thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.19
THE POST
           
19




Ismeretlen rádiójelet fogtak a Tejútrendszeren túlról!
Ezt olvassák mások:
A különös rádiójeleket 1,5 milliárd fényévnyi távolságból észlelték, pontos forrásuk egyelőre ismeretlen.

Azonosítatlan forrásból érkező rádiójeleket fogott a CHIME névre keresztelt kanadai teleszkóp. A csillagászok immáron másodjára érzékeltek rövid, de folyamatos frekvenciákat a Tejútrendszeren kívülről, körülbelül 1,5 milliárd fényévnyi távolságból.
Hogy pontosan honnan érkeznek a jelek, az egyelőre a szakértők előtt is rejtély - írja a Nature magazin. Felfedezéseik rengeteg új kérdést felvetnek a gyors rádiókitörések kapcsán. Annyi bizonyos, hogy a mindössze pár milliszekundumos jelek emberi mértékkel felfoghatatlan távolságot megtesznek, mire elérik a bolygót.

Máskor is fogtak már rejtélyes rádiójeleketSzakértők napjainkig több mint hatvan alkalommal azonosítottak hasonló, ezredmásodpercig tartó frekvenciákat, de érdekes módon a mostani jel még csak a m

ásodik, mely rendszeresen ismétlődik.

A csillagászok ugyanakkor még azt sem tudják pontosan megbecsülni, mikor, miért és honnan érkeznek majd a következő hullámok, de biztosan észlelik majd őket. Elméleteik szerint a jelek neutroncsillagokból, vagyis nagy mennyiségű szabad neutronból álló maradványcsillagokból jöhetnek.Máshonnan is érkeznek rádiójelekA legtöbben nem gondolnák, de az űrben több égitest produkál hasonló rezgéseket, így a Nap és a fekete lyukak is. A már említett CHIME teleszkóp feladata, hogy felmérje a hidrogén, azaz a leggyakoribb anyag eloszlását az űrben.

Az eszköz összesen 16 ezer különböző frekvenciáról képes rádiójeleket fogni. Ez annyit tesz, hogy másodpercenként 130 milliárd bit adatot ellenőriz. Ha ismeretlen jeleket azonosít, továbbítja a csillagászoknak, akik egyből nekilátnak az adatelemzésnek.A fotók illusztrációk. Forrás: Getty Images
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Az anyuka a telefonját nyomkodta, amíg a kisfiát elgázolta egy teherautó! - sokkoló videó!
Két szirénázó rendőrautó ütközött össze, így emlékeznek a balesetben elhunyt rendőrre!
Teljes útzár, traktorral karambolozott egy BMW!
Több ezer tumor borítja a szerelmespár testét!
Gyerekekkel kampányol a miniszterelnök úr!
Elfogták a férfit, aki kiszivárogtatta az érettségi esszékérdéseit!
Közel 2800 templomot újított fel az Orbán-kormány!
Orbán és Trump milliárd dolláros fegyverüzletéről beszél mindenki!
Már egészségbiztosítást is árul Mészáros Lőrinc!
Holttestet találtak egy győri munkásszállón
Vizsgálatot indított a kormány a Ferihegyen veszteglő Ryanair-gép miatt
Négy budapesti óvodában is ólom van a vízben
Félpályás útlezárással tiltakoztak a NAT ellen a Széll Kálmán téren
NVB: Nem lehet népszavazást tartani a nyugdíjemelésről
Újabb két évre Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke
Klímavédelmi akcióterv: a jelek szerint a kormány épp csak az érintettekkel nem egyeztetett
Iskolai mészárlásra készülő fiatalokat vettek őrizetbe
Figyelem! Rákkeltő hatású egy magyarországi kakaópor
A magyar származása miatt bukhat az ausztrál pénzügyminiszter, pedig Orbán igazolta, hogy nem magyar
Oroszországban mentelmi jogot adnának a volt elnököknek
Kirúgták, és feljelentik a szombathelyi önkormányzat médiacégének vezetőjét
A kérdések hatására elillanni látszik Gyárfás Tamás magabiztossága
Egy olasz falu két évig fizetné a lakbért annak, aki odaköltözik
A szavazó alkotmánybírók fele nem értett egyet a lúgos orvos ügyében hozott döntéssel
Kisunyom határában videózták le közel száz szarvas vonulását
Idén már 45-ször vitték be a detoxba a román alkoholistát
Mészáros és Tiborcz építkezni kezdett a Balatonnál, szeretnének egy kis állami támogatást
Egy ausztrál miniszter épp most bukik meg, mert az anyja magyar
Újra sérülést okozott a balesetveszélyes, választások előtt átadott csúszda
Bement az órára, hogy megverje fia diáktársát
Németország: Orbánnak az uniós pénzek abszurd eltékozlásáról kellene konzultációt indítania
Havazás már csak márciusban jöhet
Tiborczék közpénzes segítséggel építenének 200 szobás szállodát Balatonvilágoson
Évi 40 milliót költ az FKF egy üresen álló épület őrzésére
A külügy tudta nélkül utazott haza az egyik magyar a koronavírus miatt lezárt óceánjáróról
Orbán szerint a Néppártban régen minden jobb volt
Mást úgysem tehet: kineveti a bombázást a kislányával egy szíriai apa
Az iskolaudvaron tiltakoztak a berzsenyis diákok a NAT ellen
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén
885 ezer magyar fiatal él mamahotelben
Demeter Szilárd elnézést kért a németgyalázás miatt
Évente ötvenezer forintnyi élelmiszert dobunk ki a kukáb
Véletlenül egy kínai felnőtt oldalra vezetett a brit királyi család honlapja
Hat órán át vesztegelt egy gép Ferihegyen, az utasokat nem engedték leszállni
Újabb magyar került karanténba a koronavírus miatt
Holttestet találtak Győrben
Ijesztő baleset a Váci úton
40 év után juttatta börtönbe saját apját egy nő
Egy sebtapasszal küldték haza ezt a nőt az orvosok, holott egy lövedék maradt a fejében
Itt a válasz, hogy elengedik-e a lúgos orvost vagy sem
Azonnali vizsgálatot kérnek a Ryanair mai járatán történtek miatt
Koronavírus okozta halálát a vuhani kórházigazgatónak
Olyan örömmel vetette bele magát a játékba a pályára rohanó kutya, amit a játékosok is megirigyelhetnének
Elvették a támogatást, a kutatóknak fizetniük kell az Arcanum anyagaiért
A Honvédelmi Minisztérium szerint Orbán évértékelője nem pártrendezvény volt
Orbán azt javasolja, tolják jobbra az Európai Néppártot
Valahogy pont fideszes politikusok bukkannak fel a közmédiában, hogy szakértőként bemutatva beszéljenek Orbán évértékelőjéről
Nyilvánosságra hozták a kínaiak jelentését a koronavírusról
Itt a bíróság döntése az eltűnt Judit volt párjáról
Jáksó László elmondta eddigi legőszintébb véleményét Sebestyén Balázsról
Hajnal óta vesztegel egy repülő Ferihegyen, rendőrt hívtak az utasokra
A Honvédelmi Minisztérium nem árulja el, hogy ki és miért engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt
A TASZ levélben szólítja fel Karácsonyt, hogy ne bojkottálja a HírTV-t
Kegyetlen dilemma elé állította Vidnyánszky egymilliárdja a független színházakat
Vas megye kiemelkedő értékének minősítette a megyei közgyűlés fideszes többsége a kormánypárti napilapot
Ján Slota: Dél-Szlovákia gyakorlatilag már Magyarország igazgatása alatt van
Lovagkeresztet kaptak a kormányfő kedvenc jordán szállodásai
Milliárdos jelzálog-hiteleket vett fel az MVM leányvállalata, hogy kifizessék Mészárosnak a Mátrai Erőművet
Még egy hónapig lehet kérni az adóbevallási tervezet postázását
5 évre ítélték, de egy éve nem vonul börtönbe a volt polgármester
Megromlott egészségére hivatkozva nem vonult börtönbe Orbán vendéglátója
Kedden is marad a februári tavasz
Csökken a napi fertőzöttek száma, visszaszorulóban a koronavírus
Közel 1 millió magyar fiatal még a szüleivel él
Több mint 500 ügy van, ahol a rossz börtönviszonyok miatti kártérítést még nem fizette ki az állam
Egy vuhani kórház igazgatója belehalt a koronavírusba
Igazából a személyisége is jelentéktelen – mondta Kocsis Máté a táblát lógató Hadházy Ákosról
Botrányai ellenére Farkas Flórián is ott volt Orbán Viktor évértékelőjén
Szellemhajót sodort partra a víz Írországban
Helsinkiben tavaly egyetlen gyalogos vagy biciklis sem halt meg
Koronavírus: karanténba kerülnek az óceánjáróról hazahozott magyarok
Tarlós: Ez volt az első kampány, amit kiengedtem a kezemből
Schiffer és Vágó még mindig rajta van az LMP fizetési listáján
Angliából irányított unokázós csalókat fogtak el az ország három településén
Átszabják a budapesti parkolást
A kínai autóipar 60 százalékát érinti a koronavírus
Márciusban új iPhone érkezik, a 9-es
Koronavírus: Ne lepődjön meg, ha drágábbak lesznek a boltban a tévék
Nagy változás várható az uniós forrásokkal kapcsolatban
Szülőket vernek át és híres divatcég nevével élnek vissza a csalók
Bekeményítenek a britek: csak a legjobb munkaerőt várják az Európai Unióból
Szabadnapos mentőápoló fegyverezett le egy táskatolvajt
Prisztás-gyilkosság: ezt mondta a felmentő ítélet előtt a szabadlábra helyezett férfi
Vajna Timi románc: Egy igazi gentleman módjára virágokat és ajándékokat küld...
Vajna Timi románc: Úgy érzem, alakulóban van köztünk valami
Meggyilkoltak egy nőt Kiskunmajsán - Ezt a férfit keresi a rendőrség
Könnyeivel küszködve szólalt meg a kecskeméti tragédiában elhunyt kislányok édesapja
Együtt támadják meg az ellenzéki pártok a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon
Leekens: Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van
Kocsis Máté szerint a táblát és a büntetést Hadházy nem a saját zsebéből fizeti
A kormány elutalta az első tízmilliárdot a főváros egészségügyi fejlesztésére
Hiába távolodott el a párttól, Vágó Gábor még mindig számláz az LMP-nek 7,78 milliót kap tanácsaiért
A Honvédelmi Minisztérium nem árulja el, hogy ki és miért engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt
Kamiont előző személyautóval ütközött a vétlen sofőr
Lőtereket építenek a diákoknak az új alaptanterv szellemében
Helyettes államtitkár: Több gyereket akar a kormány!
Kihívták a mentőt egy túlsúlyos beteghez, de nem fért be a járműbe
Igaz, hogy nem koronavírusos egy szatmári férfi, de a családja akkor sem akarja visszafogadni
Tömegesen főttek meg élve a kagylók
Kivonultak az ellenzékiek az ülésteremből, az Alkotmánybíróságig meg sem állnak
A templomba még elment Orbán, a Parlamentbe már nem
Orbánon keresztül üzent a magyaroknak Trump
Százával tiltakoznak a pszichológusok a nemzeti konzultáció ellen
Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van
Több mint száz agyonvert kutyát találtak Hajdúsámson mellett
Koronavírus: visszaküldték a kórházba a karanténból megszökött orosz nőt
Milliókat kaphat, aki tervez egy marsi várost
Káosz: Több millió céget érinthet a koronavírus
Káosz: Több millió céget érinthet a koronavírus
Hatalmas sebességgel száguldott bele a körforgalomba ez az autós
Hiába az emelés, több ezer forintokat buknak havonta a nyugdíjasok
Folytatja turnéját Elton John, aki sírva hagyta el a színpadot
Együtt támadják meg az ellenzéki pártok a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon
Kárpátaljai fiatalok képzését támogatja a kormány
A szántóföldön át menekült a drogkereskedő a rendőrök elől Rábapatyon
Áprilisban dönthet a Kúria Gyöngyöspata-ügyben
Kitart az MNB amellett, hogy nem kommentálja a forint árfolyamát
Hadházy: Kövér László tehet egy szívességet!
Az Alkotmánybíróságra sem hallgat a parlament plakátügyben
Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest
Orbán Viktorra is kitér a müncheni biztonságpolitikai jelentés
2 millió helyen szivárog a talajból a metán az Északi-sarkon
Orbán a koronavírus miatt nem szólalt fel a parlamentben
Állapotfelmérések és interaktív bemutatók a Semmelweis Egészségnapokon
Fontos telefonja volt Orbánnak: Trump üzent a magyaroknak
Átlagosan 637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona 2010 óta
Az RTL Klub műsorát többen nézték, mint a TV2 showműsorát
Fegyvert fogott a taxisra egy 16 éves kecskeméti fiú
A sok int*impartner növeli a rák kockázatát
Ezért nem szólalt fel Orbán a parlamentben
Magyar versenyző nyerte a cukrász olimpiát
A zöld Orbán tavaly kirúgta a műanyag zacskók betiltását bejelentő államtitkárt és helyettesét
Franciaországban vasárnap már nyári meleg volt
Meglepetésre nem Orbán felszólalásával kezdődött a Parlament ülésszaka
Németh Zsolt szerint megdöbbentő és sajnálatos a Kaleta-ügy
Rapvideóban osztja a fóti gyermekotthont bezárni készülő kormányt egy ott lakó állami gondozott srác
Még el sem kezdődött a nemzeti konzultáció, a kormány máris felfüggeszti a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését
Magyarország alig hajtja végre az ellene szóló strasbourgi ítéleteket
Első nekifutásra kiválóan működött az ellenzéki összefogás parlamenti változata
2006-ban eltűnt, most ajánlott fel tízmillió forintot a rendőrség a nyomravezetőnek
A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz + műholdas videó
Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet
Igazoltatni akartak egy férfit, két kilónyi drogot rejtegetett
Tűz ütött ki egy budapesti bölcsődében - jelenleg is a helyszínen vannak a tűzoltók
Disznóvágás során szúrta mellbe kedvesét egy férfi Veszprémben
Kézre került a toplistás magyar bűnöző
Frontális ütközés Veszprém megyében, az egyik autó lángol
Titkosítás: óriási változások jönnek a hazai nemzetbiztonság területén
Vajna Timi nyilatkozott, miért vállalta be a TV2 maszkos műsorát
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum