Magyarország legnagyobb pálinkafőzőéjét
Mészárosé lett a Gödöllői Tangazdaság
Összellenzéki ellenállást szorgalmaznak Budapesten
Nagyobb a botrány a Mátrai Erőmű körül, mint elsőre gondolták
Rengeteg magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt
Óriási készültség: kiraboltak egy bankot Pécsen
Maffia, tolvaj, lakásmutyi – ezeket a szavakat blokkolta Ferencváros volt fideszes önkormányzata
Paks II.: 2029 az új cél
Orbán meglépte: a szülő kötelessége, hogy szakmát szerezzen a gyerek
Fű alatt államosítanák az MTA teljes vagyonát
Hivatalos: Velence előbb-utóbb víz alá kerül
Több mint 10 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek
Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni
Baranyi megszüntetné a Fradinak járó 70 milliós önkormányzati támogatást
Tömeggyártásba került a kábel, amellyel adatok lophatók
Több ezer éves feljegyzéseket találtak különös égi jelenségekről
Megállapodást kötött a magyar kormány és Köves Slomó
Két éve tartja vissza a minisztérium a jogerősen kiadásra ítélt felcsúti papírokat
A borravaló miatt büntették meg a népszerű éttermet! - közben állami milliárdokról hallgatnak
Orbán: emlékszem a legradikálisabb antikommunista pártra Magyarországon, ma alulról szagolják az ibolyát
Beázó tetők és lepukkant házak - már Szlovákiához képest is nyomorúságos a magyar lakáshelyzet
Tatabánya: rettegtek apjuktól a gyerekek, ezért nem mentek haza iskola után!
Egyre többen igyekeznek takarékoskodni, ehhez a bérek emelkedése segítséget ad
A magyarok átlagosan fél évre elegendő megtakarítással rendelkeznek
Megszólalt Cozma édesapja Sztojka Iván újabb letartóztatásáról
Eddig rosszul tudtad: mutatjuk hogyan számold ki a kutyusod életkorát
Lajcsi valósággal nekiugrott a bírónak - botrány a tárgyaláson
Nagyszülei halálos vonatbalesetéhez hívták helyszínelni a magyar rendőrt
400 milliárdos vagyona van Mészároséknek - ezzel a világ leggazdagabb gázszerelője lett
Illegális fakitermelésről forgatott a stáb amikor rájuk támadtak
Nébih: Higannyal és arzénnal szennyezett bébiételt hívtak vissza
Vakon követte a GPS-t a sofőr, a tengerben kötött ki
107 kiló csomagolást dob ki egy német évente
Amerika már csak ilyen: titokban maradnak Trump adóbevallásai
Hisz magában a magyar csapat: ha ők sárkányok lesznek, nekünk oroszlánokká kell válniuk
Egy 15 éves lány életét vesztette - összeomlott egy híd Franciaországban
Botrány a Puskás VIP-páholyban: pár ezer forintos jeggyel lógtak be a szurkolók
Figyelem! - mától tilos rászólni a kutyusra!
Botrány: Táskát és telefont vásároltak a hajléktalanok támogatására szánt pénzből
Pert nyert a Honvédkórház ellen a dolgozó: nem akarta, hogy honvédségi állományba vegyék
Karácsony leleplezésétől hangos a sajtó: a metrón utazott de bicikli sehol
Vajna Tímea nem tud a 13 milliárd forintos kötelezettségéről
Túl sok fájdalomcsillapítót fogyaszt a lakosság - vénykötelessé teszik Őket
Árulók, átállók, visszatérők - botrányoktól hangos az ellenzéki összefogás
Elárverezik az állami vagyonkezelő balatoni üdülőit
Várhelyi Olivért jóváhagyta az Eu
Zente anyukájának megható szavai kisfia fejlődéséről
Stadionstopot ígért Karácsony, most mégis zöld utat kaphat egy újabb aréna megépítése
Titokban csempészték ki a börtönből a Viking kapitányát – Mindenkit váratlanul ért a bejelentés
Mészáros Lőrinc alvállalkozóként építi a tram-train-vonalat
Ha egy sértett asszony egyszer beszélni kezd akkor bukik a kormány
Másfél percig küzdött a kislány a sárvári fürdőben
Hős katona volt, igaz magyar hazafi - mondta Lázár János Horthyról
Szabadon engedték a medvét amelyik tizenöt éven keresztül egy börtönben élt
Vénykötelesek lesznek a fájdalomcsillapítók
Enying: alig került szabadlábra, már újra rendőrkézen Marian Cosma egyik kegyetlen gyilkosa
Újra lekapcsolták Marian Cozma gyilkosát: borzalmas, amit a nővel tett
Döbbenetes, amit a társai műveltek a 11 éves kislánnyal egy budapesti iskolában
Újra címlapon: ezt kérte volt párjától L.L. Junior
Galambos Lajos belépett a tárgyalóterembe, ám pár perccel később távozott is
Hongkongnak vége: Tűzparancsot kaphatnak a rendőrök
Vajna Tímea egy 13 milliárdos adósságot is örökölt
Hadházy állítja, hogy egy fideszes képviselő megpróbált nyomozókat lefizetni és tanúkat befolyásolni
Újabb baleset: a villamosnak akkor van elsőbbsége ha megadják azt
Lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája
Hiába várják haza: Halálra gázolt egy embert a vonat Ecsernél
Cukorbetegeken segítenek: Otthongondozási díjra is jogosultak lehetnek
2 nap múlva egy 610 méteres aszteroida suhan el a Föld mellett
Enyhítették a férfi büntetését, aki nőkre támadt Zuglóban
Debrecen ajándékba adott 3 hektár földterületet Mészáros Lőrincéknek
Kocsis: Meg kell leckéztetnünk az ellenzéket!
Széthullóban a Fidesz: hamisítás, leemelt pénzek, belháború
Szén-monoxid szivárgás Napkoron, mentők a helyszínen
Lenyűgözte a betegeket a 190 milliárd forintért épült Szuper Kórház
Íjjal lőttek meg két kutyát Maglódon
Orbán csomag: durva illetéket készül kiszabni a kormány
Nyíregyháza: felforrósított pénzérmével égette meg osztálytársuk nyakát két kamaszfiú
Orvvadászattal gyanúsítják a fideszes polgármestert
Átnevelőtáborokat leleplező, titkos dokumentum került a New York Timeshoz
Dehidratáció miatt meghalt egy 9 hónapos csecsemő a menekülttáborban
Bizakodó a magyar csapat: A pályán akarjuk átélni az Eb-hangulatot
Óriási hatással volt a magyar válogatott tagjaira az átadott Puskás Aréna atmoszférája
Óriási hatással volt a magyar válogatott tagjaira az átadott Puskás Aréna atmoszférája
Ez olyan út kezdete, amelyen történelmet írhat a magyar válogatott
Újabb dráma az X-Faktor színpadán: tehetségkutató helyett dráma szakkőr?
Segíts egy megosztással! - Eltűnt egy ötéves kisfiú Óbudán
Az időjárás káoszba taszítja Olaszországot
Műemlék épületet bont a kormány a Várba költözés miatt
Durva frontális karambol történt Budán
Régen ha valakinek volt munkahelye, akkor az a fizetéséből meg tudott élni
Svájc: Kivonultak a parlament képviselői amikor Kövér László megjelent
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva