thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.19
THE POST




           
19
Bűnös: elítélték Kökény Attilát vesztegetés miatt!
Ez is érdekelhet:
Baj van: elkezdtek bedőlni a hitelek!
Ezt válaszolta Király Gábor a Fidesz felkérésére!
Százmilliárdos beruházás Orbán várkapitánysága!
Budapest ― Bűnösnek találta a bíróság Kökény Attilát (43). Az énekest hivatali vesztegetés bűntette miatt ítélték el első fokon pénteken.

Az eljárás azért indult, mert a vád szerint többen külföldről hoztak be árukat, ruházati és egyéb vámköteles termékeket, ám a pénzügyőröket megvesztegetve nem fizették meg a kötelező vámot.

Ehelyett az úgynevezett „zöld folyosón” zavartalanul áthaladva mentesültek a poggyászaik tényleges átvizsgálása alól.

A vádirat szerint az egykori megasztáros 2014-ben felesége és egy ismerőse részére kért segítséget az egyik pénzügyőrtől, hogy Törökországból hazatérve ne kerüljön sor velük szemben vámeljárásra, azaz ne vizsgálják át csomagjaik tartalmát.

Bár Kökény Attila mindvégig tagadta bűnösségét, a bíróság pénteken, a tárgyalás végén nem jogerősen 1 millió forintos pénzbüntetést szabott ki rá, amelyet részletekben, minden hónap 15-éig köteles megfizetni – tudta meg a Blikk.

Amennyiben ennek nem tesz eleget, a büntetést fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

Lapunk az ítélethozatal után megkereste az énekest.

̵

1; Én nem voltam ott a tárgyaláson, nem tudom pontosan, hogy mi történt. Arra számítottam, hogy pénzbírságot kapok, bár nem pontosan tudom, hogy miért. Én nem tettem vallomást. Na mindegy, a bíróságtól nagyon kedves gesztus, hogy adnak részletfizetési lehetőséget – mondta a Blikknek Kökény Attila.

Az elsőfokú ítélet még nem jogerős, ugyanis az énekes védője három munkanap gondolkodási időt kért a tárgyaláson.

Könnyen elképzelhető, hogy Kökény és védője beletörődnek a döntésbe és nem fellebbeznek, ugyanis ezért a bűncselekményért akár sokkal súlyosabb büntetést is kaphatott volna. A büntető törvénykönyv szerint ugyanis egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha az előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.

Unokája ad neki erőt

Bár a bírósági tárgyalások miatt nehéz időszakon van túl a zenész, magánéletében rengeteg öröm érte. Fia, Attila (22) januárban árulta el a családnak, hogy kedvesével babát várnak, azaz Kökény hamarosan nagypapa lesz, amelyet már most nagyon izgatottan vár.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Orbán: ha igazad van akkor sem kritizálhatod a kormányt!
Segíts egy megosztással: hiába várták haza a kis Lilit!
Választ adott a TESCO, hogy kivonul e Magyarországról!
Hírhez tartozó kép:
Az EU támogatja, hogy Kövesi legyen az európai főügyész!
Kitört a háború a szombathelyi Fideszen belül!
Kitört a háború a szombathelyi Fideszen belül!
Helsinki Bizottság: tizenötödször kellett felszólítani a magyar kormányt, hogy ne éheztesse a menekülteket!
Olaszország felrúgta a német-francia menekültügyi javaslatot Helsinkiben!
Emlékfát ültetett szülővárosában Bálint gazda - 100 éves lett az ország kertésze!
Igazi mélyütés az Orbánnak írt nyílt levél! - Amikor nálam járt, zsebre tett ezt-azt.
Orbán aláírta: szabadon mozoghatnak az országban az amerikai katonák!
Kövér elismerte, hogy Orbán törvényt szegett, majd Orbánra bízta a döntést!
Pofon Orbánnak az EU statisztika: minden eddiginél több külföldi telepedett le nálunk!
Összefogtak az állatbarátok az elefántért, aki 24 éve él magányosan egy állatkertben!
Ismeretlen vevőnek adta el az állam a Svábhegyi Gyermekkórházat!
Óriási robbanás volt a BorsodChem üzemében!
A következő 4 évben 60 százalékkal nőnek majd a bérek!
Választási megfigyelőket toboroz a kormány: a feltétel kiváló fizikai állapot!
A fideszes kultúrerőközpont vezetője elmondta milyen a jó újságíró!
Óriási visszaesés: szinte senkit nem érdekel már a babaváró hitel!
Megbírságolták a kílmasztrájkoló diákokat!
Kisajátította a társasház a játszóteret, amit 15 évig használtak a környéken élő gyerekek!
Kirúgásnál nyugdíjasnak számított a mozdonyvezető de nem volt az!
A nyilvánossághoz fordultak a magyar szülők - nem tudni, mi lett gyermekük mintáival!
Áder a tiltakozás ellenére aláírta a köznevelési törvény módosítását!
Napenergiával működik a világító kerékpárút!
Kilencmilliós reklámfilmmel akarja visszaszerezni szavazóit a KDNP!
Vett egy doboz cigit, a saját amputált lába volt rajta!
Óriási szemétsziget érkezett a Tiszára!
Meg fogok ölni mindenkit! - repülés közben akarta kinyitni a repülő ajtaját egy nő!
A kormánysajtó felfedezte a migrációt az új Oroszlánkirályban!
Nem tudták megmenteni a 6 éves kislány életét!
Orbán apuka durván lealázta a versenytársait!
Tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet emleget a kormány!
Vádemelés a fideszes polgármester ellen: magának akarta megszerezni a 31 millió forintot!
Szijjártó: Amikor támadnak bennünket, azt mondom: említsenek akár egyetlen konkrét példát is!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Washingtoni műsorvezető: Orbán roppant fontos munkát végez a liberalizmus megfékezésében!
Gulyás Gergely: óriási az érdeklődés a családtámogatási programok iránt!
Több mint 800 kilakoltatás egy hónap alatt!
Utcára dobták - minden megosztás számít!
Eladta a játékait a kisfiú, hogy kifizesse kutyája orvosi kezelését!
Kamuprofilokkal támad a Fidesz gépezete!
Deutsch győzelemről beszél, közben Von der Leyen programja szembemegy a Fidesszel!
Minden megosztás számít! - nem találják a kis Dórit!
Kornis Mihály: Orbán Viktor kiemelkedően tehetséges politikus!
Szijjártó szerint kikötő a 30 millió euróért vásárolt elhagyott ipartelep!
Már külföld is felfigyelt az Aggteleki-cseppkőbarlangban felfedezett kincsekre!
ENSZ jelentés Magyarországról: ágyhoz bilincselt menedékkérő és bűnbakká tett migránsok!
A magyarok nagy része szerint kamu volt a holdra szállás!
Hadseregnyi menekülő delfint filmeztek le!
Harminc milliós költségvetési csalás: szorul a hurok a Fideszes polgármester körül!
Szijjártó migránsegészségügyi ellátás bevezetését sürgeti!
A mobilját nyomkodta a biciklist halálra gázoló Audi sofőrje!
Ártatlan családra csaptak le a rendőrök: elnézték a házszámot!
Pataky: Az 51-es körzet lerohanásához még tízmillióan kellene csatlakozni!
Disneylandet épít a kormány Budapesten!
Elérhetetlen Magyarországon az altatásokhoz nélkülözhetetlen injekció!
Kövekkel dobálták meg az állatkerti pandát a kegyetlen látogatók!
Kormány baki: semmire sem jó a 300 millió euróért megvett terület Triesztben!
Kígyó harapta meg a férfit, aki visszaharapott. Mindketten meghaltak!
Szijjártó: felháborító, hogy a menekültek ugyanolyan orvosi ellátást kapnak, mint a magyarok!
Másfél éve ugyanott várja halott gazdáját ez a kutyus!
Durva tömegkarambolt rögzített a kamera az autópályán!
Több mint 50 millió liter energiaitalt fogyasztottak a magyarok egy év alatt!
Sikerült szétválasztani a fejüknél összenőtt sziámi ikreket!
Szárnyal Orbán apja: újabb 2 milliárdos profitot vágott zsebre!
Több mint 800 tonna szemetet szedtek ki a Tiszából!
Enyhítésért fellebbez a férfi aki megkéselte a sofőrt a 70-es trolibuszon!
Brexitügyi minisztert nevez ki az Orbán kormány!
Horváth Éva: az embernél nincs gonoszabb lény a Földön!
Holttestet találtak egy budapesti orvosi rendelő mosdójában!
Ázsiai bűnbanda Győrben: Elrabolták, eltörték a bordáját, adóspapírt írattak alá egy magyar nővel!
Nem kapták meg a beígért oklevelet a jó tanulók Zuglóban, mert túl sokan voltak!
Megtalálta a rendőrség a fecskegyilkos redőnyszerelőt!
Cukrot, lisztet és még sok mindent osztogat az újbudai önkormányzat!
A magyar történelemben senki nem gazdagodott meg olyan gyorsan mint Mészáros Lőrinc!
A kormány szerint óriásit fejlődött a magyar vasúti közlekedés az évek alatt!
Bezárás fenyegeti a miskolci városi kórház szülészetét!
Több millió éhező kóbor állat él Magyarországon!
Állami támogatást is kapott a csikóit félholtra éheztet magyar gazda!
Feljelentés született a kiszivárogtatott rendőrégi hangfelvétellel kapcsolatban!
Hiába várják haza az összeroncsolódott gépjármű sofőrjét!
Turisták bántalmaztak egy 19 éves lányt a népszerű üdülőhelyen!
Vonat elé ugrott az iskolában cikizett fiú!
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Milliárdos segítség Orbántól: babacsomagot kapnak a külföldi magyarok!
Ittas volt a kerítésnek csapódott autó sofőrje!
Romokban a nyugdíj rendszer: tényleg jöhet a sírig tartó munka!
Per indul a kigyulladó Hyundai és Kia motorok miatt!
Eddig több mint 50 óvodai termet festettek ki teljesen ingyen!
Akinek kivándoroltak a gyerekei, valamit elrontott! - durva kijelentések hangoztak el!
Most az OKJ-s képzéseknek ment neki Orbán!
Lélegeztető készülékre van szüksége a kis Dominiknak! - minden megosztás számít!
Ököllel ütötte a BMW sofőrjét a feldühödött Fordos!
Íme a Fideszes aki 2010 óta nem szólalt meg a parlamentben!
Légitámadással vetettek véget az utcai hangoskodásnak!
Az EU 2 milliárdot adna a civileknek, Orbán azonnal leszavazta ezt!
Évek óta nem látott égi jelenségben gyönyörködhetünk ma este!
Nincs elég tanár a tanévkezdéshez!
Orbán a kereszténységgel igazolja azt amit tesz!
Közel 1 milliárd ember éhezik a földön!
A bébiételek egy része káros a babának!
Felfoghatatlan: felrobbant a pelenka a 23 hónapos kisbabán!
Google-nek nevezte el a gyerekét egy házaspár!
Óriási a készülődés: ősszel Putyin meglátogatja Orbánt!
A helyszínen meghalt a szakadékba zuhant magyar férfi!
Ehető kávéscsésze a műanyagok elleni harcban!
Stranddá olvadtak a jégmezők Szibériában: 32 fok van!
Stranddá olvadtak a jégmezők Szibériában: 32 fok van!
Visszakapja Gyárfás a 200 milliós óvadékot!
Nem vitte el a rabolt pénzt a rabló, mert kevés volt a lánya műtétjéhez!
Étlen-szomjan hagyta magára kutyáit egy szekszárdi férfi!
Vizsgálatot rendeltek el: agyonlőttek a rendőrök egy férfit Abdán!
Bankkártyás persely a magyar templomban! - óriási a felháborodás miatta!
Figyelmetlen Opeles csapódott a BMW-nek!
OLAF-jelentésben szereplő cég nyerte a gyöngyösi lámpa-tendert!
Koronás széket kapott Orbán Viktor!
Sokkoló: drogosok fekszenek Miskolc belvárosában!
Még nincs vége: figyelmeztetést adtak ki a mai napra is!
Drogfüggőséggel küzd a balesetet okozó BMW sofőr!
Meghalt a kisfiú, aki könyörgött a gyámügynek, hogy ne vigyék vissza az édesanyjához!
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Megpróbálják a vadászok munkáját közelebb hozni a gyerekekhez!
Azonnal meghaltak a kamionnal ütköző autó utasai!
Megkezdődik a legújabb sportcsarnok építése 10 milliárdból!
Megújul a magyar honvédség: bemutatták az új ruhákat!
Akkreditálták Bécsben a Magyarországról elüldözött CEU-t!
Aranyérmes lett a magyar a női vízilabda-válogatottunk!
Retro: szívszorító Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban!
Kidobták pedig csak szeretetre van szüksége! - minden megosztás számít!
Érettségi találkozót rendeztek Farkas Flóriánnak, de senki nem ment el!
Farkas Flórián korábban tévedésből mondta, hogy az ELTE-n tanított!
Történelmi siker: világbajnok lett Rasovszky Kristóf!
Orbán most eljátssza a nép gyermekét: közülünk valónak tartja magát!
Elkaszálta a bíróság a TV2-t: egyetlen ellenzéki vélemény sem fért el náluk!
Orbánt a CEU-ról kérdezték: az egyetem már elköltözött Bécsbe, oda tessék fordulni!
Állami hírügynökség: az embercsempészek tudatosan támadnak! stb stb stb...
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva