thepost / Magyarország / Budapest / 2019.06.16
THE POST




           
16
Emberek százai kerültek utcára, Orbánék nem hajlandóak segíteni!
Ez is érdekelhet:
Alföldi Orbánról: jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer!
Otthonra talált Marci, a fészekből kiesett kis gólya!
Óriás naperőművet épít Kína Magyarországon!
66 év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott, közölte a cég a Klubrádióval.

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, így több mint 400 embernek mondtak fel. A termelés befejezését már január 18-án tudatták a dolgozókkal.

Azt is lehet tudni, hogy a cég nyár óta 200 dolgozót küldött el, pedig a 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát – írja a napi.hu.



A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyártott – írta a cégre hivatkozva az MTI tavaly áprilisban.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 2014 és 2016 között évente 3,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett szerény nyereséget termelt tulajdonosainak, rendre 16-16 millió, majd 56 millió forintot – derül ki a cégadatokból.

A fordulat 2017-ben következett, az évben a forgalma jelentősen, egymi

lliárd forinttal 4,8 milliárd forintra bővült, de a társaság veszteséget termelt: a mérlege 218 millió forintos mínuszt mutatott az év végén. A költségei nagyon megemelkedtek: az anyagjellegű ráfordítások (anyagköltség, igénybe vett szolgáltatások, eladott áruk beszerzése) az előző évi 2,9 milliárd forintról 4,1 milliárdra nőttek, míg személyi kiadások mintegy 120 millióval 782 millió forintra.

A cég likviditási problémákat jelölt meg a háttérben, legalábbis ez derül ki Bodó Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár írásbeli válaszából, amelyet Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő Mi lesz a szarvasi “vasipari” dolgozóival? című kérdésére adott.

Kiderült a válaszból az is, hogy állami menőövet nem kap a cég, bezzeg ha egy foci csapat lenne.

A lap szerint a cég likviditási gondjait a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása, egyes termékek veszteségessé válása és az új, nagy volumenben gyártani tervezett ikeás lámpamegrendelésének visszaesése okozta.

Úgy tudják, a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek, méghozzá jelentős mennyiségben. Ez az Ikea PS 2014 nevű lámpáját jelenti.

Forrás: Hírhugó
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Utcára kerülhet a kómás lányát otthon ápoló asszony! - segíts egy megosztással!
Eddig 13 milliárd forint ment ukrán és orosz nyugdíjasoknak!
Darabokra szakad a Momentum: egymás után hagyják el a pártot a vezetők!
Hírhez tartozó kép:
Utcára kerülhet a kómás lányát otthon ápoló asszony! - segíts egy megosztással!
Eddig 13 milliárd forint ment ukrán és orosz nyugdíjasoknak!
Eddig 13 milliárd forint ment ukrán és orosz nyugdíjasoknak!
Darabokra szakad a Momentum: egymás után hagyják el a pártot a vezetők!
Alföldi Orbánról: jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer!
Otthonra talált Marci, a fészekből kiesett kis gólya!
Óriás naperőművet épít Kína Magyarországon!
Szabadon távozhatott a teknősgyilkos nő!
Előírások megsértése miatt 50 millióra büntették a Providentet!
Amit Orbán itthon mond, azt nem meri megismételni az EU ülésein!
Neked csak egy megosztás, neki egy boldog élet! - segíts Xarának gazdit találni!
Segíts egy megosztással: nem érkezett haza a kis Áron!
Azt elemezgeti Európa, mi történik ha Orbán még idén megbukik!
Megégett a körmendi kórházban egy 1 éves kisbaba műszaki hiba miatt!
Mészáros lesz Mészáros alvállalkozója! - így megy ez!
Három millió forintos bírság egy utcára kitett állatért!
Ittas sofőr okozott frontális balesetet Sárvárnál!
Azt terjesztik Orbánról, hogy többször megverte a feleségét!
Olvasd el velünk Farkas Flórián önéletrajzát, de nem ér nevetni!
Motyogva, imádkozva sétálgatott Orbán a temetőben!
Orbán hivatalához folynak be a kaszinók díjai! - több milliárdos biznisz!
Gyakorlat: rakétavetővel sorozzák a magyar területeket!
Forró autóba zárta magát az állatorvos, hogy megmutassa mit élnek át kedvenceink!
Nálunk mindent szabad: újabb veszélyes vontatmány bukkant fel az M7-esen!
Vandálok szeméttel tömték be a védett madarak költőhelyét!
Jogos: 120 ezres bírságot kapott, mert kidobta a csikket az ablakon!
Szörnyet halt a légi bemutatót tartó pilóta! + videó!
Munkavédelmi sisakban tartottak misét a Notre Dame-ban! - kevés volt a hit!
Az utcán kiválasztok valakit és leszúrom: Közzétette a rendőrség a dunaújvárosi tini videóját!
Holttestet találtak a parkerdőben a járókelők!
Nem lesz köszönet a hirtelen lehűlésben! - ilyen lesz a jövőhét!
Orbán: elképzelhetetlen, hogy Magyarországon vizsgálódjon a néppárt!
Levelet írtak Orbán szüleinek! - durva sorok!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Kórházba szállították az M5-ösön karambolozó várandós nőt!
Kovácsoltvas kapukat loptak el pofátlan tolvajok Pesten!
Mellár: Az Orbán-rendszer a végéhez közeleg!
OLAF: 500 millióhoz jutott Orbán fogorvosa pályázat kiírása nélkül!
Most csak egy ici-picit füllentett Orbán Viktor!
Az első embert megöli aki szembe jön! - fenyegetőzött a dunaújvárosi tini!
Újabb autóscég választotta Szlovákiát!
Pár óra alatt 60 embert vágtak sittre Pesten!
Aranyáron tudsz a Balatonon nyaralni!
Teljesen megbénult az M7-es a Balaton felé egy baleset miatt!
Autó és motoros karambolozott Budapesten!
Íme az állatkert ahol az emberek vannak a rácsok mögött!
Lefilmezték ahogy egy Mercedes lángol Budapesten!
Hollandia: Orbán kifosztja a magyarokat, beteg idióta ember!
Tiborcz testvére kapott zsíros állást Mészáros Lőrinc bankjában!
Hosszú Katinkát az új szerelmével kapták lencsevégre!
Politikusok véletlenül macskás filterrel közvetítették a sajtótájékoztatójukat!
Fidesz: a magyar emberek jelölték ki számunkra az irányt!
Pataky Attila 65 ezer éves, a párja pedig 40 ezer éves!
Parkolóőrökre lövöldözött Pécsen egy férfi!
Bőkezű Orbán: 640 milliós támogatást adtunk a székelyföldi sportakadémiához!
Lecsukták a rendőrnőt aki túlságosan szerette a kamasz fiúkat!
Kormány: Megoldás a munkaerő hiányra ha a nyugdíjasok visszamennek dolgozni!
A kormány szerint a magyar gazdaság szárnyal, az Uniós pedig zuhan!
Szerető gazdit keresnek Emilynek! - oszd meg Te is!
Történelemhamisítás, amit a kormány csinál!
Segíts egy megosztással: eltűnt az 5 éves kislány!
Máris a legelitebb egységhez tartozik Orbán Gáspár!
Már a románoknak is feltűnt Mészáros terjeszkedése!
Orbán: a hajóbaleset azért rázta meg az országot, mert az áldozatok a vendégek voltak.
A Die Presse durván nekiment Orbánnak!
Egy év alatt több mint 30 ezer ember halt meg a kórházi állapotok miatt!
A Fidesz nem hajlandó Dobrev Klárát-t a nevén nevezni!
Elkezdődtek a harcok Kelet-Ukrajnában!
A semmi közepén hagyta az utasokat a MÁV! - botrány!
Megmagyarázhatatlan: tömeges halpusztulás a magyar tóban!
Csúnyán félrevezették a kisgyerekes családokat!
Az apát nem érdekelte, hogy gyermeke épp megöl egy védtelen állatot!
Elveszettnek hitt településekre bukkantak a tenger mélyén!
Egy gyermek holttestét is megtalálták a tóba gurult autóban!
Az oktatás államosítása: A kormány meglépi amit más országok nem mertek!
Saját gyerekét dobta le a tetőről ez a férfi! - sokkoló videó!
Amerikai média: Orbánék zsarolással vesznek át cégeket!
Orbán: ha igazad van akkor sem kritizálhatod a kormányt!
Segíts egy megosztással: hiába várták haza a kis Lilit!
Közúti ellenőrzések jönnek: nagyon megbüntethetnek, ha ez nincs a kocsidban!
Csányi 4,2 milliárdot kaszált Bige László kárán!
Szarvassal ütközött egy mentőautó Zalaegerszegen!
Több ember hal meg kórházi fertőzésben mint autó-balesetben!
Valaki szemetesbe dobta a gólya tetemet Gyulán!
A mai naptól vonattal is leugorhatunk az adriai tengerpartra!
Amíg meleg van addig nem folytatják a szúnyogirtást!
Holnap tetőzik a meleg aztán jön a lehűlés!
Bilincsben vitték el a Pesten őrjöngő szlovák kamionsofőrt!
Szabadult az olaszliszkai lincselés másik elkövetője is!
Figyelem, az ALDI termék visszahívása lehet, hogy Téged is érint!
Hat árva kiscicát mentett meg az Országos Mentőszolgálat!
Játszótéren szúrta mellbe szerelmét egy nő Mátészalkán!
Az Orbán-családhoz köthető cégek 50 milliárdot termeltek!
Egyhangú szavazással, továbbra is Németh Szilárd a Magyar Birkózó Szövetség elnöke!
Árokba csapódott a BMW-s Vas megyében! - az autóból nem sok maradt!
Orbán elrabolja Magyarország jövőjét! - a nemzetközi sajtó kritikája!
Fogadj örökbe egy kutyust, magadat is megmented vele!
Segíts egy megosztással: gazdira vágyik ez a kölyökkutyus!
A családok éve: Mészáros a gyerekeket is bevonta a milliárdos vasút bizniszbe!
Megmentették a hőség miatt rosszul lett kutyust a rendőrök!
A cseresznye kétezer forint, málnát meg ne is kérj!
Árokba borult egy 130 millió méhet szállító kamion!
A hétvégi időjárás olyan lesz mint egy házasság: hideg, meleg, eső, szél!
Kálmán Olga: mostantól hallatni fogja a hangját!
Az egész országban szünetel a szúnyogirtás!
Saját családja lesz az alvállalkozója Mészáros Lőrincnek a vasút építésben!
Több mint 3000 ingatlant engedtek át Orbánék ukrán kezekbe!
Nem adja fel Bige László: pert indít támadói ellen!
Az emberiség nem veszi komolyan, ami a földdel történik!
Reuters: milliárdok landoltak Orbán családjánál és a haverjainál!
Orbán interjú: megépítjük a stadionokat és focival neveljük a fiatalokat!
Már törölték is mindenhonnan Orbán Gáspár katonai videóját!
Segíts egy megosztással: hiába várta haza a családja Lilit!
Vádemelés a tömegkarambolt okozó kisbusz sofőrje ellen!
Aktiválták a traffipaxok legújabb funkcióját! - óriási büntetések jönnek!
Negyven év a korkülönbség, mégis imádják egymást!
Majka műtétjétől hangos a celeb világ!
Bochkor: elképzelhetetlen hogy Borossal dolgozzak újra együtt!
Orbán jelentése Brüsszel felé: nincs itt semmiféle kimagasló korrupció!
Szétlopják a vásárlók az áruházakat az önkiszolgáló kasszáknál!
Valami itt nem stimmel: óriási a csend az ukrán hajókapitány körül!
Osztani kötelező! - ez a nő ölte meg egy kővel az állatkerti teknőst!
Orbán nyilatkozata a köztévében: világszínvonalú magyar futball lesz újra!
Több száz jogsi ugrott a rendőri razzia során!
A kormány vereség esetén polgárháborús szituációt fog előidézni!
Valaki kutyákat mérgez Domaszéken!
Sikerült megfejteni a fekete lyukak nagy titkát!
Sokkoló: egy mobilért gyilkolt egy tatabányai 24 éves férfi!
Lángol a nyíregyházi üzemcsarnok!
Megdőlt a meleg rekord! - visszasírjuk a hideget!
Pakson kizárt hogy megtörténjen ami Csernobilban történt!
Mészáros gitárral, rocksztárként tombol egy kiszivárgott videón!
Orbán a parlamentben, a fia a határon harcol értünk magyarokért!
A honvédség lefelejtette a képekről Orbánt és a fiát!
Határvédelmet is tanították Orbán fiának!
Örökbe fogadta, majd a 40 fokos autóban hagyta a kutyáját a szekszárdi férfi!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva