|
Hírzárlatot rendeltek el, mégis kiderült. Többen rosszul lettek az épülő iváncsai akkumulátorgyárban hétfőn: a feltételezések szerint egy olyan anyag kerülhetett a levegőbe, amely a dolgozóknál hányást és hasmenést idézett elő, sőt, egyeseken kiütések is jelentkeztek – írta a szabadeuropa.hu. Az értesülések szerint az érintettek védőruha nélkül dolgoztak. Az ügy kapcsán szigorú hírzárlatot rendeltek el, de Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a hírportál kérdésére elmondta, hogy az információk szerint valamilyen rendellenesség biztosan történt. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság járt a helyszínen, valamint közölték: „Az említett ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt folytat eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – az eljárás jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.” Az iváncsai polgármesteri hivatalnak – elmondásuk szerint – nincs információja az ügyben. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|