thepost / Magyarország / Budapest / 2019.06.26
THE POST




           
26
Durva: 3D nyomtatóval készített fegyvert magának a budapesti bérgyilkos!
Ez is érdekelhet:
Elfogták a nőt aki megkínozta az állatkerti teknőst!
Játszótéren szúrta mellbe szerelmét egy nő Mátészalkán!
Nem megy börtönbe a férfi aki hasba rúgta barátnőjét!
Egyszer használatos, 3D-nyomtatóval készült fegyvereket is használt a szerbiai magyar bérgyilkos.

A Bors idézi az Espreso nevű szerb lapot, amely szerint két olyan pisztoly is köthető D. Csabához, ami csúcstechnológiával, úgynevezett háromdimenziós nyomtatással készült el.

„A különleges nyomtatóval szó szerint bármit létre lehet hozni, így fegyvereket is. Minden ilyen eszközzel előállított tárgy műanyag, így a D. Csabánál talált fegyverek is. Ezeket csupán egyszer lehet használni. A szerb és a magyar rendőrség sem találkozott még ilyen fegyverrel” – írta magyar rendőrségi forrásokra hivatkozva a szerb portál.

D. Csaba azért használhatott előszeretettel nyomtatott pisztolyt, mert műanyag, így egyrészt könnyű, másrészt

a fémdetektoros kapuk nem tudják kimutatni, harmadrészt az otthoni gyártás miatt sorozatszáma sincs, így utólag azonosítani sem lehet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, ho

gy D. Csaba ügyében emberöléssel kapcsolatban még nem volt kihallgatás.

Mint kiderült, D. Csaba újabb gyilkosságra készült, amikor cseh kommandósok elfogták egy prágai hotel folyosóján.

Mint a Blikk megírta, a gyanú szerint D. tavaly szeptemberben kegyetlen módon végzett ki egy férfit Budapesten, a Szilas-patak mellett. A vállalkozóként dolgozó V. Lászlót a Pólus Center parkolójától pár méterre letérdeltette, majd közvetlen közelről fejbe lőtte.

A cseh rendőrségi videó tanúsága szerint D. Csaba az elfogásakor nem ellenkezett, a földre fektetve bilincsbe verték, majd a szobájába vitték, ahol szinte az egész ágyat beterítették a fegyverek, de hangtompító, paróka és szemüvegek is meglapultak a tárházában, vélhetően a tökéletes álcázás érdekében. A takaros kis hotelben több mint 20 napig húzta meg magát.

Amszterdamban korábban magát elmaszkírozva sétált be egy étterembe, ahol agyonlőtt egy horvát alvilági figurát.

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hajóbaleset: nem tartotta be a szabályokat a kapitány, mégis szabadon távozott!
Szarvassal ütközött egy mentőautó Zalaegerszegen!
Valaki szemetesbe dobta a gólya tetemet Gyulán!
Hírhez tartozó kép:
A polgármester fiának a kedvéért irtották ki a védett erdőt!
Megtiltotta a kormány, hogy közzétegyék az ország korrupciós helyzetét vizsgáló jelentést!
Megtiltotta a kormány, hogy közzétegyék az ország korrupciós helyzetét vizsgáló jelentést!
Szarvassal ütközött ez a BMW-s!
Az állatkínzás a gyilkosság előszobája!
Minden megosztás számít: nagy erőkkel keresik az eltűnt kislányt!
Egy pár napos kisfiút hagytak magára a kórház előtt!
Megköszönte Orbánnak a nigériai püspök az 1 millió eurós adományt!
Bayer lett a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány nagykövete!
Drága út épül: ötven kilométer 8 milliárdért!
Minden pénteken a parlament előtt ül ez a kislány és a klímaváltozás miatt tüntet!
A hatóságok szerint nem bűncselekmény fillérekért bérelni lakást a Várban!
Handó Tünde lehet az új alkotmánybíró!
Horrorisztikus szúnyogtámadásokról cikkeznek Horvátországban!
A nádas visszatelepítésére kötelezték az építő céget Balatonakaliban !
A Bagi-Nacsa duó volt a kormány szerint a legviccesebb idén!
Gulyás a klímahelyzetről: semmi nem sürget bennünket!
Az emberiség sorsa: egyre több energia kell a túléléshez, ezért egyre mérgezőbbek leszünk!
Már nyilatkozott is a tegnap elhunyt 8 éves kislány édesanyja!
Pert vesztett két fideszes lap!
Több mint 40 fok van a franciáknál és még csak most jön a java!
Allergiás reakció a szúnyogcsípések miatt!
Órákat kellett autóztatni a beteget mert nem működött a CT!
Óriási aszteroida közelíti meg a földet csütörtökön!
Meghalt egy 15 éves fiú a tusnádfürdői wellnessközpont medencéjében!
Fidesz kormány: folyamatosan növekszik az emberek jövedelme!
Halálba vetette magát a Nyolcadikról egy tini Kőbányán!
Hamarabb érkezett az örök jég olvadása mint azt bárki megjósolta!
Brutális összegekért vesznek a magyarok állampapírt!
Eladná magyar érdekeltségei egy részét az E.On!
Kismaki született a nyíregyházi állatparkban!
Brutálisan leterhelik a magyar közutakat a kamionosok!
Kisbusz szakította át a kerítést Csabrendeken!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Gyerekek okozták a budapesti tüzet amiben meghalt a 8 éves kislány!
Lagzi közben lopták el a nászajándékot!
Akadozik a Telekom szolgáltatása!
A MÁV nem reagált a bicskei vonatközlekedési káoszra!
Október végéig kitolták a bankok az adategyeztetést!
A gazdagok túl fogják élni a klímaválságot!
A kormány már le is hívott 103 millió eurót a paksi hitelből!
Sarka Kata párja őrzi 600 millióért a Városligetet!
Közel 5 milliárdos ajándékot kaptak a kaszinók az Orbán kormánytól!
Mészáros veje 3 milliárdos munkát kapott Lázár villamos-projektjéből!
Hangoskodó tuning őrültek miatt van kiakadva a lakosság!
Gyalogost gázoltak halálra az M1-esen!
A kritikák ellenére sem állítja le a kormány a Liget beépítését!
Egy éjszaka alatt vitték el a szombathelyi buszmegállót!
Repülő szerencsétlenség: csak a pilóta testrészeit találták meg!
Meghalt egy 8 éves gyermek a Pesti sportközpontban!
A legszegényebbek magyarok már orvoshoz sem tudnak elmenni!
Közel 50 fok vár Franciaországra a következő napokban!
Újabb devizahiteles szerződést nyilvánítottak érvénytelennek!
Negyven éve nem esett annyi eső az országban!
Több mint 3 milliárdos támogatást ad a magyar kormány egy osztrák cégnek!
Több mint 5000 milliárd forintos részesedése van a kormányközeli vállalkozásoknak!
Orbán szégyene: elfogadhatatlan, hogy egy uniós tagállam EU-ellenes kampányokat tart!
Nem azonos a gazdagok és a szegények egészségügyi ellátása!
Vonatozás helyett gyalogtúrát szervezett a MÁV!
Elkezdődtek az utolsó éveink a Föld nevű bolygón!
Újra Pesten hajózgat a Viking mintha mi sem történt volna!
Semmi nem elég: 6000 forintot kér egy óra parkolásért egy trafikos!
Elindult a lavina: megvan az első devizahiteles aki pert nyert!
Orbán pofon: az EU hivatalos közleménye, hogy vége a migrációs válságnak!
Újabb csúcson a munkaerőhiány: óriási a kereslet a bolti eladók után!
Soros fia: Magyarország ismét demokratikus ország lesz!
Ismét változtat a kormány a babaváró hitelen!
A marihuána védhet a baktériumokkal szemben!
Éhező magyar gyermekeknek tartanak gyűjtést!
Felzabálják az építőipart a kormánybarát vállalkozások!
Karafiáth: Orbán gazemberebb, mint cseh kollégája!
Mészáros és Tiborcz sorra építi a luxuslétesítményeket Keszthelyen!
Tragikus a mostani középiskolások szövegértése!
Nagyon kínos kérdéseket kapott Orbán veje!
A vonat lassabban ér a Balatonra, mintha kétszer átszállnánk!
Százmilliók folytak be Áder alapítványához, mégis veszteséggel zárt!
Cukorbeteg kisfiú lett rosszul, a rendőrök azonnal segítettek rajta!
Megtalálták a lábszárhoz tartozó holttestet Mezőlaknál!
Jól tűrte a lakosság a földrengést Heves megyében!
Hihetetlen: újrahasznosítják a műanyagot a méhek!
Reuters elemzés: igaz vagy kamu Orbán nagymama mesés vagyona?
A világ összeomlik, a kérdés csak az, hogy mikor!
Kidobták az osztályból a diákot mert azt mondta, hogy csak két nem létezik!
Botrány: zaklatás miatt nyomoznak a párizsi vatikáni nagykövet ellen!
Mindössze 2 sódomb létezik a világon, az egyik hazánkban van!
Segítségre van szüksége a Gyálon elpusztult gólya fiókáinak! - oszd meg Te is!
Három gyalogost gázoltak el 24 órán belül Nyíregyházán!
Több métert repült: zebrán gázolták el ezt a nőt!
Kálmán Olga is ott lesz a ma esti választási vitaműsorban!
Nagyszerű ez a mai nap, végre meghalt, megrohadhat: elhunyt a gyerekkínzó szektavezér!
Egy vagyont fizetnek az oroszlánok lemészárlásáért!
Mégis életben lehet az eltűnt kislány?
Nem ég az arca, Elnök úr?! - Nyílt levél Ádernek!
Segíts egy megosztással: segítségre van szüksége a súlyosan beteg Dominiknak!
Kicsit gyanús, hogy a Fidesz politikusa lerokkant a tárgyalások előtt!
Bírói tiltás ellenére vágatta ki a fákat a fideszes polgármester!
Menekült a kamera elől a becsületsértésért elítélt fideszes polgármesterjelölt!
Uniós statisztika: csak két országban szegényebbek az emberek mint Magyarországon!
Brutális faültetési programmal készül a klímaváltozásra Bécs!
Megdöbbentő egészségügyi állapotok: sereghajtók vagyunk Európában!
A férfi aki csendben 4 milliárdot kaszált a magyar kormányközeli médián!
Szupercella tart délnyugat felé!
Áder nem nyilatkozik: Orbán megfúrta a klímaegyezményt!
Szigetszentmiklóson is megtörtént ami pár napja Szolnokon!
Olyan helyen épül 3 milliárdért stadion ahol focicsapat sincs!
Durva levelet írtak a pénztárosnak, aki bunkó volt egy 11 éves gyerekkel!
Cuki szállítmányt fotóztak a magyar autópályán!
Több mint 100 kárókatonát lőttek le Kiskörénél!
Szerdától újra itt a trópusi hőség!
Egy rossz szokás amivel tönkreteszed az autód motorját és nem is tudsz róla!
Elhagyott halászháló okozta a ámbráscet és borja halálát!
Trianon botrány: Franciaország és Anglia is belátta, hogy hibázott!
Majdnem 20 évig lopta az áramot és a gázt egy pécsi férfi!
Katinka reagált a kizárására!
Ha nem láttad még Pintér Tibi dezodor promóját akkor Te még nem láttál semmit!
Érthetetlen: gyerekeik előtt verték egymást a megvadult szülők!
Több mint 100 ezer ember kapott letelepedési vagy tartózkodási engedélyt!
Magyar kormány: 355 ezer az átlagkereset, tíz százalékkal emelkedtek a bérek!
Svájcnak gyanús: fél éven belül kétszer volt magánúton náluk Orbán!
Segíts egy megosztással! - utcára teszik a súlyosan beteg pécsi házaspárt!
A magyar foci nem gyengébb mint az olasz!
Megtalálták az eltűnt kisfiút, de az anyjának nem kell!
Toplistás körözés: orgazdaság miatt keresik Kolompár Máriót! - oszd meg Te is!
Segíts egy megosztással: szerető otthont keres ez a kutyus!
A Román kormányt aggasztja a nemzeti összetartozás éve!
Becsületrendet kapott Elton John!
Mindenki meghalt a Hawaiin lezuhant repülőgépen!
Figyelem: óriási vihar lesz a Balatonon ma este!
Megérkezett az okosgumi!
Három bocsával sétált a medve az utcákon!
Kisgyerek halálát okozta a szerelmespár, mert a sírástól nem tudtak együtt lenni!
Semjén több könyvet írt mint egy irodalmi Nobel-díjas!
Magyar kormány: az emberek érdekében tartjuk alacsonyan a rezsit!
A cigányozó fideszes polgármester jelöltet elkaszálta a bíróság!
Mészáros testvére is okosabb mint Zuckerberg!? - sorra nyeri az állami megbízásokat!
Heten jelentkeztek a pályázatra, Mészáros testvére nyert!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva