thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.22
THE POST




           
22
BMW a visszahívás mellett durva büntetést is kap a gyár!
Ez is érdekelhet:
Egy kis darab ebből az anyagból 100 millió tonnát nyomna a Földön
Óriásit bakizott Áder János klímaügyben
Simonka pozitív: Joggal remélem, hogy felmentenek a vádak alól!
Talán sehol máshol nem kapott akkora nyilvánosságot a kigyulladó BMW-k ügye, mint Koreában. Az év elején kezdtek nemzetközileg terjedni hírek a németek Koreában kigyulladó autóiról. Azóta már visszahívás is volt, de ennyi nem elég: 11 milliárd wonos, azaz nagyjából 2,8 milliárd forintnyi pénzbüntetést kapott a cég az országban. És még lesz tovább.

Közel negyven BMW gyulladt ki az idén Dél-Koreában motortérben keletkező tűz miatt, amiért július és október között 65 különböző típusváltozat összesen 172 ezer autóját volt kénytelen visszahívni javításra a vállalat az országban. Az ügyet a koreai közlekedési minisztérium hónapokig vizsgálta, és friss bejelentése szerint arra jutott, hogy a BMW már 2015-ben tudott a tűzeseteket kiváltó EGR-problémáról. Úgy tudják, a németek dolgoztak is a problémán, de azt nem tárták a nyilvánosság elé és a visszahívással is kivártak, majd idén nyár végén 1,6 millió autóra terjesztették ki a világméretű visszahívási akciót.

Ez a minisztérium által kiszab

ott pénzbüntetés nem vágja földhöz a BMW-t, de még nincs vége az ügynek. Egyrészt büntetőjogi eljárást is kezdeményezett a minisztérium az ügyben, másrészt ott van a koreai BMW-tulajdonosok által indított gyűjtőper, ami még fájhat a németeknek.

Magyarországon is gyulladtak ki váratlanul dízel BMW-k az utóbbi években és ezekről az ügyekről Magyarországon a Totalcaron olvashattak elsőként, részletesen. Legutóbb októberben írtunk egyről, de előtte három korábbit is bemutattunk. Ezekben F10-F11 kódjelű 520d-k váltak a lángok martalékává, az utóbbi esetben pedig egy E91-es 320d. A tűzesetekben közös, hogy az autók gazdái állítják, azok váratlanul, percekkel korábban még hibátlanul működő autókban keletkeztek, amikor pedig jöttek a hibajelzések és a motorfelpörgés, már semmit nem lehetett tenni. Mivel sok esetben nem garanciális autókról van szó, a kártérítési igény érvényesítése is kétséges, legalábbis eddig az volt.

https://totalcar.hu/
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hatszáz gyermek imádkozott a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért az Országházban!
Közel 30 ezer gyerek nem járhat iskolába mostantól, mert nem oltották be őket a szüleik
Kampány fogás: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben
Hírhez tartozó kép:
Hatszáz gyermek imádkozott a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért az Országházban!
Közel 30 ezer gyerek nem járhat iskolába mostantól, mert nem oltották be őket a szüleik
Közel 30 ezer gyerek nem járhat iskolába mostantól, mert nem oltották be őket a szüleik
Kampány fogás: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben
Egy kis darab ebből az anyagból 100 millió tonnát nyomna a Földön
Óriásit bakizott Áder János klímaügyben
Simonka pozitív: Joggal remélem, hogy felmentenek a vádak alól!
Fél perc alatt 1,7 millió liter vizet folyatott el a NASA
Conte: Kérdezzék meg Orbánt, miért nem ment Salvini után!
A magyarok addig esznek, amíg van mit, de jön majd az éhínség
Ez a két jóravaló fiatal rollert lopott Pesten, segíts a rendőröknek elkapni őket, oszd meg Te is!
A vadászok miatt csak munkaidőben lehet kirándulni a Velencei-hegységben
MNB botrány: Gazdag magyarok trükköznek az állampapírokkal
Fidesz kampány Újbudán: kilónként 30 forintért osztogatták a krumplit a XI. kerületben.!
Botrány Kazincbarcikán: Telepítés közben robbant fel a tűzijáték!
Orbánt énekelve és tapsolva szakították félbe Rómában
A Tesco nem tudott megkapaszkodni a Lidl ellen!
Botrány: Kifütyülték az egészségügyért felelős államtitkárt az orvosok
Nagy mennyiségű rákkeltő anyagot tartalmaznak egyes aromás elektromos cigaretták
Orbán szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly
Eltűnt a béremelés az állami cégeknél
Huszonöt éve imádjuk a Jóbarátokat
Orbán viccelődik: vitáim voltak az olasz miniszterelnökkel, mert ő Juventus-szurkoló
Orbán büszke: Magyarok vagyunk, meg van a magunkhoz való eszünk, dörzsöltek vagyunk!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyerek
Orbán felszólalt az olasz jobboldali bevándorlásellenes párt rendezvényén
Csak idézünk: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni
Merkel utolsó döntése sokaknak fájni fog
Meggondolatlan előzés miatt kellett meghalnia a négygyermekes édesanyának az 57-es főúton
Hatalmas ciklon söpri el a napsütéses időt, szakadni fog az eső
Rendkívüli tüntetés volt Budapesten a klímaváltozás ellen!
Hivatalos: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök
330 gyerek lett rosszul a Hit Gyülekezete által fenntartott iskolában
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Komoly műszaki gond van több vasútvonalon
A legszelídebb motorosok szállják ma meg Pestet!
Vasárnap bárki ingyen beutazhatja az országot
A Budaörsi út elesett egy négyes karambol miatt!
Durván megbírságoltak egy vendéget mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott
Újabb területhez jut a magyar piacon a cseh kormányfőhöz köthető cég
Az Orbán-rendszer a látszat ellenére nem stabil
Orbán magabiztos: Csak a Fidesz támogatottsága nőtt!
Elkezdte a több ezres leépítést a BMW!
Óriásit lép a Google: 600 milliárd forintnyi összeget költenek napelemekre és szélturbinákra!
6,5 milliárd forintból épül feldolgozó üzem Kisvárdán
Szétverték a frissen lerakott botlatóköveket Hajdúszoboszlón!
Zártkapus lesz a válogatott Azerbajdzsán elleni hazai meccse
Elkezdődött: Több mint 2000 dolgozót küld el a német bank
Káosz: Megugrott a hőmérséklet az Amazonas-medencében
Tarthatatlan a munkaerőhiány: tárgyalást kezdtek a kormánnyal a vasutas szakszervezetek
A fegyelmi bizottság beidézte a nőgyalázó edzőt
Egy igazi kereszténydemokrata tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel!
MÁV: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők
Sztrájkot hirdettek a közszolgák
Rekord: eddig egymillió magyar próbált szerencsét külföldön
Elítélték az élő kismacskákat elásó budapesti nőt
Az Országos Széchényi Könyvtárról kérdezték volna a kormányt, aztán jött a kioktatás!
A tini aktivistának mindössze 56 másodpercbe telt megsemmisíteni a republikánus képviselő érvelését
11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen! - ja mégsem, az eredmény 1:1 lett
Lökdösődés és botrány: megpróbálták megakadályozni, hogy a Suzuki-gyárnál tüntessenek
Áder vízió: 2030-ra a magyarországi áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet!
Viktor, engedd a bábodat vitázni! - óriási plakát alázza Orbánt!
A Fidesz büszke: a diplomások nyomják le a munkanélküliséget!
Rendőrségi nyomozás indult a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében
A fél világ bedőlt egy görög tudósnak!
A Romániai Szövetség elnöke szerint nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni!
Magyarország kapj*a be - egyszerű üzenet a Románoktól!
MÁV dokumentum: rablóvonatokon vitték ki az értékeket a románok
Hivatalos: Jobban élnek a románok, mint a magyarok!
Köztévé híradó: a Fradi bravúros 11-11-et játszott az Espanol ellen!
A józsefvárosi plébános gőzerővel kampányol a Fidesz mellett!
Moszkva: a tüntetők elleni fellépések durvasága már a putyinistáknak is sok
Puzsér: Berki Krisztiánt Rogán indította
Áder: Magyarország felelőssége kisebb a bolygóért
Hirtelen Rómába utazik Orbán Viktor
Segíts egy megosztással: hirtelen eltűnt 34 éves nőt keres a rendőrség!
Váratlan: Berki ma a jogi képviselőjével ment a tévébe
Hősként éltetnek Európában két magyar mentőst!
Több milliárd madár tűnt el Észak-Amerikában!
Semjén: a magyar növekedés mindig a német fölött lesz
Matolcsy: annyit adott a jegybank az országnak, mint az Európai Unió
Orbán a titkosszolgálati módszerekről: az ellenfeleink is dolgoznak, mi sem tehetjük meg, hogy nem dolgozunk
Kegytárgyakat és a festményeket, is ellopott egy pap!
Nem szükséges vizsgálni hogy van-e átfedés Berki Krisztián és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltek ajánlásai között
Gulyás Gergely azt mondta, ha Karácsony lesz a főpolgármester, Budapest nem kap fejlesztési pénzt, a Választási Bizottság szerint ez nem gond
Üzleti titok, hogy mennyiért vett az MVM egy veszteséges vízerőművet Erdélyben
Egyiptomi átverés: rémálom, amit a magyar társaságnak el kellett viselnie
Hivatalos: a hétvégén ügyfélszolgálat sem lesz a Telenornál
Kegyetlen péntek: olyan hideg lesz, hogy belesajdul mindenünk
A Hableány áldozatainak rokonai összefogtak a Viking ellen!
Kövér szerint a plébánosokon múlik, hogy a hívek kire szavaznak
Nem vállalnak gyereket a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást
Saját magát videózta M. Richárd a halálos balesetkor
Okos tévén keresztül figyelnek meg az otthonodban!
Jóbarátok: A divatcéget megihlette a gyönyörű Rachel Green, vagyis Jennifer Aniston
Ami Mészárosnak a Balaton, az Sesztáknak a Rétközi-tó
Menedékjogért folyamodott egy magyar az Egyesült Államokban a politikai helyzetre hivatkozva
Sajnálja a MÁV, amiért négy vonata is kimaradt egyetlen napon
Titkosított telefonszámot is fel tudott hívni egy Fideszes aktivista
Budapesti gigaépítkezés: külföldi partnerrel tárgyalnak a jegybanki alapítványok
Golyót eresztettek a Kecskemét volt focistájába a nyílt utcán!
Káosz várható: Hiány van egy bárányhimlő elleni oltásból
Durvul a kampány: a polgármester erőszakkal vádolja fideszes kihívóját
Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé
Azerbajdzsáni külügyminiszterrel ölelkezett Szijjártó - kitüntetést is kapott!
Kamuszagú, hogy bombát találtak a Fertő tóban - pár hete még Orbán Ráhelék nézelődtek ott!
Botrány: Csúszópénzek miatt indult vizsgálat a fővárosi temetőknél
Csekket vitt Rogánnak Karácsony, a Tiborcz-adóról
Csalt a közmunkaprogrammal , elítélték Versend polgármesterét
Orbán kormány rémálma: 9 korrupt minisztert lecsukatott, most az Európai Ügyészség élére került!
560 milliárd forintot ad a román nyugdíjasoknak a magyar kormány!
Román rendszámú furgonból rakják fel a Fidesz plakátjait Szegeden
Fának csapódott és szénné égett egy autó!
A BMW rendszere észlelte, hogy baleset történt és azonnal segélyhívást indított Csepregen!
Tüzet nyitottak az orosz határőrökre az észak-koreai illegális hajósok
Leugrott egy fiatal a sashalmi kilátóról
Horror Oroson: Százszor visszanéztem, ahogy lelövik a testvéremet!
Ittas kamionsofőr hajtott bele egy gabonaszállítóba
Otthonápolási díj, túlóratörvény, lakhatási válság: egyik szavazásra sem ment el a Fidesz!
Levélben kérte a Fideszes politikus, hogy az energiaital gyártó perelje be az ellenzéki Bomba Gábort
Kampányfogás: Győr polgármestere újra átadott egy fél éve elkészült futópályát!
Tavaly a romák szavazataival nyert a Fidesz, most is a telepen dől el a választás!
Megdöbbentő fotó: talán föld alatti bunker épül a titkos Orbán-birtokon
Hisz a közoktatásban a debreceni polgármester, de inkább évente hárommillióért taníttatja a gyerekét
Milliárdokkal drágult a tatabányai sportcsarnok, óriásit kaszálnak Mészárosék!
M. Richárd videózta magát a baleset pillanatában és még sok más is kiderült!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva