thepost / Magyarország / Budapest / 2019.11.14
THE POST
           
14




Máris a legelitebb egységhez tartozik Orbán Gáspár!
Ez is érdekelhet:
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács - Óriási kedvezményt kapnak Orbántól
Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak
Ezt nem fogod elhinni: ezt tudnod kell ha meccsre indulsz a Puskásba
A Magyar Honvédség elit alakulatának számít a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, ahol a szerződéses katonának bevonuló Orbán Gáspár az alapkiképzését teljesítette.

A 2017-ben létrehozott alakulatot az első világháborús hősről, a magyar ejtőernyős fegyvernem egyik megszervezőjéről, majd a második világháborúban hősi halált halt Bertalan Árpád őrnagyról nevezték el. A szolnoki dandár a Magyar Honvédség egyetlen különleges rendeltetésű szervezete. A legmodernebb fegyverzettel felszerelt dandárt azért hozták létre, hogy olyan speciális feladatokat is végre tudjon hajtani, amelyekre a hagyományos katonai alakulatok nem képesek.

Az itt szolgáló katonákat szárazföldi, légi és vízi bevetésekre, rohamlövész feladatokra is kiképzik. Egy részük búvárkiképzést is kap, így kutató-mentő műveletekben is részt tud venni. Az alakulat tagjait felkészítik kábítószer-ellenes és terrorizmus-ellenes műveletekre, túszmentésre, humanitárius segítségnyújtásra, propagandatevékenységre, biztonsági-segítségnyújtásra, különleges felderítésre. A dandárt azért hozták létre, hogy Magyarország a békefenntartó, válságkezelő műveletek mellett a NATO-doktrínákban meghatározott különleges feladatokban is szerepet tudjon vállalni.

Az alapkiképzés után nem könnyű a dandárba kerülni
Orbán Gáspár azonban még egyelőre nem tagja az elit alakulatnak. Ő áprilisban vonult be Szolnokra, ahol azt a hathetes alapkiképzést teljesítette, amit az összes többi szerződéses katonának kell az országban. Ehhez orvosi vizsgálatokon kell átesni, majd meg kell felelni a fizikai alkalmassági vizsgán, amin 3200 méter futás mellett elegendő mennyiségű fekvőtámaszt, húzódzkodást, felülést kell végezni. Az alapkiképzésen megtanítják a katonákat menetelni, megismertetik őket a legfontosabb általános katonai tudnivalókkal, éjjeli és nappali gyakorlatokon vesznek részt, megismerik a fegyverek kezelését, robbantási gyakorlaton vesznek részt, és ahogy a honvédségi toborzóportálon olvasható, "kipróbálhatják a tüzelőállások komfortját” is. Az alapkiképzés időszakában a heti szolgálatteljesítési idő legfeljebb 60 óra, a pihenőidő legalább napi 8 óra, hetente legalább 1 pihenőnapot ki kell adni.

Orbán Gáspár a június 7-i eskütétel után vált szerződéses katonává, amelyen a hátsó sorban ülve az édesapja és a nagyapja is jelen volt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a miniszterelnök fia hol kezdi meg szerződéses katonai szolgálatát, mert erről kevés információ van. Olyannyira kevés, hogy az eskütételről megjelent videót utólag törölték is a Szolnok Tv honlapjáról. A Honvédelem.hu azt írta, hogy a Szolnokon most esküt tett 22 katonát különböző helyekre vezénylik: Budapesten, Debrecenben, Szentesen, Győrben állomásozó alakulatoknál kezdik meg szolgálatukat, de olyan is lesz, aki Szolnokon marad.

Ahhoz, hogy valaki a szolnoki különleges dandár tagja lehessen, további kemény kiképzésre van szükség. Ehhez először egy nyolchetes, szakalapozó kiképzésen kell részt venni. Itt dől el, hogy az érkezőt logisztikai, támogató beosztásokra,

rohamlövésznek vagy különleges műveleti katonának találják-e alkalmasnak. A dandár honlapján is olvasható, hogy a nyolchetes kiképzés alatt sok nem megfelelő önismerettel rendelkező jelentkezőről derül ki, hogy az aktuális mentális és fizikális versenyformájuk még nem elég a dandárba kerüléshez, de később bármikor újra lehet próbálkozni.

A legnehezebb a dandáron belül a különleges műveleti katonák közé bekerülni, akiket a szakzsargonban csak "csendes profiknak" neveznek. Idén februárban tartották Szolnokon a hagyományosan csak Pitbullnak nevezett, tíznapos kiválasztó tréninget. Erre a dandár katonái mellett más helyekről is érkeztek jelentkezők. Az állóképességet próbára tévő kemény gyakorlatok mellett folyamatos alvásmegvonásokkal, fizikai és pszichikai stresszel tesztelték a jelöltek stressztűrő képességét. Aki teljesíteni tudja a magas követelményeket, az egy újabb, közel egy éves, nagyon kemény kiképzés után viselheti a zubbonyán a „Különleges Erők” felvarrót.

Megkapták az új fegyvereket
Az idei eskütételéről készült képeken is látható, hogy a katonák már a Magyar Honvédség által beszerzett, modern, cseh Bren 2-es gépkarabélyokkal álltak sorfalat. Ezeket a fegyvereket az év második felétől már teljes egészében Kiskunfélegyházán gyártják, jelenleg még csak az összeszerelés zajlik itt.

Ennél az alakulatnál rendszeresítették az USA-tól beszerzett Polaris MRZR 4 típusú homokfutókat. Ezek a páncélzat nélküli, automata váltós, ultrakönnyű taktikai járművek szinte bármilyen nehéz tereppel megbirkóznak. Azért vannak, hogy a különleges erők katonái minél gyorsabban, minél nagyobb távolságra eljussanak, de kis átalakítással két, hordágyon fekvő sebesültet is képesek szállítani. A Polaris MRZR 4-et lehet repülőn, szállítóhelikopteren is vinni vagy függeszteni, és akár ejtőernyővel is eljuttatható a terepre.

Orbán Gáspár az ELTE jogi karán végzett, de nem kezdett el jogászként dolgozni. A Mol Fehérvár, majd a felcsúti Puskás Akadémia játékosaként a profi futballal is próbálkozott, de két NB I-es mérkőzésen összesen csak 20 percet volt a pályán. 2014-ben egy kiújult sérülés miatt felhagyott a labdarúgással. Ezután a Felház nevű, keresztény-karizmatikus közösség egyik alapítójaként elsősorban egyetemista fiataloknak szervezett rendezvényeken prédikált. A Felház 2019-ben megszűnt.

A szerződéses katonák határozott időre vállalnak katonai szolgálatot, amit első alkalommal tisztesi legénységi beosztás esetén minimálisan 3 évre, tiszti és altiszti beosztás esetén 5 évre kell vállalni. Az első 3-6 hónap itt is próbaidőnek számít, ekkor mindkét fél indoklás nélkül felmondhatja a szerződést. A szerződéses katonák fizetése rendfokozattól függően nettó 150-250 ezer forint, amihez egyéb juttatások is társulnak. Munkaidejük alapból heti 40 óra, de ez a készenléti jellegű beosztásokban heti 54 óra is lehet, és hetente legalább egy pihenőnapra jogosultak.

(Borítókép: A honvédség elit alakulatának bemutatója a Honvédelmi napon 2019. április 4-én. Fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hivatalos: Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden bírósági eljárás alól
Íme az utóbbi évtizedek legnagyobb heroinfogása Magyarországon
Hírhez tartozó kép:
Hivatalos: Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden bírósági eljárás alól
Könyörgött a bírónak az ISIS-tagsággal vádolt férfi, hogy ne végezzék ki
Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét
Két ember is meghalt Velencében az árvíz miatt
Elfogták az M5-ösön lövöldöző román álrendőrt
Újabb kilenc évig lehet eltussolni a kínos ügyeket
Másfél milliárd forinttal többe kerül a legújabb sportközpont mint korábban számolták
Fizetésmegvonás járhat a rendbontó képviselőknek
A világ leggazdagabb gázszerelője és a százmilliárdos osztalék esete
Százmilliárd forint osztalék ütötte a NER-oligarchák markát
Eljárást indított a rendőrség a brutálisan megvert nő ügyében
Elfogadta a gigantikus brüsszeli büntetést a magyar kormány
A kormány bölcsődeprogramja: 70 ezer gyerek maradt férőhely nélkül
Rekord profitot termel a multi, de a kormány így is hozzájuk vágott 1,8 milliárdot
Hivatalos: védelmet kért Orbán magának és az egész családjának
Lazíts: csak 10 perc munka, 20 perc sütés ez a meggyes csoda
KDNP: a szülők felelősek, hogy szakmát szerezzen a gyerekük
Erdogan Washingtonba megy, de összesen csak egy háztömböt zártak le miatta
Egy orosz férfi felcsempészte duci macskáját a repülőre
A magyar szülők szerint sok sebből vérzik a nyelvoktatás
Újra megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás reformjával
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Eddig kétszáz elefánttal végzett a hónapok óta tartó szárazság
Elhúzódó rakétaháborúra számít Izrael
18 millió forinttal húzták le csalók a pécsi önkormányzatot
Hatalmasat villant egy meteor az égbolton
Szikszó: Baseballütővel vert egy közútkezelőt egy kamionos
Óriási a különbség az áruházláncok bérezése között
Négy hálószobás, két fürdőszobás lesz Kövér új rezidenciája
Címlapokon az Orbán elleni merényletes műsor
Farkas Flórián havi 1,2 millió forint fizetést vesz fel, és egy belvárosi irodát is bérelnek neki
Farkas Flórián: a sikereim fájnak az ellenzéknek, ezért támadnak
Harsányi szerint nincs olyan férfi a Földön, aki minden nap tiszta alsónadrágot hord
Nagy a baj Orbánnal – állítja a pszichológus
Százmilliárdokat fizetünk vissza a szabálytalan EU-s ügyek miatt
Az Elios bevételeinek 84,5 százalékát uniós forrásokból szerezte
Tiborcz két balatoni szállodát tett magáévá
A Fidesz ilyen mélyre még nem süllyedt: a rohadék zabál
Ennyire brutális támadást nő ellen még nem követtek el
Tömegbaleset Táplánszentkeresztnél nyolcan sérültek meg
Közel tízmillióért szállították el az autókat, amik útban voltak Erdogannak
Fidesz a szavazásokról: el kellett volna magyarázni, hogy Mészáros nem lop, hanem csak szerencsésen versenyez
Kisfiút rabolt ki egy férfi Ózdon
Az Iszlám Állam három terroristáját fogták el Németországban
Karácsony Gergely a stadionépítésekről: Nem fogok ellene menni, de nem is támogatom
Karácsony Gergely : emberek halnak meg
Kálmán Olga: a DK politikusa vagyok
Ötvenegy óvodást öntött le marólúggal egy férfi
Pokorni egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról
Többmilliós szabadságmegváltással távozik a Fideszes polgármester
Terápiás kucu nyugtatja az utasokat a repülőtéren
Magyarország szégyenlistája: 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt
A szülő felelősségévé tenné a KDNP, hogy szakmát szerezzen a gyerek
Hihetetlen sikereket és rekordokat jelentett be Szijjártó Péter
Segíts egy megosztással: szerető gazdit keres Vuki
Ödön a bika megmenekült a vágóhídtól
Segíts egy megosztással! - édesanyja kér segítséget egy beteg lánynak
Kósa édesanyjának sertéstelepe BMW-ket lízingel
Na most van baj: az EU-s óriásbüntetések megérkeztek
Hétmillió forintra váltja a megmaradt szabadságát a leköszönő fideszes polgármester
Rendelt egy teát a Mekiben, mentőt kellett hívni hozzá
Egymást bírságolják az állami szervek, csak azért, nehogy megtudjuk, hova lett 30 milliárd forint
Két személyszállító vonat ütközött, rengetegen meghaltak
Sosem bocsátok meg a gyámhatóságnak - eltemetik a szekérbalesetben elhunyt kislányokat
Rendőrt hívtak a szomszédok - egymással ordibált L.L Junior és volt párja
Orbán: A Fidesz nem gyengült
Ismét fotó készült az állatról, ami úgy néz ki, mint egy szarvas és egy egér keveréke
Mészárosék Mátrai Erőműve hirtelen állami kézbe kerül
50 km/h-val sem ment a férfi ki elgázolta L. L. Junior kisfiát
A vasárnapi nyitvatartás korlátozására kérik Karácsony Gergelyt
Létszámstop lépett életbe az egészségügyben
Elloptak egy győri érmegyűjteményt, hamisítványokat állítottak ki
Bayer Zsolték szerint: Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett
Háborús készültség: Tel-Aviv hadban áll
Terjed az interneten az a nyílt levél amit egy tanár írt
Baranyi a Kétfarkú Kutya Pártból választotta az egyik alpolgármesterét
Betolakodott a Merkúr a Nap elé
A Pesti Srácok a végrehajtás hírére villámgyorsan elutalta az 5 milliót
Gyorsan terjed a kínai emberarcú halas felvétel
Momentum: Ne büntetett előéletű emberek világítsák át az önkormányzatokat
Szekszárdi Fidesz: Aki a csorda után megy, mindig sza*ros füvet legel
A német autóipar magával rántja a magyar gazdaságot is
Pócs János: padlóra kerültem
Horn Gyula fia nekiesett Kövér Lászlónak
Beperlik Kövér Lászlót, azért amit az újságírókkal csinál az Országházban
A Miniszterelnökség államtitkára szerint a sajtószabadság \"köszöni szépen, jól van\"
Hivatalos: A nők ugyanolyan jók matematikából, mint a férfiak
Még mindig katasztrofális a Takarékbank rendszere
Fizetőssé tették a Mikulást egy luxusáruházban
A saját testvére ejthette teherbe a 10 éves kislányt
A zebrán gázolták halálra a magyar színészt
Videón a professzor, aki tanítványa maradványait a folyóba dobta
Drágább a kaja a Vörösmarty téri vásárban, mint a Hiltonban
Hazakajakozott Norvégiából a magyar férfi
Kína, Banglades, Törökország – külföldi szagú a magyar 2Rule
Két tűz közé kerülhet Várhelyi Olivér
Balatonföldvár: A lakosság nem akarja, a város viszont ismét megpróbálja megépíteni a kikötőt
Nem fizetett a Pesti Srácok, végrehajtást kértek ellenük
Autóval vitték a szavazókat a megismételt választáson is
Jakab Péter: itt az újabb narancsos bukta
Bezár Németországban az egyik legmodernebb robottechnológiával termelő üzem
Több pénzt kapnak a nyugdíjasok, persze nem mind
Tüntetést szervez a Párbeszéd a fakivágások ellen
Nézed a TV-t az emeleten majd becsapódik melléd egy Porsche
Mindenkit megrázott a 11 éves Dani ügye
Dzsudzsákék bemutatták a válogatott új mezét
Új történelem: a törökök nem hódítók voltak 150 évig, hanem barátok
Megtörténhet a csoda Olivérrel
Orbán sem gondolhatja komolyan, hogy Erdoğan megoldja a menekültkérdést
Orbán nem alkoholista, Ő Nemzeti Italozó
Szerb Opel hajtott patakmederbe Szombathelyen
Pócs János állítólag megfenyegetett és megütött egy választópolgárt
Ledarált iratokkal teli zsákokat talált a megválasztott ellenzéki polgármester
12 mérföldet sétált ez a cica hogy haza jusson, de a gazdijának már nem kellett
Segíts egy megosztással! - az egész ország Krisztiánt keresi
Részegnek tűnő férfi okozott balesetet
Egész Európát megvárakoztatta Erdogan és Orbán találkozója
Vonat szakította darabokra a taxit vasárnap este
Kínai, török és bangladesi Mészáros 2rule-ja
Hatalmas olajmezőt fedeztek fel Irán alatt
Fábry: a Fidesz vegyen vissza az arcából
Megismételt választások: felmosták a Fidesszel a padlót
Kigyulladt egy ukrán utasszállító futóműve
Amerikai üzent a törököknek: A NATO-ban nincs helyük orosz fegyverrendszereknek
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva