thepost / Magyarország / Budapest / 2019.06.26
THE POST




           
26
Részeg BMW-s gázolta el a magyar édesapát!
Ez is érdekelhet:
Bilincsben vitték el a Pesten őrjöngő szlovák kamionsofőrt!
Egy gyerek is megsérült az M1-es-en történt balesetben!
Árokba csapódott a BMW-s Vas megyében! - az autóból nem sok maradt!
Mindössze harminc perc leforgása alatt három kerékpáros-gázolás történt Romániában, Arad megyében - írta a Maszol. Egy biciklis a helyszínen, egy másik a kórházban vesztette életét, a harmadik megsérült.

Az egyik baleset Öthalom és Újpanád között történt. Itt egy nagy sebességgel közlekedő, részeg gépkocsivezető előzés közben autójával elgázolt egy 26 és egy 46 éves kerékpárost. Előbbi kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, utóbbi - egy 11 gyermekes, öthalmi édesapa - azonban meghalt az ütközésben.

A specialarad.ro szerint a 46 éves férfit gyakorlatilag lefejezte a gépkocsi. A balesetet okozó 31 éves, aradi sofőrt megszon

dáztatták, és kiderült, hogy alkohol befolyása alatt vezetett.

Eljárás indult ellene gondatlanságból elkövetett emberölés és ittas vezetés miatt.

Kevesebb mint harminc perccel korábban Borosjenő közelében is elgázoltak egy kerékpárost. A biciklist, egy 72 éves férfit helikopterrel szállították az aradi kórház sürgősségi osztályára, válságos állapotban. Az áldozat utóbb belehalt a sérüléseibe.

Ebben a balesetben a személyautó sofőrje is súlyosan megsérült, a jármű ugyanis az árokba csúszott, a férfit feszítő-vágóval szabadítottak ki a roncsok közül, majd az aradi kórházba vitték. A sofőrnek nem volt jogosítványa.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Közúti ellenőrzések jönnek: nagyon megbüntethetnek, ha ez nincs a kocsidban!
Ha indulsz a balcsira ezt tudnod kell!
A mai naptól vonattal is leugorhatunk az adriai tengerpartra!
Hírhez tartozó kép:
A gyerekek szerint kötelességünk kifizetni az összes számlát a szülőknek 30 éves korig!
Pár éve a házuk égett le, most meghalt a kislány a MOM-tűzben!
Pár éve a házuk égett le, most meghalt a kislány a MOM-tűzben!
Nem sokáig bírják már: ötmillióan állnak sorba vízért Indiában egyetlen városban!
Trump Irán teljes elpusztításáról beszélt!
Nem bírta a fájdalmat, amputáltatta a kezeit!
Felfelé buktatná a kormány Handó Tündét!
Az eldobható pelenkák is tiltólistára kerülnek!
Felmentették Budapesten a gyilkost, azért gyilkolt mert sátánnak nézte az áldozatát!
Újabb román szerelvényt kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Nagy üzemben futtatták a lányokat Pakson: egy család állat a szervezet mögött!
Falusi csok: van, ahol egymillió forint egy négyzetméter!
Az állásába kerülhet a járőrnek hogy szabálytalan előzésen kapták!
Hamis hírek terjednek a babaváró hitellel kapcsolatban, állítják a bankok!
Előzés közben okozott frontális balesetet az elhunyt magyar lelkész!
Kiugrott pápán a negyedikről egy kisfiú, mert vasembernek képzelte magát!
A polgármester fiának a kedvéért irtották ki a védett erdőt!
Megtiltotta a kormány, hogy közzétegyék az ország korrupciós helyzetét vizsgáló jelentést!
Szarvassal ütközött ez a BMW-s!
Az állatkínzás a gyilkosság előszobája!
Minden megosztás számít: nagy erőkkel keresik az eltűnt kislányt!
Egy pár napos kisfiút hagytak magára a kórház előtt!
Megköszönte Orbánnak a nigériai püspök az 1 millió eurós adományt!
Bayer lett a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány nagykövete!
Drága út épül: ötven kilométer 8 milliárdért!
Minden pénteken a parlament előtt ül ez a kislány és a klímaváltozás miatt tüntet!
A hatóságok szerint nem bűncselekmény fillérekért bérelni lakást a Várban!
Handó Tünde lehet az új alkotmánybíró!
Már nyilatkozott is a tegnap elhunyt 8 éves kislány édesanyja!
Pert vesztett két fideszes lap!
Több mint 40 fok van a franciáknál és még csak most jön a java!
Allergiás reakció a szúnyogcsípések miatt!
Órákat kellett autóztatni a beteget mert nem működött a CT!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Megmérgezte az egész tavat mert túl hangosak voltak a békák!
Minden megosztás számít: a rendőrség keresi az eltűnt kislányt!
Kritikus szinten mozog az OTP árfolyama!
Nem kell börtönbe mennie a zsarolásért elítélt Fideszes képviselőnek!
A vérünkben van az önpusztítás?
Mészáros veje nyerte a legújabb 3,2 milliárdos közbeszerzést!
Kismaki született a nyíregyházi állatparkban!
Brutálisan leterhelik a magyar közutakat a kamionosok!
Kisbusz szakította át a kerítést Csabrendeken!
Román kisbusz vontatott egy másik kisbuszt, ami utánfutót vontatott!
OTP leállás: technikai probléma miatt bizonyos kártyákat csak korlátozottan lehetett használni!
Újabb kilakoltatás: a tartozását már kétszer kifizette, mégis utcára dobták a nyugdíjas nénit!
Családi nyaralásra emlékeztet Semjén üzleti útja!
Óriási bukás a falusi csok: a pénz jó lenne, de senki nem akar falun élni!
Gyerekek okozták a budapesti tüzet amiben meghalt a 8 éves kislány!
Lagzi közben lopták el a nászajándékot!
A kormány már le is hívott 103 millió eurót a paksi hitelből!
Sarka Kata párja őrzi 600 millióért a Városligetet!
Közel 5 milliárdos ajándékot kaptak a kaszinók az Orbán kormánytól!
Mészáros veje 3 milliárdos munkát kapott Lázár villamos-projektjéből!
Hangoskodó tuning őrültek miatt van kiakadva a lakosság!
Gyalogost gázoltak halálra az M1-esen!
A kritikák ellenére sem állítja le a kormány a Liget beépítését!
Egy éjszaka alatt vitték el a szombathelyi buszmegállót!
Repülő szerencsétlenség: csak a pilóta testrészeit találták meg!
Meghalt egy 8 éves gyermek a Pesti sportközpontban!
Nem élte túl a hajléktalan kisfiú, hogy rádőlt az iskola fala!
Újabb turistát öltek meg a népszerű üdülőhelyen!
Ötezer forintért ölték meg egy 87 éves idős asszonyt!
Vége a jó világnak: újra emelkednek az üzemanyag árak!
Mindent eláraszt a műanyag az emberek miatt!
A legszegényebbek magyarok már orvoshoz sem tudnak elmenni!
Közel 50 fok vár Franciaországra a következő napokban!
Újabb devizahiteles szerződést nyilvánítottak érvénytelennek!
Negyven éve nem esett annyi eső az országban!
Több mint 3 milliárdos támogatást ad a magyar kormány egy osztrák cégnek!
Több mint 5000 milliárd forintos részesedése van a kormányközeli vállalkozásoknak!
Orbán szégyene: elfogadhatatlan, hogy egy uniós tagállam EU-ellenes kampányokat tart!
Nem azonos a gazdagok és a szegények egészségügyi ellátása!
Vonatozás helyett gyalogtúrát szervezett a MÁV!
Elkezdődtek az utolsó éveink a Föld nevű bolygón!
Újra Pesten hajózgat a Viking mintha mi sem történt volna!
Semmi nem elég: 6000 forintot kér egy óra parkolásért egy trafikos!
Elindult a lavina: megvan az első devizahiteles aki pert nyert!
Orbán pofon: az EU hivatalos közleménye, hogy vége a migrációs válságnak!
Újabb csúcson a munkaerőhiány: óriási a kereslet a bolti eladók után!
Karafiáth: Orbán gazemberebb, mint cseh kollégája!
Mészáros és Tiborcz sorra építi a luxuslétesítményeket Keszthelyen!
Tragikus a mostani középiskolások szövegértése!
Nagyon kínos kérdéseket kapott Orbán veje!
A vonat lassabban ér a Balatonra, mintha kétszer átszállnánk!
Százmilliók folytak be Áder alapítványához, mégis veszteséggel zárt!
Cukorbeteg kisfiú lett rosszul, a rendőrök azonnal segítettek rajta!
Megtalálták a lábszárhoz tartozó holttestet Mezőlaknál!
Jól tűrte a lakosság a földrengést Heves megyében!
Hihetetlen: újrahasznosítják a műanyagot a méhek!
Kórházba került az esztergomi kisfiú akit szúnyogok csíptek meg!
Soha nem látott mennyiségben fogyasztunk ásványvizet Magyarországon!
Az egészségügyi költségek nagy részét zsebből kell kifizetnie a magyaroknak!
Magyarországon kevés a jövedelem de olcsó az élet!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
Reuters elemzés: igaz vagy kamu Orbán nagymama mesés vagyona?
A világ összeomlik, a kérdés csak az, hogy mikor!
Kidobták az osztályból a diákot mert azt mondta, hogy csak két nem létezik!
Botrány: zaklatás miatt nyomoznak a párizsi vatikáni nagykövet ellen!
Mindössze 2 sódomb létezik a világon, az egyik hazánkban van!
Segítségre van szüksége a Gyálon elpusztult gólya fiókáinak! - oszd meg Te is!
Három gyalogost gázoltak el 24 órán belül Nyíregyházán!
Több métert repült: zebrán gázolták el ezt a nőt!
Kálmán Olga is ott lesz a ma esti választási vitaműsorban!
Nagyszerű ez a mai nap, végre meghalt, megrohadhat: elhunyt a gyerekkínzó szektavezér!
Bírói tiltás ellenére vágatta ki a fákat a fideszes polgármester!
Menekült a kamera elől a becsületsértésért elítélt fideszes polgármesterjelölt!
Uniós statisztika: csak két országban szegényebbek az emberek mint Magyarországon!
Brutális faültetési programmal készül a klímaváltozásra Bécs!
Megdöbbentő egészségügyi állapotok: sereghajtók vagyunk Európában!
A férfi aki csendben 4 milliárdot kaszált a magyar kormányközeli médián!
Szupercella tart délnyugat felé!
Áder nem nyilatkozik: Orbán megfúrta a klímaegyezményt!
Szigetszentmiklóson is megtörtént ami pár napja Szolnokon!
Olyan helyen épül 3 milliárdért stadion ahol focicsapat sincs!
Rozsdásodva ér véget a méregdrága kínai buszok magyarországi karrierje!
Szijjártó ünnepel: 100 milliós tengeri kikötője lesz Magyarországnak!
A magyar kórházak megsegítéséért motoroztak!
Rengeteg gyerek megreked hatodikos szinten!
Sokak szerint rémületes a Mol felhőkarcolójának a terve!
Durva levelet írtak a pénztárosnak, aki bunkó volt egy 11 éves gyerekkel!
Cuki szállítmányt fotóztak a magyar autópályán!
Több mint 100 kárókatonát lőttek le Kiskörénél!
Szerdától újra itt a trópusi hőség!
Egy rossz szokás amivel tönkreteszed az autód motorját és nem is tudsz róla!
Elhagyott halászháló okozta a ámbráscet és borja halálát!
Trianon botrány: Franciaország és Anglia is belátta, hogy hibázott!
Majdnem 20 évig lopta az áramot és a gázt egy pécsi férfi!
Katinka reagált a kizárására!
Ha nem láttad még Pintér Tibi dezodor promóját akkor Te még nem láttál semmit!
Érthetetlen: gyerekeik előtt verték egymást a megvadult szülők!
Megtalálták az eltűnt kisfiút, de az anyjának nem kell!
Toplistás körözés: orgazdaság miatt keresik Kolompár Máriót! - oszd meg Te is!
Segíts egy megosztással: szerető otthont keres ez a kutyus!
A Román kormányt aggasztja a nemzeti összetartozás éve!
Becsületrendet kapott Elton John!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva