thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.21
THE POST




           
21
Szeretlek: itt a hős légiutaskísérő utolsó SMS-e halála előtt!
Ez is érdekelhet:
Elfogták a nőt aki megkínozta az állatkerti teknőst!
Játszótéren szúrta mellbe szerelmét egy nő Mátészalkán!
Nem megy börtönbe a férfi aki hasba rúgta barátnőjét!
Makszim Moiszejev. Így hívták azt a légiutas-kísérőt, aki az életét áldozta, hogy mentse a kigyulladt SSJ-100-as repülőgép utasait. 22 éves volt.

Május 5-én 18:02-kor szállt fel a Seremetyjevói repülőtérről az Aeroflot Murmanszkba tartó SU-1492-es járata. Az SSJ-100-as típusú utasszállító repülőgép 28 perccel később kényszerleszállást hajtott végre, a jármű lángokba borult. A járaton 73 utas és 5 főnyi személyzet utazott, felfújt csúszdákon próbálták kimenteni őket az égő gépből. Negyven utast és a személyzet egy tagját nem sikerült megmenteni.

Makszim Moiszejev légiutaskísérő a becsapódás után hátrarohant, hogy a gép lángoló részében is kinyissa a vészkijáratot, és onnan is kimenekülhessenek az utasok. Mivel ez nem sikerült, elkezdte az embereket egyenként kiszabadítani a helyükről.

A tűz és a füst azonban túl gyorsan terjedt, a 22 éves fiatalember a mentés közben életét vesztette.

„A tévében és az interneten is arról beszélnek, hogy kigyulladt egy gép”
Makszim Moiszejev, aki már ötödikes kora óta szeretett volna repülni, pilóta lenni, egy éve és három hónapja dolgozott légiutaskísérőként. A life.ru megrázó riportjában megszólalt anyja, Julia Karjeva, aki elmesélte, hogy fia legelső útja légiutaskísérőként egy Moszkva-Murmanszk járat volt — ahogy az utolsó is. A tragédia estéjén a vidéken tartózkodó nőt férje hívta fel, hogy elmondja, a tévében és az interneten is arról beszélnek, hogy kigyulladt egy Murmanszkba tartó gép.

Sokkot kaptam. Eljött értem egy barátnőm, és kórházról kórházra jártunk, hogy megtaláljuk a fiamat. Azt hittem, életben van. Egyik kórházban sem találtuk.

Moiszejev a business classon dolgozott aznap, kolléganője pedig a gép hátsó részében, de amikor felcsaptak a lángok, a fiú jelezte a síró stewardessnek, hogy majd ő hátramegy.

Ilyen a lelke. Ha nem ilyen lenne, otthagyott volna mindent, hogy mentse az életét. Nem szerette, ha valaki sír

– mondta a riportban az anya, és azt is elmesélte, hogy fia már 15 éves korában is megmentette egy ember életét.

A Krímen nyaraltunk. Egy ember a víz alá merült, fulladozott, és a fiam húzta ki.

Karjeva fia minden egyes repülésénél izgult, és várta, hogy leszállás után jelentkezzen. A tragédia napján napközben beszéltek telefonon.

Amikor utoljára hívott, megkérdeztem tőle, mikor szállnak fel. Azt válaszolta, este utazik és amikor odaér, telefonál. Aztán kész. Vége.

A RIA Novosztyi azt írja, Makszim utolsó SMS-ét a barátnőjének küldte a gépről. Azt írta, „Szeretlek”. A fiú állítólag minden felszállás előtt küldött egy ilyen szövegű üzenetet a lánynak, mire ő ugyanígy válasz

olt. Így volt ez az utolsó útján is.

Másik országban dolgozik
Moiszejev nagyanyja, Tatyjana Jerohina is nyilatkozott a Life-nak. Azt mondja, fura előérzete volt, sejtette, hogy baj lesz. Elmesélte, hogy a fiúnak volt egy kedvenc ágyneműje, csak abban volt hajlandó aludni, amikor náluk volt. Amikor Makszim utoljára ott járt, a nagymama kimosta az ágyneműt, és az cafatokban jött ki a mosógépből. Jerohina azt mondja, abban a pillanatban volt egy rossz érzése, persze ilyen szörnyűségre nem gondolt. A nagymama egyébként úgy döntött, hogy Makszim csak külföldre ment dolgozni.

Azt, hogy ő nincs többé, nehéz feldolgozni. Ha arra gondolok, hogy egy másik országban dolgozik, sokkal könnyebb.

„Itt hagyom a szívemet”
A tragédiában meghalt utasok közül többek között Alisza Fjodorova történetével foglalkoznak az orosz lapok: a nő a szüleihez utazott Belgorodba, vitte magával kisfiát, aki a nagyszülőknél töltötte volna a nyári vakációt. Alisza egyik barátnője szerint a fiatal anya elveszíthette az eszméletét, amikor a földhöz csapódott a gép, máskülönben magát és másokat is mentette volna. Fjodorova ritkán volt távol kisfiától, és amikor a tragédia előtt otthagyta a kicsit a nagyszülőknél, kiírta a VKontakte oldalára:

Itt hagyom a szívemet.

Alisza nem élte túl a szerencsétlenséget. 29 éves volt.

A murmanszki terület kormányzatának ifjúsági ügyekért felelős vezetője, Aljona Martinova Kiszlovodszkban pihent egy szanatóriumban, mielőtt azonban hazatért volna Murmanszkba, még eltöltött egy kis időt Moszkvában, hogy együtt lehessen ott élő lányával. Így került a Superjet fedélzetére, ahol a 17. sorban ült, az ablaknál.

A túlélők beszámolója szerint a leghátul utazók a becsapódásnál szinte azonnal meghaltak, onnan legfeljebb akkor lett volna esély élve kikerülni, ha valaki átgázol a többi utason.

Aljona lánya, Jevgenyija megrázó bejegyzést közölt a VKontakte oldalon, várva a híreket anyjáról:

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hosszú lehet egy nap, hogy ilyen sok kínzó másodpercből áll. (…) Csodás Mamikám, születésem óta őrangyalom, legkedvesebb emberkém, legjobb, pótolhatatlan barátom (…) Figyelmeztess még ezerszer Murmanszkból, hogy Moszkvában erős szél várható. Mondd ki még százmilliárd alkalommal, »Szeretlek, lánykám«. Várok. Bizakodom.

Aljona Martinova 50 éves volt.

A sajtóhírek szerint a gép hátsó részében ülők közül mindössze egyetlen utas, a 18A ülésen utazó Szergej Kuznyecov élte túl a tragédiát. Rajta kívül a 16. és a 20. sor között ülők mindannyian életüket vesztették.

Kiemelt fotó: Makszim Moiszejev, forrás: VKontakte

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hajóbaleset: nem tartotta be a szabályokat a kapitány, mégis szabadon távozott!
Szarvassal ütközött egy mentőautó Zalaegerszegen!
Valaki szemetesbe dobta a gólya tetemet Gyulán!
Hírhez tartozó kép:
Orbán büszke: Magyarok vagyunk, meg van a magunkhoz való eszünk, dörzsöltek vagyunk!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyerek
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyerek
Orbán felszólalt az olasz jobboldali bevándorlásellenes párt rendezvényén
Csak idézünk: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni
Merkel utolsó döntése sokaknak fájni fog
Radikális javaslat: brutálisan megdrágítanák a benzin és a dízel árát
Tisztelet és a megbecsülés: Hatezer forintot kapnak a nyugdíjasok
Tarlós bevetette a kampány bombát: Scarlett Johanssonnal találkozott!
Epstein vádlója szerint egy orgián le kellett feküdnie II. Erzsébet fiával
Bevonták a forgalmit, ezért kicserélte a rendszámot, majd részegen egy ház sarkának vezette az autót
Ingyenpénz a panelosoknak: 350 ezer forint járhat lakásonként
Megszólalt a 11 éves jászapáti kisfiú, aki combon szúrta a szomszédját - sajnálja
Rendkívüli tüntetés volt Budapesten a klímaváltozás ellen!
Hivatalos: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök
330 gyerek lett rosszul a Hit Gyülekezete által fenntartott iskolában
Három év múlva már csak elektromos buszok lesznek Magyarországon!
Gigantikus Orbán Viktor-portré fogadja a dolgozókat minden egyes nap!
Szamárfület mutattak Kósa Lajosnak
Óriási EU botrány: Minden szabályos volt az EU-pénzek körül, nem kell folytatni a büntetőeljárást a cseh miniszterelnök ellen
Óriási a titkolózás, hogy miből fizeti a cirkuszos kampányt a Fidelitas
Komoly műszaki gond van több vasútvonalon
A legszelídebb motorosok szállják ma meg Pestet!
Vasárnap bárki ingyen beutazhatja az országot
A Budaörsi út elesett egy négyes karambol miatt!
Durván megbírságoltak egy vendéget mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott
Újabb területhez jut a magyar piacon a cseh kormányfőhöz köthető cég
Váratlan fordulat: gyorsabban melegszik a Föld, mint eddig gondoltuk
Szétverték a frissen lerakott botlatóköveket Hajdúszoboszlón!
Zártkapus lesz a válogatott Azerbajdzsán elleni hazai meccse
Elkezdődött: Több mint 2000 dolgozót küld el a német bank
Káosz: Megugrott a hőmérséklet az Amazonas-medencében
Tarthatatlan a munkaerőhiány: tárgyalást kezdtek a kormánnyal a vasutas szakszervezetek
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Önnek is joga van tudni, miből készül a trüffel!
Az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat! - és egyébként alkalmatlanok is!
A fegyelmi bizottság beidézte a nőgyalázó edzőt
Egy igazi kereszténydemokrata tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel!
MÁV: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők
Sztrájkot hirdettek a közszolgák
A tini aktivistának mindössze 56 másodpercbe telt megsemmisíteni a republikánus képviselő érvelését
11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen! - ja mégsem, az eredmény 1:1 lett
Lökdösődés és botrány: megpróbálták megakadályozni, hogy a Suzuki-gyárnál tüntessenek
Áder vízió: 2030-ra a magyarországi áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet!
Viktor, engedd a bábodat vitázni! - óriási plakát alázza Orbánt!
A Fidesz büszke: a diplomások nyomják le a munkanélküliséget!
Rendőrségi nyomozás indult a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében
A fél világ bedőlt egy görög tudósnak!
Földön fekvő kerekesszékest rugdosott a borsodi kórház dolgozója
Az ellenzék alkalmatlan, az ellenzék alkalmatlan és az ellenzék alkalmatlan!
Puzsér: Berki Krisztiánt Rogán indította
Áder: Magyarország felelőssége kisebb a bolygóért
Hirtelen Rómába utazik Orbán Viktor
Segíts egy megosztással: hirtelen eltűnt 34 éves nőt keres a rendőrség!
Váratlan: Berki ma a jogi képviselőjével ment a tévébe
Hősként éltetnek Európában két magyar mentőst!
Több milliárd madár tűnt el Észak-Amerikában!
Semjén: a magyar növekedés mindig a német fölött lesz
Trump tejhatalma: pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen
A MÁV elismerte, hogy jogosak a kritikák
Nevet vált a Telenor! - a magyar állam megszerezte a szolgáltató egy részét!
Több mint 1000 tő kendert rejtett az orosházi kukoricás
Egyszerű felfestések, de gyalogosok életét menthetik meg
Hiába a büntetések, a horrorkaravánok továbbra egyre többen vannak!
Újabb százmilliós támogatások érkeztek a vád alá helyezett Simonkához közeli alapítványhoz!
Már a felfüggesztett börtönnek is örülne Galambos Lajos
Fideszes fórum botrány: a migránsoknak büdös a lábuk
Mi látszik valójában a titokzatos UFO-felvételeken?
8,5 évet kért Simonka Györgyre az ügyészség
Hétfő hajnalig nem lehet majd autózni a Belváros egy részén
Oroszország: letartóztattak egy sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből
Íme az új angol szóhasználat a gendersemleges emberekre
Nyíltan kampányol a fideszes polgármester mellett a helyi plébános
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Matolcsy: annyit adott a jegybank az országnak, mint az Európai Unió
Orbán a titkosszolgálati módszerekről: az ellenfeleink is dolgoznak, mi sem tehetjük meg, hogy nem dolgozunk
Kegytárgyakat és a festményeket, is ellopott egy pap!
Nem szükséges vizsgálni hogy van-e átfedés Berki Krisztián és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltek ajánlásai között
Gulyás Gergely azt mondta, ha Karácsony lesz a főpolgármester, Budapest nem kap fejlesztési pénzt, a Választási Bizottság szerint ez nem gond
Saját magát videózta M. Richárd a halálos balesetkor
Okos tévén keresztül figyelnek meg az otthonodban!
Jóbarátok: A divatcéget megihlette a gyönyörű Rachel Green, vagyis Jennifer Aniston
Orbán: titkosszolgálatra van szüksége a magyar államnak
A polgármester szerint magánügy, hogy a gyereke méregdrága magániskolába jár
Nem kapott fizetés nélküli szabadságot a Momentum mentős polgármesterjelöltje
Milliárdokkal drágult a tatabányai sportcsarnok
Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vendéget
Hivatalos: Nem titkolhatja tovább a kormány, mire adott milliárdokat a Századvégnek
Fideszesnek hitt kerületben fej-fej mellett a kormánypárti és az ellenzéki jelölt
Sajnálja a MÁV, amiért négy vonata is kimaradt egyetlen napon
Titkosított telefonszámot is fel tudott hívni egy Fideszes aktivista
Budapesti gigaépítkezés: külföldi partnerrel tárgyalnak a jegybanki alapítványok
Golyót eresztettek a Kecskemét volt focistájába a nyílt utcán!
Káosz várható: Hiány van egy bárányhimlő elleni oltásból
Durvul a kampány: a polgármester erőszakkal vádolja fideszes kihívóját
Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé
Azerbajdzsáni külügyminiszterrel ölelkezett Szijjártó - kitüntetést is kapott!
Kamuszagú, hogy bombát találtak a Fertő tóban - pár hete még Orbán Ráhelék nézelődtek ott!
TGM: Lépésnyire a végső győzelemtől
Meghalt a XVII. kerületi polgármester
Botrány: Csúszópénzek miatt indult vizsgálat a fővárosi temetőknél
Csekket vitt Rogánnak Karácsony, a Tiborcz-adóról
Csalt a közmunkaprogrammal , elítélték Versend polgármesterét
Orbán kormány rémálma: 9 korrupt minisztert lecsukatott, most az Európai Ügyészség élére került!
Ittas kamionsofőr hajtott bele egy gabonaszállítóba
Otthonápolási díj, túlóratörvény, lakhatási válság: egyik szavazásra sem ment el a Fidesz!
Levélben kérte a Fideszes politikus, hogy az energiaital gyártó perelje be az ellenzéki Bomba Gábort
Kampányfogás: Győr polgármestere újra átadott egy fél éve elkészült futópályát!
Gulyás Gergely egypártrendszert szeretne
Felmentették a szülőket, akiknek a kisfiát agyonütötte a lopott árammal működő hűtő
Cirkuszi zenét bömböltettek a járműből a Fidelitas tagjai Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján!
99 milliós kártérítést kaptak a gyöngyöspatai roma tanulók
Kövér szerint a lelkészek felelőssége, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak
Mozdonyvezető-hiány miatt maradnak ki a vonatok
Családok Angyala-díjat kapott Balog Zoltán és Lovasi András
Hisz a közoktatásban a debreceni polgármester, de inkább évente hárommillióért taníttatja a gyerekét
Milliárdokkal drágult a tatabányai sportcsarnok, óriásit kaszálnak Mészárosék!
M. Richárd videózta magát a baleset pillanatában és még sok más is kiderült!
Balesetveszélyesek az itthon gyártott tűzoltóautók, de ugyanitt gyártják majd a mentőket is
A bíróság felmentette a fukushimai atomerőmű vezetőit a felelősség alól
Másodjára is felavatták ugyanazt az utat a Fideszesek Zalaegerszegen!
Tarlós: Gergő, te bejöttél velem a ringbe, én ki foglak téged ütni!
Fideszes irodavezető tűnt fel Berki Krisztián mellett egy kampányfilmben
Megállókat kihagyva száguldott egy elszabadult metró Párizsban!
Nébih: tényleg készült terv a házi sertéstartás felszámolására
Nem volt mozdonyvezető, ezért nem indult vonat kedden
Türk nyelvű iroda nyílik Budapesten
Helyreállt a vonatközlekedés Miskolcon a kisiklás után
Válságot várt a kormány szeptemberre, megérkezett az előszele!
Óriási blamázs: a fideszes képviselő egy félkész parkolót adott át a gyerekek gyűrűjében
Kőszeg Ferenc: Csúszópénzt elfogadni viszolyogtató
Handó Tünde kérdőívvel akarja megdolgozni a bírósági dolgozókat
Magyar valóság: kocsiban ragadt, pedig csak BMW-t akart ellopni!
Titokzatos vevő jelentkezett be a budai magánkórház eladó épületére
Gyönyörű pillanat amikor ez az oroszlánpapa először találkozik a kölykével
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva