thepost / Magyarország / Budapest / 2019.06.20
THE POST




           
20
Kormány döntés: megszűnt a kórházi kedvezményes dolgozói ebéd!
Ez is érdekelhet:
Baj van: elkezdtek bedőlni a hitelek!
Ezt válaszolta Király Gábor a Fidesz felkérésére!
Százmilliárdos beruházás Orbán várkapitánysága!
Márciustól megszűnt a kedvezményes dolgozói ebéd a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói kórházában, a béren kívüli juttatás a tavalyi bevándorlási különadóval egyidőben elfogadott törvénymódosítás miatt ugrott. A kórházat pedig hiába kerestük.

Megszűnt a dolgozók étkezési támogatása a makói kórházban – erről először a jobbik-közeli Makói Csípős írt. Forrásaink szerint a dolgozók eddig sem kaptak étkezési utalványt, mert hogy volt melegkonyha és a kedvezményes ár. Eddig nagyjából 300 forintot fizettek az ebédért naponta, de ennek vége. Az új ár, már-már Gundel-közeli, 830 forint. A módosítással havi 19 ezer forint a havi kórházi ebéd a dolgozóknak.

A munkahelyi étkezés utoljára 2016-ban volt adómentes béren kívüli juttatás. A harmadik Orbán-kormány 2017-től megadóztatta. Aki 2016-ban 120 ezer forintos cafetéria keretet kapott, azt abban az évben teljes egészében munkahelyi étkeztetésre is használhatta.

2017-től viszont ez alaposan megváltozott. SZJA-t és egészségügyi hozzájárulást is kellett fizetni a cafetéria után, és mivel a többletterhet a legtöbb munkáltató a dolgozóra terhelte, így a felhasználható keret az adóval csökkent. A korábbi felhasználható 120 ezres összeg így 2017-ben 69 ezer 600 forintra csökkent. Ez 2018-ban is ennyi maradt, 2019-re viszont úgy kellene ez után adózni, mint a bérek után. Erre hivatkozik levelében Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ igazgatója.

A kormány tavaly fogadta el “az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról” szóló törvény, amely a migránsbetelepítés megadóztatása mellett a munkavállalók kedvezmén

yes étkeztetését is átalakította. Utóbbit a továbbiakban Széchenyi Pihenőkártyán lehetne adni, ezt viszont a kórházi menzán nem fogadják el. Bérként viszont akkora adó jönne rá, hogy a korábbi, már megadóztatott felhasználható keret tovább csökkenne.

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint a három intézményt ellátó egységben 2015-ben 936-an dolgoztak, nekik 8,4 millió forint béren kívüli juttatást fizettek ki. 2016-ban ezt 34 millióra emelték, miközben a dolgozók száma 906-ra csökkent. 2017-ben – amikor már adózott a cafetéria – a juttatás 34,8 millió forint, a dolgozók száma pedig 931 volt. Azt, hogy mennyien vették igénybe ebből a munkahelyi étkezést, nem tudni.

A kórház ráadásul, utoljára közzétett saját adatai szerint 2018 második negyedévében 1 milliárd forint lejárt adósságot görgetett, ebből 90 napon túli 570 millió forint volt.

A hódmezővásárhelyi, makói és kakasszéki telephellyel rendelkező kórház az elmúlt években 7,6 milliárd forintnyi fejlesztés történt – erről még Lázár János számolt be. De úgy tűnik, ez sem volt elég, Hódmezővásárhely fideszes többségű közgyűlése két évre 1-1 milliárd forint támogatást szavazott meg az intézménynek, amiből kétágyas, fürdőszobás, klímás kórtermeket alakítanak ki.

Két hete küldtük el kérdéseinket az intézménynek, miszerint a kórház dolgozói a változás előtt milyen béren kívüli juttatásokat kaptak, ezután kínáltak-e fel egyéb béren kívüli juttatást, valamint, hogy a dolgozóknak jelent-e jövedelemkiesést a kedvezményes étkezés megszűnése, de egyik kérdésünkre sem válaszoltak.

Segesvári Csaba

Fotó: Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Orbán: ha igazad van akkor sem kritizálhatod a kormányt!
Segíts egy megosztással: hiába várták haza a kis Lilit!
Választ adott a TESCO, hogy kivonul e Magyarországról!
Hírhez tartozó kép:
Veszteséges a Fradi, pedig most kapott 18 milliárd forintnyi közpénzt!
Mészáros Lőrinc bankja 200 millió forint hitelt adott Mészáros Lőrinc lányának!
Mészáros Lőrinc bankja 200 millió forint hitelt adott Mészáros Lőrinc lányának!
Trump kampány: megígérte, ha újraválasztják akkor meggyógyítja a rákot!
Még le sem zárult a nyomozás máris újraindulnak a BKK hajójáratai!
Óriásit ugrott a népszerűsége: Keanu Reeves-t akarják az év emberének!
Elfogatóparancsot adtak ki a lelőtt utasszállító repülő ügyében!
Összeomlás szélén a szombathelyi futballcsapat! - Mészáros veje csaphat le rá!
Újra csökken az üzemanyagok ára!
A polgármester 11 hónapos fia 75 millióért vásárolt egy telket házzal!
Akadozik a nyomozás: volt Fidelitas tag pofozott meg egy nőt!
Szörnyethalt Szombathelyen a férfi akire egy betonlap zuhant!
Hittan tanár ejtette teherbe diákját! - a tanár még most is tanít!
Lenullázták Magyarország aranytartalékát Matolcsyék!
Elhunyt a Szomszédok rendezője Horváth Ádám!
Láttad a videót ahol tetőre vágnak egy rendőrautót?
Segíts egy megosztással: eltűnt az otthonából a 14 éves Dóri!
Íme a friss létminimum adat: romokban az ország!
Durva károkat okozott az árvíz: gyűjtenek a károsultaknak!
Megölte a dühös tömeg a 14 éves kislányt zaklató férfit!
Meglopták a diákokat, de nem a tolvajokat keresik!
Az ügyészség megkezdte a Mészárosék elleni vizsgálatot! - kiderül rájuk érvényes e a törvény!
Húszmilliós focipályát kapott a pár fős falu!
Óriási bejelentés a diákhiteleseknek!
Tűzszerészek mindenhol! - a hatóság hallgat!
Kivégezték a népszerű medvét, mert támadástól tartottak!
Rogán: sajtótájékoztatót a vesztesek tartanak!
Megszállták a turisták Csernobilt!
Rettegnek Hajdúhadházán a brutális gyilkosság miatt!
Száz kilós betontömb esett egy kisfiú fejére Pusztaszabolcson!
Durván elvertek két arab egyetemistát Pécsen! - Magyarországon magyarul beszéljetek!
Figyelmeztetést adott ki a lakosságnak a NAV! - ezekre érdemes odafigyelni!
Orbán csak papírból tud válaszolni a kérdésekre!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Segíts egy megosztással: keressünk együtt gazdit Vidrának!
Külföld: Orbán szülőgépnek tartja a nőket és adósságcsapdába taszítja az országot!
Orbán Ráhel ellopott telefonja: a nyomozás eddig több mint 10 millióba került!
Orbán: akár luxus autóval is járhatnak majd a családok a kormány szerint!
Orbán ügynökmúltját firtatja az interneten terjengő írás!
Van aki még csak tegnap tette utcára a karácsonyfát!
Oltás botrány: egyre kevesebben hisznek az orvosoknak!
Több mint 16 tonna kokaint foglaltak le!
Győri rendőrök mentették meg a bajba jutott kiscicát!
Nyerészkedésre találták ki a babaváró hitelt!
Egy sebészeti ollóval a hasában él egy nő 23 éve!
Orbán magabiztos: 2030-ig tervez!
Orbán lemondása az egyetlen megoldás a forintválságra!
Egy lépcső alatt alszanak a Honvédkorház agyonhajszolt orvosai!
Az EU nélkül kitörne a román-magyar háború!
Szúnyogirtó repülőgép csapódott a földbe!
Botrány: sok milliós műszereket loptak el a László Kórházból!
Már pénzért sem adják ki az adatokat a magyarországi szegénységről!
Továbbra is köt szerződéseket a gázoló cégével az önkormányzat!
Bajban a turizmus: nem tudnak nyugati béreket adni a vendéglátósok!
Kettészakad az ország, de most a viharok miatt!
Félig hivatalos sajtótájékoztatón vett részt Orbán! - nem szóltak az érintetteknek!
Az állam is beleugrana az 5G-hálózat kiépítésébe!
Szuper ellenzéki kezdeményezés: fillérekből ivóvíz az embereknek!
A volt MTI vezér 98 ezret fizet egy exkluzív lakásért a Várban!
Hajléktalanszálló? - nem, ez egy orvosi szoba a Honvédkórházban!
Segíts egy megosztással gazdihoz juttatni: Még mindig gazdit keres Theo!
A határon túliaknak szánt 90 milliárdból 4 milliárd megy a Rogán-irodának!
Brutálisan megkínoztak egy medvebocsot Romániában! - egyikük még filmezte is!
Több mint százezer, súlyosan veszélyeztetett orangutánnal végeztek!
Szembe ment a forgalommal, egy kamionos helyre tette!
Trükközni kell az óvodákban, hogy törvényes legyen a működés! - több száz óvónő hiányzik!
Telefonját nyomkodhatta az ukrán hajóskapitány a balesetkor!
Balesetet okozott majd a bokorba bújt a rendőrök elől ez a férfi!
Durva foci-balesetet rögzített a kamera! - csak erős idegzetűeknek!
Nemsokára indul a facebook saját pénze!
Több mint 14 milliót vettek fel sportpálya kerítésre, ami sosem épült meg!
Újra napirenden a vasárnapi nyitva tartás a munkaerőhiány miatt!
Megtalálták a szabadulóművész holttestét!
Rendkívüli közgyűlés az összeomló baleseti ellátás miatt!
Több mint 30 ezer család kerül idén az utcára!
Elfogyott a türelem: lépett az orvosi kamara!
Óriási karambol volt, de a kiskacsák átjutottak az úton!
Magyar kormány: a rendőrök vigyék el a hajléktalanokat a közterületekről!
Óriási lángcsóva csaphat fel Baranyában!
Semjén Zsolt nem mond le a vadászatokról!
Aláírta a kormány: megússzák a bankok a devizahitelek terheit!
Védelmébe vette apró barátját az óriásgorilla!
Július 15: kisétál az olaszliszkai lincselő!
A neten koldul pénzt álomutazásra ez a fiatal pár, mert dolgozni nem akarnak!
Segítségnyújtás elmulasztásért is felelnie kell az ukrán kapitánynak!
Szezonban kezdték meg a balatoni strand felújítását!
Elbújnál a világ elől és nyugalomra vágysz? - válaszd a felcsúti kisvasutat!
Emberekhez menekült az elefánt akit orvvadászok akartak megölni!
Óriási támogatottságról beszél a Fidesz!
Riasztás: kirabolták az üllői OTP-fiókot!
Bilincsben vitték el a felelőtlen lovasgazdát a rendőrök!
Videó: Az utasok próbálták megmenteni a vonatgázolás áldozatát!
Hamarosan megtárgyalja a kormány az Orbán Ráhel-féle divatügynökség ügyét!
Szúnyoginvázió van de az önkormányzat szerint minden rendben!
Négycsillagos szállodában kényeztette a Médiatalálkozó résztvevőit a kormány!
Elhárították a paksi atomerőmű turbinahibáját! - csak semmi pánik!
Pár éven belül 11 milliárdra nőhet a Föld lakossága!
Vigyázz a kutyákkal: tökéletesre fejlesztették az aranyos nézést!
Arany áron kapható a lángos és a hekk a Balatonnál!
Százezreket zsarolt ki gyengébb iskolatársától egy siófoki kamasz!
Sokkoló a helyzet Grönlandon!
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a hatóság!
Hivatalos: korrupciógyanú miatt beutazási tilalmat fontolgat Mészáros ellen Washington!
Segíts egy megosztással: a 12 éves Erika nem érkezett haza!
Váratlan fordulat az eltűnt kislány ügyében!
A néppárt szerint eléggé problémás Orbán levele!
A fideszes többség megszavazta az MTA-törvényt!
Gyönyörű villát vásárolt Mészáros Lőrinc lánya!
Azonnal meghalt a szalagkorlátnak csapódott motoros Zalaegerszegen!
A lánya találta meg az Érden meggyilkolt anyát!
Törölték a videót, ahol az anyuka leönti alvó csecsemőjét jéghideg vízzel!
Meghalt az Oroszlánynál bántalmazott kislány!
Mi történik, ha Irán tíz napon belül felrúgja az atomalkut?
Nincs még ellenszer az eddigi legdurvább járványra!
Körözött Alfát kapcsoltak le a magyar rendőrök!
A BKV sofőrök kiborultak: életveszélyes a meleg amiben dolgozniuk kell!
Hatósági figyelmeztetés: senki ne vegyen MMS cseppet az interneten!
Óriási a botrány: hamis útleveleket árultak a kormányablakban!
A puszta királya: 20 lovat hajtott egyszerre Tóth Lajos!
Sikoltozás és pánik: videó rögzítette az utasszállító repülő utasait!
Ne nézd meg! - óriáspók várt a nyaralókat a szobában!
Nem kizárt, hogy a Viking kapitánya pezsgőzött az ütközés előtt!
Lövöldözés és pánik az NBA döntőn!
Több mint 17 milliárdnyi közpénzt kapott a Fradi!
Amint átvette a borítékot, kattant a bilincs az unokázós csaló kezén!
Elfogták a Budapesten megszökött rabot!
Kínos kérdést tettek fel Orbánnak a parlamentben, nem válaszolt rá!
Fidesz: uniós alapjoga a külföldi vendégmunkosoknak, hogy itt vannak!
Leláncolták a vízbe dobták a szabadulóművészt: azóta nem látta senki!
A kormány elfejtette közölni, hogy a babaváró hitel fizetés függő!
Diákokat szállító busz borult fel az M3-as autópályán!
Egyenlőre nem adnak információt az öngyilkos magyar rendőr ügyével kapcsolatban!
Rekord büntetést kaphat ez a hétvégén bemért BMW-s!
Kaszával és villával esett egymásnak két család!
Hiába várják haza: halálra gázolta a fiatal srácot a vonat!
Hibás földelés miatt rázta meg az áram a villamosvezetőt!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva