Gyalogosok közé hajtott a figyelmetlen BMW-s! + videó
Gyalogosok közé hajtott egy BMW terepjáró éjszaka, Szentpétervár belvárosában, a Nevsky sugárúton. A balesetben két ember - köztük egy amerikai állampolgár - meghalt, a sofőr nevetőgáz miatt vesztette el uralmát a jármű felett - írja az RT News.

Szörnyű baleset történt éjszaka a Nevskiy sugárúton, amikor egy nagy sebességgel száguldó BMW X6-os felszaladt a járdára és egy gyalogosokból álló csoportba ütközött.
A horrorisztikus ütközés pillanatát egy biztonsági kamera is rögzítette. Figyelem! A videó felkavaró képsorokat tartalmaz!

Az autó tovább száguldott a járdán, több, még nyitva lévő kávézó és üzlet ajtaját is megrongálva, majd visszatért az úttestre, ahol megállt.
Több ember megsérült a baleset során, két ember - egy amerikai állampolgár és egy moszkvai turista - a helyszínen meghalt.

A baleset késő este történt és szerencsére csak kevés ember tartózkodott Szentpétervár egyébként legforgalmasabb útján. Ha az eset egy órával korábban történik, talán egy tucatnyi életet követelhetett volna.

A sofőrt a rendőrség a helyszínen elfogta. Az elkövetőt a média a 30 éves Murad K.-ként azonosította.
A férfi dinitrogén-oxid - közismertebb nevén kéjgáz, nevetőgáz - hatása alatt állt.
A helyi média azt közölte, a férfi a szer használatát elismerte az orvosoknak. A kéjgáz fogyasztása, mint egyfajta „legális drog", az utóbbi időben az éjszakai klubokban lett népszerű, gyakran lufikban árulják.

Az orosz hatóság büntetőeljárást indított a kábítószer hatása alatt álló sofőr ellen két vagy több személy halálát okozó baleset miatt.



Sgítsd a munkánkat egy megosztással, köszönjük >>
Videón az idióta aki parkoló autókat rongált! - viccesnek találta hogy kárt okoz másoknak!
Cisztának hitték de tévedtek: a saját ikertestvére növekedett a kislányban!
Nem várt olvadás: sorra kerülnek elő az eltűnt holttestek a Mount Everesten!
Lézerrel gyógyítanák az alkoholizmust: eddig sikeresek a kísérletek!
Takács: 100 milliót összespórolni nem olyan nehéz!
Tej botrány: tüntetnek a gazdák a multik olcsó teje ellen!
Schwarzenegger ahogy egy lovat kerget egy biciklin ülve: a videó amire nem voltunk felkészülve!
Orbánon gúnyolódik Európa: náci vezérként ábrázolják!
Kalapáccsal ütötte a szomszéd kislányt ez a nő!
Hivatalosan is elhangzott: Orbán mattot adott a Néppártnak!
Napi 44 millió: ennyi adósságot termel a Honvédkórház! - de a foci dübörög!
Budapesten fogták el az Iszlám Állam egyik vezérét: videó készült az elfogásról!
Leállt a forgalom: evakuálják a lakosságot a talált bombák miatt Budapesten!
Ilyen nyárra számíthatunk a szakértők szerint!
Nokia botrány: adatokat küldtek a telefonok Kínába! - vizsgálat indult!
HÍRHEZ TARTOZÓ KÉP:
Magyarország fizetné több száz pakisztáni diák tanulmányait!
Külföld alázza Orbánt: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül!
Orbán nyilvánosan elszólta magát a Fidesszel kapcsolatban!
 
thepost.hu
Nyilvános csoport - 35.487 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény. Csatlakozz hozzánk és hívd meg az ismerőseidet is!
 
Orbán nyilvánosan elszólta magát a Fidesszel kapcsolatban!
London lázban ég: több százezren tünetnek a Brexit ellen!
Ferihegy botrány: Kényszerleszállást hajtottak végre a halott utas miatt!
Irányíthatatlanul sodródik egy hajó 1300 utassal a fedélzetén!
Gyógyíthatatlan beteg a magyar humorista! - humora mögött éveken át tartó szenvedés van!
FRISS HÍREK
Magyarország fizetné több száz pakisztáni diák tanulmányait!
Külföld alázza Orbánt: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül!
Orbán nyilvánosan elszólta magát a Fidesszel kapcsolatban!
London lázban ég: több százezren tünetnek a Brexit ellen!
Ferihegy botrány: Kényszerleszállást hajtottak végre a halott utas miatt!
Irányíthatatlanul sodródik egy hajó 1300 utassal a fedélzetén!
Gyógyíthatatlan beteg a magyar humorista! - humora mögött éveken át tartó szenvedés van!
Megbénultak az utak: mentőhelikopter és súlyos sérültek bénítják a forgalmat!
A magyar családok többsége eladósodna egy váratlan kiadás miatt!
Komoly aggodalom van amiatt, hogy mire képes Orbán: már rég kidobták volna az Európai Néppártból!
Az európai Zöldek csúcsjelöltje, Bas Eickhout már rég kidobta volna az Európai Néppártból (EPP) Orbán Viktort, és szerinte Manfred Weberék rosszul jár...
Orbánnak nem volt joga a Fidesz nevében cselekedni! - erre nem hatalmazták fel!
A jelek szerint a Fideszben semmilyen formális döntés nem született arról, hogy a párt "önkéntesen" felfüggeszti tagságát az Európai Néppártban, ez ug...
Hivatalos: vége az Iszlám Államnak, az utolsó egységet is felszámolták!
Győzelmet hirdetett szombaton az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett Szíriában az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai De...
Teljes útzár: súlyos baleset miatt zárták le a főutat!
Így tudta eltitkolni a terhességét a gyerekgyilkos anya! - senki nem vette észre!
Takács: 100 milliót összespórolni nem olyan nehéz!
Tej botrány: tüntetnek a gazdák a multik olcsó teje ellen!
Schwarzenegger ahogy egy lovat kerget egy biciklin ülve: a videó amire nem voltunk felkészülve!
Orbánon gúnyolódik Európa: náci vezérként ábrázolják!
FRISS HÍREK
Videón az idióta aki parkoló autókat rongált! - viccesnek találta hogy kárt okoz másoknak!
Cisztának hitték de tévedtek: a saját ikertestvére növekedett a kislányban!
Nem várt olvadás: sorra kerülnek elő az eltűnt holttestek a Mount Everesten!
Lézerrel gyógyítanák az alkoholizmust: eddig sikeresek a kísérletek!
Kalapáccsal ütötte a szomszéd kislányt ez a nő!
Hivatalosan is elhangzott: Orbán mattot adott a Néppártnak!
Napi 44 millió: ennyi adósságot termel a Honvédkórház! - de a foci dübörög!
Budapesten fogták el az Iszlám Állam egyik vezérét: videó készült az elfogásról!
Leállt a forgalom: evakuálják a lakosságot a talált bombák miatt Budapesten!
Ilyen nyárra számíthatunk a szakértők szerint!
Az előrejelzések szerint teljesen más lesz idén a legmelegebb évszak, mint tavaly.

A meteorológiai szolgálatok egy része már elkészült ny...
Botrány: saját magát lőtte agyon egy klipforgatáson az ismert énekes!
Véletlenül a saját fegyverével okozott végzetes sérülést magának.

Tragédia történt egy klipforgatáson: a Texas állambeli Houstonban halál...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Teljes útzár: súlyos baleset miatt zárták le a főutat!
Kigyulladt a BMW: a tapasztalt sofőr menetszéllel próbálta oltani! + videó
Tömegbaleset az Árpád hídon: 4 autó ütközött össze!
A képen valójában egy BMW-van! - bebizonyítjuk!
A 130 km/órás tempó alapjárat ennek a BMW-nek! - rontják a márka megítélését az ilyen esetek?
Azonnal meg kellett műteni Marsi Anikót a balesete miatt!
Tűzoltók és katasztrófavédelem: tömegbaleset Nyíregyházán!
Káosz Budapesten: balesetek miatt nem járnak a villamosok!
BMW alázó Suzuki Swiftet hirdetnek a neten! - streetkiller Suzuki az életérzés!
Több sört is megivott a baleset előtt a kiskunmajsai tragédiában meghalt tinilány!
Külföld alázza Orbánt: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül!
Orbán nyilvánosan elszólta magát a Fidesszel kapcsolatban!
Komoly aggodalom van amiatt, hogy mire képes Orbán: már rég kidobták volna az Európai Néppártból!
Orbánnak nem volt joga a Fidesz nevében cselekedni! - erre nem hatalmazták fel!
Orbánon gúnyolódik Európa: náci vezérként ábrázolják!
A szlovén Mladina hetilap címlapsztorija Orbán Viktorral, illetve a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával foglalkozik, szúrta ki a Magyar Narancs. ...
Hivatalosan is elhangzott: Orbán mattot adott a Néppártnak!
Már a felvezetés is egészen erősre sikeredett az április 1-jén megszűnő Echo TV Napi aktuális című műsorában csütörtökön.

Velkovics Vilmo...
Európa felmérés: Orbán költ a legtöbbet a sportra és a legkevesebbet szociális dolgokra!
Magyarország uniós összehasonlításban keveset költ szociális juttatásokra, beleértve a nyugdíjakat és az egészségügyet is. Sportra és vallásra viszont...
Kigyulladt a BMW: a tapasztalt sofőr menetszéllel próbálta oltani! + videó
Ez nem egy szülinapi torta.

Az Instagramra tette ki egy motoros a fejkamerás felvételét, amelyen egy BMW M5-ös elég nagy tempóval érkezik...
MSZP botrányról beszél a Fidesz: 35 millióért rendelt elemzéseket az MSZP!
Kevés vállalkozás mondhat magáénak akkora szerencsét, mint Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit Kft., amelyet egy nappal a bejegyzése után talált...
Durván megalázták Orbánt: előkerült a korábban már letiltott videó!
Macron gyakorlatilag levegőnek nézte a magyar miniszterelnököt.

Jelentősen csökkent a magyar miniszterelnök befolyása az Európai Unióban ...
Ivartalanítási akció - osztani ér!
Hódmezővásárhelyen, a Bocskai utcán található egyik cég telephelyén élő cica-kolónia már biztosan nem fog szaporodni, mivel pár nappal ezelőtt a Hódme...
Az állatgyilkosságokért nem vonják felelősségre a szekszárdi gyerekgyilkost!
Hamarosan valakit meg fogok ölni – ezt óbégatta a 19 éves K. Dániel, majd szavait azonnal tett követte. Ismerősei úgy tudják, a ZEN nevű drogtól...
THE POST
Hihetetlen: 30 ezer éve elpusztult állatot támasztanak fel!
Japán kutatók sikeresen aktiválták egy 28 ezer éve fagyott mamut sejtjeit, melyeket egerek petesejtjeibe ültettek – számol be az MTI. Ennek elle...
Sütés nélküli íncsiklandó vendégváró: ennél egyszerűbb és finomabb nincs!
Szemétheggyel veszi körbe magát a zuglói agresszív hajléktalan! - a környékbeliek tehetetlenek!
Kormány döntés: megszűnt a kórházi kedvezményes dolgozói ebéd!
Ez a tuning nem az ültetés: az átalakított járgány nem kis munka volt!
Orbán győztesnek látja magát: Soros nem bírt el a Fidesszel!
Orbán az első miniszter akit hangosan kiröhögtek! - egy mondatán azonnal kitört a röhögés!
FRISS HÍREK
Ez elképesztő: korábban is megölte egy gyerekét a csecsemőgyilkos magyar nő!
Beismerő vallomás: ez a férfi küldte Sorosnak és Clintonnak a bombát!
Botrányos helyzet: szennyezett a víz ebben a magyar iskolában!
Utánfutó miatt kapott magasabb büntetés a gyorshajtó, a baj csak az hogy nem vontatott utánfutót!
Bomba miatt tárták fel a férfi sírját de amit benne találtak arra senki nem számított!
Orbánékon kívül mindenki elfogadná az uniós klíma tervet! - megint kilógnak a sorból!
Átvette a Ferrariját a budapesti milliárdos!
Menjetek a p...ba! - többen kiborultak Győzike új műsorán!
Segíts egy megosztással Te is: mindenki az eltűnt 14 éves kislányt keresi!
Újabb magyar devizahiteles ügyben döntött az Európai Bíróság!
A múlt heti devizahiteles ítélet után, amelyre azóta a Kúria is reagált, ma egy újabb magyar devizahiteles ügyben tett közzé hírt az Európai Bíróság. ...
Európai Bíróság: Orbán adósmentő törvényei uniós jogokat sért!
Uniós jog szerint egyetlen hazai devizahiteles törvény sem mondhatta volna ki azt, hogy nem lehet megsemmisíteni a kölcsönszerződéseket, ha az árfolya...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Három halott és darabokra szakadt autók: részletek a kiskunmajsai horror balesetről!
Hét halott: Jogsija sem volt a balesetet okozó autósnak!
Autólopási hullám: Imádják az autótolvajok a BMW-ket!
Nézd meg ki kapott 20 milliárdos megbízást a BMW gyárral kapcsolatban!
Mindenki a Supra motoros BMW-ről beszél! + videó
Sokkoló baleset: elütött disznónak ütközött neki a motoros, majd egy autó halálra gázolta!
Alig 20 másodperc alatt lopták el ezt a BMW-t! + videó
Megtarthatták balesetben elhunyt fiuk spermáit a szülők! 18+
Nem érti a halálos baleset gyanúsítottja, hogy miért támadják az emberek!
Kamionos balesetet okozott a figyelmetlen BMW-s! + videó
Halálos vadászbaleset: a baleset okozója a rendőrség állományába tartozik!
Európa felmérés: Orbán költ a legtöbbet a sportra és a legkevesebbet szociális dolgokra!
Durván megalázták Orbánt: előkerült a korábban már letiltott videó!
Orbán győztesnek látja magát: Soros nem bírt el a Fidesszel!
Orbán az első miniszter akit hangosan kiröhögtek! - egy mondatán azonnal kitört a röhögés!
Orbánékon kívül mindenki elfogadná az uniós klíma tervet! - megint kilógnak a sorból!
Több tagországgal ellentétben Németország, Lengyelország és Csehország mellett Magyarország kormányának sem tetszik az uniós klímapolitika, ezért megv...
Európai Bíróság: Orbán adósmentő törvényei uniós jogokat sért!
Uniós jog szerint egyetlen hazai devizahiteles törvény sem mondhatta volna ki azt, hogy nem lehet megsemmisíteni a kölcsönszerződéseket, ha az árfolya...
Ba**za meg a rendőr: az eddigi legtrágárabb zenével tért vissza Curtis!
Január közepén kezdte el a drogproblémái miatt az elvonót Curtis, aki február közepén, az Instagram oldalán adta hírül, hogy sikeresen túl van a hat h...
Kiakadtak a hallgatók Balázsékra: buckalakóknak nevezte a lomtalanítókat!
"Budapesten beindult a lomtalanítás. Balázs azt vette észre, hogy már szervezetten, nagy teherautókkal jönnek a buckalakók és legalább 10-en már, ahog...
Meztelen férfi sétálgatott Sárvár belvárosában! - videóra vették!
Bizarr videót tett közzé a Vas megyei hírportál.
Teljesen meztelenül sétált Sárvár egyik forgalmas utcáján egy férfi. Információk szerint a "Can...
Jó ötlet? - Robbantani akarnak a Japánok a száguldó aszteroidán!
Nem csak a felszínt kapargatná meg a Hajabusza-2 a Ryugu aszteroidán, a belsejére is kíváncsiak a kutatók. Úgyhogy robbantanak.

Igen izga...
Repülőgép szerencsétlenség: kiképzés nélkül repült a lezuhant kép pilótája!
Sok órányi repülés volt az Ethiopian Airlines pilótája mögött, amelyik az új Boeing-típust vezette, de így sem tudta a levegőben tartani a repülőt.
Mészáros győzelem: verseny nélkül nyertek, új iskolát építenek állami pénzből!
Az mfor.hu írta meg, hogy egy friss közbeszerzési hirdetményből kiderült: eredménytelenül zárult a Felcsút-Iskola tervezésre kiírt közbeszerzési eljá...
THE POST
Penny botrány: tüntetés és vizsgálat várható!
Tömegbaleset az Árpád hídon: 4 autó ütközött össze!
Összeütközött négy gépkocsi csütörtökön este a fővárosi Árpád hídon, a Budára vezető oldalon.

A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit ...
A kormányhivatal megerősítette: védett erdőt irtottak ki a Balaton-parton!
Az önkormányzati képviselőket nem értesítették a terület védettségéről, mielőtt szavaztak a beruházásról.

Másfél hete írtunk róla, hogy M...
A jövő most van: már hangyarobotok mászkálnak a testünkben!
Egy hangyakolónia által inspirált, orvosi célokat szolgáló robotrendszert fejlesztettek ki kínai kutatók.

Testen belüli diagnosztikára, d...
Több mint egymillió aláírás a Brexit ellen!
Az aláírók követelik, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.

A Downing Street közölte, hogy Theresa May miniszterelnök nem f...
Orbán nélkül sokkal jobb volt a hangulat: mindenki örült és elégedett volt a csúcstalálkozón!
Pár órával a néppárti felfüggesztés után már ki is derült, milyen döntésekből marad ki most egy jó ideig a magyar miniszterelnök és a Fidesz.
<...
Újabb facebook botrány: több száz millió jelszót tároltak védelem nélkül!
Óriási botrány: minden idők legnagyobb autó visszahívását rendelték el!
Orbán átvette a tiltakozó levelet! - megírták neki mire számíthat!
Férjének csinált szexi videót, de véletlenül facebookon mutatta élőben!
Ez is eljött: 2,3 milliárdot ad ki Magyarország űrkutatásra! - belépünk a nagyok közé!
Élő adásban viccelődött a Michael Jackson botránnyal az ismert sztár!
FRISS HÍREK
Nagykanizsai horror: késsel és vasráccsal ölte meg szerelmét ez a férfi!
Bizonyítva: marihuánától a nők jobban élvezik az együttlétet!
Agykárosodást szenvedett a kisfiú akire rá esett egy játékgép! - eltűnt a mosolyom anyu!
Nyugdíj káosz: bajban a legnagyobb nyugdíjpénztár!
Folyamatosan kerülnek elő a holttestek a vegyi robbanás után!
Merkel üzent Magyarországnak: elmondta a véleményét menekült ügyben!
Ne nézd meg ezt a videót:mit művel ez a lány egy repülő WC-jében???????
Végre: Letöltendő börtönt kapott ez az állatkínzó!
Brutálisan finom vendég váró és mindez sütés nélkül!!!
A következő három mérkőzéstől eltiltották Király Gábort!
Király Gábor, a sereghajtó Szombathelyi Haladás 108-szoros válogatott kapusa három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövet...
Külföld is ezen röhög: Orbánék hatalmas győzelemről beszélnek! - oszd meg Te is
Mintha egész más szavazásról írnának: visszavert támadás, jó döntések, kompromisszum – így "tájékoztatja" olvasóit a kormányközeli sajtó a szerd...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén
Curtis szerint a nyári gumi okozhatta az autóbalesetet, nem pedig az ittassága
Rengeteg a baleset a csúszós utakon
Pestszentlőrinci gyilkosság: Kiderült, hogy a BMW az áldozaté volt
BMW-s gyilkosság: Elképesztő történetet meséltek a letartóztatott fiú szülei
Halálos baleset Szentgotthárdnál: Órákig feküdhetett halott szerelme mellett Bianka (videó)
Megrázó felvétel került elő a benzinkutas balesetről!
Még ma is szalonállapotú a 40 éves BMW!
Horrorbaleset Budapesten: egy ember meghalt, egy kismama megsérült!
Brutális kamionos baleset: Meghalt a Waberer's-sofőrje!
Mészáros győzelem: verseny nélkül nyertek, új iskolát építenek állami pénzből!
Orbán nélkül sokkal jobb volt a hangulat: mindenki örült és elégedett volt a csúcstalálkozón!
Orbán átvette a tiltakozó levelet! - megírták neki mire számíthat!
Külföld is ezen röhög: Orbánék hatalmas győzelemről beszélnek! - oszd meg Te is
Orbánon gúnyolódik Európa: náci vezérként ábrázolják!
A szlovén Mladina hetilap címlapsztorija Orbán Viktorral, illetve a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával foglalkozik, szúrta ki a Magyar Narancs. ...
Hivatalosan is elhangzott: Orbán mattot adott a Néppártnak!
Már a felvezetés is egészen erősre sikeredett az április 1-jén megszűnő Echo TV Napi aktuális című műsorában csütörtökön.

Velkovics Vilmo...
Azt hitte megússza: a kizárás előtti nap Orbán levelet írt, melyben elfogadta a feltételeket!
Egy nappal az Európai Néppárt mai brüsszeli politikai közgyűlése előtt levelet írt Orbán Viktor kormányfő a bajor állam kancellári hivatala vezetőjéne...
Most már biztos: haláláig hatalmon maradhat Putyin!
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő távozása a hatalomból megmutatta az utat Vlagyimir Putyinnak, hogyan maradhat hatalmon azt követően, hogy 2024-ben...
Belehalt sérüléseibe a fának hajtó magyar férfi!
Meghalt egy férfi, aki személyautóval fának ütközött szerda délután a 71-es főúton Szigligetnél – írja az MTI.

Az autót vezető 68 é...
Újabb iskolabotrány: Iskolatársai verték össze ezt a kislányt! - megállíthatatlan az iskolai agresszió hazánkban!
Egy 21 éves nőt megvert, majd kirabolt az iskolatársa és annak barátja a békési autóbusz-állomáson, miután összevesztek egy pletyka miatt.

Bajban a Volkswagen vezérigazgatója: náci mondata miatt rúghatják ki!
Ebit macht frei, magyarul A nyereség szabaddá tesz – ezzel a mondattal idézte meg a auschwitzi koncentrációs tábor kapujára írt, a holokauszt eg...
Sokkoló eredmény: az autó kormánya sokkal koszosabb mint bármely wc ülőke!
A sofőrök közül vélhetően kevesen gondolnák, hogy egy elképesztően szennyezett kezelőszervvel terelgetik autójukat nap mint nap. És a benzinkutakon mé...
THE POST
Segíts egy megosztással: keresik az eltűnt fiatal magyar lányt!
A police.hu oldalán a körözések között négy eltűnt személy található, akiknek körözését az Ajkai Rendőrkapitányság rendelte el: Ő Győri Nikolett 1999....
Botrány: kimentek a teremből mert Kövér Lászlóra nem voltak kíváncsiak!
Keresztény botrány: 395 katolikus papot vádolnak szex*ális zaklatással! - Minden hétre jut egy ilyen ügy!
A képen valójában egy BMW-van! - bebizonyítjuk!
Durva: 3D nyomtatóval készített fegyvert magának a budapesti bérgyilkos!
Vízgyűjtő aknában találták meg az eltünt kislány holttestét: az anya teljesen összeroppant!
Külföld botrány: az eddigi leggúnyosabb beszólást kapta meg Orbán!
FRISS HÍREK
Illés bácsi nem nyit ki többet: nem tenném ki magam senki rosszindulatának!
Halálos tragédia: autóban hagyta kislányát ez a rendőr, hogy főnökével enyeleghessen!
Újabb verekedés: kevésen múlt, hogy nem lett tragédia!
Kórházból üzent Marsi Anikó! - sajnos férje nem lehet mellette!
Van ennél szebb: lélegzetelállító ahogy 2 galaxis összeütközik!
A betegek isszák meg a levét: a műtétek sorra elmaradnak emberhiány miatt!
Felfüggesztették a Fideszt: Orbán szerint Ő akarta így!
Ezt a két magyar autóst utálja az autós társadalom! + videó
A KDNP akkor is a Néppárt tagja marad ha a Fideszt kidobják!
Megérkeztek a mentőhelikopterek amiket vásároltunk!
Használt helikopterekkel újítja meg a légimentést a kormány. Az új medicopterek már fel is tűntek a légimentők bázisán. A kilencéves járművekre 13 mil...
Orbán megérkezett Brüsszelbe: magabiztosabb mint valaha!
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután megérkezett az Európai Parlament brüsszeli székházába, az Európai Néppárt tanácskozására.

A m...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Arany színű BMW-t ajánlott fel Lajcsinak Győzike!
Brutális baleset: szörnyethalt egy motoros Pesten!
Brutális: Így tombol a BMW legerősebb autója!
Súlyos tragédia: egy gyermek is meghalt a püspökladányi balesetben!
Lángba borult az M5-ös, ilyen durva baleset még nem volt!
Hétvégi baleset özön: horror az utakon!
Uszoda baleset: Hetvennégy embert menekítettek ki az Újfehértón!
Horrorbaleset itthon: ledarálta a BMW-t a kamion!
Hatalmas baleset: gumifalnak csapódott a versenyző!
Magyar horrorbaleset: Türelmetlen volt az audis, egy nő meghalt!
Korrekt: a magyar sztár elismerte, hogy ő okozta a balesetet!
Azt hitte megússza: a kizárás előtti nap Orbán levelet írt, melyben elfogadta a feltételeket!
Külföld botrány: az eddigi leggúnyosabb beszólást kapta meg Orbán!
Felfüggesztették a Fideszt: Orbán szerint Ő akarta így!
Orbán megérkezett Brüsszelbe: magabiztosabb mint valaha!
Mészáros győzelem: verseny nélkül nyertek, új iskolát építenek állami pénzből!
Az mfor.hu írta meg, hogy egy friss közbeszerzési hirdetményből kiderült: eredménytelenül zárult a Felcsút-Iskola tervezésre kiírt közbeszerzési eljá...
Orbán nélkül sokkal jobb volt a hangulat: mindenki örült és elégedett volt a csúcstalálkozón!
Pár órával a néppárti felfüggesztés után már ki is derült, milyen döntésekből marad ki most egy jó ideig a magyar miniszterelnök és a Fidesz.
<...
Teljes káosztól tartanak a magyar autós piacon!
A szakma úgy számol, hogy a 6-8 millió forintos autók forgalma nő majd jelentősen.

A szövetség elnöke arról beszélt, hogy a július elsejé...
Ebbűl baj lesz more: új műsort kap Győzike az RTL-en!
Új műsort kap az RTL+ csatornán Gáspár Győző.

"Mi a vágyad, more?" címmel indul új műsor az RTL+ csatornán, melynek műsorvezetője nem más...
Hotel botrány: titokban filmezték a gyanútlan vendégeket!
A dél-koreai rendőrség lecsapott egy weboldalra, amelyen olyan illegális felvételeket streameltek, amelyeket hotelekben vettek fel a szereplők tudta n...
Tömegverekedés Isaszegen: két roma család esett egymásnak a sörözőben!
Tömegverekedés volt kedd este hét óra után a Pest megyei Isaszegen, két család tagjai szólalkoztak össze egy sörözőnél. A vita odáig fajult, hogy betö...
Teljes a káosz Budapesten: több mint 50 világháborús bombát találtak!
Budapest, 2019. március 20., szerda (MTI) - Több mint 50 különböző második világháborús robbanótestet, lőszert találtak a Városligetben szerdán - tájé...
Durván nekimentek Ádernek: bábu vagy, János hoztunk neked gerincet!
A köztársasági elnök Pécsre utazott, ahol a klímaváltozásról tartott előadást, valamint megnézte az év európai fáját. Tüntető diákok várták Ádert.
THE POST
Gyönyörű és ijesztő: őzek vonultak keresztül a 84-es főúton!
A 130 km/órás tempó alapjárat ennek a BMW-nek! - rontják a márka megítélését az ilyen esetek?
A police.hu azt írja, hogy a rendőrök március 15-én délelőtt Békéscsaba belvárosában, a Berényi úton traffipaxoztak, amikor azt látták, hogy egy BMW a...
Szörnyű véget ért a gumifüstölés: szénné égett a sportkocsi! + videó
Ez a sofőr úgy döntött, hogy a Mustang GT-jével nagyjából 40 másodpercig pörög egy helyben. Sajnos egy idő után nem csak a gumi füstölt el.
Orbán ebbe végleg belebukhat: valami komoly dolog fog ma történni!
Orbán és a Fidesz esélyeit latolgatja a Politico hírlevele, a párt néppárti maradását illetően inkább negatív az összkép.

"Valami komoly ...
Nadrágjába vizelt az állatkínzó a feldühödött állatvédők láttán!
Lincshangulat volt a bíróság előtt, ahová azt a két férfit hozták, akik baltával ütöttek egy kutyát, több tucatnyi állatvédő hangosan szidta és fenyeg...
HÍRTURKÁLÓ
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal


Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?


Feleségét és fiát is megkéselte egy jászapáti férfi

Haldokló barátnője mellett erőszakolta meg a nő 12 éves húgát

Tartósan ködös idő várható a héten

Üzemanyagár növekedés várható, még most tankoljon fel

Káosz: Baseballütővel verik a menekülteket Németországban

Videó: Így néz ki a lezuhant orosz utasszállító tragédiájának a helyszíne

Mind Magyarországon ragadnak a kitoloncolt migránsok

Lopással vádolják Adele-t Hello című dala miatt

Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén

Részletek a jászapáti családi késeléssel kapcsolatban

A migránsok már a keresztény ünnepeket is töröltetni akarják Németországban

Talicskával lopták az ételt a menzáról

Sokkoló részleteket mesélt a tragédiáról a bukaresti rockkoncert magyar túlélője

Háromgyermekes családapát késelt meg a bedrogozott tinédzser

Érdi gyilkosság: a felismerhetetlenségig összeverték az idős asszonyt és férjét

Újabb orosz repülő zuhant le

Karikatúra jelent meg a lezuhant orosz utasszállító tragédiájáról

Új törvény Finnországban: Mostantól egyetlen menekültet sem fogadnak be

Az apja is ott volt, amikor belefulladt a kukoricába a 9 éves gyermek

Öt újabb megyébe helyezik ki a szuper-traffipaxokat

Gusztustalan ételt kaptak a gyerekek a menzán?

Orbán Viktor: Európa elözönlés alatt áll

Pokolgép robbanhatott az orosz utasszállítón

Videó: Élő adásban fenyegeti meg a riportert a migráns

Saját bátyját késelte halálra a 25 éves fiatal

Újra visszatért Cini fiatalkori betegsége

Közel 300 km-re az otthonától találtak rá az eltűnt győri tinire

Vizsgálat indult a kukoricába fulladt kisfiú ügyében