thepost / Magyarország / Budapest / 2019.08.21
THE POST




           
21
Orbán Gáspár: a Szentlélek kiválasztotta őt erre a feladatra!
Ez is érdekelhet:
Alig 3 hónap haladékot kapott a Huawei Amerikától!
Love is love, nem leszünk migráns ország!
Orbán: A magyar demokráciát féltő véleményeket nem vesszük figyelembe!
Dicsőítő Hetet szervez a vallási mozgalom, amelynek egyik alapítója a kormányfő fia. Megtörténhet, hogy a harmadik születésnapját ünneplő kezdeményezés idővel egyházzá alakul.
Pont azért nagyon szeretem, mert mindig újabbat és újabbat kapok az ilyen alkalmakon, az emberek is nagyon kedvesek és befogadóak – áradozik a huszonéves Bianka egy videófelvételen. Akár lelkes, akár gunyoros hangvételű beszámolókat olvasunk a Felház zenével kísért rendezvényeiről, az összkép ugyanaz: mosolygós fiatalok átszellemült arccal imádják Istent. Ahogyan az már a karizmatikus keresztény találkozókon lenni szokott.

A Felház eddigi legnagyobb szabású programsorozatára készül, vasárnaptól – az Ez az a nap! nevű kezdeményezéssel közösen – Dicsőítő Hetet szervez Budapesten. „Hisszük, hogy ahogyan egy egész héten át dicsőítjük Jézus Krisztus nevét a fővárosban, az az egész nemzetünket átformáló erővel fog hatni” – áll a meghívóban. A szervezők minden estére különleges eseményeket ígérnek a „város koncerttermeitől kezdve dunai hajókon át egészen Budapest egyik legnagyobb sportcsarnokáig”.

A Felházat hárman alapították: Ember Illés és Prekopa Donát mellett Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár. Összejöveteleiket csütörtökönként, az egyetemisták bulinapján tartották. A mottó az volt, hogy „borgőz helyett részegedj meg Isten jelenlététől”. Felekezeti hovatartozás nélkül hívtak minden fiatalt.

Ennek pontosan három éve. A Felház időközben jócskán kinőtte a fővárost, ma már sok tucat vidéki településen rendeznek Házi Felháznak nevezett helyi istendicsőítéseket.
Vallástudományi értelemben megkülönböztetünk egyházat és szektát, de a Felház egyik kategóriába sem sorolható be. Más terminológiát használva a Felház vallási mozgalomnak, méghozzá ökumenikus (felekezetközi) mozgalomnak minősül – mondta lapunknak Máté-Tóth András katolikus teológiát végzett professzor, valláskutató.

A vallási mozgalmakra az a jellemző – folytatta –, hogy hagyományos tanokat hirdetnek, erős és karizmatikus vezetőik vannak, ugyanakkor alacsony szervezettségűek, általában nincs tagnyilvántartásuk.

A Felház alapítói rendre hangsúlyozzák, hogy nem akarnak saját egyházat alapítani. Máté-Tóth András szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez így is marad. A vallási mozgalmak többféle utat bejárhatnak.

A Franciaországban létrehozott, idehaza is jól ismert Taizéi Közösség 1940-es alapítása óta megmaradt ökumenikus keresztény szerveződésnek. Az ellenpéldák közé tartozik a Hit Gyülekezete, amely keresztény imacsoportnak indult, aztán szép lassan külön felekezetté formálódott.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Felház milyen irányba halad tovább. „Valószínűleg a vezetők is nyitottak a jövőre, nem hiszem, hogy világos elképzeléseik vannak arról, milyen kifutása lesz a vallási ébredésüknek” – mondta a valláskutató. Ha a hívek körében elég sokan lesznek olyanok, akiknek a pasztorális (lelkipásztori) ellátásra való igénye túlmutat azon, amit az alkalmi imatalálkozók jelentenek, akkor a Felház esetében sem zárható ki, hogy a mozgalom a későbbiekben saját lelkészekkel működő önálló felekezetté alakul.

A nemzetközi tapasztalatok szerint az ilyen kezdeményezések túlnyomó többsége egy éven belül megszűnik. Bár a Felház túljutott a kritikus időszakon, hiszen három év óta létezik, a mozgalom még mindig gyerekcipőben jár – állapította meg Máté-Tóth András.


Honnan ered a Felház elnevezés? A Bibliai nevek és fogalmak című könyv definíciója szerint a felház valamely ház falának tetejére vagy padlásterébe épített szoba (1Kir 17,19; 1Krón 28,11). Egy ilyen szobában tartotta Jézus az utolsó vacsorát tanítványaival (Lk 22,12; Mk 14,15), a tanítványok is „felház”-ban várták a Szent Szellem kitöltetését (Csel 1,13).
A felház tehát nem a cikkünkben tárgyalt vallási mozgalom kizárólagos neve, hanem bibliai kifejezés, amit mások is használnak. A felhaz.hu honlapon például a Magyar Pünkösdi Egyház komlói Felház Gyülekezetét találhatjuk.

A keresztény világban a „legerősebb mozgás” a neoprotestáns, karizmatikus közösségekben tapasztalható, ami a hívek és az új szerveződések számának növekedésében egyaránt megnyilvánul. A Felház felbukkanása mégsem feltétlenül annak bizonyítéka, hogy Magyarországon érdemben megnőtt volna a karizmatikus keresztények száma. A valláskutató szerint nálunk inkább arról lehet szó, hogy – mivel nincsenek szigorú határok – a hívek egyik közösségből a másikba vándorolnak, vagy éppen az újonnan létrehozott formációkat látog

atják: annak függvényében, hol találják meg a számukra leginkább megfelelő „vallási szolgáltatást”.

A felházas mozgalomra elsősorban Orbán Gáspár személye miatt irányult kiemelt figyelem. Orbán Gáspár szívesebben nyilatkozik hitbéli kérdésekről, mint arról, hogy milyen a kapcsolata apjával, a kormányfővel. Tusványoson az Indexnek nyilatkozva annyit azért elárult: azóta, hogy találkozott Jézussal, és isteni szeretet költözött a szívébe, apjával is sokkal jobb a viszonya, sokkal jobban szereti őt.

Orbán Gáspár afrikai gyerekeknek tart fociedzést – a fotó 2014 májusában jelent meg az Empower a Child Uganda keresztény segélyszervezet közösségi oldalán. A 22 éves fiatalember azt követően utazott Ugandába, hogy egy sérülés miatt megszakadt profi sportolói karrierje.

Meglehetősen formális vallásossága Ugandában változott elmélyült istenhitté. Visszatérve Magyarországra két barátjával, lakása nappalijában 2015 áprilisában tartották az első imaalkalmat – mesélte Orbán Gáspár 2016 februárjában a Golgota Rádiónak. Az elején még nem is nevezték Felháznak. Az már a 24.hu egyik tavaly év végi cikkéből derült ki, hogy debütáló „gyülekezeti jellegű” rendezvényüket, amit a Felház születésének is tekinthetünk, 2015. szeptember 10-én rendezték. Orbán Gáspár szerint legalábbis ennek az első nyilvános eseménynek „nagyon nagy jelentősége volt”.

Mihalik Angéla jogász, akinek lánya rendszeresen megfordult a Felház összejövetelein, a Független Hírügynökségnek arról beszélt, hogy Orbán Gáspárnak is látnia kell, milyen állapotban vannak például a szociális ellátórendszerek Magyarországon. Elvárható lenne, hogy azt mondja: szeretem az édesapámat, tartom is vele a kapcsolatot, de nem vállalok a bűnével közösséget. Amúgy a jogász szerint a cél az, hogy beszippantsák és a „Fidesz-féle ideológia szolgálójává tegyék” a kisegyházak híveit.

„A fiú nem tehet arról, hogy miniszterelnök az apja, sem pedig arról, hogy úgy érzi, a Szentlélek kiválasztotta őt erre a feladatra” – említett egy másik szempontot Máté-Tóth András, akihez olyan híresztelés is eljutott, hogy a Felház a háttérből besegít majd a Fidesznek az önkormányzati kampányban. A valláskutató szerint ez egész egyszerűen „marhaság”, fake news. Méltatlannak tartja a vádat, hogy a Felházat alapító fiatalokat politikai hátsó szándékok vezérlik, és „kormánypárti brosúrákat rejtegetnek a farzsebükben”.

A politikai dimenzió szerinte kevés haszonnal jár, de sok kárt okozhat egy új keletű vallási közösség életében. A Hit Gyülekezete története látszólag cáfolja ezt, de Máté-Tóth András – bár nem kapott lehetőséget rá, hogy ebben a témában kutatásokat végezzen – hajlik rá: a politikai szerepvállalás ma már a Hit Gyülekezete fejlődésének gátjává vált.

A vallási mozgalmak főként városi környezetben lehetnek sikeresek. A fiatalok – jelentette ki Máté-Tóth András – olyan eseményeket keresnek, ahol békét és megnyugvást találnak. Semmiképpen sem arra vágynak, hogy Isten helyett pártpolitikával találkozzanak.
Anyagi háttér
Azok számára, akik pénzzel szeretnék támogatni, a Felház a KUL Alapítvány számlaszámát adta meg. Az alapítvány beszámolója szerint hitéleti zenés esteket is szerveztek „az Akvárium Klubban rendszeresen, illetve egy-egy nagyobb összejövetelt pl. a MOM Sportközpontban, Várkert Bazárban. Ezekre az összejövetelekre kb. 800-2000 fő jött alkalmanként”.

Szerettük volna megtudni, hogy miért éppen ez a szervezet működik együtt a Felházzal, amelynek teljes neve: Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány. A honlapjukon megadott telefonszám azonban nem működött, elküldött e-mailünkre nem jött válasz. Az összekötő kapocs valószínűleg az alapítvány képviselője, Németh Bálint, aki keresztény zenei fesztiválok szervezésében is részt vesz.

Az Átlátszó kérdésére az alapítvány közölte: a Felháznak biztosított számlára 2017-ben befolyt bruttó több mint 34 millió forintos adományból 13,7 millió forint magánszemélyektől, 4 millió forint jogi személyektől érkezett. A rendezvényeken tartott gyűjtésekből (adománydoboz és nyugtás bevétel a rendezvényen értékesített termékek, például víz és póló) 16,5 millió forint jött össze.

A Felház által minap közzétett adatok szerint az idei első fél évben a bevételek 23 millió forint körül mozogtak, az összeg 95 százaléka adomány volt. Hozzátették: önkormányzati vagy uniós támogatás egyáltalán nincs a bevételi források között.

https://nepszava.hu
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hihetetlen: így néz ki az ötven éves Jennifer Lopez!
Hihetetlen: így néz ki az ötven éves Jennifer Lopez!
Pumped Gabo: A pék kenyeret süt, Pumped Gabo gyúr és bulizik!
Hírhez tartozó kép:
Hihetetlen: így néz ki az ötven éves Jennifer Lopez!
Hihetetlen: így néz ki az ötven éves Jennifer Lopez!
Hihetetlen: így néz ki az ötven éves Jennifer Lopez!
Pumped Gabo: A pék kenyeret süt, Pumped Gabo gyúr és bulizik!
Alig 3 hónap haladékot kapott a Huawei Amerikától!
Love is love, nem leszünk migráns ország!
Orbán: A magyar demokráciát féltő véleményeket nem vesszük figyelembe!
Randira készült, két nap múlva a sürgősségin feküdt!
Nem tudni mitől lángolt a Soroksárin a tömbház teteje!
Nyomj egy megosztást ha Te is emlékszel Kántorra!
Hajnali együttlétre hívták a nőt, de elaludt a férfi, ezért ő rágyújtotta a házat!
Megszületett Nyári Edit gyereke!
Huszonöt évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Bobby Ewing!
Szurkolók vonultak a kutyakínzó nő balotaszállási tanyájához!
Gyógyszerhiány, üzemanyaghiány, élelmiszerhiány! - ez nem a jövő, ez most van!
Merkel óriási köszönetet mondott Magyarországnak!
Az új arcfilmesmerő azt is felismeri ha félünk!
Merkel szerint Orbán jól használja fel az EU-s pénzeket!
A herceget nagyon felzaklatta a barátjával szembeni gyerekprostitúciós vád!
Negyven kiló lopott homokkal csíptek el egy francia párt!
Ólommérgezés veszélye miatt hagyták félbe a munkát a Notre Dame-nál!
Nem mehetnek haza a Soroksári úton leégett ház lakói!
Közel 50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában!
Életet mentettek a csepeli járőrök!
Tovább erőlteti Orbán a kézcsókot!
Több mint 40 csapdával vadászott ürgére egy ságújfalui férfi!
Halálos gombás fertőzések kísérik a globális felmelegedést!
Tovább nőtt a romániai kórházi vérengzés halálos áldozatainak száma!
Nem sikerült kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit!
Hawaiin tartotta a szertartást The Rock és menyasszonyaű!
Wass Alber nem lesz tananyag az adófizetők pénzén épült fizetős iskolában!
Magyar Érdemrend: az elismerések többségét egyházi személyek kapták!
Kínai kézbe kerülhet az önkormányzati park!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Recesszióba kerül a német gazdaság! - mi történik itthon?
Csak egy emléktábla maradt a gleccser után, ami a pusztulásáról tanúskodik!
Gyömrő: Illatgyertyával nyomják el a penészszagot az iskolában!
Külföldön sokkal kevesebb huszonéves lakik a szüleinél, mint Magyarországon!
A Fidesz kiáll a botrányba keveredett kórházigazgató mellett!
Cenzúrázta a Fideszt kritizáló kommenteket az önkormányzat!
Már Ausztriában is Orbán Ráhel Fertő tavi bizniszéről cikkeznek!
Már Ausztriában is Orbán Ráhel Fertő tavi bizniszéről cikkeznek!
Szijjártó minisztériumától is kapott pénzt az a cég, ahol a testvére dolgozik!
A kedveskedés netovábbja, ahogy Orbán fogadta Merkelt!
Külföldi volt a Budapesten Halálra gázolt kerékpáros!
Régen minden jobb volt! - vagy csak megszépültek az emlékek?
A jéghegyekről forgattak, majdnem rájuk zuhant egy tömb! + videó
Holtan találták a kilenc napja eltűnt francia túrázót!
A helyiek nem örülnek Orbán Ráhel jelenlétének a Fertő tónál!
Vicces Orbán: Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt!
Dráma méretű az erdőtűz: már 4000 embert kellett evakuálni!
Kisfiú zuhant a mélybe egy múzeum 10. emeletéről!
Több mint egymillió ember tüntet Hongkongban!
Hosszú évekig eltarthat a szétválasztott sziámi ikrek rehabilitációja!
Trump nem viccelt: meg akarja venni Grönlandot!
Lángolt a 300 éves tölgyfát Barcson! - nem tudni ki gyújtotta fel!
Balmazújváros: beült egy nyitva hagyott autóba és elhajtott egy férfi!
Kiderítették: így öregednek a kutyusok!
A részegség legmagasabb szintjét vették videóra a rendőrök!
Kiköthet a két hete menekültekkel a fedélzeten veszteglő segélyhajó!
Madárdalokkal emlékeznek az elhunyt gyerekekre!
Budapest: az év legkínosabb balesetéért, mi kérünk elnézést!
Forróság lesz a négynapos hétvége második felében!
Hiánycikk a magyar fűszerpaprika!
Azt hitte, veseköve van: hármas ikreket szült!
Szomorú vasárnap: két halálos baleset is volt egy nap alatt!
Mi közük az emojiknak a sze*hez?
Hetvenöt éves lenne Knézy Jenő! - Jó estét, jó szurkolást!
Lassan vége Balotelli karrierjének!
Olcsóbb lenne a gáz, ha nem lenne a kormány rezsicsökkentése!
Kicsit túlzás: 500 méterenként rendőr áll, így várta Orbán Merkelt!
Megkapja az igényelt 1 milliárd forintot Orbán Ráhel divat cége!
Orbán megszólalt a lánya által eldobott szaros pelenka botránnyal kapcsolatban!
Hátborzongató: terhes feleségével és gyermekével gázolt el egy autó egy motoros férfit!
Tűzoltók fékezték meg a tüzet a budapesti étteremben!
Sokkoló videó: késsel rabolt ki egy taxist két kiskorú!
Egy külföldi biciklist gázolt halálra a budapesti villamos!
Sokkoló videó: egy magyar iskola diáklányai alázták meg társukat!
Akik elégedettek a szexszel, megteszik ezt a 10 dolgot!
Mindenki megcsodálja a 4 méteresre nőtt magyar napraforgót!
Durva szabálytalanságokat talált a hatóság a gyermekétkeztetési rendszerben!
Nem kevesen használnak kokaint a szexhez!
Izgalmas történetekkel tér vissza a képernyőre a legismertebb magyar falu!
Gyerekszáj: döbbenet amit a kislány a fagyijáról mondott!
Íme az űrhajós, aki szendvicset csempészett a világűrbe!
Kigyulladt a Tótvázsonynál lezuhant kis repülő!
Tiborcz 34 millió forinttal segítette a SOTE gyermekklinikáját!
Óriási TEK-es készültség várja Sopronban Angela Merkelt és Orbánt!
Négy embert ölt meg egy páciens egy román pszichiátrián!
Súlyos következménye lesz, ha megegyezés nélkül lépnek ki a britek az EU-ból!
Horror: baltával mészárolta le családját egy orosz kamasz!
Csodát műveltek a tiszabábolnai szabadstrandon!
Újabb 90 nap haladékot kapott Amerikától a Huawei!
Kiraboltak és megvertek egy férfit a Bakáts téren éjszaka!
Az Apple a 4. helyre esett vissza világviszonylatban!
A mellrák sokszor lelki hátterű betegség!
Hiába a milliós fizetések, nincs változás az NB I-ben!
Négy sérültje van a szajoli fogathajtó versenynek!
Megrázó felvétel: videón, ahogyan két kamion frontálisan ütközik!
Spanyolországi káosz: 4000 embert telepítettek ki!
Világbajnok ötödik helyezett lett a magyar U19-es kézicsapatunk!
Az emberre is veszélyes ez a szúnyog!
Több millió lájkot kapott eddig ez a macskás videó!
Két tucat mentős próbálja megmenteni a Tátrában rekedt hegymászókat!
Hiába várják haza: belehalt sérüléseibe a Bem rakparton elgázolt biciklis!
Eldurvult a helyzet az olasz partoknál veszteglő mentőhajón!
Vége a türelemnek: büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat!
Több nagyobb dugó is van az M1-esen
Közel 200 ország állt ki a vadállatok leölésének korlátozása mellett!
Hitelbe menekülnek a családok az iskolakezdés miatt!
Eddig 8 halottja van az odesszai szállodatűzben!
Kórházban tartóztatták le a kislányát halálra verő nőt!
Az eddigi legsúlyosabb vízválság fenyegeti a Földet!
A legfontosabb kérdés a világon, hogy hány napig hordhat egy nő egy bugyit?!
Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki korábban durva dolgokat mondott!
Azt hitte, egyedül temeti el feleségét, végül több száz ember jelent meg!
Autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép
Párzó oroszlánok okoztak pánikot a szegedi cirkusz előadásán!
Kórházba került Juncker, súlyos műtétre van szükség!
Idén eddig heten haltak meg a Balatonban!
Bűzlő tetemek rohadnak Budapest egyik zöldterületén!
Neked csak egy megosztás, neki talán egy új otthon! - gazdit keres ez a kutyus!
Kiemelt ügyként kezelik: nagy erőkkel keresik azt aki betört Demcsák Zsuzsához!
Szégyen: világhírű lett a szaros pelenka, amit Orbán Ráhel eldobott!
Orbán Ráhel bekerült Magyarország legbefolyásosabb női közé!
Ököllel ütötte, majd megrugdosta élettársát egy magyar férfi!
Ez történt a pilótával, akit háromszor küldtek a sugárzó csernobili atomreaktor fölé!
Hiába küzdöttek érte, meghalt a 10 hónapos Hanna akit édesanyja vert agyon!
Folytatódik a balhé: nem bánja a két rádiós, hogy beszóltak Ganxstának!
Figyelem! - Szünetel a sürgősségi ellátás a Honvédkórházban ma éjjel!
Nagy Blanka: Feljelentették a szüleimet, de nem adom fel!
Elhunyt Peter Fonda, a szelíd motoros!
Zavarták az ipari alpinisták – átvágta a kötelüket!
Budapest belefullad a turistabuszokba!
Emlékművet állítanak a halálra gázolt magyar vándor emlékére!
Katasztrófa az utakon! - Nyolc autó ütközött az M7-esen a Balaton felé!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva