van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-04-15
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Óriási bejelentés: kiderült ki lett a Fidesz pártalapítványának új elnöke

Budapest – kiderült kit választott a januárban lemondott Balog Zoltán utódául a Fidesz pártalapítványa. Balogot a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották.

Kavecsánszki Ádámot, az alapítvány 28 éves eddigi főigazgatóját választotta

A református lelkészből politikussá lett korábbi emberierőforrás-miniszter annak 2003-as megalakulása óta, 17 éven át vezette a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt (SZPMA) - írja a hvg.hu. Kuratóriumi elnöki posztjáról azután mondott le, hogy tavaly novemberben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Azóta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke lett.

Helyére tavaly december eleji brüsszeli botrányáig Szájer József volt a legesélyesebb, de a történtek után mást kellett keresnie a Fidesznek. Orbán Viktor olyan, „aktív” alapítványi vezetőt akart, aki szinte minden idejét és energiáját erre a munkára, vagyis a kormányzati ideológia belföldi és nemzetközi megalapozására és támogatására tudja fordítani. A lap információi szerint korábban Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter is szóba jött, de ő nem vállalta a felkérést.

Végül a Fidesz alapítványánál 2017-től szervezési igazgatóként, 2020-tól pedig megbízott főigazgatóként dolgozó Kavecsánszki Ádám kapta a posztot, aki 2014-ben az SZPMA, 2015-ben a Miniszterelnökség ösztöndíjasa volt, mígnem 2016-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomázott.

blikk
Ezt olvassa mindenki:
Válaszolt a Belügyminisztérium a kérdésre, hogy mire jó a védettségi igazolvány  
A bírósági ítélet szerint a magyar jelképeket el kell eltávolítani - viszlát magyar zászló  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Hárommilliárd forintot kapott Tiborcz István cége a nehéz helyzetbe került cégeknek szánt állami hitelből
Nemzetközi botrány: Orbán paródiát készítettek - Én vagyok az igazság és a világosság. Belülről is...
Rengetegen látták a videót amin Orbán Viktorért imádkoznak
Kásler felfüggesztette az onkológiai népegészségügyi szűrővizsgálatokat
Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a múlt hét végén miniszteri utasítással felfügges...
Megtízszerezte árbevételét a kínai vakcinák beszerzésénél közvetítő cég egyetlen dolgozóval!!!
Egyetlen dolgozóval tízszerezte meg bevételét a kínai vakcinát beszerző cég, a Danubia Pharm...
Megvan a dátum: e napon vezetheti be az EU a vakcinaútlevelet
Az orosz és kínai vakcinával beoltottak is kaphatnak vakcinaútlevelet, de nem biztos, hogy minde...
Egyetemi beruházásokra költenek a járvány elleni védekezési alapból 3 milliárd forintot
Egy szerda esti kormányhatározattal osztottak szét néhány milliárd forintot. A hírszerzés, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Választási Bizottság is több milliárd forintot kap a rendk...
  
Óriási botrány: Reagált a nő, akire Bayer Zsolt ráuszította a rajongóit
Tóthné Laura a sokadik megosztója volt annak a photosoppolt képnek, amelyen Semjén Zsolt halott gólyákkal látható, és amely miatt a jobboldali publicista pellengérre á...
  
Ismét hatalmas botrányt kavart, Schobert Norbi most reagál az őt ért támadásokra
A fitnesz guru szerint sokan félreértették a szavait. Újra Schobert Norbitól hangos a média, az edzőnek ezúttal a férfiak önérzetébe sikerült meglehetősen durván belegyalogolnia. "Van...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Óriási bejelentés: kiderült ki lett a Fidesz pártalapítványának új elnöke

Budapest – kiderült kit választott a januárban lemondott Balog Zoltán utódául a Fidesz pártalapítványa. Balogot a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották.

Kavecsánszki Ádámot, az alapítvány 28 éves eddigi főigazgatóját választotta

A református lelkészből politikussá lett korábbi emberierőforrás-miniszter annak 2003-as megalakulása óta, 17 éven át vezette a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt (SZPMA) - írja a hvg.hu. Kuratóriumi elnöki posztjáról azután mondott le, hogy tavaly novemberben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Azóta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke lett.

Helyére tavaly december eleji brüsszeli botrányáig Szájer József volt a legesélyesebb, de a történtek után mást kellett keresnie a Fidesznek. Orbán Viktor olyan, „aktív” alapítványi vezetőt akart, aki szinte minden idejét és energiáját erre a munkára, vagyis a kormányzati ideológia belföldi és nemzetközi megalapozására és támogatására tudja fordítani. A lap információi szerint korábban Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter is szóba jött, de ő nem vállalta a felkérést.

Végül a Fidesz alapítványánál 2017-től szervezési igazgatóként, 2020-tól pedig megbízott főigazgatóként dolgozó Kavecsánszki Ádám kapta a posztot, aki 2014-ben az SZPMA, 2015-ben a Miniszterelnökség ösztöndíjasa volt, mígnem 2016-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomázott.

blikk
Legolvasottabbak
Válaszolt a Belügyminisztérium a kérdésre, hogy mire jó a védettségi igazolvány
A bírósági ítélet szerint a magyar jelképeket el kell eltávolítani - viszlát magyar zászló
Kásler felfüggesztette az onkológiai népegészségügyi szűrővizsgálatokat
Most érkezett
Mégsem történt rablási kísérlet szerdán az Árkádban - unalmában találta ki a pénzszállító kolléga
Nagyon beindult Várkonyi Andrea üzlete - önerőből a siker felé, már 15 alkalmazottja van
Baseballsapkába rejtett kamerával filmezte a kislányokat a győri férfi - hány ilyen járkál közöttünk?
Kövess minket!
     
Megtízszerezte árbevételét a kínai vakcinák beszerzésénél közvetítő cég egyetlen dolgozóval!!!
Megvan a dátum: e napon vezetheti be az EU a vakcinaútlevelet
Egyetemi beruházásokra költenek a járvány elleni védekezési alapból 3 milliárd forintot
Óriási botrány: Reagált a nő, akire Bayer Zsolt ráuszította a rajongóit
Ismét hatalmas botrányt kavart, Schobert Norbi most reagál az őt ért támadásokra
Gáspár Győző keményen beleszállt Schobert Norbiba - a gigászok csatája, a celebek legnagyobbjai
Menczer bejelentette az M1-en, hogy a magyar átoltottság a duplája az uniós átlagnak
Nem akármire szólította fel az ellenzéket Nacsa Lőrinc
De miért takaríttat az eddigi ár háromszorosáért a Szegedi Tudományegyetem?????
Kiss Róbert: A védettségi igazolás nem mentesít a karantén alól
EU jelentés: egyetlen korrupcióellenes ajánlást hajtotta végre a magyar kormány, azt is csak részben