thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.16
THE POST




           
16
A fák beszélgetnek, számolnak, éreznek!
Ez is érdekelhet:
Segíts egy megosztással: hiába várták haza a kis Lilit!
Segíts egy megosztással! - Egyszerre tűnt el ez a három kislány!
Inkább hagynám, hogy állatokat engedjenek repülőre, minthogy gyerekeket!
2016 elején egy Peter Wohlleben nevű német erdész kalauzolta a New York Times újságíróját az általa gondozott erdőben. Némi csendes séta után Wohlleben megtalálta, amit keresett: két, egymáshoz közel növő, hatalmas bükkfát.

„Ezek a fák barátok”
– mondta az újságírónak, és a fák koronájára mutatva elmagyarázta, hogy a két bükk nem növeszt egymás felé vaskos ágakat, nehogy elvegyék egymástól a fényt, és hogy az ilyen fabarátságok gyakran olyan erősek, hogy ha az egyik fát kivágják, a másik is hamar elpusztul.

A New York Times munkatársa azért kereste meg Wohllebent, mert az erdész 2015-ben írt egy könyvet, ami hónapokig vezette a német sikerlistákat, majd több nyelvre lefordítva, bevette a nemzetközi könyvpiacot is. A könyv arról szól, amihez Wohlleben a legjobban ért, és aminek megismerésére az életét tette fel:

a fákról és az erdőről.
A 21. század elejére az emberiség több mint fele városlakó lett, a városlakók többsége pedig egyre távolabb kerül a természettől: számítógépek monitorjai előtt ülve vágyakozunk a szabadba. Éppen ezért egyre jobban teljesítenek a könyvpiacon a természetről szóló könyvek, amilyen Wohlleben A fák titkos élete című kötete is.



A német erdész fő állítása pedig önmagában is megkapó: azt mondja, a fák beszélgetnek egymással az erdők alatt húzódó, gyökerekből és gombafonalakból álló hálózaton keresztül. De a fák antropomorfizálása nem áll meg itt, Wohlleben szerint a fák szülőként törődnek az utódaikkal, barátságokat, szövetségeket kötnek, harcolnak a számukra nem kívánatos fajokkal szemben, fájdalmat éreznek, tanulnak és tudnak számolni is.

A vicc az, hogy amit az erdész leír, annak valóban van tudományos alapja, és a kutatási eredményeket alátámasztják Wohlleben saját megfigyelései is. Az a néhány biológus, aki kritizálta a könyvet, csak azt hozta fel, hogy az író túlságosan az emberhez és állatokhoz hasonló élőlényekként írja le a fákat. Mert az erdők alatti, gyökerekből és gombafonalakból álló erdei interneten valóban jelzéseket küldenek egymásnak a fák, csak míg az erdész ezt beszélgetésnek nevezi, az utód tápanyaggal való ellátását pedig szülői gondoskodásnak, a biológusok nem mennek ennyire messzire.

Abban azonban Wohllebennek mindenképp igaza van, hogy az egyszerű olvasóhoz az ő szóhasználata jelenti a kulcsot: a The Hidden Life of Trees sokkal szórakoztatóbb és érthetőbb olvasmány, mint akár egy gimnáziumi biológiatankönyv, még ha mindkettő a fákról is szól.

A fák viselkedésének bemutatása és már-már megszemélyesítésbe hajló leírásuk követhetőbbé teszi a fajták közötti különbségtételt is, Wohlleben világában a mindig összetartó bükkök a jégkorszak óta bevették szinte egész Európát, és mindenhol, ahová csak eljutnak, kíméletlenül leszámolnak más fafajtákkal. A bükk stratégiájának kulcsa, hogy nagyon-nagyon kevés fényt enged maga alá. Ez két dolgot jelent:

a bükk alatt csak a legkisebb fényigényű növények élnek meg, és
a fiatal bükkök egészen jól elvannak más, több fényt áteresztő fák koronái alatt is.
Ha pedig a fiatal bükk elérkezettnek látja az időt, rákapcsol és túlnövi a fát, ami alatt nőtt, majd a koronájával megfosztja az életet adó fénytől.

De persze a bükköknek is megvan a gyenge pontjuk: nagyon szociálisak és csak erdőben, a fajtársaik közt érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben a tölgyek jobban elvannak kisebb csoportokban vagy akár egyedül is.

A tölgyeknél sokkal jobban kedvelik az egyedüllétet a fűzfák és a nyárfák, amik kifejezetten arra játszanak, hogy a magjuk minél messzebbre jusson az anyafától. Ezek a fák az erdő védelme nélkül is képesek a túlélésre, ez teszi őket úttörőkké az erdők természetes terjeszkedésében. Egy bükkfa például nagy gondban lenne, ha csak úgy, valami füves pusztán kellene kinőnie, de nyárfák alatt akár lehet is esélye.

/>Wohlleben bemutatja azt is, hogyan gondoskodnak a fák az utódaikról. Azt írja, hogy egy fiatal fa semmi mást sem szeretne annyira, mint turbófokozatban fotoszintetizálni, és folyamatosan növekedni. Ezt azonban nem teheti meg, amíg az anyja föléje tornyosul. Ezekben a korai évtizedekben az öreg fa a föld alatti hálózaton keresztül látja el táplálékkal az utódait, amik így olyan szilárd és tartós törzset növesztenek, mintha akadály nélkül jutna hozzájuk a napfény. Az erdőben a fiatalok esélye csak akkor jön el, ha akár 400-500 éves anyjuk annyira megöregszik, hogy már nem tudja tartani a koronáját, és ledől. Ekkor a ledőlés után életben maradt fiatalokra is jut napfény, akik végre elkezdhetnek növekedni.

A könyv szerint a mai erdőgazdálkodással éppen az a probléma, hogy figyelmen kívül hagyja, milyen is egy igazi erdő. Manapság a telepített erdők szinte minden esetben egyetlen fajta fából állnak, ez pedig általában rontja az erdő ellenálló-képességét. Az, hogy a fákat egymástól távolra telepítik, gátolja, hogy kapcsolatba léphessenek egymással, holott erre több fafajnak is bizonyítottan igénye van, a fő probléma pedig az, hogy a fakereskedők nem hagyják megöregedni az erdőket.

Mivel a telepített erdők fái növekedéskor nem kapnak árnyékot, nagyon gyorsan nőnek, de a törzsük nem lesz eléggé ellenálló. Nem véletlen, hogy a komoly viharkárok szinte mindig telepített erdőkben keletkeznek. Ráadásul a telepített erdők fáit maximum 80 éves korukban már kivágják.

Emberi években számolva ez érthető is, hiszen 80 év már szép kor egy embernek. A fák azonban sokkal lassabban élik az életüket, és megfelelő körülmények között, erdőben egy bükk például 400-500 évig is elélhet. A 80 éves kor Wohlleben szerint a fáknál még gyerekkor, nem véletlen, hogy egy évszázadok óta érintetlen erdőben egy 80 éves fa gyakran alig magasabb 2-3 méternél. A telepített erdők 80 éves fái ehhez képest viszont már kitermelhető szálfák. Wohlleben éppen ezért hasonlítja ezeket a fákat a húsukért tenyésztett állatokhoz.

A mesterségesen telepített, fiatalabb erdőkben gyakran a fák sem érzik magukat túl jól, és kényelmetlenségüket jelzik is egymásnak. A könyvben is idézett kutatások szerint pedig lehetséges, hogy az ember is érzi ezt: minél öregebb és minél egészségesebb egy erdő, annál jobb benne az emberek közérzete, és annál nyugodtabbak a túrázók: a pulzusuk kiegyenlítődik, a vérnyomásuk lecsökken.

Wohlleben szerint az erdők tanulmányozása az egész mezőgazdaságnak hasznos lehet, az pedig egészen biztos, hogy Európában több lehetőséget kellene hagynunk a telepített erdőknek is, hogy megöregedjenek. Egy öreg erdő nem feltétlenül jelent kevesebb faanyagot sem, ha a fák jól érzik magukat, jobban nőnek, akár 200-300 éves korukban is, így a fára hajtó erdészetek is jobban járhatnának.

Még azzal sem rontottunk el semmit, hogy Európa szinte összes több száz éve érintetlen erdőségét már kivágtuk, hiszen öreg erdő akár egy néhány évtizede telepített erdőből is lehet, a fákat egyszerűen csak békén kell hagyni, a természet végezni fogja a dolgát, csak nagyon-nagyon lassan. A fák ráadásul nagyon jól alkalmazkodnak, sőt még tanulni is képesek: ha például egy fának egész életében sok víz áll rendelkezésére, és dőzsöl, de egy aszályos nyáron hirtelen elfogy a víz, a fa ezt meg fogja jegyezni, és később minden évben sokkal takarékosabb lesz a vízzel, mint korábban.

A The Hidden Life of Trees elolvasása után az ember úgy érzi, fontos dolgokat tudott meg a körülötte lévő világról, és minden fejezet újabb mindennapi jelenséget tesz érthetővé a biológia iránt amúgy nem érdeklődő olvasó számára. Wohlleben nem azt akarja, hogy az emberek hagyják békén a fákat, az erdész szerint az emberi civilizáció alapja, hogy más élőlényeket használunk a túlélésünk és fejlődésünk érdekében, és ezzel semmi baj nincsen. Az viszont elvárható, hogy minél többet tudjunk ezekről az élőlényekről, minél tisztességesebben bánjunk velük, és hogy ne pazaroljuk a tőlük kapott erőforrásokat.

Vagy ahogy az erdész-író az interjúiban rámutat:

meg kell értenünk, hogy annak ellenére, amit az elmúlt évtizedekben tanultunk, a természet nem valamiféle személytelen gép.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Szabadult az olaszliszkai lincselés másik elkövetője is!
Figyelem, az ALDI termék visszahívása lehet, hogy Téged is érint!
Összetört a Gáspár család: elárverezi a NAV az ékszereiket!
Hírhez tartozó kép:
Vona kedvencét Hadházy látta el - Egy beteg cica hozta össze a régi ellenfeleket
Megint baleset: két autó ütközött a 14. kerületben !
Megint baleset: két autó ütközött a 14. kerületben !
Mi történik az országban? - mellkason szúrta férjét egy mátraverebélyi nő!
Hajninak egy százalék esélyt adtak: Megtette első lépéseit a balesetben lebénult lány
Jófogáson árulják a választási rezsiutalványokat!
Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot
Trócsányit verik Orbán helyett
Napok óta lángol ötszáz körbála Fejér megyében
Elkezdődött a fűtési szezon Budapesten
Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer!
A sínek mellett ült az elkeseredettt férfi, amikor a rendőr rátalált
Görögország: Újabb erdőtüzek keletkeztek Athén közelében
Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatást!
Autószállító tréler karambolozott az M0-son
Forradalmi ellenállásra szólított fel mindenkit Matteo Salvini
A Vöröskereszt nevével visszaélve próbálkoznak a csalók
Egy budapesti lépcsőházba berántva próbált megerő*akolni egy nőt a képen látható férfi!
Még mindig faxot használnak a magyarországi kórházakban!
Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen
Forgalommal szembehajtva próbálta elkerülni a dugót egy autós az M5-ösön
Farkas Flórián ismét nyeregben érezheti magát
Új céget alapított Mészáros Lőrinc felesége!
Lévai Anikó Orbánnak: Ne kockáztass!
Kunetz: Orbán fejében nincsen benne az egészségügy
22 milliárd forintos gázhálózati munkát nyert el Mészáros Lőrinc!
Rengeteg pénzt hagytak a nyaralók Mészáros Lőrinc szállodáiban
Segíts egy megosztással: a rendőrség keresi a 16 éves eltűnt kislányt!
Halálra gázolt egy embert a vonat Székesfehérvárnál
Jövő héten hidegfront érkezik: zápor, zivatar, sőt talajmenti fagy sem kizárt !
A nagyszülők szerint, nem az anyja verte agyon a 11 hónapos Hannát
MÁV: Gázolás miatt késnek a vonatok!
Portugália és Luxemburg is vesz át menekülteket
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
1 milliárd dollárt csatornázott ki külföldi számlákra a Sackler család
Pénzbüntetésre ítélték az érdi polgármestert, jogszerűtlenül buzdította a szavazókat, voksoljanak a Fideszre.
Matolcsy megígérte, hogy még évtizedekig tart az új magyar aranykor
Megkezdődött a Móricz tér kiürítése bomba hatástalanítása miatt!
Levágta barátja nemi szervét egy nyíregyházi férfi
NVI botrány: Fejlesztési hiba miatt voltak adateltérések a választási oldalon!
Sas József felesége: Jóska teste szinte magatehetetlen
Gyilkos árvizek tarolták le a Spanyolországot: öten meghaltak, mindent vitt a hömpölygő ár!
Halálos tragédia: darabokra szakadt az autó az M5-ös autópályán!
Harminc év börtönt kapott egy katolikus pap aki túlságosan szerette a gyerekeket!
Orbán szókészletében megjelent a magasabb rendű élet
Az áramipar rejtett titka: A szén-dioxidnál 23500-szor durvábban melegítő szintetikus gáz
A Fidesz megint összekeverte magát Karácsony Gergellyel
Felavatta és megszenteltette Zalaegerszeg fideszes képviselője a képen látható földutat!
Tarlós: Az ellenzékiek csak provokálnak az adatkezelési ügyekkel!
Nagykállóban lenne képviselő Orosz Mihály Zoltán
Kanadában nem engedélyezik azokat az építkezéseket, amelyek miatt elszállhatnának a lakbérek!
Az új olasz kormány engedi, hogy kikössenek a menekülteket szállító hajók
Három magyar férfi támadt egy külföldi nőre Budapesten
Megerősítették: megölték Oszama bin Laden fiát
Budapest: ellenzéki polgármesterjelöltek léptek szövetségre!
Összehangolt közúti ellenőrzés kezdődik! - felejtse el a mobilját vezetés közben!
Mindene odalett egy háromgyermekes családnak! - leégett a házuk
Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás áldozata lett!
Nem tudom, hogy hol alszom a gyerekeimmel! - kilakoltatás: 18 millióból lett 76 millió!
Utcára tették, most gazdit keres! - segíts egy megosztással!
Az utcán hagyott kutya 7 napot várt az út szélén, csak azért, mert a gazdája azt mondta neki, hogy ülj!
Orbán: Nálunk nem meghatározó a korrupció!
Budapesti hotelből tűnt el egy idős bácsi, keresi a rendőrség
Újabb olaszliszkai lincselő kap milliókat a magyar államtól! - eddig csak a sértett család nem kapott pénzt!
Kampányháború: Megtámadták Tordai Bencét a Tarlós-balhé után !
Megtelt az utca a Pikó András mellett tüntetőkkel
Milliárdokat kaphatott Hernádi Zsolt az államtól egy esztergomi hotelre, a pénzt adó szervnél dolgozó unokaöccse lett a Fidesz helyi polgármesterjelöltje
Összekapta magát a forint! - az euró egészen 331 forintig csökkent a reggeli 332 forintról!
Mindenki aludt a kigyulladt hajón, amelyen 34 ember lelte halálát!
Nekiment Tarlósnak az értelmi fogyatékosok érdekvédelmi szövetsége! - a vitában érvelni illik, nem fogyatékosozni!
Nem azért ad 54 ezer forintos juttatást a kormány a közmunkásoknak, mert kampány van
Zuglói tragédia: Beszippanthatta a tehervonat alá a menetszél a peronon álló nőt!
Botlatókövet kapott Rejtő Jenő
Káosz Budafokon: Több esetben nem volt orvos az ügyeleten
A CEU ezután is a szabadságot képviseli majd Budapesten!
Orbán beszállt a választási kampányba!
Nem léphet be a KDNP-be a volt MSZP-s polgármester
Karácsony a megafonos vitáról: Nem láttam a videót, de ismerem a főpolgármester stílusát!
A svájci rendőrség nyomoz egy Magyarországon köddé vált cég után!
A háború semmi ahhoz képest, amikor gazdaságpolitikusok ugranak egymásnak!
Reagált Puzsér feljelentésére Berki Krisztián
Meghalt az a férfi, akit a saját autója gázolt el a XX. kerületben
Rosszul lett, majd meghalt az egykori parlamenti képviselő
Lombik botrány: ázsiai gyereke született a fehér párnak!
A kormány biztos kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon!
Hivatalos: Az ukrán nyugdíjasok is megkapják a magyar rezsiutalványt!
Elhalasztotta a Hankook a gyár bővítést!
Bayer nem kért bocsánatot, így hivatalosan is vádlott lett!
Tarlós pista bácsi megint fát ültet!
Kihallgatta a rendőrség az egyik józsefvárosi képviselőjelöltet
Trumpon nevet mindenki: szerinte az energiatakarékos izzók miatt tűnik narancssárgának az arca
Mutatjuk kit állított Orbán az uniós ezermilliárdok szétosztásának élére
Több százan tüntettek Pikó András mellett Józsefvárosban!
Száz óriásplakáthelyet kapott az ellenzék a fővárosban
Meghalt Konrád György
Konrád György: Aki egyszer uralomra kerül, mindenféle trükkel azon van, hogy ott maradjon
Nagy baj van Trócsányi jelölésével! - Manfred Weber szerint sok még a kérdés
Rekord büntetést vállalt be Orbán, így újra ömlik az EU-pénz Magyarországra!
Óriási bajban van az autóipar: tömegesen szűnhetnek meg a munkahelyek!
Orbán: nem lesz elég az első családvédelmi akció, még két terv van a fejemben !
Hiába várják haza - Fiatal lányt gázolt halálra a vonat Zuglóban!
Örülhet a Telekom, óriási bajban van a Digi!
Rekord összegű EU-s pénz érkezett a nyár végén!
Nem vicc! - Egy magyar tudós megvizsgálta, mekkora nyomással szar*nak a pingvinek!
A kormányhivatal vezető munkatársát rúgták ki, miután benézték a trágyaszagról szóló álhírt!
A mostani diáksztrájk nem rengeti meg az országot
Lépett az ügyészség: Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanügyekben!
Befalazott emberi csontokat találtak egy budapesti ház pincéjében
Electrolux leépítés: Néma csendben vették tudomásul, hogy kirúgják őket!
92 éves polgármesterjelölt is indult az önkormányzati választáson
Rogán Cecília hatalmas házat bérel Sarka Katáéktól!
Nem tudták megmenteni a közlekedési balesetben megsérült nőt!
Ezért ő a legjobb: itt van a videó Hosszú Katinka kegyetlen edzéséről
Kigyulladt egy kamion az M0-ás autóúton!
Orbán szerint Trócsányi egyetlen hibája hogy rossz helyről jött, mert hát magyar!
Tárgyalási botrány: A meggyilkolt kislány rokonait már az épületbe sem engedték be!
Drograzzia: Három megyében egyszerre csaptak le a rendőrök!
Mindkét szülő külföldi, a gyereknek viszont magyarul is el kell boldogulnia!
Elfogultságra hivatkozva visszaléptek a Czeglédy-ügy bírói, elmarad a tárgyalás!
Tarlós kiakadt: Mit orbánviktorozik maga, beteg? Tényleg? Menjen el az orvoshoz!
Tarlós Karácsony emberének: Miért ilyen paraszt, hogy belevág a mondatomba?
Zuglói fideszesek szerint Karácsony még lopni se tud magának
Orbán: A kormánnyal harcolni akaró polgármester alkalmatlan
Vizsgálat indult: Több helyen felvetődött a gyanúja, hogy a választások ajánlóívein szereplő adatokat jogosulatlanul kezelték
Szijjártó szerint csak hisztiznek a Szlovákok!
Alföldi a szabadság elleni támadást lát Pikó kampányközpontjában tartott házkutatásban!
Bayer Zsolt nem kér bocsánatot Nagy Blankától!
Pénzbüntetéssel megúszták a mentők autóit megrongáló külföldiek!
Az év egyik legjobb magyar dokumentumfilmje
A közmunkásokkal vitették ki a Fidesz szórólapjait!
Balhé a vonaton: Az Allahu akbar-t kiáltó, fenyegetőző férfit a rendőrök várták Budapesten!
Tarlós: önálló ember vagyok haver!
Sokkal többen menekülnek el szélsőséges időjárás miatt, mint a fegyveres konfliktusok elől !
Országos sztrájkba hívták a diákokat mára!
Orbán: Onnan lehet megismerni a korrupciótól szenvedő országokat, hogy nem fejlődnek, hiszen ellopják a pénzt!
Orbán: Ha én vagyok az oka valaminek, de nem akarom, hogy engem nevezzenek meg felelősnek, másra kell mutatnom
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva