Külföldi magyarok: ha nem jövünk ki lehet, hogy a gyerekem meg sem születik!
Egy hétvégi magyar iskolában jártunk London egyik olyan környékén, ahol nagyon sok magyar lakik. A különböző sorsú szülőkben egy dolog közös: szeretnék, ha a gyerekeik is tudnák, mit jelent magyarnak lenni.
Szombat délután van, jó idő, egy nagyobb csapat gyerek mégis iskolában van: a kisebbek a húsvétról beszélgetnek, a kicsit nagyobbak tollbamondást gyakorolnak, a legnagyobbak pedig Széchenyi Istvánról és március 15-éről tanulnak. Az órákon magyarul beszélnek, de amint kiszabadulnak a termekből, a gyerekek rögtön angolra váltanak egymás között. Ugyanis szinte mindannyian Angliában születtek, sokuknak pedig csak az egyik szülője magyar.

Leginkább magyarul beszélek a fiammal, mégis sokszor azt látom rajta, hogy nem pontosan érti, mit akarok neki mondani

– mesélte Korinna, aki tanít is a Magyar Klub és Iskola (MAKI) kéthetente megrendezett foglalkozásain. Közben fia, az angol apától született Sam lóg rajta, és nyúzza, hogy „Mommy, let’s go!”, „Gyere, anya, menjünk már!”.

Angliában születtek, magyarnak lenni tanulnak
A MAKI-t olyan, Londonban élő magyar szülők alapították, akiknek van valamilyen tapasztalatuk az oktatásban, de nem feltétlenül kisebb gyerekekkel: a cél, hogy az Angliában élő magyarok gyerekei tanulhassák a magyar nyelvet, kultúrát, történelmet, mindent, ami Magyarországgal kapcsolatos.

A gyerekeink már az angol rendszerben nőnek fel, de igazából a szülőknek hiányzik a magyar közeg, és emiatt szeretnék a gyerekeiknek átadni a magyar kultúra morzsáit

– magyarázta Kalmár Bernadett, az egyik alapító, aki korábban egy másik hasonló iskolában tevékenykedett, de úgy gondolta 2017 szeptemberében, hogy Kelet-Londonban, Leytonstone-ban is szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre, mert sok arrafelé a magyar.

Bernadett kutató biológusként idegtudományokkal foglalkozik és tanít is a University College of Londonban, a másik ötletgazda, Bercsényi Kinga a szintén neves King’s College-ban dolgozik hasonló területen. „Ehhez képest egy ilyen klub nagyon más feladat, de a munkában szerzett tapasztalatok jól jöttek a szervezésnél, tanításnál is” – magyarázta Bernadett, aki egy egyéves megszakítástól eltekintve 1999 óta él Londonban.

Idéntől London az a hely, ahol életemben a legtöbbet éltem, és londoninak is vallom magam. Britnek annál kevésbé, azzal nem tudok azonosulni. Tudatos választás volt, hogy itt élünk, itt érezzük magunkat a leginkább otthon és elfogadva, itt találkozunk azzal a sok színes egyéniséggel, akik a barátaink

– utalt magán kívül szintén magyar férjére és a már Angliában született lányára és fiára. Bernadett gyerekei szintén járnak a MAKI programjaira, tehát a londoni identitás mellett magyar identitásukat is őrzik, erősítik.

A MAKI karitatív szervezetként működik, a tanárok és szervezők ingyen csinálnak mindent, az iskolán kívül is sok programjuk van, járnak például kempingezni és múzeumokba is.


Mivel Leytonstone az egyik Kis-Magyarország Londonban, így nem volt nehéz érdeklődőkkel megtölteni a hétvégi magyar sulit: körülbelül ötven gyerek gyűlt össze azon a márciusi napon is, amikor meglátogattuk őket.

Amíg a gyerekek tanulnak – például logopédus segítségével magyar hangokat kiejteni –, addig a szülők a büfében ismerkedhetnek, és kicserélhetik angliai tapasztalataikat. Ez sokaknak legalább annyira fontos, mint hogy a gyerekükre tapasszák a magyar kultúrát, ugyanis járnak a suliba egészen régi kiköltözők és frissen érkezők is.

A szülők eltérő életpályája és kivándorlási története okán a gyerekek is különböző helyzetbe kerülnek Angliában, de az

közös a szülőkben, hogy ragaszkodnak magyarságukhoz, és szeretnék, ha gyerekeikben is kialakulna valamiféle magyarságtudat, identitás, miközben nekik Magyarország már nem az elsődleges hazájuk. És nagyon valószínű, hogy az otthonuk sem lesz soha.

Amíg a gyerekek húsvéti tojásokat kerestek, mesejógáztak, és tanultak, több szülővel is beszéltünk kiköltözésük okairól, londoni életükről, terveikről, gyerekeikről. Mivel csak Londonban több mint százezer magyar él, így nagyon nehéz általánosat mondani, akár csak a magyar szülőkről is, ezért Katalin és László gyökeresen különböző történeteit meséljük el röviden, hogy átélhető legyen, mennyire különböző életutak vezetik a magyarokat külföldre.

Két évből húsz lett, és két háromnyelvű kisfiú
Anyukámmal laktam, így se tudtam félretenni, úgyhogy kijöttem szerencsét próbálni

– indokolta Katalin, hogy miért választotta 2001-ben otthoni munkája – ügyvédek mellet volt titkárnő – helyett 23 évesen a londoni babysitterkedést.

Úgy tervezte, legfeljebb két évig marad, amíg összespórol egy lakásra Magyarországon, de megismerkedett egy ciprusi férfival, akihez később feleségül ment, majd született két gyerekük.

Mindenki azt mondta, két hétig sem fogom bírni Angliát. Engem is meglep, de ma már a hazámnak érzem

– mondta Katalin, akiben már fel sem merül, hogy hazaköltözzön. Szülei háromszor-négyszer is meglátogatják egy évben, ők is utaznak évente kétszer a nagyszülőkhöz Magyarországra, de szorosabb kapcsolatot nem tervez az országgal.

„Itt nem kell számolgatni, hogy mire van pénz, mire nincs” – válaszolta, amikor megkérdeztem, hogy mi a legnagyobb különbség számára a két ország között. Mindezt úgy mondta, hogy a most 4 és 7 éves gyerekei mellett nem dolgozik, férje kávézójából élnek.

Ennek ellenére nagyon fontosnak mondta, hogy fiai beszéljék a magyart is, és nemcsak azért, hogyha hazalátogatnak, tudjanak beszélni a nagyszülőkkel, tudjanak más gyerekekkel barátkozni, hanem nekik is „bármit hozhat az élet, ahogy nekem is nem várt fordulatot vett”. Bármi legyen is, a kisgyerekek az angol és a magyar mellett törökül is tudnak, mert az édesapjuk észak-ciprusi.

Katalinnak lassan húszévnyi londoni élet után sincs állampolgársága, mert „nagyon sok pénz megszerezni”, a letelepedett státuszhoz képest pedig számára nem jár érezhető előnyökkel.

A brexit után meglátjuk, kell-e majd vízum az angoloknak, lehet a magyar útlevél még értékesebb is lesz

– más miatt nem aggodalmaskodik az esetleges brit kilépésen, az szerinte csak azokra lesz hatással, akik most tervezgetik a kiutazást. De konkrétumot még erről sem tudni, hiszen a brexit mikéntje és időpontja még mindig kérdéses.

Pszichológusból takarító: utóbbiból tudja eltartani a családját
A 49 éves László és családja csak öt és fél éve kelt át egy Suzukiba pakolt élettel a La Manche-csatornán, de a brexittől már ők sem tartanak, mert dolgozott eleget ahhoz, hogy megkapja a letelepedett státuszt, gyerekeinek pedig intézi az angol állampolgárságot. A gyerekek után járó támogatás és a lakhatási támogatás pedig letelepedettként is jár nekik, és nem számít arra, hogy ezt elveszíthetnék.

Szükségük is van erre az összesen körülbelül havi 900 fontra (330 ezer forintra), mert László takarítóként nem sokkal keres többet a körülbelül évi bruttó 19 ezer fontos (7 millió forintos) minimálbérnél:

adózás után havi cirka 1500 font (550 ezer forint) marad a zsebében, a kétszobás albérletük pedig rezsivel együtt 1300-1400 font (500 ezer forint) körül alakul.

Emellett alacsony keresetűként és gyerekei után is járt neki korábban adókedvezmény, de ezt elveszítette, ahogy többet kezdett keresni a minimálbérnél. „Annyit akarok keresni, hogy egyáltalán ne legyen szükségünk semmilyen állami támogatásra” – László szerint úgy kiszámíthatóbb élete lenne, és jobban is érezné magát, ha nem szorulna segélyekre.

Ugyan azt mondja, hogy „takarítóra és pszichológusra is szükség van, a lényeg, hogy lelkiismeretesen dolgozzon az ember”, de László nemcsak országot váltott, hanem alacsonyabb státuszra is.

Itthon pszichológusként dolgozott a honvédségnél és egy állami kórházban, Angliában viszont raktári segédmunkásként kezdte, később sikerült takarítói állást szereznie. Egy furgonnal járja Nyugat-Londont és környezetét, hogy takarítsa egy autókölcsönző cég irodáit, felesége pedig még otthon van, mert nemrég lett négyéves a már Angliában született lányuk. Hajnalka, a feleség kétdiplomás, doktori fokozattal is bíró tanársegéd volt egy magyar egyetemen, amíg el nem bocsájtották egy megszorítás miatt.

Magyarországon tehát egy egyetemi oktató és egy pszichológus nem tudott fenntartani egy egygyermekes családot, Angliában egy takarítói fizetés elég volt még egy gyerek vállalásához.

„Ha nem jövünk ki Londonba, lehet hogy a kislányom meg sem születik” – mondta egyszer egy magyar rendőrnek, aki otthon állította meg őket új, angol rendszámú kocsijukkal, és arról érdeklődött, megérte-e kiköltözni. Az új autó szimbolikus is, mert az is közrejátszott a költözésükben, hogy a régi autójukra felvett frankhitel megnövekedett törlesztőrészletét már nem tudták fizetni.

Lászlóék tehát megélhetési okok miatt menekültek Magyarországról, és szeretnének majd hazajönni, „csak kellene egy biztos környezet”. Azonban ezt jelenleg nem érzi megalapozhatónak, szerinte 2010 után Magyarországon „egyre kevésbé látszik a jövő”. Példának hozza fel, hogy egyszer vissza akart menni régi állásába, de olyan ember lett a főnöke, aki megjegyezte róla, hogy nem fideszes, és „ellenségként kezelt”. Ezért sem akarta, hogy lefényképezzük, mert szerinte rossz pont lenne Magyarországon, hogy ilyesmiket elárul.

Nem szerették meg Angliát, a gyerekeik miatt maradnak: fia, Márk csak angol iskolában tanult, jól is megy neki: „Ha visszaköltöznénk az nem lenne nagyon jó, mert rosszabbul tudok magyarul, mint az otthoni gyerekek” – mondta a most 13 éves kamasz a könyvéből felnézve, érezhetően kicsit törve a magyart.

Nagyon jó itt gyereknek lenni, azt látjuk

– mondta László, akinek viszont esélye sincs a gyengébb angolja miatt a pszichológusként, szakmájában dolgoznia. Azaz a menni vagy maradni kérdése nála azt jelenti, hogy vagy a saját életét, vagy a gyerekei jövőjét választja.

Az ilyen és hasonló súlyos kérdések ott vannak több szülőben is a magyar suliban, a boldog gyerekzsivaj viszont elnyomja ezeket. Ezeknek a gyerekeknek a londoni környezet a természetes, és a MAKI-n keresztül ugyan ismerkednek magyar gyökereikkel, de azt csak egy későbbi életfázisban értik majd meg, hogy az ő itteni életüket milyen szülői döntések alapozták meg.



Sgítsd a munkánkat egy megosztással, köszönjük >>
Közel 9 milliárd forint haszonnal zárt a felcsúti fociklub!
Botrány: lemondta az összes koncertjét Britney Spears!
Durva látvány a partot elöntő Balaton!
Videóra vette ahogy 140-nel száguldozik Pesten!
Orbán 500 milliós támogatást küldött egy kanadai egyháznak!
Matolcsy fia Porschékat gyűjt! - drága hobbi!
Feljelentették Orbánt a nyugdíjszámlák miatt!
Brüsszel lépett: drasztikusan lecsökkentik a Magyarországnak adott pénzeket!
Ki ne dobd a kávé zaccot! - elképesztő mi mindenre tudod használni!
Megússza a büntetést a vonattal karambolozó magyar focista!
Panaszt tett a bíróságról megszökött fegyveres rab!
Forradalom 2019: Most szombaton nincs beszéd, nincs séta, csak cselekszünk!
Fideszes szavazók, uniós támogatást hirdető táblák előtt írták alá a Fidesz Brüsszel elleni támadását!
Juncker megfenyegette Orbánt: személyesen fog visszavágni az Őt ért sérelmekért!
Külföld: közmunkával és zsarolással szerzi a szavazatokat a Fidesz!
HÍRHEZ TARTOZÓ KÉP:
Az új BMW M5 a Ferrari új kihívója!
Alig 3 hónap alatt már 15 milliárdot költött a kormány reklámra!
Súlyos sérülést szenvedett egy játékos a TV2 forgatásán!
 
thepost.hu
Nyilvános csoport - 35.487 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény. Csatlakozz hozzánk és hívd meg az ismerőseidet is!
 
Súlyos sérülést szenvedett egy játékos a TV2 forgatásán!
Tömeg-balesetet okozott a képen látható BMW Pesten: a rendőrség keresi a sofőrt!
Felcsút virágzik: 25 milliárd forint támogatás ment Orbán falujának!
Orbán nyit Kína felé: jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez!
Magyar nyugdíj gödör: 100 ezer forint alatti jövedelemből éldegélnek a legtöbben!
FRISS HÍREK
Az új BMW M5 a Ferrari új kihívója!
Alig 3 hónap alatt már 15 milliárdot költött a kormány reklámra!
Súlyos sérülést szenvedett egy játékos a TV2 forgatásán!
Tömeg-balesetet okozott a képen látható BMW Pesten: a rendőrség keresi a sofőrt!
Felcsút virágzik: 25 milliárd forint támogatás ment Orbán falujának!
Orbán nyit Kína felé: jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez!
Magyar nyugdíj gödör: 100 ezer forint alatti jövedelemből éldegélnek a legtöbben!
Leleplező film: szaporodnak a Fidesznek kedvező kamupártok!
Van olyan műtét amire közel 1 évet kell várni!
Kétmillió fát ültetett ez a fotós és a felesége!
Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint Földünkről 1990 óta mintegy 129 millió hektár erdő tűnt el, összességében eg...
Elszökött az intézetből a társaival erőszakoskodó kislány!
Ahogy korábban megírtuk, az RTL Híradó mutatott be felvételeket, melyeken az látható, hogy a kutyájának nevezte és a lábát csókoltatta egy fiatal lánn...
Újabb robbantás volt Srí Lankán!
Robbanás történt csütörtökön a Srí Lanka-i fővárostól, Colombótól 40 kilométerre keletre lévő Pugodában, de nem voltak áldozatok – közölte a hel...
Idióta álrendőr: igazi rendőröket akart igazoltatni!
Kórházba kellett vinni Hajdú Pétert!
Orbán 500 milliós támogatást küldött egy kanadai egyháznak!
Matolcsy fia Porschékat gyűjt! - drága hobbi!
Feljelentették Orbánt a nyugdíjszámlák miatt!
Brüsszel lépett: drasztikusan lecsökkentik a Magyarországnak adott pénzeket!
FRISS HÍREK
Közel 9 milliárd forint haszonnal zárt a felcsúti fociklub!
Botrány: lemondta az összes koncertjét Britney Spears!
Durva látvány a partot elöntő Balaton!
Videóra vette ahogy 140-nel száguldozik Pesten!
Ki ne dobd a kávé zaccot! - elképesztő mi mindenre tudod használni!
Megússza a büntetést a vonattal karambolozó magyar focista!
Panaszt tett a bíróságról megszökött fegyveres rab!
Forradalom 2019: Most szombaton nincs beszéd, nincs séta, csak cselekszünk!
Fideszes szavazók, uniós támogatást hirdető táblák előtt írták alá a Fidesz Brüsszel elleni támadását!
Juncker megfenyegette Orbánt: személyesen fog visszavágni az Őt ért sérelmekért!
Az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy „húsvét után, szerdától vissza fog lőni”, vagyis az európai parlamenti választás kampányán...
Mészáros nem tudta tartani az előre megbeszélt összeget: 7 milliárddal többet kap a munkákra!
Mielőtt elnyerte a közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt., még csak 19 milliárddal számoltak annak kiírói.
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Az új BMW M5 a Ferrari új kihívója!
Tömeg-balesetet okozott a képen látható BMW Pesten: a rendőrség keresi a sofőrt!
Kettétört az Opel a balesetben!
Durva fotók érkeztek a monori halálos baleset helyszínéről!
Lassítás nélkül rohant a másik autóba ez a BMW! - a sofőr a mobilját nyomkodta!
Belső kamerának köszönhetően azonosították a szabálytalanul közlekedő BMW-t!
Tragédia: 29 halottja van a busz balesetnek!
Elvesztette uralmát a BMW felett ez a 19 éves srác, egy ember meghalt!
Sebességrekordhoz építették ezt a BMW M1-et! - igazi legenda!
Mindenki ennek a BMW-s-nek a fejét akarja egy nem szokványos előzés miatt!
Felcsút virágzik: 25 milliárd forint támogatás ment Orbán falujának!
Orbán nyit Kína felé: jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez!
Orbán 500 milliós támogatást küldött egy kanadai egyháznak!
Feljelentették Orbánt a nyugdíjszámlák miatt!
Juncker megfenyegette Orbánt: személyesen fog visszavágni az Őt ért sérelmekért!
Az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy „húsvét után, szerdától vissza fog lőni”, vagyis az európai parlamenti választás kampányán...
Mészáros nem tudta tartani az előre megbeszélt összeget: 7 milliárddal többet kap a munkákra!
Mielőtt elnyerte a közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt., még csak 19 milliárddal számoltak annak kiírói.
Nagy baj van: nyugatra mennek az orvosok és a nővérek, vészesen ürülnek ki a rendelők, kórházak!
Szlovéniában az ország két százaléka maradhat ellátatlanul, ha egy északnyugati körzetben végleg felmondanak a háziorvosok. Romániából már hosszú évek...
Felfoghatatlan: 3 napos kölyökkutyákat dobott a szemetesbe ez a nő! + videó
Egy 54 éves nőt azzal gyanúsítanak, hogy két kölyökkutyát kidobott egy szemetesbe a kaliforniai Coachella városában, írja a Buzzfeed. A nőt hétfőn vet...
Egy 77 éves nyugdíjast lőttek agyon, a rendőrség nyomoz!
Az eltűntként keresett iglói férfit egy erdős részen találták meg.
Az iglói nyugdíjas holttestét Lőcsén találták meg, egy erdős rész aljnövényze...
Szennyvízaknában találták meg a 2 éves kisfiú holttestét!
Taktaharkány — Döbbenetes körülmények között, felfoghatatlan, értelmetlen okból halt meg az a 2 éves kisfiú, akinek a holttestét egy szennyvízak...
Két búcsúlevél: fegyvert is vitt magával a lányával eltűnt exrendőr!
Remport Zoltán 17 éves lányával, Natáliával együtt tűnt el dunavarsányi otthonukból, mind a ketten hagytak búcsúlevelet, s a férfi magával vitte gázpi...
A Srí Lanka-i pokolban rekedtek Rákócziék !
Dambulla — Világszerte ezrek reménykednek, hogy szeretteik mihamarabb hírt adnak arról, túlélték-e a Srí Lanka-i merényleteket. Sok magyar is ag...
THE POST
Orbán bukása: Soros nem tűri tovább, hogy gonosznak állítsák be!
Idén Soros Györgynek ítélték oda a Don Ridenhour Bátorság Díjat, számolt be a Népszava. Az Orbán-kormány Voldemortja, Moriartyja, Palpatine-ja nyerte ...
Az Orbán kormánynak vége lesz ha megindulnak a diákok!
Segíts egy megosztással: apa és 17 éves lánya tűnt el nyomtalanul!
Srí Lankai pokol: 300 halott, 500 sebesült!
Koporsó helyett kedvenc autójába temette el az apját ez a férfi!
Orbán botrány: 3 éves kislánynak akartak szórólapot átadni a terroristákról!
A külföldi TV-k nyíltan beszélnek Orbán strómanjairól és az elcsalt milliárdokról!
FRISS HÍREK
Félelmetes: robot hírolvasót használnak az oroszok!
Pesterzsébet: összeszólalkoztak az utcán, majd az egyik férfi meghalt!
Valaki több mint 4 milliárd forinttal lett gazdagabb! - ki a szerencsés?
Egy 19 éves lány halt meg a ceglédi tragédiában!
Templomokat robbantottak fel: káosz és tragédia húsvét vasárnap!
A láncon tartott kutya egy időzített bomba!
Jézus pokolra szállása: hatalma volt a halál és alvilág fölött!
Mészáros veje: 266 milliós munkát kapott! - de ki számolja már?
Kettétört az Opel a balesetben!
Majdnem elgázolták a kisgyerekes anyát zebrán! - de ki volt a hibás?
Két gyalogost is majdnem elgázolt egy autós a zebrán Kiskunfélegyházán. Az egész esetet rögzítette egy fedélzeti kamera. Szerinted ki volt a hibás?
A Notre-Dame tetejében élő 200 ezer méh megúszta a tüzet!
Túlélte a Notre-Dame tetején pusztító tüzet az épület kaptárjaiban élő 200 ezer méh, számolt be róla a francia Le Parisien.

A méhek életb...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Négy gyermeket hagyott hátra a motor-balesetben meghalt apuka!
Az eddigi legdurvább BKV baleset: villanyoszlopot tépett ki a földből a busz!
Jogerős: hat év börtönt kapott a horrorbaleset okozója!
Mindenki ki van akadva a járdán előző magyar BMW tulajra!
Lovasi: nem érzi magát hibásnak de megviselte a baleset!
Lovasi András nem válaszol drogozott-e mielőtt súlyos balesetet okozott!
Saját találmánya ölte meg a híres feltalálót: brutális baleset történt!
Tömegbaleset az M3-as autópályán! - a tűzoltóknak kellett kivágni a sérülteket az autókból!
Idióta sofőr: videóra vette ahogy szándékosan balesetet okozott!
Így vette őrizetbe a rendőrség a magyar autópályán lövöldöző BMW-st!
Átalakítják az új autókat mert túl sok baleset történik! - riasztóak a halálozási számok!
Orbán bukása: Soros nem tűri tovább, hogy gonosznak állítsák be!
Az Orbán kormánynak vége lesz ha megindulnak a diákok!
Orbán botrány: 3 éves kislánynak akartak szórólapot átadni a terroristákról!
A külföldi TV-k nyíltan beszélnek Orbán strómanjairól és az elcsalt milliárdokról!
Mészáros veje: 266 milliós munkát kapott! - de ki számolja már?
A közbeszerzési vonaton nincsen fék.

Szép sikerrel zárja az ünnep előtti utolsó munkanapot Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc felcsúti milliár...
Nemzetközi korrupciós vizsgálat indult Orbán Viktor és a Fidesz ellen!
„Jelenleg is folyik az Egyesült Államok külügy-, valamint az igazságügyi minisztériumában az Orbán Viktor, több családtagja és szűk baráti köre ...
Átverés: az elektromos autó csak papíron környezetbarát!
Egy német tanulmány megkérdőjelezte az elektromos autók környezetbarát jellegét, mondván az csak papíron létezik, sőt, lényegében rosszabb hatással va...
Már több millióan látták az út közepén bokszoló nyuszikat!
Az út közepén balhéztak össze a nyuszik Nagyatád közelében. A nagy bokszmeccset mentők vették videóra, akik szerencsére nem beteghez siettek.
<...
Botrány: droggyártást tanított a diákoknak a tanár!
Egy japán egyetemi tanár engedély nélkül tanította meg hallgatóinak, hogy hogyan állíthatnak elő MDMA-t – írja az IFLScience. A szintetikus anya...
Felakasztotta magát az egykori vv-sztár!
A Love Island egyik sztárja információk szerint öngyilkosságot követett el.

A brit párkereső valóságshow 32 éves sztárját, Sophie Gradont...
Durva fotók érkeztek a monori halálos baleset helyszínéről!
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek a 4-es főúton, Monor és Monorierdő között csütörtök délelőtt, amikor két személyautó karambolozott.
...
Sokkoló: kiszáradt a népszerű fürdőzőhely!
Döbbenetesen felvételeket tett közzé a Nasa a saját Facebook oldalán.

A műholdképeken ugyanis jól látszik, hogy egy tó Chilében gyakorlat...
THE POST
Nemzetközi korrupciós vizsgálat indult Orbán Viktor és a Fidesz ellen!
Mészáros mindent visz: fociakadémiát épít Szombathelyen közel 6 milliárdért!
5 milliárd 907 millió forintért tervezi meg és építi fel a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrumot Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Építőipari ...
Az Alfa csúnyán belerúgott a konkurenseibe ezzel a videóval!
Abszolút nem korrekt, de sok szempontból találó és nagyon vicces reklám-hadjáratot indítottak az olaszok.

Elég bátor kampányba fogott az ...
Lassítás nélkül rohant a másik autóba ez a BMW! - a sofőr a mobilját nyomkodta!
Nagy sebességgel, fékezés nélkül rongyolt autószállítóba egy BMW sofőrje.

A balesetet a tréler hátulján elhelyezett kamera rögzítette.
Orbán Ráhel ma már befolyásosabb mint valaha!
Idén is összeszedte a Forbes, hogy ki az 50 legbefolyásosabb magyar nő a gazdaságban, a közéletben, a médiában és kultúrában, sőt, ezúttal egy pluszka...
Aljas: tolószékes férfit raboltak ki Budapesten!
Folyamatban lévő rabláshoz riasztották a budapesti rendőröket a VII. kerületben szombat délután, a sértett egy mozgássérült férfi volt.

A...
VV Éva: Nem vagyok buta és jól nézek ki!
A Coca-Cola piacra dobta az okos vizet!
Orbán egy nagyon buta országot szeretne!
Végre kimenekítették a horror állatkert lakóit!
Brutális: 18 embert gázolt halálra a figyelmetlen kamionos!
A gatyája is rámegy a családoknak erre a dologra!
FRISS HÍREK
Veszélyes húsvét: penészes falak és undorító körülmények miatt zártak be két húsüzemet!
Mindenki ledöbbent: saját magát késelte meg ez a magyar férfi!
A magyar divatiparban szükség van fejlesztésekre! - milliárdokat szán erre Orbán!
Észak-Korea letesztelte legújabb rakétáit! - az eddigi legnagyobb erejű robbanófej!
Orbán új barátokat szerzett: Brazíliában nem fogadják szívesen a Soros tervet!
Lényeges változások jönnek a személyes okmányokkal kapcsolatban!
Elkapták a férfit aki benzines kannával akart bemenni a katedrálisba!
Bulizó lányok loptak el egy menetrend szerinti buszt!
Kamionok ütköztek az M1-esen! - az egyik sofőrt csak a tűzoltók tudták kiszabadítani!
Jól jön az EU Orbánnak: pár év alatt 2580 milliárd forintot kaptunk!
A Magyarország rendelkezésére álló források 32 százalékát már átutalta Brüsszel a 2014-2020-as uniós ciklusban, írja a Világgazdaság az Európai Bizott...
Ezzel a viccel alázzák Orbánt és barátait!
Bödőcs Tibor megint egyetlen zseniális geggel vágta haza Orbánt és az általa vezetett Fidesz teljes vezérkarának kommunikációját, akik a Notre-Dame tr...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén
Curtis szerint a nyári gumi okozhatta az autóbalesetet, nem pedig az ittassága
Rengeteg a baleset a csúszós utakon
Pestszentlőrinci gyilkosság: Kiderült, hogy a BMW az áldozaté volt
BMW-s gyilkosság: Elképesztő történetet meséltek a letartóztatott fiú szülei
Halálos baleset Szentgotthárdnál: Órákig feküdhetett halott szerelme mellett Bianka (videó)
Megrázó felvétel került elő a benzinkutas balesetről!
Még ma is szalonállapotú a 40 éves BMW!
Horrorbaleset Budapesten: egy ember meghalt, egy kismama megsérült!
Brutális kamionos baleset: Meghalt a Waberer's-sofőrje!
Mészáros mindent visz: fociakadémiát épít Szombathelyen közel 6 milliárdért!
Orbán Ráhel ma már befolyásosabb mint valaha!
Orbán egy nagyon buta országot szeretne!
A magyar divatiparban szükség van fejlesztésekre! - milliárdokat szán erre Orbán!
Juncker megfenyegette Orbánt: személyesen fog visszavágni az Őt ért sérelmekért!
Az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy „húsvét után, szerdától vissza fog lőni”, vagyis az európai parlamenti választás kampányán...
Mészáros nem tudta tartani az előre megbeszélt összeget: 7 milliárddal többet kap a munkákra!
Mielőtt elnyerte a közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt., még csak 19 milliárddal számoltak annak kiírói.
Orbán személyesen látogatta meg az egymilliomodik honosított magyart!
Az egymilliomodikként honosított külhoni állampolgárt látogatta meg Orbán Viktor miniszterelnök a vajdasági Gunarason – tette közzé a HírTV.
Kozsó teljes vállszélességgel kampányol a Fidesz mellett!
Amikor tegnap azt írtuk, hogy ez az ország már viccnek is szar, ezt még nem is láttuk.

A 444.hu egzakt megfogalmazásánál nem tudok jobb...
Belső kamerának köszönhetően azonosították a szabálytalanul közlekedő BMW-t!
Április elején írtunk arról, hogy egy fedélzeti kamerával készített videón látható, ahogy egy BMW terepjáró a buszsávot is használva, minden szabályt ...
Örök dilemma: hagyjuk békén a gyereket, hogy tanuljon a saját hibáiból?
A Best magazin eheti számában olvasható interjú Vekerdy Tamással. A gyerekpszichológus először a jogi egyetemet végezte el, de egy napot sem dolgozott...
Beképzelt: kibérelt egy egész plázát hogy tudjon benne kocsikázni!
Új szintre emelte a kényelmes bevásárlás fogalmát egy férfi, aki autóval hajtott be egy szaúdi bevásárlóközpontba, majd az egyik bolt előtt leparkolva...
M0-ás botrány: 10 kilométeres a dugó szokás szerint!
Jelentős torlódás alakult ki baleset miatt csütörtök reggel az M0-ás autóúton, és lépésben haladnak a járművek az M1-es autópályán. Tartálykocsi és ki...
THE POST
A facebook engedély nélkül használta adatainkat! - óriási büntetésre számíthat!
Mintegy 4000 Facebookhoz köthető dokumentumok szerint a cég arra használta a felhasználók adatait, hogy nyomást gyakoroljon versenytársaira – ír...
Brutális részleteket árult el a darabolós gyilkossággal gyanúsított P. Szilvia!
A csónakban várta vízbe fulladt gazdiját ez a vizsla!
Tragédia: 29 halottja van a busz balesetnek!
Rekord bevétel a bliccelők által befizetett büntetésből: a BKV-nál javult a beszedés hatékonysága!
Nyílt utcán lőtték agyon a Trainspotting sztárját!
Orbán: meg kell tennünk mindent a határon túl élő magyarokért!
FRISS HÍREK
Mészáros taktika: 5 milliárd osztalék ment egyik cégéből a másikba!
Zagato Stelvio: ázsiai autó, olasz ruhában!
Elvesztette uralmát a BMW felett ez a 19 éves srác, egy ember meghalt!
Összegzés: van még aki szerint normális ami ebben az országban zajlik?
Óriási a baj: a kórházak bérnővéreket fogadnak a munkaerőhiány miatt!
Fidesz-közeli cégek estek egymásnak: a tét 10 milliárd forint!
Rendőr botrány: rendszeresen fajtalankodott a kutyájával ez a nyomozó!
A NAV nyilvánossá tette az ország legnagyobb adótartozóit!
Megerősítik Magyarország védelmét: közel 4 milliárdot kap a magyar honvédség!
Lecsukták a jogsi nélkül száguldozó magyar férfit! - 220 km/h a 110 km/h helyett!
A megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott a 8-as számú főúton.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai április...
Notre-Dame titok: több mint 50 nyomozó keresi a tűz okát!
A párizsi ügyészség baleset miatt indított nyomozást a Notre-Dame-katedrálisban pusztító tűz ügyében. „Ötven nyomozó vizsgálja, hogy miért kapot...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Arany színű BMW-t ajánlott fel Lajcsinak Győzike!
Brutális baleset: szörnyethalt egy motoros Pesten!
Brutális: Így tombol a BMW legerősebb autója!
Súlyos tragédia: egy gyermek is meghalt a püspökladányi balesetben!
Lángba borult az M5-ös, ilyen durva baleset még nem volt!
Hétvégi baleset özön: horror az utakon!
Uszoda baleset: Hetvennégy embert menekítettek ki az Újfehértón!
Horrorbaleset itthon: ledarálta a BMW-t a kamion!
Hatalmas baleset: gumifalnak csapódott a versenyző!
Magyar horrorbaleset: Türelmetlen volt az audis, egy nő meghalt!
Korrekt: a magyar sztár elismerte, hogy ő okozta a balesetet!
Orbán új barátokat szerzett: Brazíliában nem fogadják szívesen a Soros tervet!
Jól jön az EU Orbánnak: pár év alatt 2580 milliárd forintot kaptunk!
Ezzel a viccel alázzák Orbánt és barátait!
Orbán személyesen látogatta meg az egymilliomodik honosított magyart!
Mészáros mindent visz: fociakadémiát épít Szombathelyen közel 6 milliárdért!
5 milliárd 907 millió forintért tervezi meg és építi fel a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrumot Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Építőipari ...
Orbán Ráhel ma már befolyásosabb mint valaha!
Idén is összeszedte a Forbes, hogy ki az 50 legbefolyásosabb magyar nő a gazdaságban, a közéletben, a médiában és kultúrában, sőt, ezúttal egy pluszka...
Így könnyű fogyni: a csirke sali isten finom és egészséges!
Ezt a salátát néhány éve a fogyókúrám részeként készítettem. Hatásos volt, mert a családom elette előlem, így tuti volt a fogyás! Azóta is rendszerese...
Rommá tört kisteherautóval közlekedett büntetlenül ez a román férfi a magyar utakon!
Ha ez tényleg így közlekedett, akkor sokkal rosszabb a helyzet, mint gondoltuk.

Olvasónk küldte az alábbi képeket, melyeket az ország egy...
Botrány vagy jogos? - Kidobtak egy autista kisfiút a moziból a viselkedése miatt!
A 36 éves Vicky Page három gyermekével együtt ment el moziba az angliai Favershalm városában, hogy húsvéti ajándékként megnézzék a Dumbót, ám a film n...
Hosszú Katinka botrány: mindenki ledöbbent, amikor társkeresőn megtalálták!
Az egyik leghíresebb társkereső oldalán tűnt fel Hosszú Katinka fényképe, csakhogy kiderült, nem az Iron Lady regisztrálta magát, hanem visszaélés tör...
Egyszerűen leadták a gazdái ezt a dalmata kislányt! - azóta csak sír!
Kilenc éves dalmata kisleány, leadták, mint a használt cikket.

Sír és sír...egyfolytában. :( :(

Ezt érdemelte?

Egy ember kiugrott a záhonyi vonatból!
Demecser, Kék, Nyírbogdány – A Levadászva oldal hétfő délután levelet kapott egy olvasójuktól, aki azt írta: Nyírbogdány és Kék között a sorompó...
THE POST
Kétmilliárdot kap egy Tiborcz-közeli cég ahol Orbán Ráhel a tanácsadó! - 2019 Orbánék éve!
Orbánék szerint hatalmas tömeg áll mellettük! - ez az út, amely Európát sikeressé teheti
Már több mint 600 ezren írták alá Orbán Viktor miniszterelnök bevándorlásellenes hét pontját. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmon...
Notre-Dame: a tüzet eloltották de hogyan tovább? - itt vannak a képek!
Eloltották a Notre-Dame-ban keletkezett tüzet.

A CNN információi szerinthajnali kettő körül a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a Notre-D...
Újra szabad: a tűzoltók mentették meg a bajba jutott őzgida életét!
Visszanyerte szabadságát a bajba jutott állat.
Kútba esett őzgida mentéséhez kérték a tűzoltók segítségét április 15-én reggel a Tolna megyei Oz...
Európa: a tévék többsége azt közvetítette, amit a kormány akart!
A 444.hu megnézte azt a dokumentumfilmet, ami a Sargentini-jelentés elfogadásáról készült. Ebben Judith Sargentini holland EP-képviselő többek között ...
HÍRTURKÁLÓ
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal


Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?


Feleségét és fiát is megkéselte egy jászapáti férfi

Haldokló barátnője mellett erőszakolta meg a nő 12 éves húgát

Tartósan ködös idő várható a héten

Üzemanyagár növekedés várható, még most tankoljon fel

Káosz: Baseballütővel verik a menekülteket Németországban

Videó: Így néz ki a lezuhant orosz utasszállító tragédiájának a helyszíne

Mind Magyarországon ragadnak a kitoloncolt migránsok

Lopással vádolják Adele-t Hello című dala miatt

Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén

Részletek a jászapáti családi késeléssel kapcsolatban

A migránsok már a keresztény ünnepeket is töröltetni akarják Németországban

Talicskával lopták az ételt a menzáról

Sokkoló részleteket mesélt a tragédiáról a bukaresti rockkoncert magyar túlélője

Háromgyermekes családapát késelt meg a bedrogozott tinédzser

Érdi gyilkosság: a felismerhetetlenségig összeverték az idős asszonyt és férjét

Újabb orosz repülő zuhant le

Karikatúra jelent meg a lezuhant orosz utasszállító tragédiájáról

Új törvény Finnországban: Mostantól egyetlen menekültet sem fogadnak be

Az apja is ott volt, amikor belefulladt a kukoricába a 9 éves gyermek

Orbán Viktor: Európa elözönlés alatt áll

Pokolgép robbanhatott az orosz utasszállítón

Videó: Élő adásban fenyegeti meg a riportert a migráns

Saját bátyját késelte halálra a 25 éves fiatal

Újra visszatért Cini fiatalkori betegsége

Közel 300 km-re az otthonától találtak rá az eltűnt győri tinire

Vizsgálat indult a kukoricába fulladt kisfiú ügyében

Leszúrta, majd élve elégette a terhes német lányt a bevándorló

Svéd miniszter üzenete a migránsoknak: “Maradjatok Németországban, mert mi egy centet sem adunk“